Hírek

Egészségügyi szakértők hívják fel a figyelmet a Kínai Kommunista Párt (KKP) bűncselekményeire az erőszakos szervkereskedelem elleni küzdelemről és annak megelőzéséről szóló világcsúcstalálkozón

(en.Minghui.org) Az erőszakos szervkereskedelem elleni küzdelemről és annak megelőzéséről szóló világcsúcstalálkozó első napján, szeptember 17-én, nyolc európai, ázsiai és észak-amerikai egészségügyi szakértő vitatta meg a Kínában államilag támogatott erőszakos szervkereskedelem kérdését.

A szakemberek kiemelték az erőszakos szervkereskedelem során alkalmazott kényszert és a rendkívüli brutalitást. Megvitatták az áldozatoknak okozott óriási károkat az orvosi etika szempontjából, és ajánlásokat tettek arra vonatkozóan, hogyan lehetne megfékezni és megelőzni az erőszakos szervkereskedelemet. A felszólalók többször megemlítették a Fálun Gong-gyakorlókat, mint a bűncselekmény elsődleges áldozatait.

Az öt civil szervezet által szervezett, erőszakos szerveltávolítások elleni küzdelem és megelőzés világcsúcsán a tervek szerint hat webináriumot tartanak szeptember 17. és 26. között.

Hat webináriumot ütemeztek be egymást követő két hétvégén, szeptember 17–től 19-ig és szeptember 24–től 26-ig, amelyek során 19 országból 38 vendég tart előadást. Köztük lesznek az Európai Parlament képviselői, egy korábbi francia miniszter, különböző országok parlamenti képviselői, orvosok, tudósok, professzorok, bírák, jogászok és emberi jogi képviselők.

A tények megismerése segít véget vetni az atrocitásoknak

Torsten Trey, a Doctors Against Forced Organ Harvesting – Orvosok az Erőszakos Szerveltávolítások Ellen (DAFOH) ügyvezető igazgatója a megnyitó beszédében elmondta, hogy „ez a szörnyű gyakorlat meghaladja az emberi képzeletünket és gondolkodásunkat”.

„Lehetetlen a holokausztról beszélni a zsidó nép említése nélkül, és ugyanilyen értelemben lehetetlen beszélni a Kínában történő erőszakos szervkereskedelemről a Fálun Gong említése nélkül” – magyarázta.

Trey figyelmeztette az orvosi közösséget, hogy a Kínai Kommunista Párt (KKP) 1999 júliusa óta folytat felszámolási kampányt a Fálun Gong ellen. Azzal, hogy az ártatlan Fálun Gong-gyakorlók kivégzését a bíróságokról a kórházakra delegálta, a KKP ezáltal fegyverként használja a transzplantációs szakmát Kínában, és a szervátültetés nevében hóhérrá változtatta azt. „Azonban egy élő ember megölése azzal a céllal, hogy egy másik ember számára gyógymódot biztosítson, abszurd gyakorlattá teszi az orvoslást, és sérti az orvosi esküt” – folytatta.

„Úgy vélem, azáltal, hogy objektíven beszélünk a Fálun Gong gyakorlatról a nyilvánosság előtt, lefegyverezzük a kínai kormány azon szándékát, hogy az erőszakos szervkereskedelmen keresztül számolja fel a gyakorlatot és ezáltal megfossza a nemzetközi közösséget a Fálun Gong megismerésétől, valamint hatástalanítjuk az orvosi szakma titokban fegyverré történő átalakítását.” Trey hozzátette: „Minél korábban ismeri meg a világ a Fálun Gongot, annál korábban ér véget a Fálun Gong gyakorlók szerveinek erőszakos eltávolítása”.

Valójában a Fálun Gong az Őszinteség, az Együttérzés és a Tolerancia egyetemes elvein alapul. „Az áldozatok gyakorlatáról való felszólalás két célt szolgál. Nemcsak hangot ad az elnémítottaknak, hanem biztosítja a legerőteljesebb és legbékésebb megközelítést is az erőszakos szervkereskedelem elleni küzdelemhez.” – mondta.

Nem agyhalál vagy szívhalál, hanem gyilkosság

Li Huige professzor, a németországi Mainzi Egyetemi Orvosi Központ gyógyszertani professzora a tanúk vallomásai és a publikációk alapján a Kínában végzett szervkereskedelem négy típusát ismertette. Az első két típus halálra ítélt foglyokat érint, az utolsó két típus pedig lelkiismereti és politikai foglyokat. Bár a kínai orvosok gyakran hivatkoztak az agyhalál fogalmára, amely a szervkivétel előtt bekövetkezett, a kínai egészségügyi szakemberek számos publikációja ennek ellenkezőjét bizonyította. Li professzor azt mondta, hogy „[ez] nem agyhalál és nem szívhalál. Ez egy élő beteg volt, akit az orvosok a szív eltávolításával megöltek.”

Li professzor idézte a Henan Medical Research egyik tanulmányát, amely a Kínai Népi Fegyveres Rendőrségi Erők Kórházában 2001-ben végzett szívátültetésekről szólt. Rámutatott, hogy abban az időben még nem létezett az agyhalál fogalma és a kapcsolódó jogi szabályozások. A szíveltávolításhoz szisztémás heparinizációt végeztek. A szisztémás heparinizáció azonban csak akkor működhet, ha a szív és a keringés még működik. „Tehát az illető nem egy szívhalott beteg” – mondta.

„A részletes leírás szerint hideg kardioplegiai oldatot juttattak a szívbe az aorta gyökéren keresztül, amíg a szív meg nem állt. Ez azt jelenti, hogy a szív vert, és a hideg kardioplegiai oldat szívmegállást okozott” – magyarázta Li – „Tehát ez a személy, ez az úgynevezett donor nem volt agyhalott beteg, nem volt szívbeteg, hanem egy élő személy volt, akit az egészségügyi szakemberek öltek meg. Nagyon valószínű, hogy itt a lelkiismereti foglyoktól történő szerveltávolításokról van szó.”

David Beyda, az Arizonai Egyetem Bioetikai és Orvosi Humanizmus Tanszékének tanszékvezetője és professzora szerint az embereket börtönbe vetik, mint szerveket biztosító árut, ahelyett, hogy emberi lényként kezelnék őket. Más szóval a transzplantációkat végző sebészek valójában megölték őket.

A Fálun Gong gyakorlók a Fekete Doboz művelet fő áldozatai

Huang Shi-wei, a Nemzeti Tajvani Kórház Yunlin-i urológiai részlegének igazgatója elmondta, hogy a KKP az elmúlt több mint 20 évben szerv begyűjtést végzett.

A szervátültetésekből származó jövedelmező profit miatt a kínai kórházak és orvosok minden csatornán keresztül keresik a szerveket. 2000 és 2006 között az áldozatok többsége Fálun Gong-gyakorló volt. 2007 óta azonban a KKP ujgurokat, és más kisebbségeket illetve foglyokat is célba vett. Emellett a szervkereskedelem és a szervrablás is normává vált.

Huang elmondta, hogy a transzplantációs kórházak és ágyak száma folyamatosan bővül. Ezzel szemben a KKP által bejelentett transzplantációk száma csökkent, miután 2006-ban nyilvánosságra került az erőszakos szervkereskedelem. Ez azt mutatja, hogy a szervátültetés Kínában egy fekete doboz művelet, amelynél hiányzik az átláthatóság.

Kiemelte, hogy a bizonyítékok azt mutatják, hogy a szervátültetések száma messze meghaladja a kínai tisztviselők által bejelentett adatokat. Számos nagy szervátültetési központ is részt vett a titkos szervátültetésekben.

Az orvosi etika megsértése

Declan Lyons, az írországi Trinity College Dublini Orvosi Főiskola pszichiátriai klinikai docense szerint elfogadhatatlan, hogy az egészségügyi szakemberek hallgatnak, amikor ilyen súlyos, az alapvető etikai elveket aláásó cselekedetekkel szembesülnek. Szerinte az erkölcsi hanyatlás bárhol veszélyeztetheti az adott régió orvosi etikáját.

Elmondta, hogy a Kínában tapasztalható ilyen mértékű erkölcstelen magatartás sérti az orvosi szakmát – nem lehet valaki egyszerre egy rezsim üldözési politikájának a végrehajtója és az emberek életének őrzője. Ez a két szerep kölcsönösen kizárja egymást.

Lyons elmondta, hogy sajnos világszerte a legtöbb egészségügyi szakember nem tud az erőszakos szervkereskedelemről, vagy nem hajlandó elhinni annak létezését. Az egészségügyi szakemberek erőszakos szervkereskedelemmel kapcsolatos hozzáállása aláássa az emberek beléjük vetett bizalmát. Ha például egy újabb világjárvány törne ki, az emberek hallgatnának-e majd újra az orvosokra? Végtére is, ha az orvosok eltűrik a kényszerrel végzett szervkivételeket, és úgy döntenek, hogy nem tesznek semmit, miért kellene az embereknek még mindig hinniük bennük?

Megjegyezte, hogy az ártatlan polgárok üldözése Kínában károsította az erkölcsi értékeket, és hogy az emberek élete a KKP vagyonának részévé vált. A foglyokat fogva tartják és kínozzák, és bármikor elveszíthetik az életüket.

Bár ő maga nem Fálun Gong-gyakorló, Lyons azt mondta, hogy kötelességének érzi, hogy beszéljen helyettük. A Fálun Gong üldözése 22 éve tart, és ez túl hosszú idő – mondta. Ráadásul az Őszinteség – Együttérzés – Tolerancia elvei mindannyiunk számára egyetemes értékek.

Ne legyenek többé a KKP bűnsegédei

A webinárium során az orvosi szakértők ajánlásokat is tettek az erőszakos szervkereskedelem leállítására. Dr. G. Weldon Gilcrease, az Utahi Egyetem Orvosi Karának onkológiai részlegének docense elmondta, hogy intézménye évente szerény mennyiségű szervátültetést végez. Ő és munkatársai intézkedéseket tettek az élő emberekből történő szerveltávolítások ellen. Megpróbálták például kizárni a kínai gyakornokokat, mert utóbbiak Kínába visszatérve valószínűleg részt vettek volna a szerveltávolításokban.

Raymond Scalettar, az Amerikai Orvosi Szövetség kuratóriumának korábbi elnöke szerint a jövőben egyfajta ígéretet kellene tenni, hogy csak azokat lehessen szervátültetési képzésre felvenni, akik vállalják, hogy aláírják a nyilatkozatot és betartják az orvosi etikát.

Háttérinformáció

A sajtóközlemény szerint az erőszakos szervkereskedelem elleni küzdelemről és annak megelőzéséről szóló világcsúcstalálkozó „az első az orvosi etika és az emberi jogok területén mind terjedelmében, mind hatókörében”. A szakértők és a nyilvánosság számára nyitott csúcstalálkozó nemcsak az orvosi etika és az alapvető emberi jogok megsértésével foglalkozik az élő emberekből való erőszakos szerveltávolítások kapcsán, hanem természetében, mint az emberiség ellen elkövetett atrocitással is. „Az emberek szisztematikus megölése, hogy ipari méretekben termeljék ki a szerveiket, olyan bűncselekmény, amelyre még nem volt példa, és amelynek nem lenne helye a 21. században” – írja a közlemény.

Az öt társszervezet a következő: Doctors Against Forced Organ Harvesting (DAFOH) az Egyesült Államokban, CAP Freedom of Conscience Franciaországban, Taiwan Association for International Care of Organ Transplants (TAICOT) Tajvanon, Korea Association for Ethical Organ Transplants (KAEOT) Dél-Koreában és a Transplant Tourism Research Association (TTRA) Japánban.

Mintegy 38 nemzetközi szakértő fogja megvitatni ezt a visszaélés jellegű gyakorlatot orvosi, jogi, politikai, hírközlési, civil társadalmi és politikai döntéshozói szempontból, és részletesen kifejti, hogy milyen hatással van az emberiségre az erőszakos szervkereskedelem atrocitása. Az esemény szervezői bejelentették egy nyilatkozat elindítását is, amelyet a világtalálkozó végén mutatnak majd be a nyilvánosságnak.

A honlap szerint: az erőszakos szervkereskedelem elleni küzdelemről és annak megelőzéséről szóló világcsúcstalálkozó egy hat webináriumból álló sorozat, amely bemutatja, hogy az erőszakos szervkereskedelem az emberi társadalom minden aspektusát érinti. „Az orvosi szakma esküjét, miszerint nem szabad ártani, feláldozták a profit, a karrier és a politikai célok érdekében. A politikusok és a döntéshozók választóik jóléte és speciális érdekek között ingadoznak. A hírmédia számos tagja nem tudósított hitelesen erről a szörnyűségről, hanem engedett a KKP nyomásának, és helyette egy fizetett propagandát tett közzé. A társadalmakat világszerte tudatlanságban tartják arról, hogy milyen veszélyekkel jár, ha bűnrészessé válnak az erőszakos szervkereskedelemmel kapcsolatos bűncselekményekben.” – írja a közlemény. „A jogi szakmát felszólítjuk, hogy vessen véget ennek az emberiség elleni elfogadhatatlan bűncselekménynek.”

Manfred Nowak, az ENSZ korábbi kínzásokkal foglalkozó különmegbízottja több mint 10 évvel ezelőtt felszólította a KKP-t, hogy vizsgálja ki a szervkereskedelemmel kapcsolatos visszaéléseket, de nem kapott választ. 2013 óta több mint kétmillió petíció gyűlt össze, amelyekben az ENSZ-t sürgették, hogy vizsgálja ki ezt az atrocitást, valamint a kontinensek parlamentjei számos határozatot hoztak ezzel kapcsolatban. 2021 júniusában az ENSZ 12 különmegbízottja vetette fel a kínai kormánynak az erőszakos szervkereskedelem kérdését, mivel hiteles információk szerint Kínában Fálun Gong-gyakorlókat, ujgurokat, tibetieket, muszlimokat és keresztényeket ölnek meg a szerveikért. A bűncselekmények azonban továbbra is folytatódnak.

Trey, az esemény házigazdája és a DAFOH képviselője szerint az élő emberekből való erőszakos szerveltávolítás „az emberiség felfoghatatlan, és kimondhatatlan szégyene”.

„A történelemben még soha ezelőtt nem fordult elő, hogy egy önkényuralmi rezsim élő embereket üldözött volna azzal a céllal, hogy kiirtsa őket egy önjáró, profitorientált szervkereskedelemmel foglalkozó infrastruktúra kiépítésével, potenciálisan cinkossá téve a szerveket befogadó betegeket, mivel az ő transzplantációs műtét iránti igényük táplálhatta a transzplantációs visszaéléseket” – magyarázta – „Ennek az egész emberiséget aggasztania kellene”.

Hat webináriumot terveznek két hétvégén, szeptember 17 és 19, illetve szeptember 24 és 26 között. Részletes információkért keresse fel a weboldalt: https://worldsummitcpfoh.info/

***

Forrás:

https://hu.clearharmony.net/articles/a113692-Egeszsegugyi-szakertok-hivjak-fel-a-figyelmet-a-KKP-buncselekmenyeire-az-eroszakos-szervkereskedelem-elleni-kuzdelemrol-es-annak-megelozeserol-szolo-vilagcsucstalalkozon.html#.YVDL8KS8qUl

Kép: Egy az üldöztetés során kegyetlenül megkínzott Fálun Gong gyakorló családja szólal fel a lelkiismereti foglyokat érő borzalmak megállítása érdekében