Egyéb kategória,  Hírek

A bátor szépségkirálynő, akitől retteg a KKP

Anastasia Lin Kínában született, de 13 éves kora óta Kanadában él, és mára kanadai állampolgár is. Kétszer választották meg, hogy képviselje Kanadát a Miss World versenyen, és lehetősége lett volna a ragyogást és a hírnevet választani az emberi jogok és a szabadság helyett – de ő a másodikat választotta. Ez a kanadai szépségkirálynő az elmúlt néhány évben felemelte a szavát a Kínában történő emberi jogi visszaélések ellen, és továbbra is fejfájást jelent a kínai kormánynak.

2015-ben a kínai hatóságok megakadályozták, hogy Lin belépjen Kínába, mikor a Miss World döntőnek Kína adott otthont. 2016-ban Lin újra döntős volt a Miss World versenyen, amelyet Washingtonban tartottak, de nem engedték, hogy a riporterekkel beszéljen anélkül, hogy kockáztatná a kirúgását a látványos fináléról. Nemcsak ez történt, hanem Lint megakadályozták, hogy részt vegyen a saját filmjének– The Bleeding Edge – az USA premierjén, amelyben főszerepet játszott. A film fényt derít a modern világunk legnagyobb népirtására és bűncselekményére: az erőszakos szerveltávolításokra Kínában.

Miért történik ez?

A 29 éves Anastasia Lin színésznő, emberi jogi aktivista a és a kínai kormány emberi jogi visszaélésének kritikusa. Kínának kegyetlen a hozzáállása a bátor szépségkirálynőhöz a tény miatt, hogy Lin támogatója, és követője a Fálun Gong meditációnak, amelyet húsz éve üldöz a Kínai Kommunista Párt (KKP).

Miközben Lin fel kíván szólalni az emberi jogokért és mindenki szabadságáért az aktivista inspirációja elsősorban a személyes tapasztalatából fakad. A békés meditációs gyakorlatot betiltották Kínában, és úgy hiszik, hogy sok gyakorló tárgyalás nélkül került börtönbe, ahol kegyetlenül megkínozzák őket. A Fálun Gong (más néven Fálun Dáfá) egy spirituális gyakorlat, amely az őszinteség, kedvesség és tolerancia univerzális alapelveken nyugszik. Kínában 1999 óta üldözik, míg a világ többi országában, beleértve Indiát is, rendkívüli népszerűségnek örvend.

Lin a „25 under 25” („Huszonöten 25 év alatt”) listán szerepel az MTV Fora-nál. Ez egy lista, amelyen szerepel többek közt Malala, Selena Gomez és Kylie Jenner is. A Flare magazinban az aktivisták kategóriájában a „Top under 30” („Top 30 alatt”) listán is szerepel. Továbbá a Marie Claire „kemény szépségkirálynőnek” nevezte a munkája alapján egy interjúban, miután megjelent egy Oxford Egyetemi vitán.

„Egy totalitárius rezsim semmi miatt nem aggódik – sem a nemzetközi szépségverseny politikai manipulációja, sem a csendes meditáció kriminalizálása, még az apa zsarolása miatt sem, hogy megtörje a lánya lelkét. A bátorság, hogy ellenálljunk az ilyen rezsimeknek, nem jön könnyen. Kanada szépségkirálynője olyan mértékben bátor, hogy Kína fél hagyni a kínai színpadon beszélni. Sok másik fiatal nőt megkoronázhattak volna Miss Worldnek, de Anastasia Lin az, akit ez nemessé tett” – mondta Jeff Jacoby, a The Boston Globe-ban.

Lin részt vett az Oslo Freedom Forumon (Oslói Szabadságfórum), ahol beszédet tartott a Fálun Gong üldözéséről, a törvénytelen szerveltávolításról, és a Kínában nem létező vallásszabadságról. Jay Nordlinger a National Review-től azt írta, hogy Lin „egy különleges személy”, és készített vele egy podcast interjút.

A kínai kormány nem mulaszt el egyetlen cselt sem, hogy megállítsa Lint a KKP bűntetteinek nyilvánosságra hozatalában, de senki sem tudja igazán csendben maradásra bírni. Folyamatosan talál új platformokat ahol beszélni tud, és a reflektorfény csak azt mutatja, hogy annál nagyobb lesz, minél agresszívabbakká válnak a cenzúrára tett kísérletek.

Forrás: http://hu.clearharmony.net/…/a113166-Miert-fel-Kina-egy…

Képek: Anastasialin.com; Epoch Times, Faluninfo.net