Epoch Times: A kínai kommunista rendszer továbbra is erőteljesen bővíti katonaságát. Hszi Csin-ping elnök meghirdette az "erős Kína" mottóját, Li Keqiang miniszterelnök pedig a katonaságot "teljes mértékben felkészíti a háborúra". Mit jelent ez Tajvan számára?
-
-
A tizenkét kínai állatövről – egy történet az ókori Kínából
A Jáde császár elküldte szolgáját az erdőbe, hogy bejelentse, hogy az állatok között versenyt rendez, különdíjjal a tizenkét nyertes számára. Amikor az állatok ezt meghallották, arra gondoltak, mi lehet a jutalom? Nagyon-nagyon régen a Jáde császár a mennyben ünnepelte születésnapját. Abban az időben még nem volt naptár. Tehát nem tudta, hogy valójában hány éves. Ezért kitalálta az évek számolásának módját.
-
Minghui gyermektábor: Mindenütt terjed az Őszinteség, a Jószívűség és a Türelem (videóval)
Tajvanon tíz éve tartanak Fálun Dáfá Minghui tábort, ahol minden egyes alkalommal egyre több szülő és gyermek vesz részt. A Minghui tábornak 2021. február 4-8. között ismét a Nemzeti Yunlin Tudományos és Technológiai Egyetem adta a helyszínt. Ötvenhat, 3-12 év közötti gyermek vett részt rajta.
-
38 ország kormánya kapta meg a 610-es Iroda több mint 9.000 ügynökének nevét tartalmazó listáját
(Minghui.org) A közelmúltban a Fálun Gong-gyakorlók 38 országban nyújtották be kormányaiknak Kína minden szintjén működő 610-es Iroda mintegy 9.300 ügynökének nevét tartalmazó listáját. A gyakorlók azt kérik a kormányaiktól, hogy szankcionálják ezeket az emberi jogi visszaélések elkövetőit, valamint a családtagjaikat azáltal, hogy megtiltják számukra a beutazást és befagyasztják a vagyonukat.
-
Lhásza, Tibet
Kép: Erzsébet Nagy
-
Hongkong és Sun Yat-Sen forradalmi gondolkodása
Hong Kong egy különleges város. Ázsia legfontosabb pénzügyi központja és fő közlekedési csomópontja. Ennek ellenére kevés ember tudja, hogy Hong Kong volt az a hely, amely inspirálta a Kínai Köztársaság alapító atyját, Sun Yat-Sen-t.
-
Tibet: Az elnyomás fokozódik a tibeti felkelés napja előtt
Bitter Winter: A tibetiek a világ minden táján megemlékeznek minden évben március 10-én a tibeti felkelés napjáról, hogy emlékezzenek a Kínai Népköztársaság inváziója elleni 1959-es tibeti felkelésre. Ettől a naptól kezdve sok tibetinek, köztük Őszentségének, a Dalai Lámának, menedéket kellett találnia Indiában. Az indiai Dharamshalában 1959. április 28-án megalakult a száműzetésben lévő kormány, amelyet Közép-Tibeti Közigazgatásnak (CTA) neveztek el.
-
FREE TIBET ?
60 éve, 1959. március 10-én tört ki felkelés Tibetben a kínai megszállás ellen.
-
Egy új mese, ami a gyerekeket és a felnőtteket is inspirálja
A kis lótuszvirág meséjét a 47 éves Ludmilla Orel logopédus írta. Egy olyan történetet akart írni, amely erkölcsi oktatást nyújt a gyerekek számára. Mivel a lótuszvirág a tisztaságot, az együttérzést és a tökéletességet szimbolizálja a keleti kultúrában, úgy döntött, hogy egy olyan mesét hoz létre, amelynek mondanivalója arra mutat rá, hogy egy erős erkölcsi alap milyen sokat segít a nehézségek legyőzősében.
-
Egy ausztrál műsorszolgáltató emberi jogi panaszra hivatkozva felfüggeszti a kínai CGTN-t
Az SBS ausztrál műsorszolgáltató pénteken közölte, hogy egy emberi jogi panasz érkezése után felfüggeszteti a CGTN és a CCTV kínai állami televíziós hírszolgáltatók hírközléseit. Az SBS szóvivője a Reutersnek elmondta, hogy a CCTV és a CGTN műsorai szombaton nem kerülnek adásba, és az SBS egy emberi jogi szervezet panaszát vizsgálja.