Hírek,  Politika

Összesen már három tibeti embert tartóztattak le azért, mert a Dalai Lámát éltető éneket énekeltek ill. közzétették azt a közösségi médiában

Freetibet: “Khado Tsetan tibeti költőt és Tsegao énekest július elején tartóztattak le Tibet keleti részén, a Zeku kerületben, Gonshu Hongor faluban.

Mindkettőt azzal vádolták, hogy aláássák az állami törvényeket és információt szolgáltattak a külvilágnak – az állambiztonság elleni bűncselekményekről. Khado Tseten-t hét év börtönbüntetésre, Tsegao-t három év börtönre ítéleték.

Továbbá egy tibeti lányt, a Zeku körzetbeli Nadong faluból is letartóztatták, mert a dalt a közösségi médiában közzé tette.

A források elmondták a Free Tibet kutatópartnerének, a Tibet Watchnak, hogy Khado Tsetan-t korábban két évre tartóztatták le és tartották fogva 2012 végén. A letartóztatás oka az volt, hogy 2010-ben részt vett a tibeti hallgatók tiltakozásaiban, amelyek jogokat követeltek a tibeti nyelv használata számára. Kiengedése után négy évig folyamatosan felügyelték és ellenőrizték a hatóságok, és megakadályoztàk a tanulmányainak folytatását.”

Forrás:

https://www.freetibet.org/…/tibetans-imprisoned-song…

Kép: Freetibet / Khado Tseten