Kultúra

Beszéde olyan, mint a hömpölygő folyó 口若懸河

A Jin-dinasztia idején (Kr. u. 265–439) élt a híres tudós Guo Wiang. Már fiatal korában is igen tehetségesnek bizonyult.

Guo Xiang rengeteget olvasott és szorgalmasan tanult minden nap. Ezen kívül kitűnt a könyvekből tanult és a társadalomban történt dolgok elemzésében. Tájékozott volt és egyedülálló véleménye volt a dolgokról.

Guo Xiang igen ékesszóló volt, és szinte mindenről világosan és logikusan tudott beszélni. Így népszerű tudós lett, és tiszteletnek örvendett az emberek körében.

Abban az időben Huan tábornok is népszerű személy volt, mert számos alkalommal megvédte a lakosokat az ellenség támadásaitól. Utazásai során meleg fogadtatásban részesült a helyiek körében.

Egyszer, amikor az X területen haladt át, senki sem jött üdvözölni, és ettől dühbe gurult.

Mivel a tábornok csodálta Guo tehetségét, ellátogatott a népszerű tudóshoz, és megkérdezte a véleményét: „Mikor a katonaságom X felső területén állomásozott, megvédtem az itt élőket. Miért van, hogy a helyi nemesek nem jöttek üdvözölni, amikor megérkeztem?”

Guo azt válaszolta: „Az utadat jártad nyugaton a fővárosba, és az emberek nem tudták, mi jár a fejedben, és hogy meg akarod őket látogatni. Ezért történt, hogy nem siettek eléd.”

A tábornok megértette és lenyűgözte a válasz. Azt javasolta, hogy Guo a császári udvarban dolgozzon. Azonban Guot nem érdekelte semmilyen pozíció vagy hírnév. Azt válaszolta: „Számomra a tanulás és a kutatás jelenti a csodálatos életet.”

A későbbi éveiben Guo a taoista tanokat tanulmányozta, és figyelemre méltó eredményeket ért el abban az iskolában. Mikor kérdéseket vitatott meg, tudta, hogyan kell alaposan, részletesen elmagyarázni a dolgokat. Az emberek úgy írták le Guo beszédét, mint „a folyó, amely a hegyről csorog le, és sosem szárad ki.”

A “口若懸河” (kǒu ruò xuán hé) szólás, mely szó szerint azt jelenti, hogy „beszéde olyan, mint a hömpölygő folyó” az „Esszék és kritikák”* című könyvből származik, melyet Liu Yiqing írt a Déli Song-dinasztiából. A kifejezést arra használják, hogy leírjanak egy nagyon ékesszóló személyt, akinek a beszéde olyan, mint a folyó folyása.

Egy hasonló magyar mondás az „aranyszájú”.

* Az „Esszék és Kritikák” (世說新語, shi shuo xin yu),” című könyvet Liu Yiqing (Kr. u. 403–444) állította össze. Egy nyolckötetes gyűjteménye az idézeteknek és tetteknek az uralkodó tudósoktól, bürokratáktól, és sok híres közmondást és szólást tartalmaz. Úgy is fordítják, mint „A világ meséinek új beszámolója”.

Forrás:Történetek az ősi Kínából

Kép: Kínaiul a „beszéde olyan, mint a hömpölygő folyó“ kifejezés arra a személyre vonatkozik, aki ékesen beszél. Gyakorlatilag ugyanazt jelenti, mint a magyarban az „aranyszája van” kifejezés. (Blue Hsiao/Epoch Times)