Bevezetés
2001. szeptember 11-én reggel terroristák repülőgépeket térítettek el, melyekkel a New York-i Világkereskedelmi Központ ikertornyaiba, valamint a washingtoni Pentagon épületébe csapódtak, közel 3000 ember halálát okozva. A Pearl Harbor elleni japán támadás óta ez volt az első alkalom, hogy az Egyesült Államokat ilyen mértékű csapás érte a saját területén. A szeptember 11-i támadások az egész világra hatással voltak. Az Egyesült Államok globális háborút indított a terrorizmus ellen, amely megdöntötte az iszlamista tálib rendszert Afganisztánban és Szaddám Huszein iraki diktatúráját.
Azóta a közvélemény megismerkedett a terrorista mozgalommal és annak képviselőivel, például az Al-Kaidával és Oszama bin Ladennel. Kevesen vannak azonban tisztában a terrorizmus és a kommunizmus közötti szoros kapcsolattal.
A „terrorizmus” és a „terrorista” kifejezések először 1795-ben jelentek meg a francia forradalom [1] alatti rémuralomra utalva, amely megalapozta a kommunista mozgalmat (lásd e könyv 2. fejezetét).
A modern világban a terrorizmusnak főként három formája létezik: a kommunista rezsimek alatti állami terrorizmus; a kommunista rezsimek ügynökei által az erőszakos forradalom terjesztése érdekében külföldön végrehajtott terrorista tevékenységek; és az iszlám szélsőségesség, amely ideológiája és módszertana nagy részét a kommunizmusnak köszönheti.
1. Állami terrorizmus a kommunista rezsimek alatt
A kommunizmus évszázada a hazugság, az erőszak és a gyilkosságok korszaka volt. A terrorizmus fontos eszköz a kommunisták számára, hogy ideológiájukat terjesszék világszerte és irányítsák a világot. A kommunista rezsim felemelkedése azonban óhatatlanul az egész államgépezet mozgósításához vezet, hogy a rémisztő brutalitás mindennapossá váljon. Ez a kormány által támogatott elnyomás az állami terrorizmus.
Vlagyimir Lenin a terrorizmusra támaszkodott, hogy átvegye a hatalmat Oroszországban. 1918-ban Felix Dzerzsinszkij, akit Lenin forradalmi hősnek tartott az Összoroszországi Rendkívüli Bizottság (Cseka) igazgatójaként, egyértelműen kijelentette: „Mi a szervezett terror pártja vagyunk – ezt nyíltan be kell vallani”. [2]
A marxista Karl Kautsky, aki 1919-ben kiadta a Terrorizmus és kommunizmus című könyvét, kimerítő áttekintést adott arról, hogy mi fog történni a Lenin által elképzelt proletárdiktatúra alatt. Kautsky megvizsgálta a francia forradalom erőszakosságát, és arra a következtetésre jutott, hogy Lenin bolsevikjai örökölték a jakobinusok terrorista jellegét, és meg fogják ismételni azt. [3]
Jurij N. Afanaszjev orosz történész azzal vádolta Lenint, hogy alapvetően a terror, az erőszak és a törvénytelenség állami politikáját hozta létre: „Tulajdonképpen erőszak az egész történelmünk” – mondta Afanaszjev. [4]
A Szovjetunió megalapítása után Joszif Sztálin, Mao Ce-tung, Pol Pot, Fidel Castro, Erich Honecker, Nicolae Ceaușescu, Kim Il Sung és más despoták kommunista rendszerei mind tömegmészárlásokra támaszkodtak hatalmuk megőrzése érdekében. Állami terrorjuk erőszakosságával és barbárságával már foglalkoztunk az előző fejezetekben.
Az erőszak és a gyilkosság azonban csak egy része a kommunizmus terrorista programjának. Még pusztítóbb, ahogy a kommunizmus a politikai és a vallási buzgalom együttes erejét használja fel: hosszú távú propagandát, agymosást és hazugságokat alkalmaz, hogy megfertőzze az embereket a kommunista pártkultúrával. A megtévesztés, a gyűlölet és az erőszak magva így öröklődik tovább nemzedékről nemzedékre.
2. Hogyan exportálták a kommunista rezsimek a terrort
A kommunista rezsimek nemcsak saját népükre kényszerítik rá a terrorizmust, hanem külföldön is támogatják a terrorszervezeteket, hogy forradalmakat szítsanak vagy destabilizálják a konkurens államokat.
Brian Crozier történész és stratéga, a londoni Institute for the Study of Conflicts (Konfliktuskutató Intézet) alapítója és igazgatója évtizedekig tanulmányozta a kommunizmus és a terrorizmus kapcsolatát. Számos könyvet és cikket publikált kutatásainak eredményeiről. Tanácsadója volt olyan antikommunista vezetőknek, mint Ronald Reagan és Margaret Thatcher a kommunista blokk terrorjának elemzésében.[5]
Sztanyiszlav Lunev a valaha volt legmagasabb rangú tiszt, aki a szovjet katonai hírszerzés központi szervétől, a Központi Hírszerző Ügynökségtől (GRU) nyugatra disszidált. Azzal vádolja a GRU-t, hogy világszerte a terroristák egyik fő mentora. [6]
Számos szélsőséges csoport, amely Amerika-ellenes támadásokat hajtott végre – köztük a Népi Front Palesztina Felszabadításáért, a japán Vörös Hadsereg Kommandó, az olasz Vörös Brigádok, a német Vörös Hadsereg Frakció (RAF), török fegyvercsempészek és dél-amerikai gerillák – élvezték a szovjet KGB támogatását.
Richard Welch-et, a CIA athéni igazgatóját 1975-ben meggyilkolták a „17N” görög marxistái. [7] A NATO főparancsnokát, Alexander Haiget 1979-ben megtámadta a RAF, három testőre megsebesült. Akkor a tábornok járműve alatt egy akna robbant fel. 1981 szeptemberében Frederick J. Kroesen parancsnok, a NATO heidelbergi főhadiszállásának parancsnoka megsérült, amikor a Vörös Hadsereg Frakció tagjai páncéltörő rakétát lőttek ki páncélozott autójára.
A modern terrorizmus leghatékonyabb formája azonban a radikális iszlám volt, amelyet a szovjet blokk a muszlim világ destabilizálására használt fel.
A 20. század első felében a Közel-Kelet a nyugati gyarmati szférához tartozott. Amikor a térség népei függetlenné váltak, a Szovjetunió megragadta az alkalmat, hogy kiterjessze befolyását. A muzulmán felekezetek közötti ellentétek, az arab-izraeli konfliktusok, a hidegháború, az olajpolitika valamint a nyugati és az iszlám kulturális szféra közötti civilizációs összecsapás vezetett ahhoz az összetett és kaotikus helyzethez, amelyben most a Közel-Kelet található.
Ennek fényében a Szovjetunió megszállta a muszlim világot. Ez első látásra ellentmondásosnak tűnhet. A muszlimok ábrahámi hitet követnek és Allahban hisznek, míg a marxizmus-leninizmus ateista, és célja a vallás felszámolása. Hogyan lehetne tehát ezeket összeegyeztetni?
A kommunista mozgalom egy olyan járványhoz hasonlít, amely minden elérhető vektoron keresztül terjed. A kommunizmus nem sokkal az októberi forradalom után tette meg az első, bár sikertelen lépéseit a muszlim világban.
1920 júniusában a bolsevikok segítettek létrehozni egy szovjet rendszert az iráni Gilan tartományban, a Perzsa Szovjet Szocialista Köztársaságot vagy Gilani Szovjet Köztársaságot. A rezsim radikális reformok sorozatát hajtotta végre, beleértve a földtulajdon kisajátítását célzó intézkedéseket. A kisajátítási intézkedéseket vallásellenes propagandaprogram kísérte. Ez azonban rendkívül népszerűtlennek bizonyult, és a rendszert a következő szeptemberben megdöntötték.
Később az „iszlám szocializmus” fogalma kezdett érvényesülni. Képviselői Jasszer Arafat, a Palesztin Felszabadítási Szervezet (PFSZ) vezetője és Gamal Abdel Nasszer egyiptomi elnök voltak. A PFSZ-t a Szovjetunió és a Kínai Kommunista Párt támogatta, és széles körű terrorista tevékenységet folytatott.
A hidegháború alatt Algéria, Dél-Jemen és Afganisztán különböző ideig kommunista uralom alatt álltak. 1979-ben a Szovjetunió inváziót indított Afganisztán ellen, és tíz évre megszállta az országot, támogatva a muzulmán világ utolsó kommunista rendszerét.
A kommunizmus népszerűsítése egy olyan területen, ahol a vallási meggyőződés mélyen gyökerezik, komoly kihívást jelent. A Szovjetunió erőfeszítései, hogy a szocialista forradalmat közvetlenül a muzulmán világba exportálja, teljesen sikertelennek bizonyultak. Bár a kommunizmus maga nem tudta átvenni az ellenőrzést a régió felett, jelentősen hozzájárult a mai iszlám szélsőségesség kialakulásához és fejlődéséhez.
Ion Mihai Pacepa, a kommunista Románia egykori háromcsillagos tábornoka, Nicolae Ceauşescu elnök tanácsadója, az ország külföldi hírszerző szolgálatának megbízott vezetője és a román belügyminisztérium államtitkára lett a legmagasabb rangú disszidens, amikor 1978 júliusában a keleti blokkból az Egyesült Államokba menekült.
„Orosz lábnyomok” című cikkében Pacepa sok bennfentes információt fedett fel a közel-keleti terrorizmus kommunista támogatásáról. [8] Alekszandr Szaharovszkijt (1909-1983), a szovjet külföldi hírszerző szolgálat, a KGB akkori vezetőjét idézte: „A mai világban, ahol a nukleáris fegyverek elavulttá tették a katonai erőt, a terrorizmusnak kell a fő fegyverünkké válnia”.
Csak 1969-ben 82 repülőgép-eltérítést hajtottak végre. Ezek közül sok a szovjetek és a kínai kommunisták által támogatott PFSZ műve volt. Pacepa felidézte, hogy amikor meglátogatta Szaharovszkij irodáját, egy világtérképen egy tengernyi kis piros zászlót vett észre. Minden zászló egy-egy eltérített repülőgépet jelképezett.
Szaharovszkij azzal dicsekedett Pacepának, hogy a repülőgépek eltérítésének taktikáját ő találta ki. 1968 és 1978 között a román hírszerzés hetente szállított katonai szállítmányokat repülőgépen a libanoni palesztin terroristáknak. Az NDK felbomlása utáni időszakból származó levéltári adatok azt mutatják, hogy 1983-ban az NDK titkosszolgálata 1 877 600 dollár értékben szállított lőszert Kalasnyikov támadófegyverekhez libanoni terrorszervezeteknek. Csehszlovákia 1000 tonna Semtex-H-t, egy szagtalan műanyag robbanóanyagot szállított az iszlám terroristáknak.
Az 1970-es évek elején Jurij Andropov, a KGB akkori vezetője, később a Szovjet Kommunista Párt főtitkára titkos, gondosan megtervezett propagandakampányba kezdett, hogy az arab és az iszlám világban elvesse az antiszemita és Amerika-ellenes gyűlölet magvait. Andropov a „dezinformációs korszak atyjaként” vált ismertté. [9]
3. Az iszlám szélsőségesség kommunista eredete
A 2001. szeptember 11-i terrortámadások alapvető változást jelentettek a világ dolgaiban. Az iszlám szélsőségesek egyre növekvő fenyegetése Oszama bin Ladent és az Al-Kaidát a média címlapjára helyezte.
Az emberek jelentős többsége számára szeptember 11-e világszerte sokkoló és tragikus volt. Kínában azonban, a Kínai Kommunista Párt cenzúrája alatt a reakciók egészen mások voltak. Az online fórumoktól és chatszobáktól a főiskolai kávézókig sokan támogatták a terroristákat olyan megjegyzésekkel, mint „jó munka” és „határozottan támogatjuk az Egyesült Államok elleni igazságszolgáltatást”. A NetEase nevű nagy kínai weboldalon megkérdezett 91 701 ember bevonásával készült tanulmány szerint mindössze 17,8 százalék fejezte ki, hogy határozottan ellenzi a terrortámadásokat. A válaszadók többsége az „Amerikai Egyesült Államok ellenfelei” vagy a „legjobb még hátravan” elemeket választotta a katasztrófával kapcsolatban. [10]
A terrortámadásokat éljenző kínaiak soha nem találkoztak Bin Ladennel és társaival, de mérgezett gondolkodásuk gyökerei ugyanazok voltak. A kínaiakat gyermekkoruk óta mérgezi a kommunista propaganda és ideológia. Logikusan azonban elgondolkodtató, hogy mi köze lehet ennek Bin Ladenhez, aki a Szovjetunió ellen harcolt Afganisztánban.
Bin Laden iszlám szélsőségességének ideológiai forrása Sayyid Qutbhoz, az iszlám terrorizmus egyiptomi úttörőjéhez vezethető vissza. Sayyid Qutb az az ember, akit a radikális iszlám Karl Marxának [11] nevezhetünk, és akit gyakran a „modern dzsihád keresztapjaként” emlegetnek. [12]
Sayyid Qutb: az iszlám szélsőségesség Karl Marxja
William McCants, a terrorizmus elleni küzdelem szakértője és a West Point-i Terrorizmus Elleni Központ korábbi kutatója megfigyelte, hogy az iszlám szélsőségesek gyakran hivatkoznak Qutb tanításaira, amikor a motivációikat magyarázzák, és sokan közülük az ő utódainak tartják magukat. [13] Ayman al-Zawahiri, az al-Kaida vezetője Bin Laden halála után Qutb gondolatait a dzsihadista szélsőségesség szikrájának tekintette.
2016-ban Hassan Hassan közel-keleti szakértő a Carnegie Endowment for International Peace (Carnegie Alapítvány a Nemzetközi Békéért) intézménnyel közösen jelentést tett közzé „Az Iszlám Állam szektássága” címmel: „Az Iszlám Állam ötletét Sayyid Qutb fogalmazta meg, Abdullah Azzam tanította, Oszama bin Laden globalizálta, Abu Musab al-Zarqawi tette valósággá, és az al-Bagdadiak: Abu Omar al-Bagdadi és Abu Bakr al-Bagdadi hajtották végre. ” [14]
Bin Laden és később az „Iszlám Állam” (ISIS) átvette és kiterjesztette Qutb ideológiáját. Röviden, a „qutbizmus” az erőszakra való törekvés a rothadt régi társadalom, a „dzsahilíja” elpusztítása érdekében, és arra szólítja fel a dzsihadistákat, hogy életüket áldozzák egy olyan ideológiáért, amely állítólag az emberiség felszabadulását hozza el. [15]
Ez a bombasztikus stílus nem véletlenül emlékeztetett Marx és Lenin írására: Qutb fiatalon a Kommunista Párt tagja volt, és eszméit a marxizmus-leninizmus retorikája határozta meg. Robert R. Reilly, az amerikai külpolitikai bizottság egyik vezető munkatársa azt mondta, hogy Qutb valójában a „Kommunista Internacionálé” összekötője volt az egyiptomi Muzulmán Testvériséggel és az Egyiptomi Kommunista Párttal. [16]
Az 1906-ban született Qutb az 1920-as és 1930-as években szocializmust és irodalmat tanult. 1940-ben két évig tanult külföldön az Egyesült Államokban, és Egyiptomba visszatérve csatlakozott a Muszlim Testvériséghez. [17] Qutb mindig kapcsolatban állt Gamal Abdel Nasszer hadnaggyal, a szocialista irányultságú Szabad Tisztek Bizottságának vezetőjével.
1952-ben Nasszer katonai puccsot indított, amely megdöntötte a nyugatbarát monarchiát, a Muham mad Ali dinasztiát. Azt mondják, hogy ezt a szocialista-forradalmi puccsot Qutb és a Testvériség Nasszerrel együtt tervelte ki. Qutb azonban azt remélte, hogy Nasszer iszlám rendszert hoz létre, de Nasszer inkább a szekularizáció útját választotta, és 1954-ben megkezdte a Muzulmán Testvériség elnyomását.
Qutb és a Testvériség ekkor Nasszer meggyilkolására készült. Az összeesküvés kudarcot vallott, Qutbot pedig gyilkossági kísérlettel vádolták meg és bebörtönözték. A börtönben töltött három év alatt Qutb súlyos kínzásoknak volt kitéve. Később a körülmények enyhültek, és megengedték neki, hogy írjon. A börtönben írta meg két legfontosabb művét: „A Korán árnyékában” és „Mérföldkövek” címmel. Ebben a két könyvben, amelyek a Koránról, az iszlám történelemről, Egyiptomról és a nyugati társadalomról vallott nézeteiről szólnak, teljes mértékben leleplezi a világ- és nyugatellenes szélsőségességét.
Qutbot egyszer rövid időre kiengedték a börtönből. Nem élt a lehetőséggel, hogy elhagyja Egyiptomot, és ismét bebörtönözték. 1966-ban Qutbot elítélték és akasztással kivégezték a Nasszer elnök meggyilkolására irányuló összeesküvésben való részvételéért.
Qutb felforgató gondolkodása új értelmezést adott a dzsihád iszlám fogalmának. A dzsihád említésére sokan azonnal a „szent háborúra” gondolnak. Arabul a dzsihád egyszerűen azt jelenti, hogy veszekedni vagy harcolni. A mainstream muszlimok számára a kifejezés belső konfliktusként (önfejlesztés) vagy védekező dzsihádként is értelmezhető. [18] Qutb ezt a meghatározást kiterjesztette az erőszak proaktív és féktelen alkalmazására a „szent háborúban”, és lefektette ennek elméleti alapjait. [19] Qutb büszke volt arra, hogy akasztófára küldték, hogy ezáltal vallási mártírrá váljon.
Qutb filozófiája szerint minden olyan társadalmi rendszer, amely a világi törvényekhez vagy etikához ragaszkodik, iszlámellenes „régi társadalom” – és így dzsahilija (a vallási igazságok tudatlansága által jellemzett társadalom, amely eredetileg az iszlám elterjedése előtti társadalomra vonatkozott). Még egy magát muszlimnak nevező társadalom is lehet dzsahilija. Qutb úgy tekintett az egyiptomi társadalmi rendszerre, amelyben élt, mint olyanra, amelyben a dzsahilija dominált, és amelyet ezért meg kell dönteni. [20]
Qutb szerint a dzsahilija volt a legnagyobb akadály – muszlimok és nem muszlimok számára egyaránt – az iszlám értékeinek és törvényeinek teljesítése előtt. Azt állította, hogy a „régi társadalmat” csak ráerőltették az emberekre, megfosztva őket a szabadságuktól. Ezeknek a rabszolgasorban élő embereknek – a marxizmusban a munkásosztállyal analóg módon – joguk volt dzsihádot folytatni, hogy megdöntsék a dzsahilija elnyomását. Qutb a dzsihádot, mint az egész emberiség – muszlimok és nem muszlimok – felszabadításának eszközét támogatta. [21] Amikor Qutb könyvei megjelentek, sok iszlám vezető úgy gondolta, hogy Qutb túl messzire ment, és eretnekségnek tekintették az elképzeléseit. [22]
Qutb átvette továbbá a „hamis tudat” marxista fogalmát, amely arra utal, hogy az egyszerű tömegek elfogadják az uralkodó eszméit és kultúráját. Ez a tudat tehát megakadályozza őket abban, hogy észrevegyék saját elnyomásukat, vagy hogy megdöntsék a kapitalizmust a szocializmus javára. Qutb szerint a dzsahilija alatt élők nem veszik észre, hogy rabszolgák [23], ezért nem vesznek részt a dzsihádban, hogy felszabadítsák magukat.
„Mit tegyünk?” – ahogy Lenin mondja ugyanezzel a címmel kiadott röpiratában. Qutb-ot ugyanez a kérdés vezérelte, ezért Leninhez fordult a megoldásért.
A dzsihád leninista élcsapata
Qutb írásai tele vannak a marxizmus-leninizmus követői számára ismerős szókészlettel, mint például „élcsapat”, „állam”, „forradalom” és hasonlók. A helyzet és a kihívások, amelyekkel Leninnek szembe kellett néznie a „Mit tegyünk?” című röpiratának írásakor, ugyanazokat a körülményeket tükrözi, amelyekkel Qutb saját radikális ideológiájának kialakításakor szembesült. Lenin a sikeres forradalom minden reményét egy proletár élcsapatba helyezte. Qutb lemásolta ezt az elméletet, és a leninista politikai pártot iszlám szélsőséges szervezetekkel helyettesítette.
Lenin nagy hangsúlyt fektetett a szervezettség és az élcsapat fontosságára. Világos különbséget tett a spontaneitás és a tudatosság között, és kidolgozta a pártalapítás gondolatát. Lenin szerint a spontán akciókkal fellépő munkások csak felszínes követeléseket tudnak megfogalmazni, mint például a béremelés vagy a nyolcórás munkanap, de hiányzott belőlük az emberiség felszabadításához szükséges tudatosság.
Lenin úgy vélte, hogy egy külső élcsapatnak (többnyire burzsoá értelmiségieknek, akiknek meg van a kiváltságuk, hogy tanuljanak) kell ösztönöznie és indoktrinálnia a munkásokat, hogy így a munkások elhiggyék, hogy a forradalom az egyetlen kiút, és csak az egész emberiség felszabadításával szabadulhatnak fel. Ahhoz, hogy az élcsapatok potenciálját teljes mértékben ki lehessen használni, szükség van egy hozzájuk szorosan kapcsolódó politikai pártra, amely teljes mértékben megszervezi tevékenységüket, és hivatásos forradalmárok szövetségeként lehetőséget biztosít számukra a földalatti munkára. Ez a politikai párt, a proletár politikai párt a proletariátus lándzsája. [24]
Glenn E. Robinson, a kaliforniai Montereyben található Naval Postgraduate School docense, a Center for Middle Eastern Studies és a University of California-Berkeley munkatársa a következőket mondta a radikális iszlámról: „Bár a dzsihádista ideológusok nyilvánvaló okokból nem hivatkoznak Leninre mint inspirációs forrásukra, koncepcióik és logikájuk, különösen Sayyid Qutbé, elárulja ezt a hatást. Qutb, aki az 1940-es években Egyiptomban tanult, minden bizonnyal találkozott Lenin írásaival. Qutb két kulcsfogalma közvetlenül Lenintől származik: dzsama’a (élcsapat) és manhaj (program).” [25].
A leninizmus lényegéből kiindulva Qutb a lenini élcsapat muszlim változatának megszervezését szorgalmazta.
„Qutb pontosan ugyanezt az érvet hozta fel a muszlim világ számára” – írta Robinson. „A muszlimok túlnyomó többsége túlságosan belekeveredett és megromlott az igazságtalan és iszlámellenes uralom rendszerébe ahhoz, hogy tudja, hogyan és mikor kell fegyvert ragadni az állam ellen. A dzsihádista káderek külön élcsapatára volt szükség az állam elleni közvetlen fellépés megszervezéséhez.” [26] Hasonlóképpen: „Qutb írásaiban iszlám hangnemben visszhangzott Lenin ragaszkodása ahhoz, hogy az élcsapatnak részletes és koherens programra van szüksége a forradalom végrehajtására, majd megszilárdítására.” [27]
Qutb számára ennek az általa „igaz muszlimoknak” nevezett – valójában szélsőségesekből álló – élcsapatnak az a forradalmi küldetése, hogy felszabadítsa az összes muszlimot és az egész emberi civilizációt. Az élcsapatnak keményen le kell sújtania a hamis muszlimokra, és követnie kell a Qutb értelmezése által meghatározott iszlám ideológiát. Új nemzetet kell alapítania az iszlamizmus alapján, és erőszakkal kell ráerőltetnie az iszlámot a világ többi részére.
Qutb elméletében az élcsapatok mellett olyan eszmék is szerepelnek, amelyek a „társadalmi egyenlőséget”, az osztályok felszámolását, a kormányellenes fellépést és az emberiség felszabadítását szorgalmazzák. [28] Mindezek a pontok megfelelnek a kommunizmus céljainak.
Qutb halála után testvére, Muhammad Qutb folytatta könyveinek kiadását. Az 1993-ban megjelent „Ma’arakat ul-Islam war-Ra’samaaliyyah” című könyv ismét leleplezi Qutb kommunista ihletettségét. Qutb nyíltan kijelenti, hogy az iszlám „egyedülálló, konstruktív és pozitivista aqidah [hitvallás], amelyet a kereszténységből és a kommunizmusból alakítottak ki a legtökéletesebb módon, magába foglalva azok minden célját (vagyis a kereszténység és a kommunizmus céljait), kiegészítve azt harmóniával, egyensúllyal és igazságossággal”. [29]
Az iszlám szélsőségesség kommunista magja
Az iszlám szélsőségesség középpontjában egy másik marxista eszme áll: az osztályharc. Karl Marx egész életét azzal töltötte, hogy a proletariátus és a burzsoázia közötti konfliktusokat próbálta szítani – egészen odáig, hogy azokat csak forradalommal lehetett „megoldani”. Az iszlám szélsőségesek is hasonlóan cselekszenek.
Hozzájárult-e a manhattani World Trade Center lerombolása az egyesült muszlim világ megvalósításához, amelyet Qutb akart? Egyáltalán nem. Ez csak a nyugati és a muzulmán világ közötti konfliktus kiéleződését szolgálta. [30] Nyugaton a terrortámadások táplálták a muszlimok iránti gyűlöletet, a muszlim országokban pedig éppen fordítva. Módszerük ugyanaz, mint a proletariátus és a burzsoázia közötti konfliktusok szítása – amelyet Marx és Lenin azért szorgalmazott, hogy megteremtse a forradalom kirobbantásának feltételeit.
Nem túlzás azt állítani, hogy Qutb elméletei jobban hasonlítanak a kommunizmushoz, mint a hagyományos iszlámhoz. Miközben az iszlám szélsőségesek a kommunizmus vallási ellenzékének adják ki magukat, valójában a kommunista forradalmi doktrína alapelveivel vannak átitatva. Ahogy egy tudós fogalmazott „Itt az érvelés arról szól, hogy a szabad világ igazi ellensége továbbra is a kommunizmus, és hogy a radikális iszlám nem más, mint az iszlám hagyományos köntösébe öltöztetett kommunizmus.” [31]
Az erőszakos szélsőségesség nem csak a muszlim világban terjedt el. A nyugati ellenkultúra mozgalom világszerte elterjesztette a baloldali ideológiát, és ezzel együtt Lenin terrorista tanításait. Antero Leitzinger finn-lengyel történész úgy véli, hogy a modern terrorizmus 1966 és 1967 között alakult ki, és a nemzetközi kommunista mozgalommal párhuzamosan fejlődött. Leitzinger szerint ez nem véletlen. Az 1960-as években, amikor a radikális diákmozgalmak elterjedtek Nyugaton, sok muszlim cserediák került kapcsolatba a baloldali gondolkodással. Olyan baloldali koncepciókat vittek haza magukkal, mint az erőszakos forradalom. [32]
1974-ben Szulejmán Abdullah Schleifer, a kairói Amerikai Egyetem médiakutatással foglalkozó professzora találkozott Ayman al-Zawahirivel, aki később az al-Kaida második számú vezetője lett. Al-Zawahiri, aki akkoriban a Kairói Egyetemen tanult orvostudományt, azzal dicsekedett, hogy az iszlamista szélsőséges csoportok a tagjaik többségét elit intézményekből, például orvosi és mérnöki iskolákból toborozzák. Schleifer azt válaszolta, hogy ez nem lepte meg: az 1960-as években ezekben az iskolákban volt a legmagasabb a fiatal marxisták koncentrációja is. Megjegyezte, hogy az iszlamizmus csupán egy újabb irányzat, amely az 1960-as évek diáklázadásai során alakult ki.
Schleifer így emlékezett vissza: „Azt mondtam: Figyelj, Ayman, én egy volt marxista vagyok. Amikor beszélsz, úgy érzem, mintha újra a buliban lennék. Nem érzem úgy, hogy egy hagyományos muszlimmal vagyok.” [33]
Furcsa, hogy az iszlám szélsőségességet gyakran a fasizmussal (iszlamofasizmus) hozzák összefüggésbe, kommunista eredetét pedig különböző okokból nem említik. A fasizmus a nacionalizmus egyik formája, és nincs különösebb vallási háttere. Ha az iszlám szélsőségességet a maga teljességében és doktrínájában vizsgáljuk, akkor nyilvánvalóvá válik, hogy több közös vonása van a kommunizmussal.
Qutb és a terrorizmus felemelkedése
Qutb írásai sok fiatal arabra voltak hatással, köztük Abdullah Juszuf Azzam palesztin tudósra, az Al-Kaida egyik későbbi alapítójára. [34] A „9/11 Commission Report” kiemelte Qutb hatását bin Laden világnézetére, és Azzamot közvetlenül „Qutb tanítványaként” említette. [35]
Muhammad Qutb, Sayyid Qutb öccse, szintén Qutb üzenetének egyik elsőszámú hordozója volt. Muhammad Qutb később Szaúd-Arábiába ment, és professzor lett. Kutatta az iszlámot. Ő volt a felelős néhai bátyja elméleteinek szerkesztéséért, kiadásáért és népszerűsítéséért is.
Bin Laden diákként olvasta Qutb könyveit, és jól ismerte Muhammad Qutbot, mert rendszeresen részt vett a heti nyilvános előadásain. A bin Laden munkacsoportot felügyelő egykori CIA-ügynök, Michael Scheuer, aki egyben a Jamestown Alapítvány vezető munkatársa, Muhammad Qutbot bin Laden mentorának nevezte. [36]
Az al-Kaida fent említett helyettes parancsnoka, Ayman al-Zawahiri szintén Sayyid Qutb fanatikus tanítványa. [37] Fiatalkorában al-Zawahiri többször hallotta nagybátyját Qutb személyiségéről, és a börtönben elviselt szenvedéseiről beszélni. [38] Qutb halála után al-Zawahiri a következőket írta emlékirataiban: „A Nasszer-rezsim úgy gondolta, hogy az iszlám mozgalom végzetes csapást szenvedett Sayyid Qutb és társai kivégzésével. De a felszínen látható látszólagos nyugalom elrejtette a Sayyid Qutb eszméivel való közvetlen kölcsönhatást és a modern iszlám dzsihádista mozgalom magjának kialakulását Egyiptomban.” [39]
Abban az évben, amikor Qutbot felakasztották, az akkor 15 éves al-Zawahiri segített megalakítani egy földalatti militáns egységet, amely eltökélte, hogy „Qutb vízióját tettekre váltja”. [40] Ezt követően al-Zawahiri csatlakozott az egyiptomi Iszlám Dzsihádhoz, később Bin Laden mentora és az al-Kaida egyik kulcsembere lett. Bin Laden megölése után al-Zawahiri lett az al-Kaida vezetője.
Glenn E. Robinson, a fent idézett Közel-Kelet-szakértő szerint Qutb a szunnita muszlim világ legfontosabb gondolkodója, aki az erőszakos dzsihádot hangsúlyozta. [41] A szunnita dzsihádista csoportok szinte minden fogalma és újítása megtalálható Qutb könyveiben. [42] Bár a különböző dzsihadista csoportok formájukban különböznek, mindegyikükben közös, hogy politikai céljaik elérése érdekében az iszlám zászlaja alatt erőszakot alkalmaznak. [43]
Anvar el-Szadat egyiptomi elnök meggyilkolása 1981-ben az egyiptomi Iszlám Dzsihád által, valamint az al-Gamma al-Iszlámíja egyiptomi terrorista csoport támadásai kormánytisztviselők, világi értelmiségiek, egyiptomi keresztények és turisták ellen az 1990-es években mind a Qutb víziójának megvalósítását célzó kampány lépései voltak. [44]
A Qutb ideológiáját követő radikális dzsihadista csoportokat a szalafista dzsihadista terroristák közé sorolják. Robert Manne, az ausztráliai Melbourne-ben található La Trobe Egyetem politológus professzora Qutbot a „szalafista dzsihadizmus atyjának” és az „Iszlám Állam előfutárának” nevezte. [45] The Mind of the Islamic State: ISIS and the Ideology of the Caliphate (Az Iszlám Állam szellemisége: az ISIS és a kalifátus ideológiája) című könyvében ezt írta: „Ötven évvel Sayyid Qutb kivégzése után ez lett a szalafista dzsihadizmus hagyományából, az Iszlám Állam szellemisége. Nincs több lépés, amit el kell végezni. Végül elértük a pokol kapuját.” [46]
Az amerikai Rand Corporation Állandó fenyegetés: Az Al-Kaida és más dzsihádisták evolúciója című jelentése Qutb szalafista dzsihadistákra gyakorolt befolyását vázolja, miközben több mint 40 szalafista dzsihadista csoportot sorol fel. Szinte minden kontinensen aktívak. [47]
Ha megnézzük a különböző létező szélsőséges iszlám szervezeteket – bár nincs egységes víziójuk, és egymás között is ideológiai harc folyik -, túlnyomó többségüknek van egy közös vonása: Qutb agresszív dzsihádja. Lényegében Qutb munkáját örökölték meg, ami a kommunista forradalom egy más formában.
Hogyan sújtotta a kommunizmus az átlagos muszlimokat
Az amerikai Nemzeti Terrorelhárítási Központ által közzétett „Jelentés a terrorizmusról 2011” című kiadvány szerint „azokban az esetekben, amikor a terrorizmus áldozatainak vallási hovatartozását meg lehetett állapítani, az elmúlt öt évben a terrortámadások által okozott halálesetek 82-97 százalékát muszlimok szenvedték el”. [48]
A Külügyminisztérium „Country Reports on Terrorism 2016” (Országjelentések a terrorizmusról 2016) című kiadványában összesen 11 072 terrortámadást sorol fel, amelyek csak abban az évben 25 621 emberéletet követeltek. Ráadásul a terrortámadások túlnyomórészt muszlim többségű országokban és területeken történtek: „Bár 2016-ban 104 országban történtek terrortámadások, ezek földrajzilag erősen koncentrálódtak. Az összes támadás 55 százaléka öt országban (Irak, Afganisztán, India, Pakisztán és a Fülöp-szigetek) történt, és a terrortámadások miatt bekövetkezett halálesetek 75 százaléka öt országból származott (Irak, Afganisztán, Szíria, Nigéria és Pakisztán).” [49]
Ezzel szemben a nyugati országokban elkövetett terrortámadások jóval kevesebb halálos áldozatot követeltek. A Cato Intézet 2016 szeptemberében készült, Terrorism and Immigration: A Risk Analysis (Terrorizmus és bevándorlás: kockázatelemzés) című tanulmánya szerint a külföldön született terroristák, akik bevándorlóként vagy turistaként léptek be az országba, az 1975 és 2015 vége között az Egyesült Államok területén elkövetett 3432 gyilkosságból 3024-ért felelősek. Ez a szám tartalmazza a szeptember 11-i támadásokban megölt 2983 embert is. [50] Évente átlagosan hetvennégy amerikai hal meg terrortámadásban.
Annak ellenére, hogy a szélsőséges csoportok az iszlám nevében cselekszenek, a legnagyobb áldozatuk a muszlim társadalom. Mert a felszínes kifogásoktól függetlenül a terrorizmus valódi motivációja a gyilkolás és a pusztítás vágya.
Annak ellenére, hogy a szélsőséges csoportok az iszlám nevében cselekszenek, a legnagyobb áldozatuk a muszlim társadalom. Valójában bármi is legyen a kifogás a felszínen, a terrorizmus valódi motivációja az ölés és a pusztítás vágya.
4. A terrorizmus támogatása a kínai Kommunista Párt által
A Kínai Kommunista Párt régóta támogatja a terrorista tevékenységeket külföldön, beleértve a már elhunyt palesztin terrorista vezető, Jasszer Arafat tevékenységét is. Arafat segített kidolgozni a kereskedelmi repülőgépek eltérítésének taktikáját, és az amerikai erőket vette célba, Oszama bin Laden ihletője lett.
A Jasszer Arafat terrorista tevékenységeihez nyújtott támogatás a Kínai Kommunista Párt által
1959-ben Arafat indította el a Palesztin Nemzeti Felszabadítási Mozgalmat (Fatah), majd 1988 novemberében megalapította a „Palesztin Államot”. Különböző palesztin militáns szervezetek vezető alakja volt 2004-ben bekövetkezett haláláig. Arafat valószínűleg a Közel-Kelet legnépszerűbb képviselője volt a Kínai Kommunista Párt körében. 14 alkalommal járt Kínában, és szinte minden kínai kommunista vezetővel találkozott, köztük Mao Ce-tunggal, Zhou Enlaival, Deng Xiaopinggal és Csiang Cö-min-nel.
Miután Arafat 1964-ben megalapította az „Al-Asifa”, a Fatah katonai szárnyát, azonnal Pekingbe utazott, hogy találkozzon Zhou Enlai kínai miniszterelnökkel. Zhou emlékeztette Arafatot, hogy ügyeljen a stratégiájára, és ne használjon kontraproduktív jelszavakat, például olyanokat, amelyek Izrael teljes elpusztítására szólítanak fel. [51]
A fegyverek és a pénzügyi támogatás mellett „Palesztina” gyakran Peking irányításával szított konfliktusokat az Egyesült Államokkal és Izraellel szemben, miközben befolyását nemzetközi szintre terjesztette ki. A KKP palesztinokat is meghívott, hogy vegyenek részt képzésen Kínában. 1965 januárjában Arafat gerillaszervezeteinek segítségével hadat üzent Izrael államnak Észak-Palesztinában. 1965 májusában a Palesztin Felszabadítási Szervezet (PFSZ) irodát nyitott Pekingben. Példátlan lépésként Kína diplomáciai elbánásban részesítette a PFSZ irodáját, és nyilvánosan támogatta a PFSZ-t különböző nemzetközi eseményeken.
1988 novemberében a Palesztin Nemzeti Tanács 19. ülésszakán kikiáltották a palesztin állam függetlenségét. Peking ezt azonnal elismerte, és az év november 20-án diplomáciai kapcsolatokat létesített vele.
Arafat és a Kínai Kommunista Párt akkori főtitkára, Csiang Cö-min 2000-ben és 2001-ben látogatták meg egymást, abban az időszakban, amikor nagyszabású véres konfliktusok törtek ki palesztin csoportok és Izrael között. Izrael többször elítélte Arafatot az erőszakos cselekményekben játszott szerepe miatt. A Kínai Kommunista Párt támogatásával Arafat képes volt szembeszállni az Egyesült Államokkal és Izraellel, és tovább rontotta a Közel-Kelet stabilitását.
A PSZF és a Fatah különböző nyílt és titkos militáns terrorista tevékenységekben vett részt. Azt állították, hogy az erőszakos forradalom az egyetlen módja az ország felszabadításának; ez az ideológia a kommunista mozgalom elméleteit is követi. Arafat más kommunista országokhoz is nagyon közel állt. Tagja volt a Szocialista Internacionálénak is, és a Fatah megfigyelői státusszal rendelkezett az Európai Szocialisták Pártjában. [52]
Az Egyesült Államok és Izrael Arafatot nevezte meg a közel-keleti terrortámadások mögött álló emberként. A Fehér Ház az amerikai biztonsági ügynökségek széleskörű vizsgálatai után arra a következtetésre jutott, hogy a Fatah és a PFSZ terrorszervezetek, és 1987-ben bezárta a Palesztinai Információs Irodát [53].
1970-ben a Fatah tervezte meg és hajtotta végre a Husszein bin Talal jordán király elleni sikertelen merényletet. [54] Ugyanezen év szeptemberében a Fatah a televíziós kamerák szeme láttára eltérített három kereskedelmi repülőgépet Nagy-Britanniából, Németországból és Svájcból. A terroristák azt állították, hogy egy repülőgép eltérítése nagyobb hatással jár, mint száz izraeli megölése a harcokban. [55]
1972-ben a „Fekete Szeptember” terrorista csoport, a Fatah militáns frakciója mészárlást követett el izraeli sportolók ellen a müncheni olimpián. A mészárlás kitervelője és végrehajtója Ali Hassan Salameh, Arafat biztonsági főnöke és a Fatah hírszerzésének igazgatója volt. A támadásban meghalt a tizenegy izraeli mellett egy nyugatnémet rendőr is. [56] Arafat egyike volt az első olyan fegyvereseknek, akik szándékosan ártatlan civileket vettek célba a műveleteik során.
A Kínai Kommunista Párt és az Al-Kaida kapcsolatai
A KKP kiterjedt kapcsolatokat ápolt az al-Kaidával is, kezdve a tálibokkal való titkos együttműködéssel, amely védelmet biztosított Bin Ladennek. 1980-ban amellett, hogy mintegy 300 katonai tanácsadót küldött az afganisztáni mudzsahedinekhez, katonai kiképzőtáborokat is létesített a hszincsiangi Kashgarban és Hotanban, hogy kiképezze őket olyan területeken, mint a fegyverhasználat, a katonai stratégia, a propaganda és a kémkedés.
Hszincsiang az afgán mudzsahedinek kiképző bázisa lett a Szovjetunió elleni harc során. Amíg a Szovjetunió kivonult afganisztánból a kínai hadsereg több ezer dzsihadistát képzett ki. Gépfegyvereket, rakétavetőket és föld-levegő rakétákat kaptak összesen 2 és 4 milliárd dollár közötti értékben. [57]
A Kínai Kommunista Párt azután is szoros kapcsolatot ápolt a tálibokkal és az al-Kaidával, miután a tálibok átvették a hatalmat Afganisztánban, valamint abban az időszakban, amikor Bin Ladennek menedéket nyújtottak. Bár az Al-Kaida terrortámadásokat hajtott végre az amerikai nagykövetség és az amerikai haditengerészet ellen, és a tálibok nem voltak hajlandók Bin Ladent átadni az ENSZ-nek, a Kínai Népköztársaság mindig is ellenezte a tálibok elleni amerikai szankciókat. 1998-ban az Egyesült Államok cirkálórakétákkal támadta az al-Kaida bázisait. A kínai rezsim több tízmillió amerikai dollárt adott az al-Kaidának, hogy fel nem robbant amerikai rakétákat vásároljon – így fejlesztve a saját technológiáját. [58]
Ugyanakkor a Kínai Kommunista Párt továbbra is érzékeny katonai technológiát biztosított a terrorizmust támogató államoknak. [59] 2000 végén az ENSZ Biztonsági Tanácsa szankciókat javasolt a tálibok ellen, hogy kényszerítse őket a területükön található bin Laden terrorista kiképzőtáborok bezárására. Kína tartózkodott a szavazáson. Ezt követően a Kínai Kommunista Párt folytatta a titkos tárgyalásokat a tálibokkal, és megállapodott arról, hogy a Huawei Technologies segít a táliboknak egy átfogó katonai kommunikációs rendszer kiépítésében Afganisztán egész területén. [60] A szeptember 11-i támadások napján Kína és a tálibok képviselői megállapodást írtak alá a gazdasági és tudományos együttműködés kiterjesztéséről. [61]
Még megdöbbentőbb volt, amikor a szeptember 11-i támadások után két kínai katonatisztet nemzeti hősként ünnepeltek, mint a „Korlátlan hadviselés” című könyv szerzőit. Ez az 1999-ben megjelent könyv azt a gondolatot fogalmazta meg, hogy a New York-i World Trade Center elleni támadás bonyolult dilemmába sodorná az Egyesült Államokat. A szerzők az Al-Kaidát is említették, mint olyan szervezetet, amely képes lenne egy ilyen művelet végrehajtására. [62] Elég, ha csak annyit mondunk, hogy a kínai rezsim „korlátlan hadviselés” koncepciója elméleti iránymutatást adott bin Laden jövőbeli műveleteihez.
Amikor az ENSZ Biztonsági Tanácsa szeptember 11. után szankciókat vezetett be a tálib rezsim ellen, Kína nemcsak tartózkodott a szavazáson, hanem katonai személyzetet is küldött a tálibok támogatására az országba, még közvetlenül azután is, hogy az amerikai hadsereg légicsapásokat indított Afganisztánban. Szintén 9/11 után tudta meg az amerikai hírszerzés, hogy a ZTE és a Huawei, Kína két, a hadsereggel kapcsolatban álló technológiai vállalata segít a táliboknak telefonhálózatot kiépíteni Afganisztán fővárosában, Kabulban. [63]
2004-ben kiderült, hogy a kínai hírszerző szolgálatok fedőcégeket használnak arra, hogy segítsenek Bin Ladennek pénzt szerezni és tisztára mosni azt a világ pénzügyi piacain. [64]
A berlini fal leomlásával a kommunista tábor a teljes összeomlással nézett szembe. Miután a Kínai Kommunista Párt átvette a Szovjetunió ideológiai örökségét, a párt egyedül volt kitéve a szabad világ hatalmas nyomásának. Szeptember 11-re éppen akkor került sor, amikor az Egyesült Államok és a szabad világ kezdte figyelmét a kommunista zsarnokság elítélésére fordítani. A prioritások gyökeresen megváltoztak, és a terrorizmus elleni háború kezdetével a szabad világnak félre kellett tennie a kommunizmus elleni harc tervét. Ez haladékot adott a Kínai Kommunista Pártnak, és lehetővé tette a kommunizmus újbóli terjeszkedését.
Miközben a nyugati világ háborút viselt a Közel-Keleten, Kína és az Egyesült Államok között nagyszabású vagyonátadás zajlott. A kommunizmus képes volt egy újabb szuperhatalmat építeni.
A terrorizmus okozta káosz még inkább elterelte a szabad világ figyelmét a kommunista fenyegetésről. Ez késlelteti a világunkban zajló, a jó és a rossz közötti fő konfliktus megoldását.
5. A terrorizmus és a nyugati radikális baloldal rejtett szövetsége
Egy kortárs német zenész azt mondta: „Ez a legnagyobb műalkotás az egész világegyetemben”. Nem Beethoven 9. szimfóniájáról beszélt, hanem a szeptember 11-i terrortámadásokról. [65]
Szeptember 11-e után a radikális nyugati baloldali értelmiség és a média éljenezte a támadásokat és védelmezte az elkövetőket. Egy amerikai író dicsérte a terroristákat, amiért lerombolták a „Bábel tornyát” (a World Trade Centert), mint az amerikai vétek szimbólumát. Egy irodalmi Nobel-díjas olasz drámaíró azt mondta: „Azok a gazdaságok, ahol a [Wall Street-i] spekulánsok luxusban lubickolnak, évente több tízmillió embert ölnek meg a szegénységgel. Akkor miért olyan rossz, ha New Yorkban 20 ezer ember meghal?” [66] A Colorado-Boulder Egyetem egyik professzora a World Trade Centerben dolgozókat „kis Eichmannoknak” nevezte, utalva a náci holokauszt egyik tervezőjére. [67]
Abban a reményben, hogy megakadályozzák az Egyesült Államok katonai beavatkozását Afganisztánban és Irakban, különböző radikális baloldali csoportok nagyszabású tiltakozó mozgalmat indítottak a háború ellen.
Egy vezető amerikai egyetem baloldali professzora az egyetemen tartott beszédében azt mondta, hogy az Egyesült Államok „a terrorizmus legnagyobb országa”, és hogy Washington „csendes népirtást” szándékozik elkövetni Afganisztánban. [68]
A baloldali szélsőségesek békevirrasztást és tájékoztatókat tartottak országszerte. Miközben Afganisztánban javában zajlott az USA terroristaellenes akciója, ez a professzor kéthetes utazást tett az indiai szubkontinensen, és pletykákat terjesztett a muszlimok és a hinduk milliói között. Azzal vádolta az Egyesült Államokat, hogy három vagy négymillió afgánt akar éheztetéssel megölni.
A Columbia Egyetem egyik professzora azt mondta, „személy szerint egymillió mogadishut szeretnék látni.” [69] A mogadishui csata az al-Kaida 1993-as szomáliai rajtaütésére utal, amelyben az amerikai különleges erők 18 katonáját ölték meg.
A radikális baloldal által kezdeményezett háborúellenes mozgalom az Egyesült Államok ellen irányult, hogy aláássa annak tevékenységét a terrorizmus elleni küzdelemben.
2003 februárjában, egy hónappal az Egyesült Államok Irak elleni támadása előtt Bin Laden az Al Jazeera csatornán közzétett egy hanganyagot, amelyben arra szólította fel az embereket, hogy harcoljanak az amerikai hadsereg ellen az utcán. Nyíltan kijelentette: „A muszlimok és a szocialisták érdekei azonosak a keresztesek elleni háborúban”. [70]
Az ANSWER „Act Now to Stop War and End Racism” (Cselekedj most a háború befejezése és a rasszizmus megállítás érdekében) háborúellenes szervezet kiemelkedő szerepet játszik a médiában. Tagjai többnyire szocialisták, kommunisták és más baloldaliak vagy progresszívek. Alapítói közül sokan kapcsolatban állnak a Nemzetközi Akcióközponttal és a Munkás Világpárttal, egy radikális kommunista szervezettel. Ebben az értelemben az ANSWER valójában egy frontegység, amely sztálinista-kommunista vonásokkal rendelkezik. A háborúellenes mozgalomban részt vett a Not in Our Name (Nem a mi nevünkben), a Forradalmi Kommunista Párt ernyőszervezete is, amely a kínai kommunista rezsimhez kötődő marxista-leninista párt.” [71]
A terroristák aktív jelentéktelenítése és a háborúellenes mozgalmak szervezése mellett az igazságszolgáltatásban helyet foglaló baloldali jogásztársadalom tagjai mindent megtettek, hogy szembe szálljanak a Hazafias Törvénnyel (Patriot Act). A Hazafias Törvényt a Kongresszus nem sokkal 9/11 után fogadta el, hogy megerősítse az USA terrorizmus elleni képességeit. Például az FBI-nak korábban hét évet kellett várnia arra, hogy letartóztassa Sami Al-Arian-t, a Dél-Floridai Egyetem informatika professzorát, aki pénzügyi támogatást nyújtott terroristáknak – mielőtt ezt a törvényt elfogadták volna. Ha már korábban is létezett volna a Hazafias Törvénynek megfelelő jogszabály, Al-Arian korábbi letartóztatása megakadályozhatta volna a szeptember 11-i támadásokat. [72]
A vak Omar Abdel-Rahman sejket, aki 1993-ban a World Trade Center felrobbantását tervezte, 1995-ben életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. Védőügyvédje, Lynne Stewart meglátogatta őt a börtönben, és átadta Abdel-Rahman üzenetét közel-keleti követőinek, amelyben arra utasította őket, hogy folytassák a terrorista tevékenységüket. Stewartot 2005-ben bűnösnek találták a terrorizmus támogatásában. Meglepő módon elítélése után a baloldal politikai bálványává vált, és többször is meghívták, hogy előadásokat tartson kampuszokon, jogi egyetemeken és más helyszíneken. [73]
David Horowitz amerikai tudós 2004-es tanulmánya „Az ördög szövetsége: A Radikális iszlám és az amerikai baloldal” címmel tárja fel az iszlám szélsőségesek és a baloldal ördögi szövetségét a nyugati civilizáció és a globális hagyományok elleni harcban. Elemzése szerint a radikális baloldal világszerte segítette az iszlám dzsihadisták védelmét. [74]
A nyugati demokratikus államok ellen a terroristák oldalán való harc a radikális baloldal hosszú menetelésének része, hogy belülről pusztítsa el a nyugati társadalmat. Bármilyen módszert készek alkalmazni, amely segít nekik elérni ezt a célt. Bár a baloldali ideológiának látszólag nincs köze az iszlám szélsőségességhez, céljaik egybeesnek, hogy veszedelmes szövetséget hozzanak létre a nyugati világ ellen, és a kommunizmus kísértetének hatékony eszközévé váljanak.
Következtetés
A párizsi kommüntől kezdve az erőszak Lenin által történő intézményesítésén át a Kínai Kommunista Párt államilag támogatott elnyomásáig a kommunizmus mindig is felhasználta a terrorizmust céljai eléréséhez. Ráadásul a kommunista rezsimek által ellenőrzött területeken túl, a kommunizmus számos csoportot és embert manipulált, hogy terrorcselekményeket hajtson végre, káoszt szítson a világban, és leplezze a valódi szándékait. A tudomány és a technológia fejlődése megkönnyítette a terroristák számára, hogy ártatlan embereket veszélyeztessenek.
A terroristák az erőszakot arra használják, hogy káoszba taszítsák a társadalmat, és félelmet keltsenek, hogy az embereket az irányításuk alá vonják. Céljaik elérése érdekében megsértik az emberiség által általánosan elfogadott erkölcsi értékeket. A kommunizmus gyökerei az alapvető elképzeléseikben is megmutatkoznak, mivel a kommunista ideológia elméleti keretet biztosít az ördögi értékeikhez.
Az iszlám szélsőségesség fő áldozatai azoknak az országoknak a lakossága, ahonnan a terroristák származnak. Miközben a média a nyugati társadalmat célzó terrortámadásokra összpontosítja figyelmét, a meggyilkoltak túlnyomó többségét a muszlimok teszik ki. Hasonlóképpen, a kommunizmus által okozott több mint 100 millió halálos áldozat szinte mind a kommunista rendszerek uralma alatt élő emberek voltak.
A terrorizmus elválaszthatatlanul kapcsolódik a kommunizmushoz, amely maga a terrorizmus legnagyobb oka az egész világon. Amíg ezeket a mérgező gyökereket ki nem gyomlálják, addig az emberiség egyetlen napot sem élvezhet békében. Csak akkor védekezhetünk e fenyegetés ellen, ha felismerjük a kommunizmus szerepét a világunkat sújtó terrorista tevékenységekben, és a hagyományos erkölcsi értékek és a hit oldalára állunk.
Jegyzetek:
[1] Brian Whitaker, “The Definition of Terrorism,” The Guardian, May 7, 2001, https://www.theguardian.com/world/2001/may/07/terrorism.
[2] “Lenin and the Use of Terror,” World Future Fund, accessed November 17, 2018, http://www.worldfuturefund.org/wffmaster/Reading/Quotes/leninkeyquotes.htm.
[3] Karl Kautsky, Terrorism and Communism: A Contribution to the Natural History of Revolution (1919), accessed November 17, 2018, https://www.marxists.org/archive/kautsky/1919/terrcomm/index.htm.
[4] Carey Goldberg, “‘Red Saturday’ Not Such a Celebration for Lenin,” Associated Press, April 21, 1990，https://apnews.com/0f88bdb24ea112b606c9c56bca69e9dd; Francis X. Clines, “Upheaval in the East; Soviet Congress Debates New Presidency,” The New York Times, March 13, 1990, https://www.nytimes.com/1990/03/13/world/upheaval-in-the-east-soviet-congress-debates-new-presidency.html.
[5] Brian Crozier, The Rise and Fall of the Soviet Empire (Rocklin, CA: Prima Lifestyles, 2000).
[6] Stanislav Lunev, Through the Eyes of the Enemy: The Autobiography of Stanislav Lunev (Washington, D.C.: Regnery Publishing, Inc., 1998), 80.
[7] “The KGB’s Terrorist Footprints,” The Washington Post, September 23, 1981，https://www.washingtonpost.com/archive/politics/1981/09/23/the-kgbs-terrorist-footprints/16f129fd-40d7-4222-975c-6e39044768bf/?utm_term=.0f15a9d808da.
[8] Ion Mihai Pacepa, “Russian Footprints,” National Review, August 24, 2006, https://www.nationalreview.com/2006/08/russian-footprints-ion-mihai-pacepa/.
[9] Ion Mihai Pacepa and Ronald Rychlak, Disinformation: Former Spy Chief Reveals Secret Strategies for Undermining Freedom, Attacking Religion, and Promoting Terrorism (Washington, D.C.: WND Books, 2013), Chapter 33.
[10] “A Sampling of Chinese Public Opinion Following the 9/11 Terrorist Attacks,” [〈911恐怖分子袭击事件之后：国内言论摘登〉] Modern China Studies [《當代中國研究》] (2001, Fourth Issue), http://www.modernchinastudies.org/us/issues/past-issues/75-mcs-2001-issue-4/596-911.html. [In Chinese] [11] Paul Berman, “The Philosopher of Islamic Terror,” The New York Times Magazine, March 23, 2003, https://www.nytimes.com/2003/03/23/magazine/the-philosopher-of-islamic-terror.html.
[12] Raymond Ibrahim, “Ayman Zawahiri and Egypt: A Trip Through Time,“ The Investigative Project on Terrorism: A Special Report, November 30, 2012, https://www.investigativeproject.org/3831/ayman-zawahiri-and-egypt-a-trip-through-time.
[13] Dale C. Eikmeier, Qutbism: An Ideology of Islamic-Fascism, Defense Technical Information Center, March 2007, accession number ADA485995, http://www.dtic.mil/docs/citations/ADA485995.
[14] Hassan Hassan, The Sectarianism of the Islamic State: Ideological Roots and Political Context (Washington: Carnegie Endowment for International Peace, June 2016), 26, https://carnegieendowment.org/files/CP_253_Hassan_Islamic_State.pdf.
[15] Andrew McGregor, “Al-Qaeda’s Egyptian Prophet: Sayyid Qutb and the War On Jahiliya,” Terrorism Monitor 1, No. 3, May 4, 2005, https://jamestown.org/program/al-qaedas-egyptian-prophet-sayyid-qutb-and-the-war-on-jahiliya/.
[16] Robert R. Reilly, The Roots of Islamist Ideology (London: Centre for Research into Post-Communist Economies, February 2006), 4, http://crce.org.uk/briefings/islamistroots.pdf.
[17] Berman, “The Philosopher of Islamic Terror.”
[18] McGregor, “Al-Qaeda’s Egyptian Prophet,” https://jamestown.org/program/al-qaedas-egyptian-prophet-sayyid-qutb-and-the-war-on-jahiliya/.
[19] A. E. Stahl, “‘Offensive Jihad’ in Sayyid Qutb’s Ideology,” International Institute for Counter-Terrorism, March 24, 2011, https://www.ict.org.il/Article/1097/Offensive-Jihad-in-Sayyid-Qutbs-Ideology#gsc.tab=0.
[20] McGregor, “Al-Qaeda’s Egyptian Prophet.”
[21] Stahl, “‘Offensive Jihad’ in Sayyid Qutb’s Ideology.”
[22] McGregor, “Al-Qaeda’s Egyptian Prophet.”
[23] Roxanne L. Euben, “Mapping Modernities, ‘Islamic’ and ‘“Western,’” in Border Crossings: Toward a Comparative Political Theory, ed. Fred Reinhard Dallmayr (Lanham, Md.: Lexington Books, 2013), 20.
[24] Vladimir Lenin, What Is to Be Done? trans. Joe Fineberg and George Hanna, accessed November 17, 2018, https://www.marxists.org/archive/lenin/works/1901/witbd/.
[25] Glenn E. Robinson, “Jihadi Information Strategy: Sources, Opportunities, and Vulnerabilities,” in Information Strategy and Warfare: A Guide to Theory and Practice, eds. John Arquilla and Douglas A. Borer (London: Routledge, 2007), 92.
[26] Ibid.
[27] Ibid.
[28] McGregor, “Al-Qaeda’s Egyptian Prophet.”
[29] “Impaling Leninist Qutbi Doubts: Shaykh Ibn Jibreen Makes Takfir Upon (Declares as Kufr) the Saying of Sayyid Qutb That Islam Is a Mixture of Communism and Christianity,” January 2, 2010, http://www.themadkhalis.com/md/articles/bguiq-shaykh-ibn-jibreen-making-takfir-upon-the-saying-of-sayyid-qutb-that-islam-is-a-mixture-of-communism-and-christianity.cfm.
[30] Damon Linker, “The Marxist Roots of Islamic Extremism,” The Week, March 25, 2016, http://theweek.com/articles/614207/marxist-roots-islamic-extremism.
[31] Charles Moscowitz, Islamo-Communism: The Communist Connection to Islamic Terrorism (City Metro Enterprises, 2013), Introduction.
[32] Antero Leitzinger, “The Roots of Islamic Terrorism,” The Eurasian Politician, No. 5 (April–September 2002), http://users.jyu.fi/~aphamala/pe/issue5/roots.htm.
[33] Lawrence Wright, The Looming Tower: Al-Qaeda and the Road to 9/11 (New York: Knopf Publishing Group, 2006), 21.
[34] Dawn Perlmutter, Investigating Religious Terrorism and Ritualistic Crimes (New York: CRC Press, 2004), 104.
[35] The 9/11 Commission Report, The National Commission on Terrorist Attacks Upon the United States, 55, https://www.9-11commission.gov/report/911Report.pdf.
[36] Michael Scheuer, Through Our Enemies’ Eyes: Osama bin Laden, Radical Islam, and the Future of America, 2nd ed. (Washington: Potomac Books, 2006), 114.
[37] Lawrence Wright, The Looming Tower: Al-Qaeda and the Road to 9/11 (New York: Knopf Publishing Group, 2006), 36.
[38] Lawrence Wright, “The Man Behind Bin Laden: How an Egyptian Doctor Became a Master of Terror,” The New Yorker, September 16, 2002, https://www.newyorker.com/magazine/2002/09/16/the-man-behind-bin-laden.
[39] Lawrence Wright, The Terror Years: From Al-Qaeda to the Islamic State (New York: Vintage Books, 2016), 17.
[40] Wright, The Looming Tower, 36.
[41] Glenn E. Robinson, “The Four Waves of Global Jihad, 1979–2017,” Middle East Policy 24, No. 3 (Fall 2017), 70, https://www.researchgate.net/publication/319160351_The_Four_Waves_of_Global_Jihad_1979-2017.
[42] Robinson, “Jihadi Information Strategy,” 88.
[43] Robinson, “The Four Waves of Global Jihad,” 85.
[44] Anthony Bubalo and Greg Fealy, “Between the Global and the Local: Islamism, the Middle East, and Indonesia,” The Brookings Project on U.S. Policy Towards the Islamic World, No. 9 (October 2005), 7, https://www.brookings.edu/wp-content/uploads/2016/06/20051101bubalo_fealy.pdf.
[45] Robert Manne, “Sayyid Qutb: Father of Salafi Jihadism, Forerunner of the Islamic State,” The ABC, November 7, 2016, http://www.abc.net.au/religion/articles/2016/11/07/4570251.htm.
[46] Joshua Sinai, “Mining the Roots of the ‘Why and How’ of Terrorism,” review of The Mind of the Islamic State: ISIS and the Ideology of the Caliphate, by Robert Manne, The Washington Times, October 31, 2017, https://www.washingtontimes.com/news/2017/oct/31/book-review-the-mind-of-the-islamic-state-by-rober/.
[47] Seth G. Jones, A Persistent Threat: The Evolution of al Qa’ida and Other Salafi Jihadists (Rand Corp, 2014), 64–65, https://www.rand.org/content/dam/rand/pubs/research_reports/RR600/RR637/RAND_RR637.pdf.
[48] 2011 Report on Terrorism, The National Counterterrorism Center, 14, https://fas.org/irp/threat/nctc2011.pdf.
[49] Country Reports on Terrorism 2016, Bureau of Counterterrorism and Countering Violent Extremism, https://www.state.gov/j/ct/rls/crt/2016/272241.htm.
[50] Alex Nowrasteh, Terrorism and Immigration: A Risk Analysis, Cato Institute, September 13, 2016, https://object.cato.org/sites/cato.org/files/pubs/pdf/pa798_1_1.pdf.
[51] Shi Yanchun, [時延春]“Zhou Enlai and the Middle East,” [〈周恩來與中東〉] Party History in Review [《黨史縱橫》] (2006, First Issue), 7–8. http://waas.cssn.cn/webpic/web/waas/upload/2011/06/d20110602193952375.pdf [In Chinese] [52] Party of European Socialists, accessed November 17, 2018, https://www.google.com/url?q=https://web.archive.org/web/20130503194245/http:/www.pes.eu/en/about-pes/pes-members/parties&sa=D&ust=1542506434796000&usg=AFQjCNHwfLae215sWQn58IVwbGPeL_N0jg.
[53] “U.S. Orders Closure of Palestine Information Office, Department Statement, September 15, 1987, Transcript,” US Department of State Bulletin, November 1987，https://web.archive.org/web/20090808192756/http://findarticles.com/p/articles/mi_m1079/is_n2128_v87/ai_6198831/.
[54] Andrea L. Stanton, Edward Ramsamy, Carolyn M. Elliott, Peter J. Seybolt, eds., Cultural Sociology of the Middle East, Asia, and Africa: An Encyclopedia, Vol. 1 (Los Angeles: SAGE, 2012), 274.
[55] Stefan Aubrey, The New Dimension of International Terrorism (Zürich: vdf Hochschulverlag AG an der ETH, 2004), 34.
[56] Ibid., 34–36.
[57] S. Frederick Starr, Xinjiang: China’s Muslim Borderland, first ed. (London: Routledge, 2004), 149.
[58] John Hooper, “Claims that China Paid Bin Laden to See Cruise Missiles,” The Guardian, October 20, 2001, https://www.theguardian.com/world/2001/oct/20/china.afghanistan.
[59] Ted Galen Carpenter, “Terrorist Sponsors: Saudi Arabia, Pakistan, China,” The Cato Institute, November 16, 2001, https://www.cato.org/publications/commentary/terrorist-sponsors-saudi-arabia-pakistan-china.
[60] “China’s Role in Osama bin Laden’s ‘Holy War’ On America,” The Population Research Institute, 3, No. 23 (September 19, 2001), https://www.pop.org/chinas-role-in-osama-bin-ladens-holy-war-on-america/.
[61] Yitzhak Shichor, “The Great Wall of Steel: Military and Strategy in Xinjiang,” in Xinjiang: China’s Muslim Borderland, ed. S. Frederick Starr (London: Routledge, 2004), 158.
[62] Qiao Liang and Wang Xiangsui, Chao Xian Zhan (Unrestricted Warfare) (Beijing: Zhongguo shehui chubanshe, 2005), Chapters 2 and 5. [In Chinese] [63] “Chinese Firms Helping Put Phone System in Kabul,” The Washington Times, September 28, 2001, https://www.washingtontimes.com/news/2001/sep/28/20010928-025638-7645r/.
[64] D. J. McGuire, “How Communist China Supports Anti-U.S. Terrorists,” Association for Asian Research, September 15, 2005, http://www.asianresearch.org/articles/2733.html.
[65] Jamie Glazov, United in Hate: The Left’s Romance with Tyranny and Terror (Los Angeles: WND Books, 2009), Chapter 14.
[66] Ibid.
[67] “Ward Churchill Profile,” Discover the Networks, accessed November 17, 2018, http://www.discoverthenetworks.org/individualProfile.asp?indid=1835.
[68] Glazov, United in Hate, Chapter 14.
[69] “Nicholas De Genova Profile,” Discover the Networks, accessed November 17, 2018, http://www.discoverthenetworks.org/individualProfile.asp?indid=2189.
[70] Glazov, United in Hate, Chapter 14.
[71] Ibid.
[72] Ibid.
[73] “Lynne Stewart Profile,” Discover the Networks, accessed November 17, 2018, http://www.discoverthenetworks.org/individualProfile.asp?indid=861.
[74] David Horowitz, Unholy Alliance: Radical Islam and the American Left (Washington D.C.: Regnery Publishing, Inc., 2004), 37.
