Sokat tanulhatunk a múltból, ha olykor segítségül hívjuk a történelmet.
Ennek egyik példája a keresztények elnyomása és a római birodalom bukása.
Néró és az őszi pestis járvány
A történelmi feljegyzések szerint a keresztények, első császár által felügyelt üldözése Néróval (37-68) kezdődött. Miután Kr. u. 54-ben császár lett, Néró megölte az anyját, Agrippinát, a bátyját Britannicus-t és két feleségét, Claudia Octavia-t és Poppaea Sabina-t.
A római nagy tűz Kr. u. 64. július 18-án ütött ki, és több mint egy hétig lángolt. Sok ókori feljegyzés állítja, hogy Néró összeesküvése indította a tüzet, hogy megsemmisítsen mindent. Így végre tudja hajtani az új városfejlesztési tervét. Aztán a keresztényeket okolta a gyújtogatással, antiszociális szektának nevezte őket. Mozgósította a római közvéleményt, hogy üldözzék a keresztényeket. Ennek eredményeként több keresztényt kivégeztek, vadállatokkal tépettek szét és emberi fáklyaként, élve elégették őket.
Jean-Leon Gerome (1824-1904) festménye, „A keresztény mártírok utolsó imádsága” a keresztény elnyomás egy jelenetét ábrázolja a római birodalomban: bal oldalon a keresztényeket élve elégetik, jobb oldalon keresztre feszítik őket, és az utolsó imájuk.
A rómaiak, akik hittek Néróban és üldözték a keresztényeket, hamarosan megtorlásban részesültek. Egy pestis járvány tört ki a következő őszön Rómában, és 30.000 embert megölt. Három évvel később egy lázadást tört ki Néró ellen. Kr. u. 68-ban elmenekült Rómából és meghalt, valószínűleg öngyilkos lett.
A káosz folytatódott. Négy császár uralkodott egymás után Kr. u. 69-ben, a történészek ezt a „Négy császár évének” nevezték. A következő 300 évben azonban a római császárok nem tanultak a leckéből, és mindezek ellenére folytatták az üldözést, amely további következményeket hozott magával.
Az Antoine pestis
Miután Marcus Aurelius (121-180) lett a római császár 161-ben, egy lépéssel továbbment a keresztények üldözésében, mint bármelyik elődje. Néhány történész szerint: „A keresztényeket letartóztatták, kínozták a fórumban, és bebörtönözték. Különböző büntetésekre ítélték őket, mint a vadállatokkal való megetetés, kínzás és nyomorúságos életfeltételek a foglyoknak. A keresztényekhez tartozó rabszolgák, tanúskodtak, hogy a mestereik részt vettek vérfertőzésben és kannibalizmusban.” Ennek eredményeként a keresztényeket kivégezték vagy vadállatok tépték szét a Colosseumban.
Az Antoine pestis 165-ben tört ki és 16 évig tartott horrorisztikus jelenettel: „Ahogy a test ereje feloldódik, a belső részek elfolynak; egy tűz, amely a legbelsőbb mélységben kezdődik, sebeket tüzel fel a torokban… a belek rázkódnak a folyamatos hányástól… a szemek tűzben vannak a vér erejétől… ahogy a gyengeség uralkodik a testek hibáin és veszteségein, a testtartás eltorzult vagy megsüketült vagy megvakult….”
A pestis ideje alatt egy nap alatt 2000 halott volt Rómában, és a halálozási arány kb. 25%-ka volt, a teljes halottak száma feltehetően ötmillió. A betegség a népesség több mint egyharmadát megtizdelte, és legyengítette a római hadsereget, véget vetve a római történelem egy viszonylagosan békés periódusnak.
Ciprusi pestis járvány
A ciprusi pestis 250-ben kezdődött és 270-ben ért véget. A csúcsidőben Rómában napi 5.000 embert életét követelte. Széles körű emberi erőforrást hiányt okozott az élelmiszergyártásban és a római hadseregben, súlyosan meggyengítve a császárt a harmadik századi válság alatt. A pestis kórokozói között gyanították a himlőt, a járványszerű influenzát és a vírusos vérzéses lázat.
Ez a járvány egy évvel azután tört ki, hogy Traianus Decius 249-ben császár lett. Kiadott egy rendeletet, amely nagy igényeket támasztott mindenki felé a birodalomban (kivéve a zsidókat, akik mentességben részesültek), hogy áldozzanak a római isteneknek. Az áldozatokat a római elöljáró jelenlétében kellett bemutatni, igazoltatni kellett ezt az elöljáró aláírásával és a tanúskodásával. Nagyon sok keresztényt gyilkoltak meg, mert nem adták fel a hitüket.
Az uralkodása két éve után, 251-ben Decius meghalt egy csatában. Tizenkilenc évvel később aztán a római császár, Claudius Gothicus is pestisben halt meg.
A pestis alatt a keresztények aktív szerepet játszottak a betegek ápolásában, valamint a halottak eltemetésében. Végül a pestis nemcsak megerősítette, de segítette a kereszténység terjedését az egész birodalomban.
A Diocletianus üldözés
Miután Diocletianus (244-311) császár lett 284-ben, a korai éveiben viszonylag toleráns volt a keresztényekkel. Követve a veje, Galerius tanácsát azonban 303 februárjában Diocletianus elindított egy üldözést. Utasításokat adott keresztény templomok megsemmisítésére, szentírások elégetésére és ingatlanok lefoglalására. Megtisztította a keresztényektől mind a hadsereget és a kormányt, alávetették őket fogva tartásnak, és még ki is végeztette őket. Diocletianus vagy a Nagy Üldöztetésként vált ismerté, és ez volt az utolsó és legsúlyosabb keresztényüldözés a római birodalomban.
Azután a keresztényeket már sok ember elfogadta, mint Diocletianus felesége és néhány magas rangú hivatalnok. Diocletianus 305-ben lemondott a trónról egészségügyi okok miatt, és Galerius folytatta az üldözéspolitikát.
Galerius később ágyhoz kötött lett, félelmetes betegségekkel. „A betegségét egy nagyon fájdalmas, hosszadalmas rendellenesség váltotta ki. A teste, amely feldagadt egy zabolátlan életút miatt, fekélyek borították, és felfalták számtalan rajának azon rovaroknak, amik a leggyűlöletesebb betegségnek adták a nevét” – írta Edward Gibbon történész.
Galerius kifejezve sajnálatát, 311 áprilisában kiadott egy parancsot arról, hogy hivatalosan véget ér az üldözés.
Miután Nagy Konstantin került trónra, hitt a keresztényekben és kiadta a Milánói Ediktumot, amely továbbá kijelentette, hogy keresztényi vallást tolerálják a római birodalomban.
A bűnök, amiket a vallási hit neve alatt elkövettek, pusztító volt. Becslések szerint kb. 60 millió ember halt meg a pestisben, amit a római birodalom bukása követett.
Forrás:
https://hu.clearharmony.net/articles/a113211-Pestis-az-okori-romai-birodalomban.html#.YHyT4zy8qUl
