Kiemelt,  Politika

Elfogult tudósítások: Hogyan befolyásolták a közvéleményt Donald Trumpról és ki az, aki profitál mindebből? – A kínai kommunista rezsim számításai

A Visiontimes.net oldalról: Donald Trump gyakran azzal vádolta a mainstream médiát, hogy az elmúlt években megtévesztő képet mutattak személye és politikája kapcsán. A Harvard egyik tanulmánya már 2017-ben kimutatta, hogy ez nemcsak egy szubjektív megérzés a részéről. Az őt értékelő hírek 80 százaléka negatív volt, és ebben a tekintetben ez az arány alig változott a jelenlegi elnökválasztásig. A különféle médiában és a közösségi médiában folyó jelenlegi egyoldalú cenzúra miatt a helyzet még rosszabbá vált. Mi a háttere ennek a jelenségnek és ki az, aki hasznot húz mindebből?

2017-ben Thomas E. Patterson, a Harvard professzora és politológusa tanulmányt készített az akkor hivatalba lépett Donald Trump amerikai elnök első 100 napjáról. Az eredmény kiábrándító: még soha nem volt ilyen egyoldalúan negatív egy elnökről szóló hírközlés.

A tanulmány azokat a híreket összegezte, amelyekben megtalálható a „Trump” kulcsszó és egyértelműen meghatározható (akár pozitív, akár negatív) minősítés a személyéről.

Összességében a Trump elnökről szóló tudósítások 80 százaléka negatív volt. Ehhez képest az elődjével, Barack Obamával kapcsolatos híreknek csak 41 százaléka volt negatív, tehát csak fele annyi.

A Washington Post, a CNN és ​​a CBS negatív véleményei az amerikai élvonalban

A Washington Post vezette a Donald Trump elleni célzott negatív tudósítások amerikai listáját. A vizsgált időszakban a minősítést tartalmazó hírközlés 96 százaléka negatív volt és mindössze 4%-uk értékelte pozitívan Trump politikáját.

A két televíziós csatorna, a CNN és a CBS szorosan követte a 93%-os negatív értékelésével.

A tanulmány szerint a fő témák, amelyek negatív értékelést kaptak, sorrendben a következők: bevándorlás, egészségügy, az Oroszországgal folytatott korrupt kampány-együttműködés állításai, a kereskedelem és Trump személyisége.

Az egyetlen kivétel a Fox News csatorna volt, amely szinte ugyan olyan arányban számolt be Donald Trumpról (52% negatív, 48% pozitív).

Német nyelvű média a negatív hírközlések élén

Különösen meglepő volt az a tanulmány, melyben százalékos arányát tekintve nem egy amerikai média vezette az elnökről szóló negatív hírek közlését, hanem egy német média, mégpedig az ARD.

A minősítést tartalmazó közlések 98 százaléka negatív volt.

Az is megfigyelhető volt, hogy az amerikai médiában a negatív tudósítások három százalékát, míg Európában hat százalékát tették ki olyan cikkek, amelyek megkérdőjelezték Donald Trump elnöki kompetenciáját.

Ennek következményeként az elmúlt négy évben a következő kép alakult ki a társadalomban: Európában nagyon sok embernek van negatív véleménye az Egyesült Államok elnökéről és kormányáról. Ez olyan messzire ment, hogy egy 2020-as európai felmérésben csak 24 százalék volt elégedett az Egyesült Államok politikájával, ahogy azt az RND közzétette. Számos európai szemében az USA csak egy százalékponttal előzte meg Kínát, amelynek a lakosságát totalitárius rendszer ellenőrzi, és ahol a folyamatos emberi jogi bűncselekmények napirenden vannak.

Az a tény, hogy Donald Trumpot az Egyesült Államok „legcsodáltabb emberének” választották a 2020 december végén végzett éves Gallup-felmérés szerint, sok európai számára meglepő volt. Donald Trump 18%-al előzte meg Barack Obamát, a pápát, Dr. Fauci orvosi tanácsadót, Elon Musk-ot a Tesla főnökét, és a Dalai Lámát. Joe Biden 6%-ot kapott a felmérésben, és így a harmadik helyre került. (https://news.gallup.com/…/donald-trump-michelle-obama…)

Három példa a Trump kontra Biden értékelésre

Az elnökválasztás során számos média, különösen a közösségi média hangja sokkal szigorúbbá vált. Minden eddiginél jobban cenzúrázták, de leginkább egy irányba. Itt van három különösen feltűnő példa.

1. példa: választási csalások bejelentése

A Donald Trump elleni vádakról:

Amint azt a Harvard-tanulmány is megemlítette, a média egyik domináns témája az volt, hogy Donald Trump és Oroszországgal együttműködő csapata befolyásolta a 2016-os választási eredményeket. A választási eredmény megerősítése előtt a demokraták, köztük Christine Pelosi – a Clinton-kampány támogatásával – kérelmet nyújtottak be a Választási Kollégiumhoz, hogy ne erősítsék meg a választási eredményt. Mint ismeretes, ezt nem engedélyezték. Az eset több mint 400 oldalas vizsgálati jelentésében, amelyet végül 2019-ben tettek közzé, nem volt bizonyíték Donald Trump ellen.

A Joe Biden elleni vádakról:

Jelenleg ismét feltételezett vád van napirenden a választási csalásokról. A postai szavazásokat állítólag átírták Joe Biden javára. Ezenkívül, állítólag a szavazatok átkerültek Trumpról Bidenre a Dominion szavazógépek és a Smartmatic szoftver segítségével is, amelyeket a venezuelai és kínai kommunista rezsimekhez fűződő kapcsolatokkal vádolnak. Bár az állításokat még vizsgálják, az ezekről szóló hírközlések egészen másak.

A média nagy része keveset vagy szatirikusan számolt be az állításokról, megszakította az interjúkat és a sajtótájékoztatókat. Az olyan közösségi hálózatok, mint a Facebook és a Twitter ,,Cenzúrázott közlemények a választási csalásokról” rovatai, és a Youtube hivatalosan bejelentették, hogy nemcsak a választási csalás témájú összes videót fogják törölni, hanem a fiókokat is, amelyek ezzel a témával foglalkoztak.

A Project Veritas nemrégiben kiszivárogtatta egy CNN-találkozó felvételét, melyben arról tárgyaltak, hogy nem adnak lehetőséget Trumpnak a választási csalással kapcsolatos állításainak bemutatására. Ezen kívül hiteltelenné kellett tenni, és rasszizmussal vádolni azokat az újságírókat, akik a találkozó résztvevőinek véleménye szerint „Trump-párti” beszámolókat tettek közzé, mint például a Fox News riportere, Tucker Carlson. A kiszivárgott találkozón a CNN elnöke, Jeff Zucker, valamint a CNN újságírója és politikai elemzője, David Chalian is elmondják véleményüket.

2. példa: Jelentés a családtagokról

Trump veje, Jared Kushner ellen felhozott vádak

Az úgynevezett Oroszország-ügy nyomozásának középpontjában többek között Donald Trump veje és tanácsadója, Jared Kushner állt. 2017- ben számos jelentés és elemzés jelent meg a folyamatban lévő vizsgálatokról. A témát mind az amerikai, mind a nemzetközi médiában széles körben ismertették.

Amikor 2019-ben a nyomozásról szóló jelentést végre közzétették, nem volt bizonyíték Jared Kushner ellen. Volt azonban bizonyíték arra, hogy közel 160 000 dollárt költöttek Oroszországhoz tartozó csoportok Facebook hirdetésekre Donald Trump-ot népszerűsítve. Kushner, aki Oroszország befolyásának hosszú kivizsgálását – bár ez nem befolyásolta a választások végkimenetelét – „Amerika szempontjából károsnak” tartotta, azt válaszolta:

„Azt hiszem, mondtak valamit arról, hogy [Oroszországhoz kötődő csoportok] körülbelül 160 000 dollárt költöttek [Facebook-hirdetésekre Donald Trump népszerűsítésére]. A kampány során három óránként 160 000 dollárt költök a Facebookon”.

Vádak Biden fia, Hunter ellen

2019. október végén, az elnökválasztás előtt, adatok szivárogtak ki Hunter Biden laptopjáról: a kínai kommunista rendszerrel folytatott üzleti kapcsolatokra és az ukrajnai korrupcióra utaló e-mailek. Apja, Joe Biden, aki akkor az Obama-adminisztráció alelnöke volt, szintén állítólag szerepet játszott mindkettőben.

Amikor a New York Post újság írt a nekik kiszivárogtatott adatokról, a jelentést más médiumok, mint például a CNN, szándékosan nem vették át, és a jelentés törléséig blokkolták a New York Post Twitter-fiókját, valamint más közösségi platformjait.

Amikor a Fehér Ház sajtótitkára, Kayleigh McEnany megpróbálta megosztani a beszámolót a Twitteren, hivatalos fiókját is felfüggesztették. Csak a poszt törlése után adták vissza neki hivatalos fiókját.

Különböző médiumok arról számoltak be, hogy a Hunter Biden elleni állítások „rágalmazó kampányt ” jelentenek Joe Biden elnökjelölt ellen. Joe Biden-t szintén nem kérték, hogy kommentálja a vádakat a választási kampány során.

A CNN, az ABC News, az MSNBC és más sajtóorgánumok a választások előtt többször is hangsúlyozták, hogy „nincs bizonyíték”, és hogy „nem tett semmi rosszat”, ahogy ez a videoklipben is látható:

A vizsgálatok csak a 2020-as választások végén kezdődtek. A közvélemény-kutatások szerint a szavazók több mint 10 százaléka nem szavazott volna Joe Bidenre, ha előzetesen tudtak volna az Ukrajnával és Kínával folytatott korrupciós vádakról – írja a Times Free Press. A 2020 decemberi választások után különféle sajtóorgánumok végül főként az adóügyi vizsgálatok miatt kezdtek beszámolni Hunter Bidenről.

3. példa: Jelentés a női média csapatról

Ez a példa azt mutatja, hogy „kisebb kaliberű” híreket is felhasználnak a vélemény alakítására. A 2020-as választások után Joe Biden bemutatta médiacsapatát, arra az esetre, ha 2021. január 6-án megerősítik elnöki pozícióját. A média nagy része már a tudósítások címében azt írta, hogy egy teljesen női vezetésű csapat alakul. Számos sajtóorgánum további cikket szentelt annak a témának, hogy „milyen nagy jelentőséggel bírna a médiacsapat teljes női összetétele”.

Donald Trump sajtótitkára Kayleigh McEnany rámutatott, hogy nemcsak Trump elnöknek és Melania Trump First Lady-nek, hanem Mike Pence alelnöknek és feleségének is voltak médiacsapatai, amelyek kizárólag női vezetőkből álltak.

Felsorolta: Sarah Matthews sajtótitkárhelyettes, Kayleigh McEnany sajtótitkár, Alyssa Farah kommunikációs igazgató, Katie Miller alelnök kommunikációs igazgatója, Stephanie Grisham, a First Lady szóvivője és Kara Brooks a második hölgy szóvivője.

Ezt azonban soha nem említették ilyen körülmények között, és McEnany azt mondta: „Nyilvánvaló, hogy a republikánus nők eredményei nem számítanak a médiának.”

Mi áll a negatív jelentések hátterében?

Bár Trump elnök számos megvalósított célra tekinthet vissza 2016 és 2020 között (a Fehér Ház hivatalos listája itt található: https://www.whitehouse.gov/trump-administration…/ ), a médiavisszhang továbbra is nagyrészt negatív.

Sokan azt gondolják, hogy ez különösen a demokratikus támogatók befolyásolását erősíti, de egy politikai hatalom sokkal többet profitált belőle: a kínai rezsim.

Csak a közelmúltban vált ismertté, hogy szinte az összes amerikai média elnökeit meghívta utazásokra és ünnepségekre a ,,Kína – Egyesült Államok Tőzsde Alapítvány”. Ez a szervezet a Kínai Kommunista Párt nyugati propagandagépeinek egyike.

A meghívók a Kínáról való „pozitív tudósítás” népszerűsítéséről szóltak és az “ellenzék megnyugtatásáról”:

A hivatalos dokumentumok szerint az említett kínai találkozókon a következő szervezetek média képviselői vettek részt : The New York Times, CNN, Reuters, Associated Press, ABC News, Wall Street Journal, Financial Times, Bloomberg, Economist, Newsweek és Forbes Asia.

New Yorkban és Washington DC-ben tartott zártkörű találkozókon a következő média képviselői is jelen voltak: Time Magazine, Quartz, CBS News, Forbes Magazine, The Atlantic, Washington Post és BBC News. A teljes lista itt található: https://thenationalpulse.com/…/media-private-ccp…/…

Milyen profitra számít a KKP?

2016 óta Donald Trump és adminisztrációja sokszor leállította a KKP-t. Nem csak a két ország közötti kereskedelmet nehezítették meg, ami gyengítette Kína gazdaságát. A Trump-adminisztráció az Egyesült Államokban kémtevékenységet is feltárt, és a kapcsolódó kínai konzulátusokat amerikai földön megszüntette. A Hongkongban tanúsított magatartása miatt szankciókat is bevetettek a KKP-val szemben. Ide tartozik a párttagok beutazásának megtiltása az Egyesült Államokba és vagyonuk befagyasztása.

Emellett Donald Trump és Mike Pompeo külügyminiszter többször rámutatott a kínai rezsim emberi jogi visszaéléseire. Többek között Donald Trump meghívta a Fehér Házba a Kínában még mindig üldözött csoportok képviselőit, és támogatást ígért nekik. Köztük volt a Jewher Illham, egy fiatal muzulmán ujgur; Nyima Lhamo, egy tibeti buddhista; Manpin Ouyang, kínai gyakorló keresztény és Yuhua Zhang, a Fálun Gong gyakorlója. (https://www.visiontimes.net/keine-glaubensfreiheit-trump…/)

Mike Pompeo a konzulátusok bezárása és az európai körútja során azt mondta, hogy „a KKP által jelentett veszély egyre nyilvánvalóbbá válik”, és hogy „a KKP ártatlan emberek millióit zárta táborokba”.

Di Dongsheng, a Nemzetközi Kapcsolatok Iskolájának dékánhelyettese, a Kínai Külügyi Stratégiai Tanulmányok Központjának igazgatóhelyettese és titkára nemrégiben lefordított beszéde világossá tette, hogy a KKP nem tudott megbirkózni Trumppal és kormányával. (https://www.jenniferzengblog.com/…/kpch-experte-di…)

Az azóta hivatalosan törölt beszédet csaknem egymillió néző előtt adták elő, köztük magas rangú KKP-tagoknak.

A beszéd arról szólt, hogy Kína hogyan erősítheti hozzáférését az Egyesült Államok pénzügyi szektorához. Többek között megemlítették, hogy az elmúlt négy év fejlődése a tervezettnél lassabb volt Trump miatt. Di azt is elmondta, hogy Kína nem tudta Trumpot befolyásolni vagy megvesztegetni. Ez azonban más volt Trump hivatalba lépése előtt:

„Miért volt képes Kína és az Egyesült Államok 1992 és 2016 között mindenféle problémát megoldani? Nem számít, milyen válságaink voltak, legyen az a Yinhe-incidens, a nagykövetségi robbantás vagy a repülőgép-baleset, mindezek a lehető legrövidebb időn belül megoldódtak, ugyanúgy, mint egy házaspár esetén, ahol a viták az ágy fejrészénél kezdődnek, de az ágy végén már véget is érnek. Két hónap alatt mindent megoldottunk. Mi volt ennek az oka? Talán megosztok valamit, ami egy kicsit robbanékony téma. Ez egyszerűen azért van, mert az embereink ott vannak a csúcson. Régi barátaink rejtőznek ott, akik az élen járnak Amerika belső köreiben ahol a hatalom és a befolyás van. ”- mondta Di Dongsheng.

Joe Bidenről azt mondja: „De most azt látjuk, hogy Biden-t választották meg, a hagyományos elit, a politikai elit, a “létesítmény”, nagyon közel áll a Wall Street-hez, értik, ugye? Trump azt mondta, hogy Biden fiának van valamiféle globális alapítványa. Észrevették ezt? Ki segített neki (Biden fiának) létrehozni az alapokat? Megértették? Nagyon sok üzlet van e mögött. Akkor, egy ilyen ponton megfelelő eljárás módot alkalmazunk némi jó indulat kifejezésére…”

A teljes angol nyelvű és németre lefordított beszéd itt található:

https://bit.ly/3hKVu5V

Ilyen jelenségekkel a háttérben és az elfogult médiavisszhang mellett a 2020-as választások közben sok amerikai nem vette észre, hogy a Donald Trump és Joe Biden közötti döntés helyett valójában a jövőjüket választották meg.

Ha az USA elveszítené Kínával szembeni fennhatóságát, ez azt jelentené, hogy demokratikus ország helyett először egy totalitárius, kommunista rendszer lenne a világ leghatalmasabb országa. A jelenlegi Korona-intézkedésekkel, amelyek többségét a KKP-től vették át, a világ máris előrevetíti, mit jelenthet egy ilyen világrend a kínai kommunista párttal az élén.

Ha tekintetbe vesszük mindezeket az információkat, Donald Trump (időközben „szerzői jogi okokból” cenzúrázott) tweetelt képi idézete 2019-ből, amikor is megpróbálták elmozdítani a hivatalából, teljesen más jelentést kap:

“A valóságban nem engem akarnak, hanem téged. Én csak az útjukban állok.”

Írta: STEPHANIE MAYER,

2021. JANUÁR 4.

Utolsó frissítés: 2021. január 5

Forrás: https://www.visiontimes.net/voreingenommene…/…

Képek:

1: A KKP-nak nem volt könnyű dolga Trumppal. (Kép: Xi Jinping kínai elnök Donald Trump amerikai elnökkel a G20-ak 14. találkozóján, Oszaka, 2019. augusztus)

2: iStock, 622043332/lenscap67