Hírek

Két napon belül több földrengés rázza meg Kínát – négy tartomány érintett

Epoch Times: „Kínának több mint felét árvizek érintik. Most ehhez még földrengések társultak. Kína szeizmikus hálózatának adatai szerint két napon belül hat 3-as vagy annál nagyobb erősségű földrengés rázta meg az ország különböző területeit.

Négy közülük július 12-én történt. Az egyik Tangshan várost találta el, egy ipari metropoliszt, 145 kilométer távolságra Pekingtől keletre. A földrengés 5,1-es erősséget ért el, és 33 utórengés kísérte.1976-ban a Hebei tartományban található Tangshant 7,6-os erősségű földrengés rázta meg. Hivatalos adatok szerint az emberi történelemnek ebben a harmadik leghalálosabb földrengésében 240.000 ember halt meg. Nem hivatalos adatok szerint a tényleges halálesetek száma háromszor annyi volt.A város hivatalos képviselői a július 12-i földrengést a 40 évvel ezelőtti nagy földrengés „utórengésének” nevezték – és hozzátették, hogy semmi félnivaló sincs.

További földrengések történtek a délnyugati Szecsuán tartományban és Chongqing városban. Mindkét terület a Jangce felső folyásánál fekszik, a Három-szurdok-gát felső szakaszán. Két, 3-as és 4-eserősségű földrengés sújtotta a területeket július 12-én. Már július 2-án történt egy 3,2-es erősségű földrengés Szecsuánnak ezen a területén. Július 12-én a szomszédos déli Yunnan tartományban egy 4,4-es erősségű földrengés rázott meg egy terüle-tet. Július 13-án két további földrengés rázta meg Xinjiang két régióját. Ezeknek 3,4 és 5,0 volt az erősségűk.

Forrás:

https://www.epochtimes.de/china/mehrere-erdbeben-innerhalb-zwei-tagen-erschuettern-china-vier-provinzen-betroffen-a3290580.html

Credit: (sm)

Két napon belül több földrengés rázza meg Kínát – négy tartomány érintettEpoch Times: "Kínának több mint felét árvizek…

Közzétette: Kína Fókusz – 2020. július 21., kedd