Politika

Az Egyesült Államok több mint 1000 kínai hallgató és kutató vízumát vonta vissza

Donald Trump elnök parancsára –

Trump néhány hallgatót és kutatót azzal vádolt, hogy Kína érdekében kémkedett.

Az érintettek a „kínai hallgatók és kutatók kis részét képviselik az Egyesült Államokban” – hangsúlyozta a Külügyminisztérium.

Azokat a „törvényes diákokat”, akik nem támogatják a Kínai Kommunista Párt katonai erőfölényes célját, továbbra is szívesen látják az Egyesült Államokban. A 2018/2019-es tanévben csaknem 370 000 kínai hallgatót irattak be az amerikai egyetemekre.

Az amerikai hatóságok szerint az elmúlt években nőtt a Kínát érintő kémügyek száma.

„A KNK hatóságai néhány kínai hallgatót, főleg doktoranduszokat és doktori kutatókat alkalmaznak a szellemi tulajdon szokatlan gyűjtőjeként. Ezért azok a hallgatók vagy kutatók a KNK-ból, akik egyetemi tanulmányokon túl tanulmányoznak vagy kutatást folytatnak, és akik a Népi Felszabadító Hadsereghez kapcsolódnak vagy kapcsolatban voltak velük, nagy kockázatnak vannak kitéve, mi szerint a KNK hatóságai kihasználhatják őket …. ” írta Trump.

További részletek / Forrás:

https://www.epochtimes.de/…/usa-entziehen-mehr-als-1000…