Sok évvel ezelőtt egy konténerhajó éppen az Atlanti-óceánon haladt át, és egy fekete szolgálati fiú véletlenül beleesett a háborgó óceán vízébe, miközben a fedélzeten dolgozott. Az erős szélben és a könyörtelen hullámokban segítségért kiáltott, de senki sem hallotta meg. Figyelte, ahogy a hajó egyre távolabb és távolabb kerül tőle.
-
-
A Kulturális Forradalom fanatikus mészárlása és a kulturális népirtás
1966. május 16-án a KKP közzétette a „Kínai Kommunista Párt központi bizottságának értesítését”, amely a kulturális forradalom kezdetét jelezte. Augusztusban magas rangú káderek gyerekeinek vezetésével Pekingi középiskolás diákok megalapították a Vörös Gárdát. A csőcselék Peking szerte fosztogatások, támadások és gyilkosságok őrületében tombolt. Az úgynevezett „vörös augusztus” hónap végéig több ezer embert gyilkoltak meg Pekingben.
-
„A kísértés – amikor valamit feladni készülsz – éppen akkor mutatja magát a legnagyobbnak, mielőtt sikerrel járnál.” – kínai mondás
Kép: © Kína Fókusz
-
„Vuhan óta nem tapasztalt méretű koronavírus-kitöréssel küzd Kína” – infostart.hu
“A járvány október 16-án kezdődött azzal, hogy egy teljesen beoltott sanghaji idősekből álló, Észak-Kínába utazó csoportnál megbetegedéseket észleltek. Azok száma gyorsan szaporodott, és a koronavírus elterjedt az északi tartományokban...”
-
„Pekinget egyre jobban dühíti Tajpej és Brüsszel közeledése.” -euronews
“A hét európai parlamenti képviselőből álló csoport helyi idő szerint kedd este megérkezett Tajvanra, annak ellenére, hogy a látogatás egyre jobban dühíti Kínát. A missziót Raphaël Glucksmann francia politikus vezeti.” Továbbiak a cikkben...
-
A jin igazi lényege – amely valóban meghatározza a szépséget és a nőiességet
A kínai kultúrában a családot a társadalom alapjának tekintik, mert ezen keresztül közvetítik azokat az alapvető értékeket, amelyek a harmonikus társadalmi együttélés alapját képezik, és így tartják fenn az igazságosság állapotát és az egyensúlyt a kozmoszban.
-
Útonállóból lett nagy tiszteletnek örvendő államférfi / Egy ember, aki képes volt alapvetően megváltoztatni jellemét az ősi Kínában
Terrorizál. Vad. Harcias. Lelkiismeretlen. Ezek azok a szavak, amelyeket fiatal korában a később híres kínai államférfiként ismertté vált Zhou Chu tábornok neve hallattára mondtak a szomszédai. Bár 1.700 évvel ezelőtt élt, még mindig igazán népszerű a történet, amely elbeszéli, hogy hogyan is alakította át Zhou az életét. Egyben időtlen példával szolgál a mindenkori vezetők számára.
-
Kivonul a Yahoo Kínából
“Az amerikai internetes vállalat kedden jelentette be, hogy a vállalkozásokkal szemben egyre komolyabb kihívásokat támasztó üzleti és jogi környezet miatt kivonulnak Kínából. Ez azt is jelenti, hogy november elsejétől a vállalat szolgáltatásai nem hozzáférhetőek Kína szárazföldi részéről, írja az AP.”
-
“As Istenek mindig velünk vannak.”
Egy ikonikus történelmi pillanat a Tank Emberrel Kínában
-
Bíróság elé került Jimmy Lai és 7 hongkongi aktivista
“Nyolc demokráciapárti hongkongi aktivistát, köztük a multimilliomos Jimmy Lait, a legfőbb ellenzéki orgánum, az Apple Daily alapítóját állították hétfőn bíróság elé az egyre durvább pekingi befolyás alá kerülő Hongkongban azért, mert tavaly engedély nélkül tartották meg a Hongkongban amúgy a történtek óta rendszeres megemlékezést az 1989-es Tienanmen téri mészárlásról.” (Király András/ 444.hu)