Hírek

Brüsszeli Sajtóklub: Az online fórum globális cselekvési tervet szorgalmaz a Kínai Kommunista Párt szerveltávolításának megszüntetésére

Az Európai Unió 2013 decemberében állásfoglalást fogadott el a kínai rezsim által államilag támogatott szerveltávolításokkal kapcsolatos bűncselekmények ellen. Azóta azonban „mindenhol csend van” – jegyezte meg Peter van Dalen, az Európai Parlament képviselője, aki tagja az Emberi Jogi Albizottságnak és társelnöke a Parlament vallásszabadsággal és vallási toleranciával foglalkozó frakcióközi munkacsoportnak.

Ez a kijelentés 2021. október 27-én hangzott el az Európai Unió (EU) székházával szomszédos brüsszeli sajtóklubban tartott online fórumon. A „Kína – Erőszakos szerveltávolítások és a Kínai Kommunista Párt” elnevezésű fórumon az európai parlamenti képviselők, emberi jogi ügyvédek és szakértők arra szólítottak fel, hogy vessenek véget a Kínai Kommunista Párt (KKP) által a Fálun Gong-gyakorlókon végzett szerveltávolításoknak.

Edward McMillan-Scott, az Európai Parlament korábbi alelnöke (2004-2014) arról számolt be, hogy már 2006-ban értesült a KKP Fálun Gong elleni elnyomásáról. Egy pekingi látogatása során találkozott több Fálun Gong-gyakorlóval, köztük egy olyan emberrel, akit bebörtönöztek a hitéért. Ez a gyakorló azt vallotta, hogy látta egy olyan gyakorló holttestét, aki a fogva tartás során halt meg. A holttesten szervek eltávolítására utaló nyomok voltak.

McMillan-Scott szerint ez a példa arra utal, hogy a szörnyű bűncselekmény megtörtént. Egyre több bizonyíték, többek között a Sir Geoffrey Nice, a Kína Törvényszék és Sabi által bemutatott dokumentumok arra utalnak, hogy a KKP által végzett erőszakos szervkereskedelem a népirtás szintjén mozog. A Fálun Gong-gyakorlók és ujgurok szerveikért történő megölése emberiesség elleni bűncselekménnyé vált.

https://hu.clearharmony.net/articles/a113732-Brusszeli-Sajtoklub-Az-online-forum-globalis-cselekvesi-tervet-szorgalmaz-a-Kinai-Kommunista-Part-szerveltavolitasanak-megszuntetesere.html#.YZ370VC6qUk