“Az olyan gazdaságok, mint amilyen Hongkongé, úgy vannak kitalálva, hogy hangsúlyosan szabadpiaci szabályozásukkal, laza környezetvédelmi és munkaügyi korlátozásaikkal vonzzák a külföldi tőkét. A városállam 1997-ben kritikus szerepet játszott Kína államkapitalista átalakításában, utat nyitott az előtt, hogy az ország tőkéhez jusson az kínai szárazföld kevésbé piacbarát jogrendje ellenére. A tőkekivitelben azóta is egyedülálló szerepet játszik.
A nemzetbiztonsági törvény elfogadása viszont azt jelzi, hogy ma már nem tekintenek rá olyan fontos csatornaként, mint régen. A jogszabály gyakorlatilag lehetővé teszi az egy ország két rendszer elvének felrúgását, a jog uralmának teljes felszámolásával a városállamban. Azzal, hogy leépítik az elkülönült hongkongi jogszolgáltatást, végül is a piac védelmét szolgáló jogrendet is felszámolják, márpedig enélkül a tőke elveszti a biztonságérzetét, és hátat fordíthat azoknak a helyeknek, ahol ezt tapasztalja.
Peking azért vállalta be az ezzel járó gazdasági károkat, mert úgy találta, hogy a tiltakozásokon túlmutató legitimációs válságot előidéző hongkongi tüntetések nagyobb kárt okoznak az egyre inkább autoritáriussá váló pekingi vezetésnek, mint amit a városállam jogi beszántását követő gazdasági hanyatlás okoz.”
