Kultúra

Életre kelteni a halottat 起死回生

A起死回生 (qǐ sǐ huí shēng) kínai szólás szó szerint azt jelenti, hogy „visszatérni a halálból az életbe”.

A szólás egy legendás orvosról, Bian Que-ről (kb. Kr. e. 401-310) szóló történetből ered, aki megmentette egy haldokló herceg életét. Ezt a „Nagy történelmi feljegyzések” című könyvben jegyezték le, melyet Sima Qian (Kr. e.135-86) írt.

A történet szerint a Hadviselő államok időszakában (Kr. e. 475-221) az egyik államot Gui-nak hívták, és Kína középső részén helyezkedett el. Az ottani herceg hirtelen komolyan megbetegedett, és Gui királya orvosokat hívatott, hogy megmentsék a fiatalember életét. Sok orvos próbálkozott sikertelenül, és a király gyászolt, miközben őrizte a haldokló herceget.

Abban az időben a híres kínai orvos, Bian Que – aki különböző államokba utazott, hogy gyógyfüveket gyűjtsön gyógyítási célból – Gui-n haladt keresztül. Nagyon meglepődött, mikor az embereket az utcán gyászolni látta.

Megkérdezte tőlük, miért bánkódnak, erre elmondták neki, hogy a herceg épp most halt meg. Akkor Bian Que kíváncsian elment a palotába, hogy érdeklődjön a fiatal uralkodó halálának körülményeiről. Miközben megvizsgálta a herceget, a belső combját még melegnek találta, és ebből arra következtetett, hogy a herceg nem halt meg, csak kómaszerű állapotban van.

Kérte a király engedélyét, hogy meggyógyítsa a herceget. Mivel a királynak nem volt más lehetősége, habár tele volt kétségekkel, engedélyt adott Bian Que-nak, hogy próbáljon ki, amit csak akar.

Bian Que vékony ezüst tűket húzott elő, és egy akupunktúrás kezelést adott a hercegnek. A herceg azonnal reagált, és kinyitotta a szemét. A király először nagyon meglepődött, majd szíve megtelt hálával.

Folytatta a kezelést, forró, gyógynövényes borogatást alkalmazott a herceg testén. Egy kicsivel később a herceg fel tudott ülni.

Bian Que még 20 napot töltött a hercegnél, minden nap egy adag gyógynövényt adott neki. A húsz napos kezelés után a herceg teljesen felépült. Bian Que akkor elindult egy másik államba.

A hír, hogy Bian Que felélesztette a herceget, és vissza tudta hozni a haldoklót az életbe, nagyon gyorsan elterjedt. Amikor meghallotta ezt, Bian Que ezt mondta: „Nem vagyok képes a haldoklót visszahozni az életbe. Csak azért tudtam megmenteni a herceg életét, mert nem volt igazán halott.”

Később az emberek ezt a szólást használták, hogy leírják vagy dicsérjék egy orvos kiváló képességeit.

Megjegyzések:

[1] Bian Que az egyik legnagyobb kínai orvos a kínai történelem korai szakaszában. A legenda szerint a tanára egy megvilágosult lény volt, aki által egy kiváló diagnosztává vált röntgenszerű képességgel. Használta a pulzus-diagnosztikát is és az akupunktúrás kezelést. Az emberiségre hagyott egy értékes könyvet a kínai orvoslásról, az úgynevezett „Bian Que belső klasszikusát”.

[2] A “Nagy történelmi feljegyzések” (史記, Shǐjì), 130 kötetet tartalmaz, és lefedi a Kr. e. 2600-tól Kr.e.86-ig tartó időszakot. A “Bian Que és Cang herceg életrajzai” a 105. kötetében van ennek a történelmi könyvnek.

[3] A helyes kiejtése 虢 állam nevének Gui, nem pedig Guo

Forrás:

Történetek az ősi Kínából

Az Epoch Times Kína Kutatócsoportja, Clearharmony.net

Kép: Bian Que visszahozta a haldokló herceget az életbe, és a királyt nagyon lenyűgözte Bian Que kiváló orvosi jártassága (Jane Ku/Epoch Times)