A régi időkben az igazi úriemberek megvetették mind a hatalmat mind a nyerészkedést. Nem törődtek a nyereséggel és a veszteséggel, ezért nem vették a szívükre, ha elveszítettek valamit.
A Chunqiu Korszakban (i. e. 770-476) Chu államban (i. e. 1100-223) Lingyi Ziwen-t háromszor választották Lingyi-vé, ami a miniszterelnöki címmel egyenlő. Többször azonban el is vesztette posztját, de soha nem látták elégedetlennek vagy dühösnek emiatt.
Egy további úriembert, Liu Xiahui-t (i. e. 720-621) Lu államban, szintén háromszor váltottak le tisztségéből, azonban ő szintén soha nem érzett gyűlöletet emiatt.
Ez a két férfi ismerte a sorsát és ennek megfelelően nyugodtan viselkedtek, anélkül, hogy megérintette volna őket a nyereség vagy a veszteség gondolata. Nem hagyták, hogy öröm vagy düh látszódjon az arcukon.
A Tang dinasztiában (i. sz. 618-907) történt, hogy ellopta egy szolga Liu Gongquan ezüstpoharát. Amikor erre Liu úr kikérdezte a szolgát, hogy tud-e valamit, a szolga letagadta a dolgot. Liu Gongquan mosolygott rá és ezt mondta: „Az ezüstpohár bizonyosan az Égbe emelkedett, egy mennyei halhatatlan válhatott belőle.”
A Liang periódusban (i. sz. 5í2-557) a Nan dinasztia alatt (i. sz. 420-589) Zhang Shuai hajót küldött hazájába a szolgálóival. A hajón 3.000 font rizs volt. Mikor azonban a hajó kikötött, már csak a fele volt meg. Az alkalmazott azt mesélte, hogy madarak és egerek lopták el a rakomány felét. Zhang Shuai mosolygott és ezt válaszolta: „Ezek a madarak és egerek tényleg nagyon ügyesek“.
Liu Gongquan és Zhang Shuai nem néztek utána az elveszett tulajdonuknak, így nem alakult ki konfliktus. Viselkedésük nagy toleranciát és elnézést mutat.
Minden nyereség veszteséget is hoz magával. Ez egy általános törvény. Ha valaki már egy kicsiny veszteség miatt aggódik, az arra utal, hogy az a valaki rövidlátó, szűk látókörű és kicsinyes. Teljesen mindegy, hogy valaki valami jó dolgot kap, vagy elátkozzák, hogy nyer vagy veszít – az ősiek arra tanítottak, hogy minden alkalommal őrizzük meg békés, nyugodt szívünket.
Egy kínai mesében ez áll:
Az északi határ közelében élt egy férfi, aki a Tao-t gyakorolta. Egy nap, minden ok nélkül, elszaladt a lova az északi nemzetséghez. Mindenki sajnálta őt. „Talán jóra fordul még ez a dolog” – mondta az édesapja.
Néhány hónappal később visszajött a ló egy másik nemesi lóval együtt. Mindenki gratulált neki, ő azonban így szabadkozott: „Ki tudja, talán szerencsétlenséget hoz magával.”
Mivel az édesapjának jó volt az anyagi helyzete és jó lovai is voltak, fia teljesen meg volt bolondulva a lovaglásért. Eltörte a combcsontját, amikor leesett az egyik lóról és utána mozgássérültként kellett tovább élnie. Mindenki sajnálta őt. „Talán áldássá válik ami történt.” – mondta édesapja.
Egy évvel később nagy inváziót terveztek az északi népek a határterületekre. Minden egészséges férfinak be kellett vonulnia katonának, és mindenkinek fegyverrel kellett küzdenie az ellenség ellen. Minden tíz férfiból kilenc meghalt. Fiának azonban nem kellett bevonulnia, mert mozgássérült volt. Így biztonságban maradt az apa és a fia is.
Forrás:
Kép: Sun Mingguo/Epoch Times
