Hírek

Kiejteni a rossz szót: Hogyan monitorozza Kína a hívásokat és az üzeneteket

Vision Times: “A Kínai Kommunista Párt (KKP) szorosabbra vette a fogást az állampolgárok élete körül – újabb megfigyelési mechanizmusok bevezetésével állt elő annak érdekében, hogy totális ellenőrzése alatt tartsa őket.

A Bitter Winternek adott interjújában egy állami hátterű távközlési vállalat volt alkalmazottja felfedte, hogy a kínai kormány milyen szinten figyeli a lakosság kommunikációját.

A kínai állampolgárok megfigyelése

„Kínában egyszerűen nincs magánélet. A közösségi médiát, a mobiltelefonon kezdeményezett hívásokat és üzeneteket mind megfigyelés alatt tartják… Ha valaki olyasmit mond, amit a KKP számára kedvezőtlennek tartanak, megbüntetik. Minden embert figyelemmel kísérnek és ellenőriznek azzal az ürüggyel, hogy „visszaszorítsák a zaklatásokat” – mondta az alkalmazott a Bitter Winter -nek. Az illető a vállalat „cenzúra” részlegén dolgozott.

Ez a cég 31 tartományi szintű közigazgatási egységben figyeli valamennyi ügyfelének üzeneteit és telefonhívásait, kivéve Makaót, Hongkongot és Tajvant. A felhasználó által mondott vagy elküldött szavakat, amelyek vallással, politikával és más ilyen „kényes” témákkal foglalkoznak, automatikusan megjelölik, és a cég alkalmazottaihoz küldik azokat áttekintésére. Az érzékeny vallási kifejezések közé tartoznak a „Fálun Gong” és a „Mindenható Isten” kifejezések is.

Ha olyan üzenetet hallgattak le, amely a KKP által végzett élő Fálun Gong gyakorlókból való erőszakos szerveltávolításokat tárgyalta, akkor „azonnali intézkedéseket hoztak” a szivárogtatások megakadályozására. Azokat a személyeket, akik valamilyen érzékeny kifejezést tweetelnek, küldenek üzenetben, vagy mondanak ki, azokat automatikusan blokkolják a rendszerben, és a szolgáltatásukat azonnal kikapcsolják. Ha az illető újra szeretné aktiválni kapcsolatát, be kell nyújtania a személyi igazolványát, és alá kell írnia egy nyilatkozatot, amelyben megígéri, hogy soha többé nem fog érzékeny témákról beszélni.

A büntetés azonban meglehetősen súlyos lehet, ha a hatóságok megállapítják, hogy az egyén komoly bűncselekményt követett el. Például egy határon elfogott Fujian-i lakosnak megsemmisítették az útlevelét, és tájékoztatták, hogy eltiltották a külföldi utazástól, mivel különféle kommunikációs csatornákon keresztül bírálta a KKP-t és annak vezetőit. Viselkedését a „közrend” megzavarásának és a kormány megsértésének tekintették.

Arc szkennelés

Kína nemrégiben hozott egy törvényt, amely előírja, hogy az emberek új mobiltelefon szolgáltatások telepítésével kötelezően tegyék lehetővé az arcuk beolvasását. Az Ipari és Informatikai Minisztérium által még szeptemberben bejelentett új szabály nyilvánvalóan a polgárok online „törvényes jogainak és érdekeinek” „védelmére” szolgál.

„Az új telefonszámot regisztráló személyeknek felvételt kell készíteniük, ahogy elfordítják a fejüket és pislognak… A mobilszolgáltató ügyfeleinek már korábban is le kellett adniuk egy személyazonosságot igazoló űrlapot, amikor új telefonos szerződésekre regisztráltak, de az arcvizsgálatokat most arra használják, hogy ellenőrizzék, hogy az adatok valóban egyeznek az igazolvánnyal”- állítja a DW. (https://www.dw.com/…/china-launches…/a-51489212)

A kínai közösségi média felhasználói bírálták a lépést, mondván, hogy ezek a további szabályok csak a magánéletüket veszik el. Az egyik felhasználó megjegyezte, hogy a tolvajok korábban csak a nevüket tudták meg, de ezentúl tudni fogják, azt is, hogy nézünk ki. Egy másik felhasználó viccesen megkérdezte, hogy a csaló hívásokat lehet-e az alapján blokkolni, hogyha látjuk, hogyan néz ki az illető.

Összességében a szabályzással szembeni érzelmek negatívak voltak. Mivel azonban a véleményüknek nincs értéke az országban, az állampolgárok tehetetlenek, nem tudják követelni a kormánytól a törvény visszavonását. A kínai kormány célja, hogy a már meglévő több millió mellett 2020-ig mintegy 400 millió új térfigyelő kamerát telepítsen az országban.

Forrás:

https://www.nspirement.com/2019/12/15/saying-the-wrong-word-how-china-monitors-calls-and-messages2.html

Credit: Vision Times

Kép: Kína Fókusz saját kép (Illusztráció Sanghajból)