Vélemény cikk James Gorrie írótól
(A Kína Fókusz megjegyzése: a cikk ugyan Kínát emlegeti, de ez sokkal inkább a kínai vezetésre, a kommunista rezsimre utal, és egyáltalán nem a kínai emberekre és az elnyomástól leginkább szenvedő Kína népére.)
Az akadémikusok már régóta kioktatják az amerikaiakat, hogy az amerikai dominancia korszaka a globális színtéren véget ért.
A jövő – mondják nekünk az elemzők és a bemondók a kábeltelevíziós hírekben – Kínáé. Ami talán a legrosszabb, hogy sok választott képviselő és kinevezett politikus is ezt hiszi.
Ennél nagyobbat nem is tévedhetnének.
A Nyugat teremtménye
Az egyetlen ok, amiért Kína ma ott tart, ahol tart: az Egyesült Államok és a Nyugat több százmilliárd dollárnyi technológiát – know-how-t, szellemi tulajdont, sőt egész gyárakat – adott át neki négy évtized alatt. Ennek köszönhetően Kína a világ egyik legszegényebb országából az egyik leggazdagabbá vált. Ezt természetesen nem a Kínai Kommunista Párt (KKP) tette; nekik 30 évük volt rá, de csak a tönk szélére sodorták az országot.
Az 1949-es forradalomtól kezdve a KKP egyik katasztrófát a másik után vezette.
A kínai nép borzalmasan szenvedett az egymást követő „ötéves tervek” kudarcaitól, amelyek pusztító éhínségekhez, tömeges üldözésekhez, milliók börtöntáboraihoz, kivégzésekhez, kulturális és társadalmi pusztításhoz, valamint 1989-ben a Tiananmen téri diákok ezreinek lemészárlásához vezettek. És ne feledkezzünk meg a bolygó legsúlyosabb levegő-, víz- és talajszennyezéséről sem.
A legfontosabb dolog, amit nem szabad elfelejteni, hogy a KKP nem változott; nem tudta irányítani Kínát, amikor szegény ország volt, és ma is rosszul kezeli Kína gazdagságát, ami enyhén szólva is rossz.
A bizonyíték mindenütt ott van.
Repedések a kínai gazdaságban
A 300 százalékot meghaladó GDP-arányos adóssággal Kína olyan adósságválsággal néz szembe, amely valószínűleg felülmúlja a 2008-as pénzügyi válságot. Ráadásul az energiafogyasztásra vonatkozó becslések alapján a kínai gazdaság akár 30 százalékkal kisebb, mint amit a kormányzati statisztikák mutatnak, és ráadásul lassul.
Emellett a növekvő költségek és a közeli olcsóbb munkaerőpiacok miatt a gyártók elhagyják Kínát. Sokan természetesen kínai tulajdonú gyárak, amelyek Vietnamba települnek át, hogy elkerüljék az amerikai vámokat. Hogy ez mennyire lesz hatékony, azt még meg kell nézni, különösen a magasan képzett munkaerő tekintetében, amelyből Kínában bőven van. A növekedés lassulásával egyre több ilyen munkaerő marad munka nélkül.
A tőke is elhagyja Kínát. A sokat emlegetett kínai középosztály, amelynek a 21. században a kínai gazdaságot kellene előrevinnie, nem veszi meg azt, amit a KKP elad. Már nem. A középosztálybeli kínaiak már nem akarnak annyi pénzt befektetni az országukba, mint amennyit kivesznek belőle. A meghosszabbított vízumok, a tengerentúli ingatlanbefektetések és más, kifelé irányuló magatartásformák mély pesszimizmusra utalnak Kína jövőjét illetően.
Ez megmagyarázza, hogy a fogyasztói kiadások – a hosszú távú gazdasági növekedés és stabilitás kulcsa – miért állnak le. Az autóeladások, az egyik legfontosabb gazdasági mutató, 2018-ban még csökkentek is; ez az első alkalom, hogy ez az 1990-es évek óta megtörtént. És tovább esnek, áprilisban 14,6 százalékkal csökkentek. Ez alapvető probléma, amit nem lehet eléggé hangsúlyozni.
A fogyasztói hangulat elárulja a történetet
Egy olyan időszakban, amikor a KKP az Egy övezet, egy út (BRI) és a Made in China 2025 kezdeményezésekkel próbálja eladni a világnak gazdasági bátorságát, a fogyasztói hangulat alaposan pesszimista. Ki hibáztatná őket? Melyik intelligens ember akar egy olyan megfigyelő társadalomban élni, amely a rossz „társadalmi hitelképesség” miatt tárgyalás nélkül átnevelő- vagy munkatáborba zárja az embert?
Ez a program, amellyel Kína milliók elnyomására és bebörtönzésére használt, könnyen visszafelé sülhet el a KKP számára. A nyugati tartományokban élő több millió muszlim növekvő elégedetlensége, az öregedő népesség és a kétségbeesett forráshiány, valamint a csökkenő táplálkozási kapacitás mellett Kína közelebb áll a polgári lázadáshoz, mint azt beismerni szeretné. A belső biztonsági kiadások, amelyek meghaladják Peking nemzetvédelmi költségvetését, ugyanúgy igazolják ezt a történetet, mint bármely más statisztika.
Ez csak néhány azok közül a problémák közül, amelyeket a KKP okoz és amelyekkel egyszerre kell szembenéznie. Mindegyikre az a válaszuk, hogy még több pénzt nyomtatnak, még több embert zárnak börtönbe, és a gyengébb nemzeteket pusztítják el az erőforrásaikért.
Egy bizonyos ponton, ahogy az oroszok felfedezték a régi Szovjetunióban, a csökkenő hozam törvénye érvényesül. A KKP hasonló sorsra jut, mivel kannibálkapitalizmusuk belülről emészti fel a gazdaságukat.
De mi a helyzet az BRI és a Made in China 2025 tervekkel? Ezek nem egy nagyhatalom tervei? Valóban azok, de ezek csak tervek.
A látszat fenntartása – de meddig?
De a törekvések és a reklámozás sokkal másabb, mint a végrehajtás és a hosszú távú irányítás, amit Kína már bebizonyított. A KKP rájött, hogy elég nehéz fenntartani a saját gazdaságát, amikor a külföldi erőforrásoktól való függés szinte teljes, és a piaci jelek és a tisztességes munka helyett a vesztegetés és csalás, a lopás és a kényszermunka kultúrájára támaszkodik.
Azzal, hogy az Egyesült Államok szűkíti Kína hozzáférését az amerikai piachoz, Peking függősége a külföldi piacoktól a jövőben tovább fog nőni. Ez az Egyesült Államok politikájának köszönhető, amely több százmilliárd dollár értékű importra vet ki kemény vámokat, valamint a Huawei és más nagy kínai távközlési cégek betiltásának.
Ugyanilyen kritikus volt azonban a Trump-kormányzat célja, hogy még jobban hátráltassa Kína gazdaságát azáltal, hogy meggyőzi az Európai Uniót, hogy kereskedelmi magatartását az Egyesült Államok felé fordítsa. Választásra kényszerítve Európa, különösen az Egyesült Királyság, az Egyesült Államok felé fog hajlani. A KKP hamarabb kerülhet még bizonytalanabb gazdasági és politikai helyzetbe, mint ahogy azt elképzelni tudná.
Tehát Kína valóban a 21. század gazdasági modellje? Annak ellenére, hogy világelső a mesterséges intelligencia, a biotechnológia, a robotika és más csúcstechnológiai iparágak terén, a hulladék és a környezetszennyezés, és ami a legfontosabb, az emberi kegyetlenség és nyomorúság terén is világelső.
Akárcsak korábban a Szovjetunió, Kína embertelen és fenntarthatatlan gazdasága is össze fog omlani egy napon. Mindez az elkövetkező napokban, hónapokban és talán években bontakozik ki.
James Gorrie Texasban élő író. A „The China Crisis” című könyv szerzője.
A cikkben kifejtett nézetek a szerző véleményét tükrözik, és nem feltétlenül a The Epoch Times (és a fordítást közlő Kína Fókusz) véleményét.
Kép: iStock
