• Politika

    Pompeo: Ideje fellépni a Kínai Kommunista Párt ellen (1. rész)

    Vision Times hír: Ez az első része egy kétrészes sorozatnak, amely Michael Pompeónak, az Egyesült Államok külügyminiszterének a beszédéből készült, amit július 23-án mondott el a kaliforniai Richard Nixon elnöki könyvtárban. “Michael Pompeo amerikai külügyminiszter sürgette a világ szabad nemzeteit és a kínai embereket, hogy csatlakozzanak Amerikához a Kínai Kommunista Párt általi fenyegetés kezelésére. A kaliforniai Richard Nixon elnöki könyvtárban, július 23-án tartott beszédében Pompeo elmondta, hogy az ő beszéde Robert O’Brien nemzetbiztonsági tanácsadó, Chris Wray FBI igazgató és Barr USA főügyész beszédei után következett. Azt mondta, hogy a célja az, hogy összefoglalja, mit jelent a kínai fenyegetés az amerikai gazdaság, Amerika szabadsága és a világ szabad demokráciáinak jövője szempontjából.…

  • Politika

    A KKP magas pénzjutalmakat kínál azok számára, akik tiltott vallási csoportokról számolnak be

    Bitter Winter hír: “Annak érdekében, hogy olyan légkört teremtsen, amelyben „mindenki részt vesz és az egész lakosság beszámol” a XIE JIAO-ról (azaz a kommunista kormány által önkényesen “gonosz szektának” bélyegzett szervezetekről, melyek valójában rendszerint békés vallási közösségek), a kormány akár 100.000 RMB-t (kb. 14.000 USD) is felajánl a bejelentésért. Zouping város, Shandong Júliusban, a Shandong keleti tartományában fekvő Zouping város Politikai és Jogi Ügyek Bizottsága elfogadta a „Díjnyertes beszámoló intézkedéseit a Xie Jiao letörésére” (a továbbiakban: intézkedések). Az intézkedések szerint bárki, aki beszámol a Mindenható Isten Egyházának (CAG) tagjairól vagy a Fálun Gong-gyakorlókról, kaphat egy maximum 2500 RMB (kb. 360 USD) díjat. Kínában több mint húsz vallási csoportot, köztük a…

  • Hírek,  Politika

    Az erőszakos szerveltávolítás egy felfoghatatlan horror! – A Francia Kultúra rádiócsatorna átfogó beszámolót készített a témáról: „21 éve tart a Fálun Gong gyakorlók elleni horror” címmel.

    A következők a riportból származnak: „Huszonegy évvel ezelőtt a Fálun Gong gyakorlókat elkezdték üldözni Kínában. Azóta ennek a meditációs gyakorlatnak a követőit levadásszák, bebörtönzik és kivégzik. Teszik ezt azért, hogy megfélemlítsék őket, és jó busás haszonra tegyenek szert a szerveik eladásából. Túlzás nélkül beszélhetünk emberiség elleni bűncselekményről.” „Ha azt mondjuk, hogy a Fálun Gong gyakorlók Kínában az áldozatai az erőszakos szerveltávolításnak, ez nem téveszme. Újságírók, a média vezető platformjai, mint a BBC, politikusok, nem kormányzat szervek, mint az Amnesty International, orvosok a világ minden tájáról ezt mondják, és egyre kitartóbban ismétlik.” „Alexis Genin idegtudományi orvos teljes bizonyossággal beszél az üldözés tényéről: ’A Fálun Gong gyakorlók az áldozatai az erőszakos szerveltávolításnak,…

  • Hírek,  Politika

    A nemzetbiztonsági törvény alapján letartóztatták a hongkongi média mogul Jimmy Lai-t

    Epoch Times hír: Jimmy Lai-t, a hongkongi média iparmágnást és a demokrácia előmozdításáért küzdő aktivistát hétfő reggel letartóztatták a város új nemzetbiztonsági törvénye alapján. Letartóztatása a Hongkong-i, ugyanakkor Peking-támogató Lam kormányának az eddigi legszembetűnőbb intézkedése az új nemzetbiztonsági törvény alapján. A 71 éves Jimmy egyike annak a kevés megmaradt hongkongi elitnek, aki nyíltan felszólalt a város demokrácia-mozgalmának támogatásáért. Lai megalapította a Next Digital-t, amely kiadja a széles körben olvasott Apple Daily-t, és amely úgy vált ismertté az elmúlt tüntetések évében, mint a kínai kommunista rezsim és a hongkongi kormány kapcsolatának kritikus hangú tudósítója. A rendõrség helyi idő szerint hétfõ reggel 9:30-kor letartóztatta Lai-t hongkongi otthonában. A hongkongi rendőrség hét embert…

  • Politika

    Az USA azt tervezi, hogy kiutasít minden KKP tagot

    Vision Times hír: A New York Times július 15-én számolt be arról, hogy Trump kormánya fontolóra veszi a Kínai Kommunista Párt (KKP) összes tagjának és családtagjainak az utazási tilalmát, amely megakadályozná őket abban, hogy az Egyesült Államokba belépjenek. Amikor a javaslatról megjelentek a hírek, a „Kilépés a KKP-ből” kifejezés keresési volumene a Google-on gyorsan megnövekedett. Július 16-án sok kínai állampolgár ment el a New York-i székhelyű Kilépés a KKP-ból Szolgáltatási Központba, hogy igazolást kérjen arról, hogy megszakítottak minden kapcsolatot a KKP-vel, és elkerüljék tagként történő bejelentést. Az USA kormánya elkészíti az elnöki rendelet tervezetét, amely hivatkozik majd a bevándorlási és állampolgársági törvény (INA) rendeleteire, amely felhatalmazza az elnököt, hogy megakadályozza…

  • Politika

    Meghajlás a KKP cenzúrája előtt: az USA főügyésze élesen bírálja a vállalatokat

    Vision Times hír: William Barr, az Egyesült Államok főügyésze, nemrégiben bírálta az amerikai vállalatokat a hajbókolásuk miatt a kínai kommunista cenzúra előtt. Az olyan technológiai óriások mellett, mint a Google, Yahoo, Apple és Microsoft, Barr a hollywoodi ipart is megcélozta. Beszédet tartott a Gerald R. Ford elnöki múzeumban és könyvtárban, a Michigan-i Grand Rapids-ban. Kínai fenyegetés Barr figyelmeztetett, hogy az egyesült államokbeli vállalatok engednek a kínai befolyásnak a rövid távú nyereségek hajszolásában – ez egy olyan lépés, amely végül ártani fog a véleménynyilvánítás szabadságának Amerikában. Bírálta a Cisco-t, hogy segítette a KKP-t a legkifinomultabb internetes rendszer és megfigyelő hálózat kiépítésében. A főügyész az Apple döntésére is felhívta a figyelmet, hogy…

  • Hírek,  Politika

    Peking egy lehetséges háború gondolatát terjeszti az Egyesült Államokkal kapcsolatban – plakátok és filmek keltenek komor hangulatot Kínában

    Epoch Times hír: A pekingi hatóságok nemrégiben úgynevezett légitámadási plakátokat tettek ki a főváros utcáin, míg a kínai állami média arra szólítja fel a kínai rezsimet, hogy minél több nukleáris rakétáról gondoskodjon, hogy célkeresztbe vegye az Egyesült Államokat. Ezenkívül a kínai központi kormányzat híresztelések szetint megparancsolhatta a televízióállomásainak, hogy háborús témájú filmeket és televíziós programokat játsszanak annak érdekében, hogy Amerika-ellenes érzelmeket keltsenek a kínai népben. Az Egyesült Államok és Kína közötti feszültség tovább növekszik – a nyers hangnem lassan agresszióba csaphat át. A két országnak számos kérdésben nem egyezik meg a felfogása. Többek között ennél a Dél-kínai-tenger területi vitáiról, a hongkongi tüntetésekről és a Peking által eltusolt koronavírus-járványról van szó.…