Kultúra

Az emberek azzal, hogy jótetteket hajtanak végre, elnyerik egy istenség tiszteletét.

Mr. Zhang Quaiya Chengdu város egy hivatalnoka volt. Egy éjjelen azt álmodta, hogy meghívta egy istenség, hogy látogassa meg. Miközben beszélgettek, valaki egy üzenetet adott át: „Mr. Huang Jianji a Nyugati Kaputól megérkezett.” Majd egy taoista ruhákat viselő személy lépett a szobába. Az istenség rögtön nagy tisztelettel köszöntötte őt.

A következő reggelen Mr. Zhang mindenhol kereste és végül megtalálta Mr. Huang Jianji-t és meghívta őt az irodájába.

Ránézett, Mr. Zhang rájött, hogy ez a személy pontosan ugyanaz, akit az álmában látott.

Megkérdezte Mr. Huang-ot: „Milyen jótetteket vittél véghez? Miért tisztelne téged egy istenség?”

Mr. Huang válaszolt: „Én nem tettem semmi igazán jelentőségteljes jótettet, kivéve azt, hogy búzát vettem rendes áron, amikor az érett volt. Aztán a következő évben az eredeti áron adtam el az embereknek, mikor nehéz idők jártak. Ugyanazon az áron adtam el, amin én ezt megvettem. Semmit sem vesztettem ezzel, de megoldotta a válságot.”

Miután hallotta, amit Mr. Huang mondott, Mr. Zhang felsóhajtott. Tisztelettel hellyel kínálta Mr. Huangot, majd mélyen meghajolt előtte.

„Egy istenség tisztelni fogja azt a személyt, aki jó dolgokat tesz másokért. Tudatnunk kellene mindenkivel azokat a jótetteket, amiket Mr. Huang tett. Hadd tudjanak az emberek róla, hogy a jótettek el fogják nyerni az istenségek tiszteletét. Remélhetőleg több ember fogja követni.”

Forrás: Történetek az ősi Kínából

Kép: Kína Fókusz