Hírek

Korrupció miatt vádat emeltek a kínai Gestapo-szerű 610-es iroda korábbi igazgatóhelyettese ellen

Korrupcióval vádolják Peng Bo -t, aki korábban egy olyan titkos ügynökségnek dolgozott, amely a Kínai Kommunista Párt egyik karjaként követett el atrocitásokat évtizedeken át.

Kína legfelsőbb ügyésze, a kommunista rezsim államügyésze október 11-én jelentette be a Peng elleni vádakat. A közlemény azonban nem említette meg azokat az emberi jogi jogsértéseket, amelyeket a törvényen felül álló „610-es iroda” igazgatóhelyetteseként követhetett el.

Az államügyész elmondta, hogy Peng ellen „nagy összegű megvesztegetés” jogellenes elfogadásának és bizonyos vállalatok érdekében az internet cenzúrázásának bűncselekménye miatt emeltek vádat. Ezeket a bűncselekményeket a 2006 óta fennálló politikai pályafutása alatt követte el, amely során több különböző pozíciót is betöltött a kínai kibertér szektorban, többek között a kínai internetet szabályozó intézmény, a Cyberspace Administration of China (CAC) igazgatóhelyetteseként.

Peng 2012 és 2015 között a CAC igazgatóhelyettese volt. Ezután a 610-es iroda igazgatóhelyettesi posztját töltötte be, és a kommunista rendszer legfőbb jogi szervében, a Központi Politikai és Jogi Bizottságban a „kiber közvélemény” kezelésével foglalkozó csoport vezetője volt.

Politikai karrierje 2018 -ban véget érni látszott. Abban az évben professzorként kezdett el dolgozni egykori iskolájában, a Pekingi Egyetemen.

Penget márciusban a Párt vizsgálat alá vonta, majd öt hónappal később megfosztották párttagságától.

A 610-es irodát, amelyet az alapításának dátumáról neveztek el, 1999. június 10-én hozta létre a korábbi kínai vezető, Csiang Cö-min azzal a céllal, hogy végrehajtsa a kínai rezsim által indított Fálun Gong elleni üldözést. A hivatal a náci Németország Gestapójához hasonlóan működik, a kínai bíróságok és a rendőrség felett álló hatáskörrel.

A Fálun Gong, más néven Fálun Dáfá egy spirituális gyakorlat, amely meditációs gyakorlatokat és erkölcsi tanításokat tartalmaz, amelyek az őszinteség, az együttérzés és a tolerancia elvein alapulnak. A gyakorlat 1999-re nagyon népszerűvé vált Kínában, hivatalos becslések szerint a követőinek száma 70 és 100 millió között volt.

Csiang, aki a gyakorlat népszerűségét a kommunista rezsim túlélését fenyegető veszélynek tekintette, 1999. július 20-án országos kampányt indított a Fálun Gong követőinek üldözésére. Azóta több millió embert tartottak fogva börtönökben, munkatáborokban és más kínai létesítményekben, és több százezer embert kínoztak meg a bebörtönzés során a Fálun Dáfá Információs Központ adatai alapján.

A 610-es iroda közvetlenül felelős számos kínzásért és halálesetért a Minghui.org, egy amerikai székhelyű weboldal szerint, amely nyomon követi a rezsim Fálun Gong elleni üldözését.

A Minghui szerint 2004 decemberében például a dél-kínai Xiamen városában élő 74 éves Chen Xiuchongot a helyi 610-es hivatal tisztviselői halálra verték otthonában.

2016-ban a Minghui dokumentálta, hogy a regionális 610-es iroda Dehui-ban, Jilin tartományban a helyi Fálun Gong követőket agymosó eljárásnak vetette alá, hogy arra kényszerítse őket, hogy megtagadják a hitüket.

A 610-es iroda egy korábbi tisztviselőjét amerikai szankciók alá helyezték. Májusban Yu Hui-t, aki egykor a Szecsuán tartománybeli Csengdu városában működő 610-es regionális irodát vezette, a Külügyminisztérium szankciókkal sújtotta, mert szerepet játszott „az emberi jogok súlyos megsértésében, nevezetesen a Fálun Gong-gyakorlók spirituális meggyőződésük miatti önkényes fogva tartásában”.

Peng a második tisztviselő a 610-es irodától, akit a kínai rezsim ebben a hónapban eltakarított.

Fu Csenghua, a 610-es hivatal korábbi vezetője, egykori kínai igazságügyi miniszter ellen október 2-án indítottak vizsgálatot. A párt korrupciót felügyelő szerve, a Központi Fegyelmi Ellenőrző Bizottság utalt arra, hogy a vizsgálat korrupciós bűncselekményekkel kapcsolatos, de azt nem közölte, hogy a bizottság vizsgálja-e Fu esetleges érintettségét az emberi jogok megsértésében is.

A The World Organization to Investigate the Persecution of Falun Gong (a Fálun Gong üldözését kivizsgáló Világszervezet), egy amerikai székhelyű nonprofit szervezet, Fu-t a Fálun Gong gyakorlók elleni bűncselekmények egyik elkövetőjeként nevezte meg.

Forrás:

https://www.theepochtimes.com/former-deputy-director-of-chinas-gestapo-like-610-office-charged-for-corruption (Frank Fang, The Epoch Times)

Kép és további információk NTD News-tól:

És a Fálun Dáfá Információs Központ oldalán:

https://faluninfo.net/the-6-10-office/

Magyar nyelven:

https://hu.faluninfo.eu/statemachinery/office610