Politika

Az emberi jogi csoportok azt követelik, hogy vonják vissza a 2022-es olimpiai játékok Kínának való odaítélését

– Több mint 160 emberi jogi csoport követeli, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság hívja vissza Kínából a 2022-es téli olimpiát. Ennél a kínai rezsim elnyomási kampányaira hivatkoznak, amelyek a 2008-as olimpiai játékok óta kiterjedtek.

Az emberi jogi aktivisták koalíciója szeptember 8-án kelt levelében felszólítja Thomas Bach NOB-elnököt, hogy „vonja vissza” a hibás döntését, amikor Pekinget választotta a 2022-es téli olimpia helyszínének. A levelet a testület szeptember 9-i, svájci ülése előtt adták át. A koalícióhoz tibeti, ujgur és hongkongi csoportok tartoznak.

A tény, hogy a 2008-as olimpiai játékok vendéglátója volt, „csupán felbátorította a kínai kormányt az eljárásában”, ami „az uralma alatt élő közösségek elleni támadások masszív szaporodásához” vezetett – áll a közös levélben. Ez távolról sem ösztönzi a rezsimet arra, hogy javítson az emberi jogi mérlegén.

„Az emberi jogi válság mértéke újragondolást igényel”

„2008-ban a NOB biztosította a globális közösséget, hogy a játékok megrendezése által Kína emberi jogi mérlege javulna; ehelyett az ellenkezőjét láttuk” – mondta Mandie McKeown, a Nemzetközi Tibeti Hálózat munkatársa egy nyilatkozatban. „A tibeti, kelet-turkesztáni és hongkongi emberi jogi válság mértéke megköveteli annak az újragondolását, hol legyenek megrendezve a 2022-es téli olimpia játékok.”

2008 óta a Kínai Kommunista Párt egy „Orwell szerinti felügyelő államot” hozott létre Tibetben, és több mint egymillió ujgur muszlimot tartóztatott le Xinjiang tartományban. A Kínai Kommunista Párt keményen jár el Hongkong szabadsága ellen. Azonkívül a párt a mongol kultúrát is megpróbálja felszámolni Belső-Mongóliában, és továbbra is üldözi a demokrácia-aktivistákat, ügyvédeket és bárkit, akit a rezsim fenyegetésnek tekint – áll a levélben.

A csoportok felszólították a NOB-t, hogy „mutassa meg, hogy rendelkezik azzal a politikai akarattal, hogy tartsa magát az Olimpiai Charta „emberi méltóságról” szóló alapelveihez.

„A NOB nem hagyhatja, hogy az erkölcsi tekintélye ismét veszélybe kerüljön” – folytatta a levél.

Kína, mint a 2022-es olimpia megrendezési helyszíne „ellentétes az Olimpiai Charta szellemével”

Fengsuo Zhou, egy amerikai illetőségű kínai jogvédő és a Humanitárius Kína alapítója szerint a NOB döntése, hogy megadja Pekingnek egy vendéglátó város státuszát, „az Olimpiai Charta elárulása és az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata elleni sértés”.

„A NOB figyelmen kívül hagyja Kína durva emberi jogi visszaéléseit, és ehelyett átengedi Pekingnek a dicsőséget, hogy megrendezze a játékokat” – mondta Zhou egy nyilatkozatban.

A kínai rezsim azzal vádolta a csoportok szeptember 8-i kampányát, hogy megpróbálná politizálni a sportot.

„Ez ellentétes az Olimpiai Charta szellemével, és Kína határozottan ellene van” – mondta Zhao Lijian, a külügyminisztérium szóvivője az újságíróknak egy rendszeres tájékoztatón.

Az Epoch Times egyik újságírója megkérdezte a Fehér Ház sajtótitkárát, Kayleigh McEnany-t egy szeptember 9-i tájékoztatón, hogy támogatná-e Donald Trump elnök a 2022-es téli olimpia amerikai bojkottját a rezsim emberi jogi visszaélései miatt. McEnany azt válaszolta, hogy Trumppal nem beszélt kifejezetten erről a kérdésről.

„Ez az elnök mindig felelősségre vonta Kínát. Az eljárásai ezt nagyon világosan mutatják. Úgy állt helyt Kínával szemben, mint a modern történelem egyetlen más elnöke sem előtte” – mondta.

Az amerikai kormány fokozza az intézkedéseket Peking ellen

Az amerikai kormány a közelmúltban fokozta az intézkedéseket annak érdekében, hogy felelősségre vonja a rezsimet a Xinjiangban és Hongkongban elkövetett visszaélések miatt. Az Egyesült Államok szankcionálta a kínai tisztviselőket és egy félkatonai csoportot az ujgur muzulmánok Peking általi elnyomásának felügyeletében játszott szerepükért.

Szankciókat vezettek be Carrie Lam hongkongi vezető, valamint más kínai és hongkongi tisztviselők ellen is a város szabadságainak aláásása miatt.

A NOB az amerikai törvényhozók nyomásával is szembesült, hogy helyezze át a téli játékokat Kínából. Márciusban egy pártok fölött álló szenátorcsoport is egy határozatot fogadott el, amelyben felszólította a bizottságot, hogy helyezze át a játékokat egy másik országba, hacsak a kínai rezsim nem lép fel az emberi jogok folyamatos megsértése ellen.

Az eredeti cikk a The Epoch Times USA-ban jelent meg (német adaptáció: sza)

Eredeti változat: Human Rights Groups Urge IOC to Move 2022 Olympics From China

Forrás: https://www.epochtimes.de/…/menschenrechtsgruppen…