Hírek

“A KKP-pandémia: Hogyan nyújt reményt a Kínai Kommunista Párt megtévesztő retorikájának felismerése.”

Összegzés a könyv íróitól: “Amikor 2019-ben az új koronavírus először megjelent Wuhanban, a Kínai Kommunista Párt (KKP) szisztematikusan leplezte a járványt, ami a világot most sújtó pandémiához vezetett. A rezsim ezután dezinformációs kampányt folytatott, a megfertőzés által érintett országok megmentőjeként feltüntetve magát.

A vírus által súlyosan érintett országok és a KKP-hez fűződő szoros kapcsolataik közötti összefüggés arra késztet bennünket, hogy megvizsgáljuk a mai helyzetünk mögöttes okait, beleértve azt is, hogy a kínai rezsim hogyan csapta be a világot, és miért nem vették figyelembe más országok a visszaéléseket.

Most, hogy a koronavírus-járvány leleplezte a KKP természetét, világszerte többen látják annak szükségességét, hogy a rezsimet felelősségre vonják, és fenntartsák az egyetemes értékeket és erkölcsöt, hogy megakadályozzák az ehhez hasonló újabb tragédiákat.”