Bevezetés
A modern világban szinte mindennek köze van a politikához. Egyetlen politikai döntés, törvény, incidens vagy botrány is képes világszerte feldühíteni a közvéleményt. Egy országban egy államfő megválasztása akár világméretű figyelmet kelthet.
A legtöbb ember a kommunista politikát csak a kommunista párt uralma alatt álló országokkal hozza összefüggésbe, és úgy gondolja, hogy még ezek az országok is felhagytak a kommunizmus szerint élni. Valójában a kommunizmus különböző formákat öltött, mint például a szocializmus, a neoliberalizmus és a progresszivizmus. Ha közelebbről megnézzük, kiderül, hogy a kommunizmus rosszindulatú kísértete az egész világot uralja.
A felszínen úgy tűnik, hogy a szabad világ megérti a kommunizmus által okozott károkat. A Kommunista Kiáltvány megjelenése óta eltelt 170 év alatt azonban a világ kormányait nyíltan vagy titokban átitatták a marxista elméletek. Bizonyos tekintetben a szabad világ még az önjelölt kommunista államokat is felülmúlta ezen elméleteknek a gyakorlatba ültetésében.
Az USA a 20. századi történelem során a szabad világ vezetője volt, és az antikommunizmus hagyományos bástyája. A 2016-os választásokon azonban egy nyíltan szocialista jelölt közel került az elnökséghez. A közvélemény-kutatásokban a fiatal férfiak több mint fele azt mondta, hogy támogatja a szocializmust. [1]
Európában már a szocializmus a domináns politikai erő. Egy korábbi németországi vezető politikus a New York Timesnak adott interjúban azt mondta: „Ma a szocializmus a demokrácia, a jogállamiság és a jóléti állam kombinációja, és azt mondanám, hogy az európaiak nagy többsége ezt védi – a konzervatívok Nagy–Britanniában nem tudnak úgy nekimenni a társadalombiztosítási rendszernek [megjegyzés: annak megszüntetése vagy megreformálása értelmében], hogy ne vágnák le a fejüket érte”. [2]
A kommunista államokban a kommunizmus kísértete tartja kezében a politikai hatalmat. Az államot eszközként használja fel a tömeggyilkosságok elkövetésére, a hagyományos kultúra elpusztítására, az erkölcsi értékek felszámolására és az őszinte vallású emberek üldözésére – végső célja az emberiség elpusztítása.
A kommunista ideológia a kelet-európai kommunista rendszerek bukása ellenére is megmaradt. A hidegháború eredményeként, a kémkedés és a felforgatás által okozott pusztítás évtizedei után a kommunizmus kísértetének ideológiája uralkodik egész Európában. Bár a kommunista kísértet kudarcot vallott abban a törekvésében, hogy a nyugati világot közvetlen állami irányítása alá vonja, mégis átvette a nyugati nemzetek kormányzati politikáját azáltal, hogy szocialista reformokat szorgalmazott, erőszakra buzdított, aláásta a hagyományos erkölcs alapjait és társadalmi konfliktusokat generált. A kísértet démoni útra akarja terelni a Nyugatot, és el akarja pusztítani az emberiséget. Tekintettel az Egyesült Államok létfontosságú szerepére a szabad világ élén, ez a fejezet elsősorban az amerikai helyzettel foglalkozik.
1. A kommunista politika vezet az emberiség pusztulásához
A kommunista politika nem korlátozódik a kommunista államokban gyakorolt totalitarizmusra. Amint azt e könyv elején már részletesen kifejtettük, a kommunizmus egy természetfeletti képességekkel rendelkező kísértet. Manipulálja a rossz szándékú emberek elméjét, és megtéveszti a hiszékenyeket, hogy ügynökeiként cselekedjenek az emberi síkon. Ezért a nyugati világ e gonosz kísértet által irányított politikája a kommunista politika alternatív megnyilvánulásának is tekinthető.
A kommunista rezsimek az állami hatalom segítségével hajtják végre a nagyszabásútisztogatásokat és a tömeggyilkosságokat
Számos keleti országban a kommunizmus közvetlenül ragadta magához a hatalmat, és a politika teljes spektrumát ellenőrzése alá vonta. Akár tömeggyilkosságokon, akár a kommunista párton belüli belső harcokon és tisztogatásokon, akár a külvilágba való beszivárgáson keresztül, a politikai céljai a hatalom fenntartása és a befolyásának folyamatos kiterjesztése. A kommunista rezsimek egész nemzetek erőforrásait egyesítik, beleértve a hadsereget, a rendőrséget, az igazságszolgáltatást, a börtönöket, az oktatást, a médiát és hasonlókat, hogy saját népüket üldözzék és gyilkolják, illetve rombolják az emberek morálját.
A kommunisták és az erőszakos totalitarizmusuk az emberek megsemmisítésére irányuló hatalmas kampányok szervezésével tudott hatalmon maradni. Ilyenek voltak a Szovjetunió hírhedt Gulag koncentrációs táborai és a Szovjetunió Kommunista Pártján belüli politikai tisztogatások, illetve hatalmi harcok, valamint a Kínai Kommunista Párt belpolitikai harcain túl a kínai nép ellen indított különböző politikai mozgalmak keretében elkövetett tömeggyilkosságok. Ez jelenleg a Fálun Gong üldözését is magában foglalja. Erre a kampányra a korábbi pártvezető, Csiang Cö-min, Kína pénzügyi forrásainak legalább az egynegyedét használta fel.
A kommunista párt hívei jól tudják, hogy a hatalom a kommunista politika központi kérdése. Amikor Karl Marx és Friedrich Engels, a kommunizmus alapító atyái levonták a tanulságokat a párizsi kommünből, hangsúlyozták a proletárdiktatúra megteremtésének szükségességét. Lenin nagy jelentőséget tulajdonított ennek, és erőszakkal építette fel az első kommunista totalitárius diktatúrát. Joszif Sztálin és Mao Ce-tung megtévesztést, fegyvereket, propagandát, összeesküvést és hasonlókat használt a hatalom megszerzéséhez és brutális rendszereik fenntartásához. Az abszolút hatalommal a kezében lehetővé vált a kommunizmus kísértete számára, hogy korlátlanul gyilkoljon és teljesen korrupt legyen.
A szocialista ideológia uralja Európát és az USA-t
Európa már a szocialista ideológia és politika fogságában van. Az Egyesült Államok e tekintetben különleges ország, és megőrizte bizonyos szinten a becsületét. Ennek történelmi okai vannak. Amikor a 19. század végén és a 20. század elején a kommunista mozgalom egész Európában tombolt, az Egyesült Államokra gyakorolt hatása meglehetősen korlátozott volt. Werner Sombart német szociológus és közgazdász 1906-ban könyvet írt a témáról: „Miért nincs szocializmus az Egyesült Államokban? [3] A helyzet azonban, azóta drámaian megváltozott.
2016-ban az amerikai demokraták egyik elnökjelöltje a kampányában nyíltan kiállt a szocializmus mellett. A kommunista szóhasználatban a szocializmus csak az „első lépés” a kommunizmus felé vezető úton, és a legtöbb amerikai megvetéssel tekintett rá. A jelölt maga mondta, hogy szerinte sokan vannak, akik nagyon idegesek lesznek, ha meghallják a „szocialista” szót. Ennek a politikusnak sikerült pártja két legígéretesebb jelöltje közé kerülnie.
Egy, a 2016-os választási kampány vége felé végzett felmérés szerint az egyik nagy baloldali párt, a demokraták 56 százaléka pozitívan vélekedett a szocializmusról. [4] Ez a Pew Research Center által 2011-ben megállapított tendenciát követi. A Pew felmérése szerint a 30 év alatti amerikai állampolgárok 49 százaléka pozitívan vélekedik a szocializmusról, de a kapitalizmusról csak 47 százalékuk. [5] Ez egy általános ideológiai elmozdulást jelez a baloldal felé, ahogy a társadalom elveszíti a kommunizmus fogalmának megértését.
A Nyugaton ma sokak által táplált, szocializmussal kapcsolatos illúziók, a 20. században számtalan befolyásolható fiatal tapasztalatát tükrözik, akik bedőltek a kommunizmus csábításának a Szovjetunióban, Kínában és máshol. A fiatalabb generáció nem ismeri mélyen a saját történelmét, kultúráját és hagyományait. Ellenállása a szocializmussal szemben, amely az ő szemében mérsékelt és humánus ideológiának tűnik, nagyon gyenge. A 20. századi kommunizmus nagy hazugsága meg akarja ismételni magát a 21. században.
Marx „Mindenkit a képességei szerint, mindenkinek a szükségletei szerint” axiómája becsapja a fiatalokat. Nagyvonalú szocialista kényelemről és jóléti politikáról álmodnak, mint a skandináv országokban. Ezen országok szociális rendszerei azonban számos társadalmi problémát okoztak. A rendszerek alapvető reformjára irányuló minden kísérletet meggátol az állami juttatások nagyszámú igénybevevője. Csak azokat a politikusokat lehet megválasztani, akik növelni akarják az adókat és az állami beavatkozást.
Ahogy a közgazdász, Milton Friedman mondta: „Egy olyan társadalom, amely az egyenlőséget a szabadság elé helyezi, nem kapja meg mindezt. Egy olyan társadalom, amely a szabadságot az egyenlőség elé helyezi, mindkettőből sokat fog kapni.” [6]
A jóléti szocializmus elősegíti a kormányzati befolyás folyamatos kiterjesztését, és arra kényszeríti az embereket, hogy szavazzanak a saját szabadságuk ellen. Ez egy fontos lépés a kommunista kísértet terveiben, hogy leigázza az emberiséget. Ha egyszer minden nemzet áttér a szocializmusra, a szocializmus jelenlegi skandináv modellje csak egy kis lépés lesz a demokráciától a totalitarizmusig. Amint a szocialista „kezdeti szakasz” befejeződik, a politikai vezetők azonnal bevezetik a kommunizmust, megszüntetve a magántulajdont és a demokratikus folyamatot. A jóléti állam a zsarnokság igájává fog átalakulni.
A baloldali politika célja a politikai pártok, a törvényhozás, a kormányok és a legfelsőbb bíróságok ellenőrzése.
A nyugati országokban régóta fennálló demokratikus hagyományok vannak, mint például az Egyesült Államokban a hatalom megosztása, és az államhatalom feletti ellenőrzés nem olyan egyszerű, mint keleten. Ahhoz, hogy Nyugaton hatalomra jusson, a rosszindulatú kísértetnek különböző közvetett eszközökkel kellett átvennie az állami intézmények irányítását, eközben árulását a nyilvánosság előtt jó cselekedetnek állítva be.
Az Egyesült Államokban két párt uralja a többpártrendszert. Ahhoz, hogy a politikai fősodor részévé váljon, a kommunizmusnak be kell szivárognia az egyik vagy mindkét pártba, hogy átvegye a hatalmat a Kongresszusban. Ugyanakkor a jelöltjeinek kulcspozíciókat kell betölteniük a kormányban és a bíróságokon. Különösen súlyos, hogy a kommunizmus mennyire aláásta az amerikai politikát.
A stabil választói mag biztosítása érdekében a baloldali pártok az Egyesült Államokban fokozták az alacsony és magas jövedelmű csoportok közötti ellenségeskedést, miközben egyre több bevándorlót és „sebezhető” csoportot, például az LMBT-közösséget, a nőket, a kisebbségeket stb. vonzottak magukhoz. Olyan kommunista eszméket támogatnak, amelyek az emberiség alapvető erkölcsi normáinak semmibe vételéhez vezetnek. Még az illegális bevándorlókat is védik, hogy azok is a baloldal soraiba állhassanak.
Egy jól ismert milliárdos, aki régóta támogatja a baloldali mozgalmakat, nagy összegeket fizetett azért, hogy anyagilag támogassa a baloldali jelölteket az Egyesült Államok elnöki és más fontos pozícióiban. Ez mindenekelőtt olyan kulcsfontosságú pozíciókat foglal magában, mint az államtitkárok, akik a választási ügyekért felelősek, és döntő szerepet játszanak a konfliktusok rendezésében. Ez a milliárdos rengeteg pénzt költött ezen posztok választási kampányainak támogatására. [7]
Még akkor is, amikor az illegális bevándorlók bűncselekményeket követtek el az Egyesült Államok területén, a baloldali hatóságok szemet hunytak felette, és különleges védelmet nyújtottak nekik a kormánytól. A korábbi baloldali elnök hivatali ideje alatt ötmillió illegális bevándorlónak akart amnesztiát adni, de a határozattervezetet végül a Legfelsőbb Bíróság elutasította.
A baloldali pártok az illegális bevándorlók szavazati jogáért küzdenek. Persze ez nem feltétlenül arról szól, hogy valami jót tegyenek az illegális bevándorlókkal vagy a lakossággal, hanem arról, hogy növeljék a baloldal szavazótáborát. 2017. szeptember 12-én az Egyesült Államok egyik keleti államában egy város olyan törvényt fogadott el, amely lehetővé teszi, hogy azok is szavazhassanak a helyi választásokon, akik nem amerikai állampolgárok. Ide tartoznak a zöldkártyával, diák- és munkavállalási vízummal rendelkező lakosok, sőt olyanok is, akik nem is tudják bizonyítani, hogy legális bevándorlók. A kérdés nagy médiafigyelmet keltett, mivel az ország más részein is hatással lehet a választási rendszerre. [8]
A gonosz kommunista kísértet hatása alatt az amerikai baloldali pártok fondorlatos intézkedéseket alkalmaztak, hogy több szavazatot és politikai befolyást szerezzenek. Amerika jövője a tét.
A baloldali kormányok a szocializmust és a korrupt politikát támogatják
A korábbi baloldali amerikai kormányba erősen beszivárogtak a kommunisták és a szocialisták. Számos, a volt elnököt támogató csoportnak egyértelmű kapcsolatai voltak a szocialista szervezetekkel.
A volt elnök a neomarxista Saul Alinsky tanítványa. Megválasztása után számos tanácsadóját szélsőbaloldali agytrösztökből toborozta. Univerzális egészségügyi rendszerre vonatkozó terve adót vetett ki a regisztrációt megtagadókra. Törvényeket fogadott el a marihuána legalizálásáról, a homoszexualitás támogatásáról, a transzszexuálisok hadseregbe vonulásának engedélyezéséről és így tovább.
Amikor Kalifornia állam kormányzatát a baloldal irányította, néhány törvényhozó megpróbálta hatályon kívül helyezni azt a törvényt, amely gyakorlatilag kizárta az USA Kommunista Pártját a szavazásból. Ez a kísérlet csak a vietnami amerikai közösség erős ellenállása után bukott meg – ők pontosan tudják, hogy mit jelent a kommunizmus a valóságban.
Az előző amerikai kormányzat olyan törvényeket hozott, amelyek korrumpálják az interperszonális kapcsolatokat. 2016 óta a korábbi elnök által aláírt „WC-törvény” lehetővé teszi, hogy a transzneműek a fizikai nemüktől függetlenül beléphessenek az általuk választott illemhelyre. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy egy magát nőnek tekintő férfi büntetlenül bemehet a női mosdóba. A WC-törvényt az ország állami iskoláiban is érvényre juttatták. Azoktól az iskoláktól, amelyek nem hajlandók végrehajtani a törvényt, megvonják a szövetségi támogatást.
2. A kommunizmusban a politika és a vallás keveredik, mint egy szektában
A politikai hatalom legfontosabb intézménye évezredeken át a monarchia volt, amely Istentől kapta hatalmát. Az uralkodó Isten kegyelméből uralkodott. A császárok és királyok nyugaton és keleten is szent szerepet töltöttek be, mint közvetítők az ember és Isten között.
Ma sok nemzetet demokratikus államformában kormányoznak. A gyakorlatban a demokrácia nem a nép, hanem a nép által választott képviselő uralmát jelenti. Így az amerikai elnökválasztás például egy demokratikus folyamat. Hivatalba lépése után [az elnök] széles körű hatáskörrel rendelkezik a politika, a gazdaság, a hadsereg, valamint a külkapcsolatok stb. terén.
A demokrácia nem tudja garantálni, hogy jó embereket választanak meg. Ahogy a társadalom általános erkölcsi színvonala romlik, a győztes jelöltek között valószínűleg lesznek olyanok, akik üres ígéreteket tesznek, vagy hajlamosak a rokonokat, barátokat előnyben részesíteni. A társadalomnak óriási károkat okoz, ha egy demokrácia nem tesz óvintézkedéseket az istenek által meghatározott erkölcsi normák fenntartása érdekében. A demokrácia előnyei eltűnnek, a maffiapolitika elterjed, ezáltal a társadalmat káoszba és a széttöredezettség felé taszítva.
A cél nem az, hogy megvitassuk ennek vagy annak a politikai rendszernek az érdemeit. Egyszerűen azt mondjuk, hogy az erkölcsi értékek a társadalmi stabilitás és harmónia sarokkövei. A demokrácia és a jogállamiság csak a társadalom működésének formái.
A Kínai Kommunista Párt: Egy politikai szekta
A Kínai Kommunista Párt rendszerének része az államhatalomba integrált politikai szekta. Ennek a szektának az ideológiáját az emberekre kényszerítik, hogy lerombolják az erkölcsüket. Ugyanakkor bűnöző módszerekkel irányítja a társadalmat, és tönkreteszi az embereket.
A Kínai Kommunista Párt uralmát gyakran a birodalmi rendszer folytatásaként írják le – de ez szörnyű tévedés. A hagyományos kínai uralkodók nem állították, hogy ők határozzák meg az erkölcsi értékeket. Ehelyett kötelességüknek tekintették, hogy fenntartsák az istenek vagy az égiek által meghatározott erkölcsi normákat. A Kínai Kommunista Párt ezzel szemben azt állítja, hogy egyedül neki van joga meghatározni, hogy mi az erkölcs. Függetlenül attól, hogy mennyi gaztettet követ el, a Kínai Kommunista Párt továbbra is „nagynak, dicsőségesnek és korrektnek” nevezheti magát.
A jó és a rossz mércéje az isteni parancsolatokból származik, nem pedig egyes politikai pártok ideológiai állításaiból. Az erkölcs meghatározásának jogát monopolizálva az elkerülhetetlenül az egyház és az állam keveredéséhez vezet, ami a Kínai Kommunista Párt esetében egy szektára jellemző vonásokban mutatkozik meg:
- A kommunista párt Marxot szellemi „mestereként” imádja, és a marxizmust egyetemes igazságnak tekinti. A kommunizmus a földi mennyország ígéretével arra csábítja követőit, hogy életüket adják érte. A szektás jellegzetességek közé tartoznak: az indoktrináció; az ellenzék eltiprása; a személyi kultusz a vezetők körül; az, hogy önmagukat az igazság egyetlen forrásának tekintik; az agymosás és az agykontroll; a szoros szervezet, amelyhez csatlakozni kell, de amelyből soha nem szabad kilépni; az erőszak és a vérszomj támogatása; és a vallási ügyért való mártíromság támogatása.
- Az olyan kommunista vezetők, mint Lenin, Sztálin, Mao és Kim Il Szung mind saját személyi kultusszal rendelkeztek, és országukban a kommunista szekták „pápái” voltak. Nekik volt meg az a vitathatatlan hatalmuk, hogy meghatározzák a jót és a rosszat. Akár öltek, akár hazudtak, mindig igazuk volt. Ezt azzal indokolták, hogy egy magasabb cél motiválta őket, vagy hogy hosszú távú célokat követtek. Ezen országok polgárai kénytelenek voltak feladni saját felfogásukat arról, hogy erkölcsileg mi a jó. A párt parancsára történő hazugságra vagy gonoszságra való kényszerítés pszichológiai és lelki traumát okozott az embereknek.
- A hagyományos ortodox vallások arra tanítják az embereket, hogy legyenek jók, de a kommunizmus gyűlöleten alapuló szektája éppen az ellenkezőjét vallja. Bár a kommunista párt is szeretetről beszél, az általa hirdetett „szeretet” a gyűlöleten alapul. A proletárok például azért képesek egymás között bajtársiasságra, mert szemben állnak egy közös ellenséggel: a kapitalistával. Kínában a hazafiság kimutatásának egyik módja az, hogy gyűlöljük Amerikát, gyűlöljük Franciaországot, Japánt, Koreát, Tajvant és gyűlöljük a KKP -t kritizáló kínai diaszpórát.
A baloldali liberalizmus és a progresszivizmus ál-vallási áramlatok
A liberalizmus és a progresszivizmus a „politikai korrektség” mércéjévé vált Nyugaton. Valójában olyan messzire mentek, hogy világi vallássá váltak.
A nyugati baloldaliak a történelem során különböző elnevezéseket használtak, hol liberálisnak, hol szociáldemokratának, hol progresszívnek nevezték magukat, de a fogalmak nem sokban különböznek egymástól, és hasonlítanak a kommunista ideológia koncepciójához.
E fogalmak hívei a „szabadságot” és a „haladást” az abszolút erkölcsi paranccsá nyilvánítják, és minden ettől eltérő véleményt eretnekségként támadnak.
A kommunizmushoz, az ateizmushoz, az evolucionizmushoz és a szcientizmushoz hasonlóan a liberális áramlatok és a progresszivizmus is helyettesíti az Istenbe vetett hitet az emberi értelemmel, és magát az embert teszi meg Istennek.
A társadalmi problémákat a kapitalista rendszer vélt igazságtalanságaira vagy hiányosságaira fogják. A problémák megoldásának módszerei hasonlóak a kommunistákéhoz. Úgy vélik, hogy ügyük annyira fontos, hogy annak eléréséhez minden eszköz megengedett. Az erőszak és a csalás különböző helyzetekben legitim eszköznek tűnik számukra.
A liberalizmus és a progresszivizmus kvázi-vallási jellegzetességei elválaszthatatlanok a kialakulásuk történelmi hátterétől.
A 18. század óta bekövetkezett gyors tudományos fejlődés megerősítette az emberiség saját képességeibe vetett bizalmát, és ösztönözte a progresszív szellemi fejlődést. Nicolas de Condor-cet francia filozófus a haladó gondolkodás úttörője volt, és „Az emberi elme fejlődésének történeti vázlata” című művében kijelentette, hogy az ész a boldogság és az erkölcs vagy a jóság útján vezeti az embereket. Később a progresszivizmus agresszívabbá vált, és kvázi vallási módon kezdte imádni az értelmet.
A progresszív („haladó”) gondolkodás lehetővé teszi, hogy az értelem, a lelkiismeret és a Teremtő különállóként tekinthetők, és azt az elképzelést támogatja, hogy az embernek nincs szüksége a Teremtő áldására. Eszerint az ember a saját racionalitását és lelkiismeretét használhatja arra, hogy megszüntesse a kapzsiság, a félelem, a féltékenység és a hasonlók gonoszságát; az ember felépítheti a földi paradicsomot, és megszabadulhat az istenektől.
A progresszivizmus arroganciája Jules Castagnary francia politikus és műkritikus 19. századi nyilatkozatában is megmutatkozik: „Az isteni kert mellett, ahonnan kiűztek, új Édenkertet fogok építeni. […] A bejáratához állítom a Haladást […] lángoló kardot adok a kezébe, és azt mondja majd Istennek: ‘Ide nem léphetsz be’.” [9]
Ilyen gondolatokkal telve az emberek engednek annak az illúziónak, hogy ők irányíthatják az emberiség sorsát, és meghatározhatják a saját jövőjüket – vagyis az emberiség Isten szerepét akarja játszani -, hogy megteremtsék az Isten nélküli utópiát, a „földi paradicsomot”. Ez a kommunizmus lényege. Az e paradicsomért folytatott küzdelem sok vért és szenvedést hozott az emberiségnek.
Kortárs liberalizmus és progresszivizmus: a kommunizmus új változatai
- Lázadás a klasszikus liberalizmus ellen
A klasszikus liberalizmus, amely a természetes egyéni jogok filozófiáján alapult, a királyi hatalom vagy a kormány hatalmának alkotmányos korlátozása mellett érvelt a személyes szabadság védelme érdekében.
Az egyéni jogokat az ég adományozza, míg a kormányt a polgárok hozzák létre, és annak az a kifejezett kötelessége, hogy megvédje az embereket. Az egyház és az állam szétválasztását azért vezették be, hogy a kormány ne avatkozhasson bele a polgárok hitébe és meggyőződésébe.
A kortárs liberalizmus viszont nem más, mint a klasszikus liberalizmusba történő kommunista beszivárgás és annak elárulása. Ez a beszivárgás a „szabadság” nevében történik. Egyrészt az abszolút individualizmust hangsúlyozza, azaz a vágyak szélsőséges önkényes érvényesítését, valamint minden erkölcs és korlát figyelmen kívül hagyását. Másrészt az esélyegyenlőség helyett az eredményegyenlőséget hangsúlyozza.
Amikor például a vagyon elosztásáról van szó, a modern baloldali liberálisok a kedvezményezettek szükségleteire összpontosítanak, nem pedig az adófizetők jogaira. Amikor a megkülönböztetés elleni intézkedésekről van szó, csak azokra összpontosítanak, akiket a múltban már megkárosítottak, és figyelmen kívül hagyják azokat, akik a megkülönböztetés elleni intézkedések eredményeként új áldozatokká válnak. Az igazságszolgáltatásban ellenezik a bűncselekmények büntetését azzal a látszólagos céllal, hogy megvédjék az ártatlanokat az igazságtalan elítéléstől. Az oktatási ágazatban figyelmen kívül hagyják a tehetséges tanulókban rejlő lehetőségeket, azzal az ürüggyel, hogy segíteni akarnak az alulteljesítő és a hátrányos helyzetű családokból származó tanulókon. A szólásszabadságot ürügyként használják arra, hogy feloldják az obszcén tartalmak közzétételére vonatkozó korlátozásokat.
A szociáldemokrata kortárs liberalizmus fókusza csendben eltolódott a szabadság védelmétől az egyenlőség előmozdítása felé. Azonban még továbbra sem fogadja el, az „egalitarizmus” megnevezést, mivel azt azonnal a kommunizmus egyik formájának bélyegeznék meg.
A klasszikus liberalizmus toleranciája erény, de a kommunizmus kísértete a kortárs liberalizmust és annak toleranciáját az erkölcsi romláshoz vezető útként használta fel. A liberalizmus ősatyjaként ismert John Locke a „Levél a toleranciáról” című írásában fejtette ki álláspontját a vallási toleranciáról, valamint az egyház és az állam szétválasztásáról. Locke írásaiból kiderül, hogy a tolerancia fő szempontja az, hogy az államnak, amely a kényszerítő eszközökkel rendelkezik, tolerálnia kell a személyes hitet. Azt, hogy helyes vagy nevetséges-e valakinek a mennybe vezető útról alkotott hite, az isteni ítéletre kell bízni. Az ember üdvösségét saját magára kell hagyni; az államnak nem szabadna arra használnia a hatalmát, hogy erőszakot alkalmazva kényszerítse ki a hitet vagy a hitetlenséget.
A mai liberalizmus, ahogy ma az Egyesült Államokban értik, figyelmen kívül hagyja a tolerancia valódi célját, és az ítélkezés hiányává alakítja azt. Kidolgozta a nem ítélkező értékek fogalmát. Ez azt jelenti, hogy semmilyen helyzetben ne ítélkezzünk vagy értékeljünk. Az „értékítélet” hiánya a valóságban csak az erkölcsi orientáció elvesztését, a jó és a rossz, a bűn és az erény összekeverését jelenti. Ez nem más, mint az egyetemes értékek tagadása és aláásása. Ez a vonzó kifejezés kaput nyit az erkölcs lerombolása és a hagyományok megsemmisítése előtt – a szabadság álcája alatt. A szivárványos zászló, az LMBT mozgalom jelképe az értékítéletek hiányának tipikus megnyilvánulása. Amikor az igaz hangok felszólalnak ellene, a kortárs liberálisok az egyéni szabadság, az egyenlőség védelme és a hátrányos helyzetűek elleni diszkriminációval szembeni küzdelem ürügyén támadják meg őket.
A kortárs liberalizmus a nevetségesség határáig zavarta össze a nemeket. 2003-ban Kalifornia új törvényt fogadott el (Assembly Bill 196): minden munkáltató vagy nonprofit szervezetet akár 150 000 dollárig terjedő pénzbírsággal sújtható, ha elutasít egy megfelelő képesítéssel rendelkező álláskeresőt. Elég, ha az elutasítás alapja az, hogy a kérelmező transznemű, vagy a nemének nem megfelelő módon öltözködik. [10] A kaliforniai szenátus a „nemi identitást” úgy határozta meg, mint „egy személy identitását a kinyilvánított szexuális identitása alapján, tekintet nélkül arra, hogy a kinyilvánított neme megegyezik-e a születéskor kijelölt nemmel. [11]
- A progresszivizmus lényege: erkölcsi perverzió
A modern progresszivizmus Darwin evolúciós elméleteinek közvetlen alkalmazása a társadalomtudományokra. Ennek eredményeként a hagyományos erkölcs értékei egyre inkább elferdülnek és felpuhulnak a „haladás” nevében.
Teljesen normális, hogy az emberek az intelligenciánkat életünk javítására, jólétünk növelésére és a kultúra új magasságainak elérésére használják – ha a hagyományos értékek szolgálnak útmutatóként. Az amerikai történelem „progresszív korszakában”, a 19. század végétől a 20. század elejéig a kormányok korrigálták a gazdasági és társadalmi fejlődés során kialakult különböző korrupt gyakorlatokat.
De amint a kommunisták beszivárogtak az Egyesült Államokba, olyan kifejezéseket sajátítottak ki, mint a „haladás” és a „progresszivizmus”, és átitatták őket a saját ideológiájukkal.
A modern progresszivizmus lényege a hagyományos társadalmi rend és minden isten által közvetített érték tagadása. A hagyományos erkölcs szemszögéből nézve a jó és a rossz, a helyes és a helytelen megítélésének mércéje Istentől származik. A „progresszív forradalom” idején az ateisták a hagyományos erkölcsöt a fejlődés akadályának tekintették, és az összes erkölcsi mérce radikális átértékelésére szólítottak fel. Tagadták az abszolút erkölcsi normák létezését, és a társadalmat, a kultúrát, a történelmet és az aktuális körülményeket használták fel saját relatív erkölcsi rendszerük kialakításához. A „progresszív forradalommal” együtt ez az erkölcsi relativizmus befolyásolta a politikát, az oktatást, a kultúrát és a nyugati társadalom más aspektusait.
A marxizmus az erkölcsi relativizmus archetípusa, Azt vallja, hogy ami a proletariátus (amely alapvetően az uralkodó osztály) érdekeit szolgálja, az erkölcsös, ami pedig nem, az erkölcstelen. Az erkölcsöt nem arra használják, hogy korlátozzák a proletariátus cselekedeteit, hanem fegyverként a proletariátus diktatúrájának ellenségeivel szemben.
Tény, hogy a kommunizmus és a progresszivizmus egyértelmű hasonlóságokat mutat. Logikus, hogy a kommunizmus a progresszivizmust is magáévá tette, bár a legtöbb ember ezt nem veszi észre. A kommunizmus még ma is folytatja megtévesztését a progresszivizmus zászlaja alatt.
- A liberalizmus és a progresszivizmus szocialista áramlata
Amint fentebb említettük, a liberalizmus és a progresszivizmus hátat fordított az amerikai alkotmánynak és azoknak a hagyományos erkölcsi értékeknek, amelyekre Amerikát épült. A jelenlegi tendencia az, hogy a mai nyugati világban minden hagyományos hit, erkölcsi érték és társadalmi intézmény megváltozik, és alapvetően tönkremegy.
A Kommunista kiáltványban Marx tíz módszert sorolt fel a kapitalizmus elpusztítására. Azt mondta: A munkásosztály forradalmának első lépése a proletariátus, mint uralkodó osztály megteremtése, hogy megnyerje a hatalmat a demokrácia révén.
Ennek megfelelően a proletariátus a politikai fölényét arra fogja felhasználni, hogy fokozatosan megfossza a burzsoáziát minden tőkéjétől, hogy az összes termelőeszközt az állam, azaz az uralkodó osztályként szervezett proletariátus kezében összpontosítsa, és hogy a lehető leggyorsabban növelje a rendelkezésre álló összes termelőerőt.
Ezt persze eleinte csak a tulajdonjogok és a polgári termelés feltételeinek despotikus megsértésével lehet elérni, vagyis olyan intézkedésekkel, amelyek gazdaságilag elégtelennek és tarthatatlannak tűnnek, de ezek a mozgalom során túllépnek önmagukon, további beavatkozásokat igényelnek a régi társadalmi rendbe, és elkerülhetetlenek a termelési mód teljes forradalmasításának eszközeként.
Ezek az intézkedések természetesen országonként eltérőek. A legtöbb fejlett országban azonban a következők meglehetősen általánosan alkalmazhatók.
- A földtulajdon kisajátítása és a földbér elkobzása az állam javára.
- Erősen progresszív vagy fokozatosan növekvő jövedelemadó.
- Minden öröklési jog eltörlése.
- Minden emigráns és lázadó vagyonának elkobzása.
- A hitel központosítása állami kézben egy nemzeti bank segítségével, állami tőkével és kizárólagos monopóliummal.
- Minden közlekedési és kommunikációs eszköz központosítása az állam kezében.
- Az állami gyárak és termelőeszközök bővítése, a parlagon heverő földek megművelése és a talaj javítása közös terv szerint.
- Mindenkire egyenlően vonatkozó munkakötelezettség. Munkáshadseregek felállítása, különösen a mezőgazdaság számára.
- A mezőgazdaság és a feldolgozóipar kombinációja; a város-vidék egyenlőtlenségek fokozatos felszámolása a népesség méltányosabb vidéki eloszlása révén.
- Nyilvános és ingyenes oktatás minden gyermek számára az állami iskolákban. A gyermekmunka jelenlegi formájának eltörlése. Az oktatás és az ipari termelés kombinációja. […]”
A kiáltványban felsorolt tíz pont közül sok már megvalósításra kerül, hogy fokozatosan balra mozdítsák az Egyesült Államokat és más országokat, hogy végül létrehozzák a kommunista politikai irányítást.
A felszínen a kommunisták néhány, első látásra pozitívnak tűnő dolgot támogatnak, de céljuk nem a nemzet jóléte, hanem a politikai hatalomhoz való hozzáférés és annak megtartása. Az, hogy az emberek a boldogságot és a haladást keresik, nem rossz dolog, de amikor bizonyos „-izmusok” politikai eszmékké válnak, felváltva és kiszorítva a hagyományos értékeket, erkölcsöket és a hitet, akkor olyan eszközzé válnak, amellyel a kommunizmus kísértete az emberiséget a hanyatlásba és a pusztulásba vezeti.
3. Gyűlölet és társadalmi harc: a kommunista politika iránya változatlan
Amint e könyv elején említettük, a kommunizmus egy rosszindulatú, gyűlöleten alapuló kísértet. A harc és a gyűlölet tehát a kommunista politika fontos elemei. Miközben a kommunizmus gyűlöletet és megosztottságot szít az emberek között, megrontja az emberi erkölcsöt, hogy megragadja a politikai hatalmat és megteremtse a diktatúráját. Az emberek egymás ellen uszítása az elsődleges eszköz, amellyel ezt a harcot vívják.
Mao Ce-tung „Válogatott műveinek” első fejezete az 1925-ben írt „A kínai társadalom osztályainak elemzése”, amely így kezdődik: „Kik az ellenségeink? Kik a barátaink? Ez a kérdés a forradalom legfontosabb kérdése.” [12] A Kommunista Párt önkényesen teremt osztályfogalmakat ott, ahol korábban nem léteztek, majd ezeket az önkényesen megosztott csoportokat egymás elleni harcra uszítja. Ezt a varázsfegyvert használták a kommunisták hatalomra jutásuk során.
Annak érdekében, hogy előmozdítsa ügyét, a kommunista párt kiválaszt bizonyos, az erkölcsi értékek hanyatlásából eredő problémákat, és felnagyítja azokat. Aztán azt állítja, hogy e problémák fő oka nem az erkölcsi gyengeség, hanem a társadalom szerkezete, bizonyos osztályokat elnyomónak bélyegez, és a társadalom bajainak megoldásaként az ezen osztályok elleni népi harcot ösztönzi.
A kommunista politika által szított gyűlölet és harc nem korlátozódik a munkások és a kapitalisták közötti ellentétre. A kubai kommunista vezető, Fidel Castro azt mondta, hogy a kubai nép ellensége Fulgencio Batista és követőinek korrupciója, és hogy a nagy ültetvénytulajdonosok állítólagos elnyomása az egyenlőtlenség és az igazságtalanság forrása. Az úgynevezett elnyomók megdöntésével a kommunista párt egyenlőségi utópiát ígért. A kommunisták ezzel az ígérettel vették át a hatalmat Kubában.
Kínában Mao Ce-tung újítása az volt, hogy a parasztoknak tulajdonjogot ígért a földjükhöz, a munkásoknak a gyáraikhoz, az értelmiségieknek pedig szabadságot, békét és demokráciát. Ez szembeállította a parasztokat a földbirtokosokkal, a munkásokat a kapitalistákkal és az értelmiséget a kormánnyal, lehetővé téve a Kínai Kommunista Párt számára a hatalomátvételt.
Algériában Ahmed Ben Bella kommunista vezető gyűlöletet szított a különböző vallások és etnikai csoportok között: A muszlimokat a keresztények, az arabokat pedig a franciák ellen uszította. Ez lett Ben Bella ugródeszkája a kommunista uralom felé. [13]
Az Egyesült Államok alapító atyái az amerikai alkotmányra építették az országot, amelyet minden állampolgárnak ismernie és követnie kell. A család, az egyház és a közösség erős kötelékeket alkotott az amerikai társadalmon belül. Ez nem tette lehetővé, hogy a társadalmi osztályok fogalma olyan erőteljesen megjelenjen, és ez megnehezítette az osztályharc kialakulását az Egyesült Államokban.
De a kommunizmus kísértete minden alkalmat kihasznál, hogy szítsa a viszályt. A szakszervezetek segítségével növelte a konfliktusokat a munkavállalók és a munkaadók között. Faji megosztottságot konstruált, hogy a feketéket, arabokat, ázsiaiakat és spanyolajkúakat arra ösztönözze, hogy együtt harcoljanak a fehérek ellen. Szította a nemek közötti harcot azáltal, hogy a nők jogaiért küzdő mozgalmat szembeállította a hagyományos társadalmi struktúrával. A deviáns szexuális orientáció és az LMBT mozgalom felértékelésével megosztottságot teremtett, sőt, a harc fokozása érdekében új szexuális identitásokat is kitalált.
Egymás ellen uszítja a különböző vallások követőit, és a „kulturális sokszínűség” kifejezést használja fel a hagyományos nyugati kultúra és örökség megkérdőjelezésére. Megosztja a különböző nemzetiségű embereket azáltal, hogy az illegális bevándorlók „jogait” támogatja, és konfliktusokat szít a külföldiek és az őshonos állampolgárok között. A bevándorlókat és a közvéleményt a bűnüldözés ellen uszítja.
Ahogy a társadalom egyre inkább széttöredezett, egyetlen rossz lépés is harcot válthat ki. A társadalmi konfliktusok a társadalom normális állapotává váltak. A gyűlölet magját elültették a tömegek szívében. Pontosan ez a kommunizmus baljós célja.
Lenin azt írta: „Jogunk és kötelességünk olyan nyelven írni, amely gyűlöletet, undort, megvetést és hasonlókat vet el a tömegek között, azokkal szemben, akik nem értenek velünk egyet”. [14]
A kommunista kísértet által Nyugaton alkalmazott politikai taktika mindenféle „társadalmi igazságossági” kérdést felhasznál a gyűlölet szítására és a társadalmi konfliktusok kiélezésére.
Az 1931-es Scottsboro Boys-ügyben kilenc fekete fiút vádoltak meg két fehér nő megerőszakolásával, ami súlyos faji viszályokhoz vezetett az egész országban. Az USA Kommunista Pártja akcióba lépett, igazságot követelt a fekete amerikaiaknak, és számos támogatót szerzett. Közéjük tartozott Frank Marshall Davis, a baloldali Demokrata Párt egykori amerikai elnökének későbbi mentora is. [15]
Dr. Paul Kengor szerint a Scottsboro Boys esetében az amerikai kommunisták célja nemcsak az volt, hogy növeljék tagságukat a fekete lakosság és a progresszív „társadalmi igazságosság” aktivistái körében, hanem az is, hogy Amerikát, mint az egyenlőtlenség és a faji megkülönböztetés országát lejárassák. Azt állították, hogy ezek az állapotok uralkodnak az egész országban, és a kommunizmust és a baloldali ideológiát hirdették, mint az egyetlen eszközt, amely megszabadíthatja az amerikaiakat ettől a beteges és gonosz rendszertől. [16]
1935-ben lázadás tört ki a New York-i Harlem fekete közösségeiben, miután az a hír terjedt el, hogy egy fekete tinédzsert halálra vertek, miután bolti lopáson kapták. Az USA Kommunista Pártja megragadta ezt az alkalmat, hogy fekete tüntetéseket szervezzen.
Leonard Patterson, aki akkoriban az Amerikai Kommunista Párt tagja volt, jelen volt az incidensnél. Leírja, hogy a kommunistákat kifejezetten leninista taktikára képezték ki a konfliktusok szítására és kirobbantására. Megtanulták, hogyan lehet a tüntetéseket erőszakos zavargásokká és utcai harcokká változtatni, és hogyan lehet szándékosan konfliktust gyártani ott, ahol nincs is. [17]
Ma Amerikában a kommunista csoportok minden nagyobb társadalmi konfliktusban vagy zavargásban részt vesznek. 1992-ben televíziós felvételek készültek Rodney King-ről, egy fekete Los Angeles-i lakosról, akit fehér rendőrök vertek meg, amikor alkoholos befolyásoltság alatt történő vezetésen érték. Miután a bíróság meghozta az ítéletet, amikor a tüntetők már éppen szétoszlottak a bíróság előtt, valaki hirtelen egy fémtáblával rácsapott egy arra járó autóra. A tüntetés hamar erőszakos zavargásokba torkollott, gyújtogatással, verekedéssel és fosztogatással. [18]
Amikor arról kérdezték, hogy a kommunistáknak közük volt-e az incidenshez, Sherman Block Los Angeles megyei sheriff azt mondta, hogy nincs kétség afelől, hogy ez a helyzet. A kommunisták részt vettek a zavargásokban, fosztogatásokban és gyújtogatásokban. A rendezvények során az utcákon és az iskolákban mindenütt különböző kommunista csoportok, például a Forradalmi Kommunista Párt, a Szocialista Munkáspárt, a Progresszív Munkáspárt és az USA Kommunista Pártja által terjesztett szórólapok voltak. Az egyik szórólapon ez állt: „Bosszú a királyi ítéletért! […] Adjátok át a fegyvereiteket! Katonák egyesüljetek a munkásokkal! […]” A Los Angeles-i rendőrség egyik tisztje szerint az emberek már az ítélethirdetés előtt ezt a szórólapot osztogatták. [19]
Lenin már korán úgy képezte a kommunistákat, hogy „a felkelések – tüntetések – utcai harcok – a forradalmi hadsereg egységei, a népfelkelés fejlődésének szakaszai”. [20]
Bármi legyen is a neve a nyugati társadalomban nyugtalanságot és erőszakot szító szervezetek sokaságának – legyen az „Indivisible„, „Antifa„, „Stop Patriarchy„, „Black Lives Matter” vagy „Refuse Fascism” -, mind kommunisták vagy a kommunista eszmék támogatói. Az „Antifa” erőszakos csoportja különböző kommunista meggyőződésű emberekből áll, például anarchistákból, szocialistákból, liberálisokból, szociáldemokratákból és hasonlókból. A Refuse Fascism valójában egy radikális baloldali csoport, amelyet az USA Forradalmi Kommunista Pártjának elnöke alapított, és amely számos nagyszabású tüntetés mögött áll, amelyek célja a 2016-os elnökválasztás eredményeinek megdöntése volt. [21]
A szólásszabadság leple alatt ezek a csoportok fáradhatatlanul azon dolgoznak, hogy mindenféle konfliktust szítsanak a nyugati társadalomban. Ahhoz, hogy megértsük valódi céljukat, elég megnézni az USA Kommunista Pártja által a tagjainak adott utasítását, amelyet az 1956-os kongresszusi jelentésben fogalmaztak meg: „A tagoknak és a fedőszervezeteknek folyamatosan meg kell alázniuk, le kell járatniuk és kicsinyelniük kell a kritikusainkat […] Amikor ügyünk ellenfelei túlságosan irritálóvá válnak, bélyegezzük meg őket fasisztának, nácinak vagy antiszemitának. […] Folyamatosan olyan neveket társítsunk azokhoz, akik ellenünk vannak, amelyeknek már rossz hírük van. Ez az asszociáció kellő nyilvános ismétlés után ’ténnyé’ válik az emberek fejében.” [22]
Jegyzetek
[1] Emily Ekins and Joy Pullmann, “Why So Many Millennials Are Socialists,” The Federalist, February 15, 2016, http://thefederalist.com/2016/02/15/why-so-many-millennials-aresocialists/.
[2] Steven Erlanger, “What’s a Socialist?” New York Times, June 30, 2012, https://www.nytimes.com/2012/07/01/sunday-review/whatsa-socialist.html.
[3] Werner Sombart, P. M. Hocking, Why is There no Socialism in the United States? Palgrave Macmillan; 1st ed. (1976 edition)
[4] Harold Meyerson,“Why Are There Suddenly Millions of Socialists in America? ”The Guardian, February 19, 2016, https://www.theguardian.com/commentisfree/2016/feb/29/why-arethere-suddenly-millions-of-socialists-in-america.
[5] Emily Ekins and Joy Pullmann, “Why So Many Millennials Are Socialists,” The Federalist, February 15, 2016, http://thefederalist.com/2016/02/15/why-so-many-millennials-aresocialists/.
[6] Milton Friedman, Rose D. Friedman, Free to Choose: A Personal Statement, Mariner Books, reprint edition. (November 26, 1990)
[7] Matthew Vadum, “Soros Election-Rigging Scheme Collapses: The Secretary of State Project’s death is a victory for conservatives,”
FrontPage Magazine, July 30, 2012, https://www.frontpagemag.com/fpm/139026/soros-election-riggingscheme-collapses-matthew-vadum.
[8] Rachel Chason, “Non-Citizens Can Now Vote in College Park, Md.,” Washington Post, September 13, 2017, https://www.washingtonpost.com/local/md-politics/college-parkdecides-to-allow-noncitizens-to-vote-in-localelections/2017/09/13/2b7adb4a-987b-11e7-87fcc3f7ee4035c9_story.html?utm_term=.71671372768a.
[9] Luo Bingxiang, Western Humanism and Christian Thought, Furen Religious Research
[10] Brad Stetson, Joseph G. Conti, The Truth About Tolerance: Pluralism, Diversity and the Culture Wars (InterVarsity Press, 2005), 116.
[11] “‘Gender’ means sex, and includes a person’s gender identity and gender related appearance and behavior whether or not stereotypically associated with the person’s assigned sex at birth.” California Penal Code 422.56(c).
[12] Mao Zedong, “Analysis of the Classes in Chinese Society,” Selected Works of Mao Tse-tung: Vol. I, Foreign Languages Press, Beijing, China.
[13] G. Edward Griffin, Communism and the Civil Rights Movement, https://www.youtube.com/watch?v=3CHk_iJ8hWk&t=3s.
[14] Bilveer Singh, Quest for Political Power: Communist Subversion and Militancy in Singapore (Marshall Cavendish International (Asia) Pte Ltd, 2015).
[15] G. Edward Griffin, “Communism and the Civil Rights Movement,” https://www.youtube.com/watch?v=3CHk_iJ8hWk&t=3s.[16] Ibid.
[17] Leonard Patterson, “I Trained in Moscow for Black Revolution,” https://www.youtube.com/watch?v=GuXQjk4zhZs&t=1668s.
[18] William F. Jasper, “Anarchy in Los Angeles: Who Fanned the Flames, and Why?” The New American, June 15, 1992, https://www.thenewamerican.com/usnews/crime/item/15807anarchy-in-los-angeles-who-fanned-the-flames-and-why.
[19] Chuck Diaz, “Stirring Up Trouble: Communist Involvement in America’s Riots,” Speak up America, http://www.suanews.com/uncategorized/the-watts-riots-fergusonand-the-communist-party.html.
[20] V. I. Lenin, The Revolutionary Army and the Revolutionary Government, https://www.marxists.org/archive/lenin/works/1905/jul/10.htm
[21] Blake Montgomery, “Here’s Everything You Need To Know about the Antifa Network That’s Trying To Solidify A Nazi-Punching Movement,” BuzzFeed News, September 7, 2017, https://www.buzzfeed.com/blakemontgomery/antifa-social-media? utm_term=.byGA2PEkZ#.hd4bxVe0B
[22] 1956 Report of the House Committee on Un-American Activities (Volume 1, 347), quoted from John F. McManus, “The Story Behind the Unwarranted Attack on The John Birch Society,” The John Birch Society Bulletin (March 1992), https://www.jbs.org/jbsnews/commentary/item/15784-the-story-behind-the-unwarrantedattack-on-the-john-birch-society.
