Május elején Kína bejelentette, hogy a Tibeti Autonóm Terület déli részén befejeződött egy új falu építése, amelyet tibetiül Gyalaphugnak, kínaiul Jieluobunak hívnak. Ezzel csak egy probléma van, Gyalaphug nem Kínában, hanem Bhutánban található.
-
-
A híres fizikus, Wen Zhi története
Wen Zhi (Kr.e. 323-284) Szong állam egy polgára volt az államok (Kr. e. 475-221) közt dúló háborús időszakban. Meglehetősen jártas volt a gyógyászatban. A Zhi Zhong egy fejezetében a Történet a Qing Dinaszita előttről című könyvben, melyet Lu írt, volt egy Wen Zhi-től származó bejegyzés, melyben azt írja le, hogy hogyan alkalmazta a tradicionális pszichológiai elvet: ismertebb nevén a „depresszió helyettesítése haraggal“ elvét, hogy Qi állam Min királyának depresszióját meggyógyítsa.
-
XXII. SAMBHALA ZARÁNDOKLAT2021. június 3-6.
Az 1998-as évtől a Tibetet Segítő Társaság „buddhista zarándoklat” hagyományt teremtett, és A Tan Kapuja Buddhista Főiskolával közös szervezésben, az idén huszonkettedik alkalommal indít buddhista zarándoklatot.
-
A világ napelemtáblái mögött ujgur kényszermunka áll – ahogy az kiderült egy brit vizsgálatból
Brit kutatók szerint a világ napelemgyártását a kínai Hszincsiang tartományban élő ujgur muszlimok kényszermunkája táplálja. A Sheffield Hallam Egyetem vizsgálata szerint a panelek egyik kulcsfontosságú összetevőjének - a poliszilíciumnak - a világellátásának mintegy 45 százaléka Hszincsiangból származik, és azt az ujgur etnikai kisebbség bevonásával folytatott hatalmas kényszerítő rendszer révén szerzik meg.
-
Hszi Csin-ping kínai vezető felvázolta a globális internet ellenőrzésének tervét: kiszivárgott dokumentumok
Hszi Csin-ping kínai vezető személyesen utasította az ország kommunista rezsimjét, hogy összpontosítsa az erőfeszítéseit a globális internet ellenőrzésére, kiszorítva ezzel az Egyesült Államok befolyásos szerepét - derül ki a The Epoch Times által nemrég megszerzett belső kormányzati dokumentumokból.
-
A másokkal való bánásmódról
Amikor Konfuciusz tanítványaival egyszer megvitatta a másokkal való bánásmód különböző formáit, Zilu így szolt: "Ha mások jószívűen bánnak velem, akkor én is kedves leszek velük; de ha nem, akkor én sem."
-
Kína a fókuszban videó – Röviden a tartalomból:
USA: Nemzetközi vallásszabadság-jelentés - Az Egyesült Államok közzétette 2020-as nemzetközi vallásszabadságról szóló jelentését. Emellett bejelentette, hogy vízumtilalmat rendelt el egy kínai tisztviselővel szemben, mivel részt vett emberi jogi visszaélésekben.
-
A Direkt36 nagyon komoly tényfeltáró anyagot állított össze a Fudan egyetemmel kapcsolatban
Részlet a cikkből: A Fudan Hungary Egyetemet ugyanis tehetős külföldi diákokat megcélzó fizetős magánegyetem lesz. Az ITM háttérszámításai szerint az alapszakos tanulmányok 2,5 millió, a mesterszakosak 3,7 millió forintos éves tandíjjal indulnának, majd ezek még tovább emelkednének az évek során 3, illetve 4,4 millió forintra. Az ITM Direkt36 által megszerzett számításai szerint a budapesti Fudan kétszer olyan drága lesz, mint a prágai közgazdaságtudományi egyetem, viszont kb. a felével olcsóbb, mint a világhírű London School of Economics.
-
Az USA éves jelentésében rámutat a vallásszabadság kegyetlen elnyomására Kínában.
Szankciókat ez alkalommal egy volt kínai tisztségviselő ellen alkalmaznak, aki súlyos bűncselekményeket követhetett el a Fálun Gong (békés buddhista művelési irányzat) gyakorlói ellen.
-
“A lehetőségek megsokszorozódnak, ahogy megragadjuk őket.” – Szun-Ce: A háború művészete
Forrás: 5000 Years of Heroes