A késő Ming- és a korai Csing-dinasztiákban Feng Menglung három remekművet írt – a “Figyelmeztetés a világnak”, Yu Shi Ming Yan (Jü Si Ming Jen) és “A világ felébredése” címűeket. A Wu Shi Tong Yan (Vu Si Tung Jen) ötödik kötetében van egy érdekes történet egy Hszier nevű gyermekről, aki egy nap eltűnik, és senki sem tudja megtalálni. A történet a Ming-dinasztiában zajlik, ahol volt egy család, amely a kínai Csiangszu tartomány, Csangcsou prefektúra, Vuhszi megye Keleti Kapuján kívül élt.
Ebben a családban három testvér volt, a legidősebb Lu Jü, a második gyermek Lu Pao, a harmadik gyermek Lu Csen. Lu Jü és felesége egy napon nagyon elszomorodtak, amikor a fiuk, Hszier nem tért vissza egy templomi vásárról, ahová ő és a szomszéd gyermekei mentek. Lu Jü és felesége aggódva keresték a fiukat minden siker nélkül. Nagyon elszomorodtak a feleségével.
Több év telt el Hszier eltűnése óta, amikor egy nap Lu Jü úgy döntött, hogy elmegy és némi üzletelést folytat. De kiderült, hogy ez a nap nem olyan, mint bármely más szokásos nap. Jü úgy döntött, hogy meglátogat egy Csen Liu nevű helyet, ahol egy illemhelységben egy zöld szövetből készült táskába botlott. Amikor Lu Jü kinyitotta, hogy lássa, mi van benne, nem hitt a szemének. A táskát 202 ezüstpénz töltötte meg.
Lu Jü azt gondolta magában: „Ha a tulajdonos nem találja meg a táskáját, valószínűleg nagyon nyugtalan lesz. Talán még a családja is szenvedni fog a teher alatt.” Eszébe jutott egy régi mondás: „A régiek nem vettek el aranyat, és nem vettek fel pénzt. Őrizni fogom a pénzt, és itt várok a tulajdonosra.” Lu Jü várt egy napot, de senki sem állt elő, hogy igényt tartson a pénzre.
Úgy döntött, hogy megkeresi a tulajdonosát, és így cselekedvén történetesen egy helyi vendéglátóhelyre lépett be Szucsouban, ahol megismerkedett egy Csen Csaofeng nevű férfival. Csaofeng sóhajtozott. „Barátom, miért sóhajtozik ilyen keservesen” – kérdezte Lu Jü a férfitól. „Elvesztettem egy táskát a Csen Liu területén. A táskát kétszázkettő ezüstpénz töltötte meg.”
Miután ezt meghallotta, Lu Jü megkérdezte a férfit, hogyan nézett ki a táska, amelyet elveszített. A férfi pontosan ugyanazt a táskát írta le, amelyet Lu Jü talált. Egy szó nélkül Lu Jü elővette a táskát, és visszaadta azt a tulajdonosának.
Csen Csaofeng nagyon örült, hogy Lu Jü visszaadta neki a táskáját, és jutalmat ajánlott fel neki. Lu Jü azonban Csen Csaofeng csodálkozására elutasította az érmék felének a felajánlását. „Ha nem fogadja el a pénzt, akkor legalább engedje meg, hogy a vendéglátásommal fizessem vissza a tettét” – mondta Csaofeng kitartóan. „Van feleségem és gyermekem” – tette hozzá.
Lu Jü felsóhajtott, amikor Csaofeng gyermekéről hallott. „Volt egy fiam. Sok évvel ezelőtt eltűnt.” Csaofeng ismét sóhajtott és azt mondta: „A családomban van egy kisfiú, akit megvettünk; eredetileg egy másik helyről származik. Most, hogy tizenhárom éves, jutalomként oda fogom adni neked a táskám visszaszolgáltatásáért.”
Csen Csaofeng hívta a kisfiút, hogy jöjjön ki. Lu Jü megfigyelte a kisfiú bal szemöldökét, és hogy azon pont egy olyan sebhely van, mint a gyermekének volt. „Honnan jöttél? Ki adott el itt?” – kérdezte Lu Jü a kisgyerektől. „Már nem vagyok egészen biztos benne. Olyan emberek csaptak be, akik itt adtak el.” A gyermek meghallgatása után Lu Jü előrelépett és megölelte a gyereket. „Én vagyok az apád. Soha nem számítottam arra, hogy elválasztanak tőled. Mindezek az évek elteltek, de a Menny megengedte, hogy végre itt találkozzak veled.
Az apa és a fia ismét együtt voltak. Csaofeng és családja is örült a viszontlátásnak. Lu Jü felkelt és megköszönte Csaofengnek: „Ha nem fogadta volna el a gyermekemet, hogyan jöttünk volna össze?” Csaofeng sóhajtott és így válaszolt: „Nagy testvér, neked megvan az ezüst visszaszolgáltatásának az erénye. A Menny vezetett szerény otthonomba.”
Csaofeng és Lu Jü házassági szerződést kötöttek két gyermekük között, egyikük Csaofeng lánya, a másik Lu Jü fia. Csen Csaofeng a fiúnak és az apjának is adott 22 ezüstpénzt, hogy a gyerekek Csaofeng otthonában “összefonódhassanak”.
A következő nap Lu Jü úgy döntött, hogy a 22 érmét egy közeli buddhista templomnak adományozza. Így másnap kora reggel, amikor Lu Jü és fia a templom felé tartottak, tragikus jelenetnek lehettek tanúi. A folyón egy hajó szorult helyzetbe került, az emberek a vízbe zuhantak és segítséget kértek. A csónakos sietve lehorgonyzott a parton, kiment a vízbe, és megmentette a bajba jutott embereket. Miután biztonságosan a partra szállította őket, a csónakos fizetséget kért a megmentett emberektől. Közülük sokan nem voltak hajlandók fizetni és így élénk vita kezdődött a két fél között.
Az egész jelenet szemtanújaként Lu Jü azt gondolta magában: „Jó volt, hogy az embereket a csónakos megmentette és partra hozta. Először meg kell jutalmaznom a csónakost a tettéért, mielőtt elmegyek a templomba.” Lu Jü odament a csónakoshoz, és azt mondta: „Ha megmented a bajba jutott emberek maradékát, neked adom majd ezt a kezemben levő huszonkét ezüstpénzt.” A csónakos rohant, hogy megmentse az embereket, miután hallotta Lu Jü szavait. Sajnos nem minden bajba jutott embert sikerült megmenteni; azok azonban, akiket megmentettek, odajöttek Lu Jühöz, hogy kifejezzék neki elismerésüket.
A tömegből az egyik ember hirtelen hangosan kiáltott Lu Jü felé: „Testvér, honnan jöttél?” Lu Jü felismerte, hogy a hang nem egy akármilyen idegentől származik, hanem a harmadik testvérétől, Lu Csentől. „Úgy tűnik, a Menny küldött, hogy megmentsem a testvérem életét” – válaszolta Lu Jü. Aztán megfordult, és odahívta Hsziert, a fiát, hogy jöjjön és üdvözölje a nagybátyját.
A történet tovább folytatódik, felidézve számos olyan esetet, amikor Lu Jüt olyan nehéz helyzetek elé állították, amelyek erkölcsileg megalapozott döntéseket követeltek tőle. Amikor Lu Jü megtalálta az ezüstpénzzel teli táskát, szembesült azzal a választással, hogy megtartja a pénzt, és kielégíti bármilyen vágyát, ami pénzt igényelhetett, vagy elviseli a csalódást és visszaadja a pénzt a jogos tulajdonosnak, amit meg is tett. Így cselekedvén nemcsak olyan erényes alapelveket érvényesített, mint őszinteség és jóság, hanem meg is jutalmazták azzal, hogy megtalálta a fiát és újra együtt lehettek, miután azt hitte, hogy örökre elveszítette.
Mindegyik esetben úgy tűnt, hogy Lu Jü elvesztett valamilyen hasznot, mint amikor a 22 ezüstérmét egy templomnak kívánta felajánlani saját és családja üdvösségéért, de ahelyett minden érméjét feláldozta, hogy megfizesse a csónakost teljesen idegen emberek megmentéséért, akik bajban voltak. Lu Jü ismét kemény döntést hozott, és azt választotta, hogy feláldozza saját vagyonát mások jóléte érdekében.
Jutalomként az egyik megmentett ember a testvére, Lu Csen volt. Még akkor is, amikor áldozatokat hozott, amit nyert, mindig többszörösen felülmúlta az áldozatait.
Forrás: Történetek az ősi Kínából
Kép: Kína Fókusz
