Egyéb kategória,  Hírek

Ismerje meg a Sky Hawk-ot, Kína titkos drónját

Vision Times: A drón technológia gyors ütemben fejlődik, a különböző országok honvédelmi minisztériumai komoly beruházásokat hajtanak végre ezen a területen. Vonzó lehetőség az országok számára, egy mesterséges intelligencia által vezérelt több ezer fős raj, amely valós idejű adatok alapján képes közös stratégia szerint együttműködni és megtámadni az ellenséget. Természetesen Kínának is meg van a saját drón projektje, amelyek közül a Sky Hawk keltette a legnagyobb figyelmet.

A Sky Hawk

Kína 2019-ben hozta nyilvánosságra először a Sky Hawk lopakodó drónját bemutató videót. A drón látszólag csúcstechnológiával van felszerelve, amely lehetővé teszi nagyobb távolságok gyorsabb megtételét. Ráadásul a Sky Hawk javított menekülés tervezéssel is rendelkezik, ami azt jelenti, hogy az ellenségeknek nehéz lesz azonosítani és lelőni a területükön lévő drónt. A pilóta nélküli repülőgépet a China Aerospace Science and Industry Corp., egy állami tulajdonban lévő vállalat fejlesztette ki.

A drón szárnyának aerodinamikai kialakítása hasonló az amerikai katonai B-2 lopakodó bombázóéhoz. Ez egy nagy magasságban repülő drón, amely az „ellenséges környezetben” járőr- és felderítő küldetéseket végez. A kb. 10 méteres szárnyfesztávolságú a drónról azt mondják, hogy hasonló a Lockheed Martin X-44A drónjához. A Sky Hawk lopakodó képességének érdekében a fényvisszaverő felületeket nagymértékben csökkentették. A Sky Hawk állítólag képes személyzettel rendelkező repülőgépekkel is együttműködni, melynek eredményeként csapásmérő egységként is működhet.

Drónok elfogása

Kína drónokat fejlesztett ki az illegális pilóta nélküli repülőgépek elkapására. A „harci drónnak” nevezett jármű hálót lő ki a megcélzott drón fölött, ezzel megakadályozva a továbbrepülést, és az lezuhan. Egy katonai szakértő szerint a drón megfigyelési, követési és bombázás küldetéseket is végezhet. Mivel hálóval szedi le a célpontot, az internethasználók „Pókember” drónnak nevezik.

„A pilóta nélküli repülőgépet a China Aerospace Science and Industry Corp., egy állami tulajdonban lévő nagyvállalat fejlesztette ki, amelyet közvetlenül Kína központi kormánya irányít. A drón alá egy kamera van beszerelve, amely megkönnyíti a célpontok megtalálását. A monitorhoz két kilövőcső van csatlakoztatva, amelyek készen állnak a háló kilövésére. A drón képes automatikusan azonosítani más, a légtérben nem engedélyezett drónokat és feltartóztathatja azokat”- állítja a Daily Mail.

A „Pókember” drónokban alkalmazott technikának két előnye van. Először is lehozhat minden illegális drónt anélkül, hogy törmelék hullana a felszínre. Mint ilyen, nagyon biztonságos a nyilvános helyeken történő felhasználása. Képzeljük el, hogy ha megpróbálna lelőni egy drónt, az pedig felrobbanna, az életveszélyes lenne. A „Pókember” drón alapvetően elkerüli az ilyen tragédiákat. A másik előny az, hogy amint a háló megérinti a megcélozott drónt, az azonnal leesik. Nincs menekvés. Ez a technika csak a kisméretű, alacsonyan repülő drónokkal szemben működik, amelyeket a lakosság használ, nem a katonaság által használt nagy drónok ellen.

Forrás: https://www.visiontimes.com/2020/08/02/meet-sky-hawk-chinas-stealthy-drone.html

A Pókember drón csak az általában a lakosság által használt kis drónokkal foglalkozik. (Kép: Pixabay / CC0 1.0)