Egyéb kategória

Egy gyermekrablás teljes története, ahol végül 30 év után sikerült megtalálni az elrabolt gyermeket.

“A Kínában 1979-ben bevezetett egyke szabályozás olykor szörnyű dolgokra kényszerítette a társadalmat. Az akkori szabályok szerint a városban élő családok egy gyermeket vállalhattak, míg a vidéken élők akár kettőt is, de csak akkor, ha az elsőszülött lány volt. A városban élő családoknak ez azért okozott gondot, mert ha fiút szerettek volna – hogy a család neve és sokszor a vagyona tovább fennmaradhasson – akkor csak a szerencsére hagyatkozhattak, sok esetben nem volt lehetőség második próbálkozásra. Kínában emiatt a 80-as és a 90-es években látványosan megugrott a gyermekrablással kapcsolatos bűncselekmények száma.”

A link alatt egy gyermekrablás teljes története olvasható, ahol végül 30 év után sikerült megtalálni az elrabolt gyermeket. Szomorú adalék, hogy a feleség a férjét hibáztatta, hogy mindössze egyetlen pillanatra magára hagyta a gyermeket. Mint bevallotta, csak később értette meg (miután a kapcsolatuk helyrehozhatatlanul megromlott), hogy a kínai állami politika sarkallta arra az embereket, hogy kétségbeesetten fiú gyermekeket raboljanak.

https://24.hu/elet-stilus/2020/08/22/mao-yin-li-jingzhi-kina-gyermekrablas/

“A Kínában 1979-ben bevezetett egyke szabályozás olykor szörnyű dolgokra kényszerítette a társadalmat. Az akkori…

Közzétette: Kína Fókusz – 2020. augusztus 26., szerda