Hírek

Érdemes jól tájékozódni mielőtt az ember elmegy erre a kiállításra

Idézet: “Von Hagens elismerte, hogy a kezdetekben nehéz volt Európában bemutatni a plasztinált testeket: „… ahol úgy hívták, hogy dr. Halál és dr. Frankenstein. Az európai sajtó még Josef Mengeléhez is hasonlította, a náci haláltábor doktorához.” Aztán elment Kínába, ahol Suival dolgozott együtt „az olcsó munkaerő, a lelkes diákok, a kevés kormányzati korlátozás és a kínai testekhez való könnyű hozzáférés biztosítása miatt.”

De a Kínában való terjeszkedését táplálta a laza jogi korlátozás, a gyenge emberi jogi védelem, és a súlyos Fálun Gong elleni üldözés, ami átalakította a plasztinált testek kiállításának üzletét. Sui és más követők közös erőfeszítéseivel a kegyetlen totalitárius rezsim álcázta, és jövedelmező üzletté alakította át.

2008 februárjában a kaliforniai közgyűlés elfogadott egy jogszabályt, amely előírja, hogy a Bodies Kiállításoknak bizonyítékot kell bemutatnia arról, hogy minden holttestet „tájékoztatott beleegyezés”-sel adományoztak. Fiona Ma asszony, a közgyűlés tagja, a jogszabály kezdeményezője elmondta az „ABC 20/20”-nak: „Mint kínai származású, egyáltalán nem tartom elképzelhetőnek , hogy bármelyik család is hozzájárulna ahhoz, hogy a rokonukat ezen a módon mutogassák.”

Az „Epoch Times”-tól kapott információk alapján Gu Kailai, Bo Xilai felesége kulcsszerepet játszott abban, hogy a fogva tartott Fálun Gong gyakorlók plasztinációs áldozatokká váljanak. Pontosabban, Gu felfedezte, hogy két út van a fogva tartott gyakorlókat készpénzre változtatni: a szerveiket eltávolítani és szervátültetésre felhasználni a Liaoning tartományi kórházakban, valamint a testeket eladni plasztinációs gyáraknak.

Sokan gyanították, hogy Gu és a segédje, Neil Heywood gyárakat szolgáltatott a Fálun Gong gyakorlók testeivel, amelyek a holttestek nagy részét alkotják, amit kínai forrásokból szállítottak a Dalian-i plasztinációs gyárakba. „A forrás szerint Gu volt az ötletgazda a pénzügyi menedzsmentben, a nemzetközi és a hazai online reklámban, és az exportcsatornák felnyitásában a szervek és az emberi testek tiltott kereskedelmére.”

Miután 2011-ben Heywood-ot Kínában meggyilkolták, Gut elítélték gyilkosság vádjával 2012 augusztusában, és felfüggesztett halálos ítéletet kapott. 2013-ban Bot életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték korrupció vádjával. De a kapcsolataik az ártatlan Fálun Gong gyakorlók üldözésére, különösen az erőszakos szervrablásra és a plasztinációra továbbra is felfedetlen.”

További részletek:

http://hu.clearharmony.net/…/a111608-A-Body-Kiallitas…

Kép: clearharmony.net