Kultúra

Útonállóból lett nagy tiszteletnek örvendő államférfi / Egy ember, aki képes volt alapvetően megváltoztatni jellemét az ősi Kínában

Terrorizál. Vad. Harcias. Lelkiismeretlen. Ezek azok a szavak, amelyeket fiatal korában a később híres kínai államférfiként ismertté vált Zhou Chu tábornok neve hallattára mondtak a szomszédai.

Bár 1.700 évvel ezelőtt élt, még mindig igazán népszerű a történet, amely elbeszéli, hogy hogyan is alakította át Zhou az életét. Egyben időtlen példával szolgál a mindenkori vezetők számára.

Zhou, aki a Jin-dinasztia idején élt (Kr.u. 265-420), nagyon rossz vérmérséklettel rendelkezett és durva és féktelen volt viselkedésében. Sőt, széles körben úgy tekintettek rá, mint a „falusi terror” megtestesítőjére.

Zhou hamar rájött, hogy a falusiak úgy elkerülik őt, mint a pestist, ezért arra törekedett, hogy megváltoztassa magatartását.

Úgy gondolta, hogy a szülővárosában élő emberek barátságának visszaszerzésének egyik módja az lehet, hogy segít nekik megoldani a problémáikat, mivel észrevette, hogy sok falusi ember aggodalmaskodott és szorongást látott az arcukon.

A „Három Rémség”:

Nem tudva, miért aggódtak a falubeliek, Zhou megkérdezte a falu véneit: „Az ország egész területén élvezhetjük a békét, a kedvező időjárást és a bőséges termést. Minden jónak látszik, de miért olyan komorak az emberek?”

A vének ezt válaszolták: „Hogyan érezzük magunkat jól, ha folyamatosan fenyeget minket a három rémség?”

– Mi az a három rémség? – kérdezte Zhou.

A vének azt mondták: „A Déli hegységben van egy vad, fehér tigris, amely gyakran támadja az embereket. Ez az első rémség.

„A sárkány, amely ellenőrzi az esõt és az árvizet, ami a folyóban a Hosszú Híd alatt él, gyakran árt az embereknek és az állatoknak. Ez a második rémségünk.

„Ami a harmadikat illeti …”

A vének egy pillanatig szünetet tartottak. Aztán habozás nélkül folytatták: „Attól félünk, hogy te vagy a harmadik.”

Megrázva a hallottaktól, Zhou Chu komolyan elgondolkodott a vének szavain, és végül bejelentette: „Megszabadítalak benneteket mindhárom rémségtől!”

Dicsőség, szégyen, és megoldás:

Éles fegyverekkel a kezében Zhou egyedül ment a hegyekbe, hogy vadászhasson a vad tigrisre. Keményen küzdött, és sikerült megölnie a vadállatot.

Ezután a folyóhoz ment, és három nap és három éjszaka után egy erőteljes harcban sikerült megölnie a sárkányt is.

A faluban mindenki észrevette, hogy Zhou nem tér vissza három napig, és úgy gondolták, hogy bizonyosan meghalt ő is. A falubeliek aztán igen megörültek, hogy a három rémség megszűnt, és boldogan gratuláltak egymásnak és ünnepeltek.

Ebben a pillanatban visszatért Zhou. Látva az ünnepléseket, végül megértette, milyen mélyen gyűlölték őt az emberek, és mélységes megbánást érzett szívében, a szégyen és a szomorúság érzésével együtt.

Azonban Zhou Chu nem hagyta, hogy ez a tapasztalat legyőzze őt. Éppen ellenkezőleg, megerõsítette elhatározását, hogy kijavítsa a múltját, és magatartását megváltoztatva jobb emberré váljon. Úgy döntött, megújítja magát, és egy igaz emberré és úriemberré válik.

Tanítói bölcs tanács

Zhou elkezdett kiemelkedő tanárok után kutatni. Megtudta, hogy Lu Ji és Lu Yun, akik a nagy hadvezér Lu Xun unokái voltak, nagylelkűek és igen tehetséges tudósok, ezért elindult, hogy meglátogassa őket, és megkérdezze, hogy tanítanák-e őt.

Zhou megtalálta Lu Yun-t. Elmagyarázta a helyzetét, és felvetette a legégetőbb kérdést ami az elméjét foglalkoztatta.

„Igazán szeretnék megváltozni és újrakezdeni, de nagyon sok időt veszítettem el mind ezekben az években, és nem tudom, van-e még idő” – mondta Zhou.

Lu Yun bátorító szavakkal válaszolt: „Az ókoriak nagy figyelmet szenteltek azoknak, akik hibáztak, de hajlandók kijavítani az útjukat.”

– A jövője, uram, továbbra is fényes. Mindaddig, amíg eltökélt, nincs semmi, amit nem érhet el. Az embernek jobban kell aggódnia a megoldás miatt, mint a jó hírneve miatt. „

Ezt hallván Zhou rájött a mélységes igazságra: „Ahol van akarat, ott van egy út is.”

Út a megváltáshoz

Zhou Chu szorgalmasan tanult, miközben nagy figyelmet fordított a jellemének javítására. Egy éven belül hírneve olyan drasztikusan jobbá változott, hogy minden helyi tisztviselő őt ajánlotta jelöltnek, hogy kormányzati pozíciót kaphasson az emberek szolgálatában.

Ezt követően több mint 30 éven át Zhou különböző pozíciókat töltött be, és nagy tiszteletnek örvendett erényes és igaz jelleme révén. Hivatali ideje alatt hatalmas hozzáértést, elkötelezettséget és hűséget mutatott fel feladata és felelőssége teljesítése során.

Zhounak számos figyelemreméltó eredménye volt. Mint egy prefektúra elöljárója, nagyon jó kapcsolatot létesített a térség kisebbségi törzseivel. Egy másik prefektúrában tisztességes és eredményes tisztviselőnek bizonyult, aki hatékonyan megoldotta az elhúzódó, évtizedek óta tartó problémás eseteket.

Annak ellenére, hogy birodalmi tisztként szolgált, igazságosan és pártatlanul kezelte a törvényt, és nem a gazdagok és a hatalmasak felé fordult. Nem habozott, hogy felfedje a többi kormányzati tisztviselő múlasztását, ha azok rosszat cselekedtek.

Zhou Chu hűségesen szolgálta országát, és később életét áldozta érte, miközben a csatatéren hadakozott.

Zhou külső cselekedeteit és eredményeit sokan nagyon dícsérik, de az ő igazi nagysága még inkább belső erejében és bátorságában rejlik, mert képes volt arra, hogy alapvető változásokat hajtson végre a saját jellemében.

Az ő története arra emlékezteti a későbbi generációkat, hogy mindenki hibázik, de a legfontosabb, hogy felismerjék ezeket a hibákat és tévedéseket, és ne ismételjék meg őket, hanem hogy jobban és helyesen cselekedjenek a következő alkalommal.

Így a jövő fényes lesz. A kulcs az eltökéltség.

Forrás: Történetek az ősi Kínából

Kép: Zhou Chu megesküdött, hogy megszabadul a három rémségtől, amelyek fenyegetik a faluját. Az egyikük egy fehér tigris volt, amely a Déli-hegységben élt. (Zhiching Chen / Epoch Times)