Sok évvel ezelőtt egy konténerhajó éppen az Atlanti-óceánon haladt át, és egy fekete szolgálati fiú véletlenül beleesett a háborgó óceán vízébe, miközben a fedélzeten dolgozott. Az erős szélben és a könyörtelen hullámokban segítségért kiáltott, de senki sem hallotta meg. Figyelte, ahogy a hajó egyre távolabb és távolabb kerül tőle.
A túlélés iránti akarat lehetővé tette a gyermek számára, hogy tovább ússzon a hideg vízben, és minden erejét bevetve mozgatta vékony karjait, miközben igyekezett fejét a víztől távol tartani, és tágra nyílt szemmel a hajó irányába bámult. A hajó egyre távolodott, míg végül csak egy pötty lett a horizonton. Végül már csak a hatalmas óceán maradt.
A gyermek ereje egyre fogyott, és úgy érezte, hogy tényleg nem tud tovább úszni. Kész volt elsüllyedni. „Add fel” – mondta magának. Ebben a pillanatban eszébe jutott az öreg kapitány kedves arca és barátságos szeme. „Nem, a kapitány majd a segítségemre siet, ha megtudja, hogy a vízbe estem!” Ezzel a gondolattal a gyermek utolsó leheletével tovább úszott.
A kapitány végül észrevette, hogy a fiú eltűnt, és amikor arra a következtetésre jutott, hogy a gyermek az óceánba esett, megparancsolta, hogy forduljanak vissza. Az első tiszt megpróbálta lebeszélni a kapitányt erről a lépésről, mondván: „Régen volt már. Ha az óceán nem nyelte el, a cápák biztosan felfalták.”. A kapitány egy pillanatig habozott, majd úgy döntött, hogy visszafordul. Egy másik azt mondta: „Megéri ez egy fekete gyerekért?”. Válaszul a kapitány rákiáltott az első tisztjére: „Csendet!”
A kapitány cselekedeteinek köszönhetően a hajó akkor érkezett meg, és mentette meg a gyermeket, amikor az már majdnem megfulladt. Amikor a gyermek magához tért, letérdelt, hogy megköszönje a kapitánynak, amiért megmentette az életét. A kapitány felemelte a gyermeket, és megkérdezte: „Gyermekem, hogyan bírtad ilyen sokáig?” A gyermek így válaszolt: „Tudtam, hogy el fogsz jönni, hogy megments!” „De honnan tudtad biztosan, hogy jövök és megmentelek?” – kérdezte a kapitány. „Mert tudom, hogy te az a fajta ember vagy!” – válaszolta a fiú.
Ezt hallva az ősz hajú kapitány térdre rogyott a fekete fiú előtt, és könnyek csordultak végig az arcán: „Gyermekem, nem én mentettelek meg téged, hanem te mentettél meg engem! Szégyellem magam a pillanatnyi tétovázásom miatt.”
A boldogság az, amikor valaki megbízik benned. Amikor kétségbeesésben vagy, még különlegesebb az a tudat, hogy mások gondolnak rád, és hisznek abban, hogy te biztosan segítesz nekik. Ez a beléd vetett bizalom az a vagyon, amit folyamatosan felhalmozol és letétbe helyezel valaki más számláján. A siker lehetősége és a mások bizalmában rejlő boldogság a tiéd, mert amikor szükséged van rá, mások majd elküldik neked a boldogságot és a gazdagságot.
Forrás:
Kép: kliempictures via Pixabay
