Politika

Egy újabb Tienanmen téri mészárosnak fejezte ki a KKP a tiszteletét

Bitter Winter cikk: Yang Baibing tábornokot követően egy másik eseményen Wang Fang-ot ünnepelték, aki közbiztonsági miniszterként szintén felelős a diákokkal szemben elkövetett vérontásért.

A múlt hónapban sokan felháborodásukat fejezték ki a világon, miután egy szeptember 9-én tartott KKP konferencia Yang Baibing tábornok (1920–2013) születésének 100. évfordulóját ünnepelte, aki 1989-ben aláírta a Tienanmen téri hallgatók elleni tűzparancsot.

Nem Yang volt az egyetlen Tienanmen téri mészáros. A felelősségen osztozik Wang Fang akkori Közbiztonsági miniszterrel (1920–2009) a végzetes parancs kiadásáért. Yang és Wang történetesen ugyanabban az évben, 1920-ban születtek. A KKP ezúttal Wang születésének 100. évfordulóját ünnepelte, akárcsak Yang esetében.

Szeptember 30-án a People’s Daily közzétette a Wang tiszteletére rendezett szimpózium fő beszédét, amelyet Guo Shengkun mondott el „nagy tisztelettel”, mint a Politikai Hivatal tagja, a KKP nagy hatalommal bíró Politikai és Jogi ügyekkel foglalkozó Központi Bizottságának titkára, és mint Wang utódja, korábbi közbiztonsági miniszterként (2012 és 2017 között).

Guo beszédében Wangot „a közbiztonság politikai és jogi front kiemelkedő vezetőjének” nevezte, és kijelentette, hogy „a pártnak és az embereknek nagyon hiányzik.” Wang, mondta Guo, Mao elnökkel harcolt a polgárháborúban, majd „munkája fókuszát a puskaporral megtöltött harctérről a rezsim védelmében a közbiztonság frontjára helyezte át”. Bár a Párt ellenségeivel szemben könyörtelen volt, a kulturális forradalom idején a KKP gyilkos belső küzdelmeinek közepette rossz oldalon találta magát, és letartóztatták. De, Wang „mindig is szilárdan hitt a KKP-ban és a kommunizmusban” – mondta Guo.

A kulturális forradalom befejezése után rehabilitálták és személyes bosszút állt annak a csoportnak a vezetőjeként, aki Mao özvegye, Jiang Qing (1914–1991) ellen gyűjtött bizonyítékokat. Ő volt a kulturális forradalom fő kezdeményezője, bár mindvégig fenntartotta, hogy mindig a férje utasításait követte. Wang ügyészként is eljárt Jiang perében 1981-ben.

Ezután kinevezték Zhejiang tartomány KKP-titkárává, majd 1987-ben országos közbiztonsági miniszter lett. Erről az időszakról Guo azt mondta: „Az 1989 tavaszán és nyárfordulóján bekövetkezett politikai zűrzavar során határozott és egyértelmű volt, határozottan támogatta a KKP Központi Bizottságának és az Állami Tanácsnak a döntéseit és utasításait, lelkiismeretesen ellátta feladatait és higgadtan utasította a közbiztonsági szerveket országszerte a társadalmi ellenőrzés megerősítésére a cél elérése érdekében. A győzelemnek ebben a küzdelemben fontos szerepe volt. ”

„Ma, miközben Wang Fang elvtársról emlékezünk, példaként szeretnénk állítani őt, nyomatékosan népszerűsíteni az igazság keresésének finom de mégis pragmatikus stílusát, a kemény munkát, a bátor cselekedeteket és a kötelességek hűséges teljesítését. Gondoskodnunk kell arról, hogy Hszi Csin-ping főtitkár fontos utasításai, valamint a KKP Központi Bizottságának fontos döntései és irányelvei maradéktalanul végre legyenek hajtva” vonta le a következtetést Guo.

Ez az esemény megmutatta, hogy a KKP továbbra is „győzelemnek” tartja a Tienanmen tér 1989-es eseményeit, és hálás azoknak, akik megszervezték és lebonyolították a hallgatók lemészárlását. Ezt a KKP iránti abszolút engedelmesség és a másként gondolkodók könyörtelen elnyomásának modelljeként tekintik.

Ez része a KKP azon kínai és világtörténelemmel kapcsolatos legújabb megközelítésének, amit az a törekvés ural, hogy Hszi Csin-ping folyamatosan kutatja a Szovjetunió bukásának okait, és azt, hogy a Kommunista Párt Kínában hogyan kerülhetné el, hogy a szovjetek sorsára jusson. Mikor a diákok a Tienanmen téren tüntettek, Mihail Gorbacsov Kínába látogatott, higgadtságot és párbeszédet sürgetve.

A KKP vezetése vagy éppen Hszi Csin-ping úgy véli, azáltal, hogy nem hallgatott az oda látogató szovjet vezetőre, és olyan embereket küldött ki, mint Wang Fang és Yang Baibing, hogy megöljenek mintegy 10 000 diákot és más tüntetőt, megvédték a Pártot attól, hogy elveszítse a hatalmát, a vezetőket pedig attól, hogy úgy végezzék, mint Gorbacsov. És a KKP számára semmi sem fontosabb, mint a KKP hatalmának megőrzése.

Forrás: https://bitterwinter.org/another-tiananmen-butcher…/

Credit: Massimo Introvigne

Kép: Bitter Winter – “Tiananmenre enlékezve” José Antonio Elvira spanyol művész szobra