Hírek

Miért lép ki annyi kínai ember a Kommunista Pártból?

A Kilenc kommentár a kommunista pártról című írás 2004-es megjelenése óta több mint 360 millió ember lépett ki a Kínai Kommunista Pártból (KKP) és a hozzá kapcsolódó szervezetekből, nevezetesen az Ifjúsági Ligából és a Fiatal Úttörőktől. Az elmúlt hetekben átlagosan hetente körülbelül 70 000 ember mondott le a KKP-beli tagságáról.

Az alábbi online kommentekből megtudhatjuk, hogy miért: A kínaiak felismerték a KKP gonosz természetét, és nem akarnak további felelősséget vállalni. Amikor eljön az idő, hogy megtorolják a párt által az ártatlan emberek ellen elkövetett összes bűncselekményt, a kínaiak nem akarják, hogy felelősségre vonják őket.

A KKP-ből kilépett kínai állampolgárok vallomásai

Wu Ziyou elmondta, hogy a KKP-be való belépése óta eltelt több mint tíz év alatt a párt iránti támogatottsága fokozatosan alábbhagyott. Rendőrként „egy csavarnak” érezte magát „a rezsim gigantikus erőszakgépezetében”. „Vágytam a szabadságra, de a munkámat és az életemet az autoriter rezsim irányította. Szinte levegőt venni is csak óvatosan mertem.”

Ezután számos bűncselekményt felsorolt, amit a KKP követett el. A Fálun Gong gyakorlókon végrehajtott erőszakos szerveltávolítástól kezdve az emberi jogi ügyvédek és politikai másként gondolkodók elnyomásáig; az ujgurok bebörtönzését a hszincsiangi hatalmas „átképző” táborokban; a wuhani COVID-19 fertőzéssel kapcsolatos információk eltitkolásáig stb.

Jiangsu tartomány Nanjing városában egy 156 lakosból álló csoport kiadott egy közös nyilatkozatot: „Az őszinteség és az igazság kimondása veszélyes dolog a mai Kínában. Ezért az emberek börtönbe kerülnek. Mivel a KKP egy szervezett bűnöző banda, harcolni fog azokkal, akik leleplezik hazugságait vagy gonoszságát. A KKP egy ördög. Sosem lesz jobb, hanem helyette olyan rosszá teszi az embereket, mint saját maga.” Közösen jelentették be, hogy kilépnek az „ördög szervezetéből ”, és így kikerülnek a KKP irányítása alól.

Luo Yun megköszönte a Kínán kívüli médiának, hogy legyőzte a KKP cenzúráját, és cenzúrázatlan híreket tett elérhetővé a Kínában élő emberek számára, mint például neki is. „A természeti katasztrófák gyakori előfordulása mindannyiunk felébresztése. Ez is segített abban, hogy megerősítsem a KKP-től való elszakadásra vonatkozó döntésemet. Szabadság [Kínában] – erre törekszenek az emberek, és remélem, hogy hamarosan el fogják érni. „

Zheng Li elmondta, hogy tudatlan volt, amikor gyerekként csatlakozott a Kommunista Fiatal Úttörőkhöz és az Ifjúsági Ligához. Számos, a KKP által elkövetett bűncselekményt sorolt fel. A kezdetektől fogva egészen a 1989-es Tiananmen téri mészárlásig. „Úgy gondolom, hogy a KKP minden rossztettének a következményeit viselni fogja.”

Hu úr több évvel ezelőtt lépett ki a KKP-ból. Elmondta: „A saját nevemet használtam amikor 2012-ben kiléptem a KKP-ból. Később a barátaim és a családom is a saját nevükön hagyták el a pártot. Sok ember Kínában, beleértve a veterán párttagokat is, a szívükben tudják, hogy a KKP rossz. A KKP néhány magas rangú tisztviselője szintén elvesztette bizalmát a párt iránt. „

A KKP természete

A Kilenc kommentár a kommunista pártról című könyv, amelynek kiadása elindította a KKP-ből való kilépés mozgalmát, rámutatott, hogy a KKP rezsim tele van erőszakkal, gyűlölettel, mészárlásokkal, háborúkkal, hazugságokkal és fenyegetésekkel. Az elmúlt néhány évtizedes történelme megmutatta, hogy a KKP embertelen, természetellenes, gyilkos és diktatórikus. Megsemmisíti a hagyományos kínai kultúrát, erőszakkal és terrorral uralkodik. Politikai mozgalmak sorozatával emberek millióit – földbirtokosokat, kapitalistákat, értelmiségieket és diákokat – gyilkolt meg, ezzel megteremtve a terror légkörét.

A KKP elrabolta és elhallgattatta a másként gondolkodókat, beleértve az emberi jogi ügyvédeket, etnikai kisebbségeket, vallási hívőket és a Fálun Gong gyakorlókat. Figyelmen kívül hagyja a jogi szabályozásokat, az állam által ellenőrzött apparátusokat arra használja, hogy megtámadja az általuk fenyegetésnek ítélt embereket, túszként tartsa őket és üldözze. Ez elképzelhetetlen egy modern civilizált társadalomban, de Kínában valóban megtörténik.

A KKP a kínai népet állandó agymosásnak vetette alá, és az „ateizmus” és a „kínai- ellenes erők” elméleteivel mérgezte őket. Ennél az USA-ra és más nyugati országokra hivatkozott, annak érdekében, hogy felbujtsa a kínai népet az univerzális értékek és a szabad világ jogállamisága elleni elutasítására. “A szülőföld szeretete egyenlő a párt iránti szeretettel” – hamis módon így vélekedik sok kínai ember. Sőt, úgy tekintenek a pártra, mint az “édesanyjuk”-ra.

A KKP elhallgatása a koronavírus kitöréséről egy globális világjárványt okozott. Több mint 41 millió fertőzéses esetet és egymilliónál is több halálesetet eredményezve. Ez idő alatt a KKP profitált az alacsony minőségű és még hibás orvosi eszközök eladásából, melyet a vírus megfékezésével küzdő országok számára értékesített. A KKP megmutatta katonai hatalmát, amellyel a környező területekre és más országokra nézve befolyással bír. A KKP katonai tábornoka még az USA-val történő nukleáris háború lehetőségére is utalt.

A KKP más országokat is bántalmaz, és közvetlenül beleavatkozik azok belügyeibe. 2017-ben, amikor a kaliforniai szenátus a Fálun Dáfát támogató határozatot tárgyalta, a kínai konzulátus levelet küldött minden képviselőnek, amelyben felszólította őket, hogy utasítsák el a határozatot, különben a Kína és Kalifornia között lévő kereskedelmet és turizmust korlátozni fogják. Kalifornia szenátusa végül elhalasztotta az állásfoglalást.

A How the Specter of Communism Is Ruling Our World (Hogyan uralkodik a kommunizmus kísértete a világunkon) című könyv 18. fejezete világosan kimondja: „A KKP nem egy normális értelemben vett politikai párt vagy rezsim. Nem a kínai népet képviseli, hanem inkább a kommunista gonosz szellemet az emberi világban. A KKP-val való azonosulás az ördöggel való azonosulást jelenti. Kedvesnek lenni a KKP-val az ördög megnyugtatását és segítését jelenti, és bűnrészességet az emberiség pusztulásba való tereléséhez. Ezzel szemben a KKP visszaszorítása azt jelenti, hogy részt kell venni a jó és a gonosz közötti harcban. Ez nem csak a nemzeti érdekekért küzdő országokról szól. Ez egy harc az emberiség jövőjéért.”

Július 23-án Mike Pompeo külügyminiszter felszólította a világot, hogy egyesüljön a KKP ellen. Egyértelművé tette, hogy a KKP nem képviseli az 1,4 milliárd kínai állampolgárt, ahogy azt a KKP állítja. Továbbá megígérte, hogy az Amerikai Egyesült Államok nem engedi a KKP rezsimnek, hogy az embereket használja a saját nyeresége érdekben, és az USA vezetni fogja a szabad világot és szilárdan kiáll a kínai népért, hogy legyőzze a KKP diktatúráját és zsarnokságát.

A világ második legnagyobb gazdasági hatalmaként a KKP pénzügyi ösztönzőkkel szivárogtatja be más országokba a kommunista ideológiáját. Ily módon a világ elpusztítására törekedve a KKP túszul ejti a kínai embereket. A legjobb kiút a kínai emberek számára, ha megszakítják a kapcsolatokat a KKP-val, így elkerülik a felelősségre vonást a KKP bűncselekményeiért. Ez meg fogja menteni Kínát és a világot.

Forrás: http://hu.clearharmony.net/…/a113442-Miert-lep-ki-annyi…

Kép: Tuidang Movement