Az utolsó kardinális konfuciánus erény a 仁 (rén). A 仁 a 人, azaz ember, és a 二, azaz kettő szóból áll. Az ember és a kettő kombinációja két emberi lény közötti kapcsolatot jelent, amely a jóindulatot és az emberséget képviseli.
-
-
9. fejezet: A kommunizmus jóléti gazdaságának csapdája (1. rész)
Egy évszázaddal ezelőtt jelentette meg Karl Marx a "Das Kapital" című könyvét, amelyben a magántulajdon eltörlése és annak a köztulajdonnal való felváltása mellett érvelt. Egy évszázaddal később a világ országainak egyharmadában bevezették a kommunista köztulajdon e formáját. A szovjet blokk összeomlása után az 1990-es években számos kelet-európai ország "sokkterápián" ment keresztül, hogy visszatérjen a piacgazdasághoz. Más országok, amelyeket nem kommunista pártok kormányoztak, de mégis szocialista államosítást hajtottak végre, és elszenvedték a kollektív tulajdonhoz kapcsolódó nyomorúságot és szegénységet, végül szintén nem tehettek mást, mint hogy piaci reformokat vezettek be.
-
“Az amerikai Holokauszt Megemlékezési Múzeum frissen nyilvánosságra hozott jelentése szerint azok a bűntettek, amiket a kommunista rezsim elkövet az ujgur népcsoport ellen, népirtásra utalhat – idézte a New York Times.”
A liner.hu cikke
-
„Az, aki legyőzte önmagát, sokkal nagyobb hős, mint az, aki ezerszer legyőzött ezer másik embert.” – Buddha
Kép: Minghui.org
-
Egy igazi úriember nem törődik a nyereséggel és a veszteséggel
A régi időkben az igazi úriemberek megvetették mind a hatalmat mind a nyerészkedést. Nem törődtek a nyereséggel és a veszteséggel, ezért nem vették a szívükre, ha elveszítettek valamit. A Chunqiu Korszakban (i. e. 770-476) Chu államban (i. e. 1100-223) Lingyi Ziwen-t háromszor választották Lingyi-vé, ami a miniszterelnöki címmel egyenlő. Többször azonban el is vesztette posztját, de soha nem látták elégedetlennek vagy dühösnek emiatt.
-
A kínai rezsim válasza a koronavírusra
Drasztikus és sokszor kegyetlen intézkedésekkel (pl. ajtók kívülről történő lehegesztése, karanténtáborok alkalmazása, stb.) lép fel a kínai vezetés, ugyanakkor a statisztikák is erősen megkérdőjelezhetőek a korábbi tapasztalatokból kiindulva. Lásd a portfolio cikkét bővebben
-
Korlátok
"Ha mindig korlátokat szabsz mindennek, amit csinálsz, legyen az fizikai vagy bármi más, az átterjed a munkádra és az életedre is. Nincsenek korlátok. Csak fennsíkok vannak, és nem szabad megállnod, hanem túl kell lépned rajtuk." - Bruce Lee
-
Két COVID-19 pozitív sportolót találtak a pekingi játékok felkészítő eseményein
Kína november 12-én jelentette be, hogy a 2022-es pekingi téli olimpiai játékokra készülő két külföldi sportoló COVID-19 tesztje pozitív lett. A két versenyzőt egy speciális karanténszállodába küldték - közölte Huang Csun, az olimpiai játékok világjárvány-megelőzési hivatalának főigazgató-helyettese. Elmondta, hogy folytathatják az edzéseket, de naponta kétszer kell nukleinsav-teszten átesniük, külön szobában kell tartózkodniuk, és egyedül kell étkezniük.
-
Telefonhívások Kínába – egyre többen látják át a kommunista rezsim hazugságait
Egy történelemtanár, Wu úr is kapott egy hívást egy Fálun Dáfá gyakorlótól. Amikor meghallotta, hogy miről van szó a hívásnál, azonnal azt mondta: „Én már kiléptem a KKP-ból. Tudom, hogy a Fálun Dáfá-gyakorlók kapcsolatba lépnek az emberekkel és elmondják nekik az igazságot. Hiszem, hogy egyre több ember fog átlátni a kommunista rezsim hazugságain.”
-
„A test egészségének megőrzése kötelességünk… különben nem leszünk képesek megtartani erős és tiszta elménket”. – Buddha nyomán
Kép: Kína Fókusz