Kultúra,  Történelem

Ősi kínai történetek a vágy kivédésére – II. Rész

Di Renjie, Taiyuan szülötte, a Tang-dinasztia egyik miniszterelnöke. Fiatalemberként magas és jóképű volt.

Ahhoz, hogy letegye a császári vizsgáját, a fővárosba kellett utaznia, és útközben egy fogadóban szállt meg. Azon az éjjelen, miközben egy könyvet olvasott, a fogadós menye, a gyönyörű fiatal özvegy benyitott a szobájába.

Az asszony az első pillanattól kezdve vonzódott Dihez. Képtelen volt ellenőrzése alatt tartani a vágyát, ezért bement Di szobájába, hogy tetszelegjen neki. Azt mondta, hogy kölcsön akarja kérni a lámpáját, hogy világítson magának.

Di tisztában volt a valódi indítékkal, és udvariasan azt mondta: „Egy olyan vonzó asszonyt látva, mint maga, egy öreg szerzetes szavai jutnak az eszembe.” „Mit mondott?” – kérdezte az asszony.

Di Renjie így felelt: „A mostani, fővárosba való utazásom előtt megálltam egy buddhista templomnál, hogy felkészüljek a vizsgára. Egy idősebb szerzetes ellátott néhány tanáccsal. Azt mondta: ’Rád nézve – el kell mondanom, hogy magasra vezet az utad. De nem szabad engedned a bujaságnak és a vágynak, mert tönkreteheti a jövődet.’ És én teljes szívemmel követtem a szavait.”

Így folytatta: „Özvegyként a néhai férjed családjánál maradtál, ami egy tiszteletre méltó dolog. Kérlek, ne cselekedj hirtelen elhatározásból, és ne tedd tönkre a neved. Emlékezz, hogy neked a férjed idősebb rokonaira kell vigyáznod és a kicsi fiadra. Az ősi időkben azokat az asszonyokat dicsérték, akik vigyáztak az erkölcsi tisztaságukra.“

Az asszony könnyekben tört ki, és lehajtotta a fejét: „Nagyon szépen köszönöm az őszinteségedet” – mondta. „Emlékezni fogok a mai beszélgetésünkre, és örökre visszafogom a viselkedésem.” Az asszony elhagyta a szobát, miután ismételten köszönetet mondott Dinek.

Egy vers Di Renjie tiszteletére:

A fiatalembereknek óvatosnak kell lenni a vággyal.

Ne tedd tönkre a jövődet.

Di Renjie a példakép, aki jó tanácsot adott egy asszonynak:

„Tartsd meg a becsületed, saját és mások javára”

A hagyomány nem vész el.

Forrás: Történetek az ősi Kínából