Hírek,  Politika

Kedden találkozott Szél Bernadett Szijjártó Péterrel a kínai konzulátustól kapott kéretlen eligazítás ügyében

Szél ugyanis egy a kínai kommunista rezsim által üldözött csoport, a Fálun Gong gyakorlók elleni népirtás befejezését kérve csatlakozott egy nemzetközi nyilatkozathoz, amit több mint 600 politikus írt alá világszerte. A nyilatkozatban a békés meditációs gyakorlat tagjainak azonnali szabadonbocsátását kérik, és a szerveik erőszakos eltávolításával való gyakorlat megszüntetését. Ők ugyanis a szervátültetési rendszer élő szervbankjának jelentős részét képezik más lelkiismereti foglyokkal együtt Kínában.

Szél nem hagyta annyiban a kínai kommunisták eligazító levelét, melyben kifejezték helytelenítésüket a nyilatkozat aláírása miatt. Szijjártótól a nagykövet berendelését kérte. Továbbá azt is kéri, hogy a magyar kormány szólaljon fel a Kínában zajló egyre keményebb vallási üldözés ellen, így különösen a keresztények zaklatása, keresztek eltávolítása ellen is.

Egyelőre diplomatikus válaszokat kapott.

“Szél Bernadett a kormánynak átadja az általa összegyűjtött adatokat, és várja főleg a KDNP reakcióját az ügyben. Állítása szerint arra nem kapott konkrét választ a tárcavezetőtől, hogy mit lép a kormány az ügyben.”

Kép: Gerd Altmann képe a Pixabay -en.

Részletek a cikkben:

https://nepszava.hu/3090283_szijjarto-peterhez-ment-szel-bernadett-miutan-a-kinai-nagykovetseg-elmagyarazta-neki-mit-gondoljon-egy-meditacios-kozossegrol

Kedden találkozott Szél Bernadett Szijjártó Péterrel a kínai konzulátustól kapott kéretlen eligazítás ügyében Szél…

Közzétette: Kína Fókusz – 2020. szeptember 2., szerda