Kiemelt

A Menny megbízatása (I. rész)

A kínai őstörténelemben már az első Xia-dinasztia (Kr. e. 2200) előtt egy mindenható isteniségbe vetett hit uralkodott. A Menny Fiának is nevezett uralkodó közvetlenül tőle származott, és el kellett számolnia vele szemben a ténykedéséről. A becsületes uralkodó hatalmas volt, de csupán becsületes dolgokat tett; nemes és gazdag, de nem büszke; a szokása az volt, hogy a viselkedésében egyszerre legyen mérsékelt és tartózkodó. Mértéktartó volt az étkezésnél. Az egyszerűséget szerette a köszöntésnél és a címeknél. Utálta a hivalkodó dolgokat a háztartásban, tiszteletben tartotta a gyöngyöket és gyémántokat. Így nem lakott díszes házakban, és gyapjú ruhát viselt az őz irhájával párosítva, hogy megvédje magát a hidegtől.

Régészeti leletek szerint a történelmi Kínában a nép úgy hitte, hogy az uralkodójuk félisteni és nagyon hatalmas volt. Vagy isteni hatalmat és képességeket tulajdonítottak közvetlenül az uralkodójuknak, vagy abban hittek, hogy ő közvetlen kapcsolatban áll a Mennyel/az istenivel.

„Őfelsége katasztrófákat hoz nekünk”

A jóslócsont-írás feljegyzései között találták. következő feljegyzést: „Őfelsége katasztrófákat hoz nekünk”. A néphiedelem szerint nemcsak az áldás, hanem a katasztrófák is közvetlen kapcsolatban állnak az uralkodó cselekedeteivel. Ha az uralkodó a menny megbízatása ellen fordult, ha szűkében volt az erényességnek (ha ez tékozló, kérkedő, vagy brutális, stb. volt), a nép viselte el a következményeket árvizek, aszályok, mindenféle katasztrófák, mint terméskiesések, járványok vagy háborúk formájában.

Erény és „hosszú, boldog élet”

Sun Simiao (Kr. u. 541-682), a kínai történelem nagy orvosainak egyike azt tanította, hogy az embernek a mennyei törvényeket kell követnie, az erényeket ápolnia és a jóságot növelnie. A jutalom egy könyörületes szív számára Sun Simiao szerint egy egészséggel és boldogsággal megáldott hosszú élet. Sun azt mondta: „Jóságos gondolatokkal az embernek nincsenek belső vagy külső betegségei. Ha a gondolatok nem jóságosak, akkor a kiváló gyógyszerek sem garantálhatják a hosszú élettartamot (hosszú életet). Ha valaki a mennyei törvények ellen követ el bűncselekményt, akkor semmilyen gyógyszer sem segíthet rajta többé.” Azt következtette ki: „Ezért az ember számára a legfontosabb az erény művelése.”

Mit értettek erény alatt? Erény a kínai történelem kontextusában

A kínai történelemben feltűnő, hogy akkor is, amikor uralkodók és dinasztiák emelkedtek fel és buktak el, az erény és az erkölcs általános megértése nem változott meg amiatt. Ha valaki rosszat tett, mindenki tudta, hogy az rossz volt. Ha valaki erényesen cselekedett, sok dinasztia során tartották őt tiszteletben. Csak Kína legújabb történelmében tiporják lábbal az erényeket, és üldözik azokat, akik az erény, a Menny akarata felé fordulnak.

***

Öt híres erény – ősi korból származó szívminőségek

1. AZ ELSŐ

A 仁 (rén) sok jelentéssel rendelkezik: emberség, jótékonyság, tisztelet, szeretet, kegyesség, könyörületesség; másoknak több tisztelettel adózni, mint saját magadnak; barátságosnak lenni; azokat támogatni, akik elkeseredettek és meggyötörtek; azoknak segíteni, akik szükségben vannak, gyengéd és jóságos szívvel rendelkezni, jó szándékot tanúsítani mindenkivel szemben.

Nyelvtudományi szempontból a仁 rén¹ szót 亻 „ember, köze van az emberekhez” és 二 „kettő” (itt a másikat képviseli) alkotja. 二 kettő az eredeti jelentésre utal: „Önzetlen módon szeretni másokat.” 亻 egyrészt hangkomponens – utalást ad a kiejtésre, másrészt pedig jelentéskomponens is.

Írásjegy jelentése:

1 (eredeti) „Önzetlen módon szeretni másokat”

2 emberi

¹ Ash Henson és John Renfroe a www.outlier-linguistics.com oldalról. Copyright: www.outlier-linguistics.com

2. A MÁSODIK

A 義 (yì) jelentései: igazságosság, egyenlőség, integritás. Tisztelet mindennel szemben, ami ésszerű és igaz. Itt az ésszerű és igaz arra utal, hogy mi a helyes, az elismert erények alapján megmérve. Az igazságosság magában foglalta minden cselekedet ésszerű megítélését is – egy szellemi ítélőképességre vonatkozik, amely meg tudja különböztetni, hogy valami jó vagy rossz. Ha egy tett, egy gondolat összhangban volt az erény mércéjével, akkor ésszerű volt és következésképpen igazságos is. Így csak azt lehetett jogosan „igazságosnak” megnevezni, ami éppen azzal az emberi észszerűséggel mérve erényes volt.

Nyelvtudományi szempontból a 義yì¹ szót a wǒ (én) és egy formakomponens 羊 „juhok” alkotják. 羊 vagy a juh szelíd természete miatt, vagy pedig áldozati állatként való fontossága miatt lett használva, hogy utaljanak az eredeti jelentésre: „Az erkölcsi jellem lényege, az etika alapelvei”. A 我 wǒ hangkomponens, bár ez a modern mandarin nyelvben nem nyilvánvaló.

Írásjegy jelentése:

1 (eredeti) Az erkölcs lényege; Az etika alapelvei

2 helyes, őszinte, igazságosság

3 jelentés

¹ Ash Henson és John Renfroe a www.outlier-linguistics.com oldalról. Copyright: www.outlier-linguistics.com

3. A HARMADIK

禮 (lǐ) a tisztességtudást, az illemet és a szertartásokat jelenti. Udvariasságban ölt testet, és azt jelenti, hogy megfelelő hódolatot és tiszteletet mutatni mások iránt. Az embernek tudnia kell a másikat kölcsönös tiszteletben elviselni. Ez az erény magában foglalja az alapos megfontolást és körültekintést is; mély meggondoltságot, amelyeket minden ügy intézésében alkalmaznak. Ez a látható viselkedés szerénységében, az uralkodók iránti engedelmességben is megmutatkozik. Az ember kedvesen és elővigyázatosan viselkedik a fiatalokkal és tisztelettudóan az idősekkel szemben.

Nyelvtudományilag a 禮lǐ¹ szót a 豊 lǐ „szertartásos edény” és 礻 „tábla az isteni/az ősök szertartásos tiszteletadására” alkotja, ami az eredeti jelentésre utal „szertartás; szertartást végezni”. 豊 egy hangkomponens. A 禮-ben a „tábla az isteni/az ősök szertartásos tiszteletadására” egy jelentéskomponens, amely az eredeti jelentésre utal. Ezeket a táblákat gyakran használták vallási szertartásokon. A 禮 lǐ szóban a豊 lǐ „szertartásos edény” mind hang-, mind jelentéskomponens is.

Írásjegy jelentése:

1 (eredeti) szertartás, szertartást végezni

2 illem

3 szertartási ajándék

4 ajándék

¹ Ash Henson és John Renfroe a www.outlier-linguistics.com oldalról. Copyright: www.outlier-linguistics.com

4. A NEGYEDIK

A 智 (zhì) a tudás és bölcsesség növelését jelenti, miközben mindenki olyan körültekintést és bölcsességet fektet a tanulmányba, az írások olvasásába és tanulásába, hogy mindenki tökéletesen jártas mind a klasszikus tantárgyakban, mind a képzőművészetekben. Aki ezt az erényt birtokolta, kiváló intelligenciával rendelkezett ahhoz, hogy helyesen értékelhesse az aktuális eseményeket. A történelmi eseményekről megtanult ismeretekkel az ember megfigyelte a jelent. Így ez az erény ráveheti az embert arra, hogy jobban harmonizálja a jelent és a jövőt, midőn birtokolja azt a képességet, hogy megkülönböztesse a helyeset a hibástól, más szóval fel tudja ismerni a jót és a rosszat.

A智 zhì¹ nyelvtudományi eredete meglehetősen összetett, és még mindig az Outlier Linguistics kutatásának a tárgya. Úgy tűnik, hogy a智 zhì eredetileg 大 egy „felnőtt emberből”, egy口 kǒu „szájból” és egy冊 cè „írástekercsből” áll, avégett hogy tudást tudjon továbbadni. A jel modern írásmódja különféle változások és egyszerűsítések gyűjteménye. Az eredeti jelentése: „Tudás átadása a következő nemzedéknek”, amelyből mind a „tudás”, mind a „bölcsesség” jelentését vezették le.

Írásjegy jelentése:

1 (eredeti) „Tudás átadása a következő nemzedéknek”

2 tudás, bölcsesség

¹ Ash Henson és John Renfroe tudományos támogatása a www.outlier-linguistics.com oldalról. Copyright: www.outlier-linguistics.com

5. AZ ÖTÖDIK

A 信 (xìn) magában foglalja a hűséget, az igazságérzetet, hogy kitartóan őszinte szívű legyen és igaz, becsületes célokat kövessen, és tisztességes szándékokkal rendelkezzen. Azt utánozza, ami helyes és igazságos, és csak azt tegye, ami jó. A szavait tettek kövessék, és annak, ami belül van elrejtve, összhangban kell lennie a külső megjelenésével.

Nyelvtudományi szempontból nézve a 信 xìn¹ magában foglalja a言 „beszéd; szavak” jelentéskomponenst, ami az eredeti jelentésre utal „Őszinteség; tisztesség”. A亻egy hangkomponens, bár ez a modern mandarin nyelvben nem nyilvánvaló.

Írásjegy jelentése:

1 (eredeti) tisztesség

2 megbízni, hinni

3 Valaki, aki leveleket kézbesít (Egy megbízható ember. Csak az ősi szövegekben használják.)

4 levél; levelezés

5 üzenet; információ

¹ Ash Henson és John Renfroe a www.outlier-linguistics.com oldalról. Copyright: www.outlier-linguistics.com

A jelentés további forrásai:

– Zhuán Fálun és más Fálun Dáfá-írások

de.minghui.org, A kínai kultúra istenisége az ősi korban: Isteni erő (I. + II. rész) https://de.minghui.org/html /articles/2019/10/31/142563.html

– Sun Simiao története: Orvostudomány, művelés és erény (I-V. rész) https://de.minghui.org/html/articles/2019/9/21/141768.html

– Hat válogatott történet a Ren Jing (Írás a türelemről) könyvéből: 《忍 经》 „Rěn jīng” szó szerint „Türelem-kultúra” Wu Liang-tól a Yuan-dinasztia idején

https://de.minghui.org/html/articles /2013/3/28/72983.html

– Könyv: Történelmi esszé, amely annak a valószínűsítésére törekszik, hogy a kínai birodalom nyelve az ősi nyelv, John Webb, 1669https://archive.org/details/historicalessaye00webb/page/108

– Outlier Linguistics www.outlier-linguistics.com

Forrás: https://de.clearharmony.net/…/das-mandat-des-himmels.html

(Kép: Fricskó Eszter)