Bevezetés
Már egy teljes évszázad eltelt azóta, hogy a kommunista párt megszerezte a hatalmat a Szovjetunióban. Az Egyesült Államok Kongresszusának feljegyzései szerint, a kommunista rezsim legalább 100 millió ember haláláért felelős. [1] A The Black Book of Communism részletesen elmeséli a gyilkosságok történetét. [2]
A volt Szovjetunió és a Kelet-Európai nemzetek kormányai által titkosított dokumentumokból, valamint a Kínában és Észak-Koreában történt kommunista politikai kampányok áldozatairól készült hivatalos feljegyzésekből, a nyilvánosság kitűnő képet kap a Kommunista Párt gyilkos hajlamáról.
A kommunista korlátlan államhatalmat gyakran a nácikhoz hasonlítják. Bár sok párhuzamot lehet találni, van egy meghatározó különbség, amelyet gyakran figyelmen kívül hagynak: a nácik a zsidó nép kiirtására törekedtek, míg a kommunizmus célja túlmutat a fizikai mészárláson.
A hittel rendelkező emberek nem tartják a fizikai halált egy illető tényleges halálának, mivel a lélek a mennybe megy, vagy újraszületik a reinkarnáció körforgásában. A kommunista párt a gyilkosságokat eszközként használja, hogy elültesse a terror magvait az emberek elméjében, arra kényszerítve őket, hogy fogadják el annak gonosz ideológiáit. Az erkölcs elpusztításán keresztül az emberek lelkét kárhozatra ítélik. A kommunista rezsim nem csak az emberek testének elpusztítását, hanem a lelkük megsemmisítését is célul tűzi ki.
A Kommunista Párt egy további jellemzője az az intenzitás, mellyel a saját belső tisztogatásait végzi, és a legkegyetlenebbeket választja ki vezetőknek. Sokak számára nehéz megérteni a kommunista párt által a saját soraiban elkövetett barbárság mögött rejlő racionalitást, beleértve azokat is, akik egyszerűen amiatt váltak áldozattá, mert egyes specifikus kérdésekben eltértek a Párttól, míg egyébként teljes mértékben lojálisak voltak a Párthoz, és annak vezetőségéhez.
Ennek egyik oka az, hogy a kommunista párt, mivel az istenek és az emberiség ellen lázad, ösztönösen fél attól, hogy a végzete már a sarkon van. Hogy megerősítse önmagát, olyan egyéneket kell a Pártnak toborozni, akik nincsenek tekintettel arra, hogy morálisan mi a helyes és a helytelen. Ezek az egyének a tömeges mészárlások során tűnnek ki, és az ő vezető pozícióba való emelésük teszi lehetővé a kommunizmus kísértete számára, hogy biztosított legyen a földi zsarnokságának fennmaradása.
1989-ben, a Kínai Kommunista Pártban (KKP) azok a káderek, akik nem voltak hajlandóak részt venni a június 4-i Tiananmen téri mészárlásban, ki lettek tisztogatva. Csiang Cö-min, aki bizonyította kegyetlenségét az események alatt, a KKP vezetőjévé lépett elő. Miután Csiang 1999-ben elkezdte üldözni a Fálun Gongot, magas rangú pozícióba emelte az olyan tisztviselőket, mint Luo Gan és Zhou Yongkang, mivel bebizonyították, hogy ők képesek a legbrutálisabb bűncselekmények elkövetésére az üldözés során.
A másik oka a gyilkolásnak, hogy a civil társadalomból toborozzák a résztvevőket, ahogyan ez a kulturális forradalom idején is történt. A gyilkosságok és egyéb bűncselekmények elkövetésével az egyszerű emberek maguk is részt vesznek a KKP bűntetteiben, és a legbrutálisabb tettesek a párt legmegbízhatóbb követőivé válnak. Még ma is számos korábbi Vörös Gárdista, akik a kulturális forradalom idején testi erőszakot alkalmaztak és gyilkosságokat követtek el, nem mutatnak bűnbánatot, és azt állítják, hogy nem bánták meg a fiatalságuk idején történt eseményeket.
Továbbá az áldozatok tudatos és nyilvános meggyilkolásával a Kommunista Párt engedelmességre neveli a lakosságot.
Mindez lehetővé teszi számunkra, hogy egy általános alapelvet fogalmazzunk meg: A történelem során azért öltek a zsarnok uralmak és a háborúk idején, mert volt egy legyőzendő ellenség. Ez a Kommunista Párt jellemző tulajdonsága, hogy ellenséggel kell rendelkeznie, és ha nincs ellenség, akkor a semmiből kell létrehoznia őket, így folytathatja a gyilkolást.
Egy olyan régi történelemmel és gazdag kultúrával rendelkező országban, mint Kína a Kommunista párt nem tudta volna elérni a célját folyamatos gyilkolás nélkül. A hagyományokból adódóan a Kínai nép hitt az istenségek világában és tisztelte azt. 5000 éves kulturális örökséggel átitatva, a kínai emberek nem tűrték volna el a barbár és istenkáromló Kommunista Párt létezését. A KKP számára az egyetlen mód, a tömegmészárlás volt, ahogy azt a szovjet példából megtanulták.
1. A kommunista uralom erőszakos megalapítása
Egy gonosz szellem megtestesüléseként a kommunizmus kiindulópontja nem lehet más, mint a becstelenség. Miután Karl Marx kihirdette: „Kísértet járja be Európát – a kommunizmus kísértete,” banditák és haramiák megalapították a párizsi kommünt, és lerombolták a francia fővárost és annak páratlan művészeti és kulturális alkotásait. Oroszországban és Kínában, a Szovjetunió Kommunista Pártja (CPSU) és a KKP aljas összeesküvés és vérontás révén jutottak hatalomra.
- A szovjet kommunisták felemelkedése
1917 februárban az élelmiszerhiány és a folyamatosan romló munkakörülmények miatt az orosz gyári munkások sztrájkba léptek. Ahogy a zűrzavar az egész országra átterjedt, II. Miklós orosz cár lemondott, és megalakult az ideiglenes orosz kormány. Az események hírére Vladimir Lenin azonnal visszatért Oroszországba svájci száműzetéséből.
2007 vége felé a német Der Spiegel magazin egy 90 éves titkot fedett fel [3]: II. Vilmos német császár, aki Oroszországot komoly fenyegetésnek tartotta rájött, hogy Lenin katasztrófát hozhat Oroszországra, így megengedte Leninnek, hogy átutazzon Németországon keresztül Svédországba, majd végül Finnországon át vissza Oroszországba. II. Vilmos pénzzel és lőszerrel is támogatta Lenint. 1917 végére 2.6 millió márkát kapott Lenin Németországtól.
Winston Churchill ezt mondja Németország szerepéről Lenin visszatérésében: „A leghalálosabb fegyvert használták Oroszországban. Szorosan lezárt teherautóval küldték vissza Lenint, mintha valamilyen pestisvírust szállítottak volna Oroszországba.”[4]
Lenin puccsot szervezett 1917 november 7-én, vagy a hagyományos Juliánusz-naptár szerint október 25-én. Az októberi forradalommal, Lenin megdöntötte az ideiglenes kormányt, és megalapította a világ első kommunista rendszerét.
Ám a kormányzást irányító Alkotmányozó Nemzetgyűlés demokratikus megválasztásakor a Szocialista Forradalmi Párt (SR) többséget szerzett a nemzeti szavazatokkal Lenin Bolsevik pártjával szemben. A 44,4 millió választó 40 százaléka szavazott az SR-ekre, míg a bolsevikok 20 százalékkal veszítettek.
Ezután a kudarc után, az oroszországi Alkotmányozó Nemzetgyűlés 1918 január 5-i ülésén Lenin saját ígéreteit megtagadva az Alkotmányozó Nemzetgyűlést „a nép ellenségének” nyilvánította. Előre felkészülve a bolsevikok hadiállapotot rendeltek el a Nemzetgyűlés ülésének napján az orosz fővárosban Szentpéterváron, mozgósították a csapatokat, és feloszlatták az Alkotmányozó Nemzetgyűlést, megsemmisítve ezzel a demokratikus átalakulási folyamatot Oroszországban.
Az októberi forradalom és az azt követő leninista hatalomátvétel az eredete a világ minden erőszakos kommunista mozgalmának a XX. században. Ez váltotta ki a kommunizmus nemzetközi felemelkedését, és az ezt követő számtalan katasztrófát.
- A Kínai Kommunista Párt hatalomra jutása
1917-ben, éppen csak a Szovjetunió megalakulása után a forradalmat máris exportálták Kínába kihasználva azt, hogy a Kínai Köztársaság csatlakozott a Harmadik Kommunista Internacionáléhoz, vagy más néven a Kominternhez.
A bolsevikok Grigori Voitinsky-t küldték Kínába, hogy alapítsanak egy helyi kommunista szervezetet. Majd oda küldte Mihail Borodin-t, hogy szövetséget hozzon létre a Kínai Nemzeti Párt (Kuomintang) és a Szovjetunió között. E megállapodás révén, a születésben lévő Kínai Kommunista Párt számára lehetőség nyílt a gyors növekedésre és a Kuomintang párton belül végrehajtott felforgatásra.
A második világháború nyolc éve alatt, miközben a Kuomintang mindent eldöntő háborút vívott a megszálló japán hadsereggel szemben, a KKP kihasználta a konfliktust a saját hatalmának kiterjesztésére. Amikor Japán megtámadta Kínát, a vörös hadsereg a megsemmisülés szélén állt, de a kínai győzelem idején a kommunisták 1,32 milliós állandó haderővel és további 2,6 milliós milicista állománnyal rendelkeztek. Japán visszavonulását követően a KKP a Kuomintang-al folytatott béketárgyalásokat használta fedezetként, hogy titokban tovább növelje erőit.
Ezalatt a KKP diplomáciai erőfeszítései oda vezettek, hogy az Egyesült Államok és a Szovjetunió felhagytak a nacionalistákat támogató politikájukkal. 1949-ben végül a KKP legyőzte a Kuomintang kormányerőket, és megalapította a világ leggonoszabb totalitárius kommunista rendszerét.
A kommunista mozgalom ezen világtörténelmi csúcspontján az emberiség és a föld területének egyharmadát tartotta irányítása alatt, mivel magáénak tudta Oroszországot és Kínát, a világ legnagyobb méretű és legnagyobb népességű nemzeteit.
A kommunista kormányok Európa és Ázsia jelentős területeire kiterjesztették hatalmukat, Dél-Amerika és Délkelet-Ázsia az SZKP vagy a KKP kliense illetve szövetségese lett.
Emberek milliói adták az életüket a második világháború csataterein, ennek a mészárlásnak azonban az egyik legmeglepőbb eredménye a totalitárius kommunizmus robbanásszerű terjeszkedése volt.
2. A Munkásosztály lemészárlása
Mindaz, ami Marx elméletét és a totalitárius kommunista rendszerek retorikáját érinti, tele van a munkások és parasztok ügyének támogatásával, és tele van nagy ígéretekkel az érdekeik képviselésére. Azonban a gyakorlatban éppen ez a munkásosztály volt az, aki a legdurvább bánásmódot szenvedte el a kommunista rendszerek alatt.
- A szovjet munkások és parasztok elnyomása
1918-ban, miután Lenin illegálisan feloszlatta az Alkotmányozó Nemzetgyűlést, a munkások voltak azok, akik elsőként ellenálltak a kommunista diktatúrának. A nemzetgyűlés feloszlatása ellen tiltakozva Szentpétervári és Moszkvai munkások tízezrei tartottak felvonulásokat és tüntetéseket. A bolsevik katonák gyilkos erőszakkal számolták fel a nyugtalanságot, tűzet nyitottak a tüntetőkre, így Szentpétervár és Moszkva utcáit a munkások vérével árasztották el.
Az ország legnagyobb munkás szakszervezete, az Összoroszországi Vasutas Szakszervezet, sztrájkot hirdetett a bolsevik puccs elleni tiltakozásul, és elnyerte számos munkás szervezet támogatását. Ahogyan a Szentpétervári és Moszkvai munkásokét is. Az SZKP fegyveres erővel leverte a sztrájkot és az Összoroszországi Vasutas Szakszervezetet illetve más független szakszervezeteket betiltotta.
A fennmaradó munkásszervezeteket fokozatosan az SZKP ellenőrzése alá kényszerítették. 1919 tavaszán az éhező munkások Oroszország szerte sztrájkba léptek, hogy ugyanazokat az adagokat kapják, mint a Vörös Hadsereg katonái, követelték a szólásszabadságot és a demokratikus választások jogát, valamint a kommunisták számára biztosított politikai kiváltságok eltörlését. Ezeket a mozgalmakat a Cseka titkosrendőrség kezelésére bízták, amely bebörtönözte vagy lelőtte a sztrájkolókat.
1918 nyarán Oroszország a folyamatban lévő polgárháború miatt hatalmas élelmiszerhiánnyal szembesült. Júniusban az éhínség szélén lévő ország nevében, Lenin Josef Stalin-t küldte Tsaritsyn-be, hogy a Volga-medencében kobozza el a gabonát, mely hagyományosan az orosz mezőgazdaság „kenyereskosara” volt.
Az SZKP zsarnoksága ellenállást váltott ki a parasztokból. 1918 augusztusában Penza régióban fegyveres felkelésbe kezdtek, és a lázadás gyorsan szétterjedt a környező területekre is. Az SZKP csapatokat küldött a felkelés elnyomására, és Lenin táviratot küldött a Penza-i bolsevikoknak. Itt a brit történész, Robert Service fordítása az eredeti orosz telegramról:
- Akasszanak fel (és győződjenek meg róla, hogy az akasztás teljes mértékben az emberek szem láttára történik) nem kevesebb, mint 100 ismert földesurat, gazdag embert, vérszívót.
- Hozzák nyilvánosságra a nevüket.
- Kobozzák el tőlük az összes gabonájukat.
- Nevezzék meg a túszokat a tegnapi telegram utasításai szerint.
Csinálják olyan módon, hogy az emberek több száz kilométerről láthassák, reszkessenek, tudjanak róla, sírjanak… [5]
Az októberi forradalom előtt Tambov Oroszország egyik leggazdagabb tartománya volt. Hogy elkobozzák az ottani gabonát, a Szovjetunió számos „gabona rekviráló csapatot” szervezett, és oda küldte őket a régióba. Több mint 50.000 Tambov-i földműves alakított helyi milíciákat, hogy felvegyék a küzdelmet az SZKP rekviráló csapataival szemben.
1921 júniusban, a Tambov-lázadás elnyomásának feladatával szembesülve, a Szovjet rezsim vezetése azt javasolta Mihail Tukhachevszkij katonai parancsnoknak, hogy gáztámadással harcoljon a „huligánok” ellen. Tukhachevszkij a vegyi fegyvereket felégetésekkel kombinálta az egész régióban, melynek eredményeképpen Tambov nagy része teljesen elhagyatottá vált. Becslések szerint 100.000 Tambov-i paraszt és rokonaik, akik részt vettek az ellenállásban börtönbe kerültek, vagy száműzték őket. Körülbelül 15.000 ember halt meg a felkelésben.
A Szovjetunióban történt széleskörű mészárlás átfogó modellként szolgált a KKP számára a kínai munkások és parasztok eljövendő üldözéséhez.
- A KKP a szovjet modellt követi
Kína sokrétű, mély kultúrával rendelkezik, melynek történelme 5000 évre nyúlik vissza. Az emberekbe mélyen beleivódott az istenek imádata és a mennyei világok tisztelete. A kommunizmus kísértette nem volt képes pusztán összeesküvés révén az 5000 éves hagyományt megdönteni, szisztematikus erőszakkal bánt el a hagyományos kínai kultúrával.
A KKP a társadalom elit rétegét célozta meg, akik a hagyományos kultúra támaszaiként szolgáltak, elpusztította a kínai civilizáció műalkotásait, és elvágta a kínai emberek isteneikhez fűződő kapcsolatát. A kínai tradicionális örökséget „Párt kultúrára” cserélte, amit a KKP tömeg mészárlását túlélők között terjesztett, „farkas kölyköknek” nevelve át a fiatalokat, akik az emberiség megsemmisítésének folyamatában a kísértet gyalogjaiként szolgálnak.
Amint hatalmat szerzett a KKP, azonnal elkezdett ellenséget kreálni az elit legyilkolásával. Vidéken a földesurakat és a köznemességet mészárolta le. A városokban üzletembereket gyilkolt meg, és a terror légkörében a civil társadalom vagyonát fosztogatta.
Annak érdekében, hogy rávegye a parasztokat a földesurak és a „gazdag farmerek” meggyilkolására és az új kommunista rezsim támogatására, a KKP úgynevezett földreformot hajtott végre, saját földet ígérve a parasztságnak. Azonban a földesurak megölése után a KKP kijelentette, hogy a földet „szövetkezetek” formájában kell átadni a parasztságnak. A gyakorlatban ez azt jelentette, hogy a föld továbbra sem lett a parasztoké.
1950 márciusában a KKP kiadta az ellenforradalmi elemek szigorú elnyomásáról szóló irányelvet, amely az ellenforradalmárok elnyomásának kampányaként is ismert, melynek középpontjában a földesurak és a gazdag parasztok lemészárlása állt vidéken. A KKP bejelentette, hogy 1952 végére több mint 2,4 millió „ellenforradalmár” lett megsemmisítve. Valójában több mint 5 millió ember, a kínai népesség közel 1 százaléka lett lemészárolva.
Miután vidéken megölték a földesurakat és a gazdag parasztokat, a KKP elindította a „Három Anti-kampányt” és az „Öt Anti-kampányt” a vagyonos városi lakosság lemészárlására. Egyedül Sanghajban 876 ember követett el öngyilkosságot a mozgalom során, 1951 januárjától áprilisáig, hiányos statisztikák szerint. Közöttük számos tőkés a családtagjaival együtt követett el öngyilkosságot.
A KKP nem állt meg a földesurak és a tőkések kiirtásánál; elrabolta a parasztok, a kiskereskedők, és a mesteremberek vagyonát is. A tömegmészárlás után a munkásosztály nagy többsége mélyszegénységben maradt.
3. A Kommunista Párt brutalitása
A szovjet kommunizmus atrocitásai
- A Gulagok, Hitler haláltáborainak ihletői
1918. szeptember 5-én Lenin elrendelte az első szovjet koncentrációs tábor létrehozását a Solovetsky-szigeteken az októberi forradalmat ellenző politikai foglyok és disszidensek bebörtönzésére, megkínzására és kivégzésére. Az SZKP ezt követően koncentrációs táborok egész rendszerét állította fel Szovjetunió szerte – a sztálinista korszak hírhedt Gulág munkatáborait.
A Gulag rendszer (a „Gulag” kifejezés egy rövidítés oroszul a Javító munka-táborok Főigazgatóságára) szörnyű méreteket öltött Sztálin uralmának idején, ahogy az SZKP fokozta a politikai terrort, és egyre nagyobb tisztogatásokat hajtott végre. Sztálin 1953-as haláláig, 170 Gulag adminisztrációhoz tartozó több mint 30.000 egyéni tábora volt szétszórva a Szovjetunió szerte, amit Alekszandr Szolzsenyicin híres, azonos nevű könyvében úgy ír le, hogy „A Gulag szigetvilág”.
Ebben a hiteles munkában Szolzsenyicin 31 féle különböző módszert ismertetett, amiket a szovjet titkosrendőrség arra használt, hogy felőröljék a foglyok erejét, arra kényszerítve őket, hogy végül bármilyen bűncselekményt bevalljanak. [6]
Azok, akiket a Gulagokba küldtek folyamatos éhségtől szenvedtek, és a ruházatuk is hiányos volt, miközben napi 12-16 óra kemény fizikai munkát kellett végezniük a fagyos orosz télben. A halálos áldozatok száma óriási volt. Sok embert az egész családjával együtt vetettek börtönbe, vagy a férjeket bezárták, a feleségeiket száműzték. Még az időseket sem kímélték, némelyikük már a 80-as éveiben járt. Az elítéltek skálája a magas rangú Párt elittől, állami vezetőktől és katonai parancsnokoktól, egészen a hétköznapi állampolgárokig terjedt az élet minden területéről, beleértve a vallásos hívőket, mérnököket, technikusokat, orvosokat, diákokat, professzorokat, gyári munkásokat és parasztokat.
Sokszor az emberek úgy vélik, hogy a koncentrációs táborok a nácik találmányai, de valójában a szovjet Gulag rendszer volt az előfutára az elnyomás hasonló eszközeinek mind a kommunista, mind a nem kommunista rendszerekben. A népszerű történész, korábbi szovjet katonai hírszerző Viktor Suvorov szerint a II. világháború előtt Hitler Gestapo tiszteket küldött Oroszországba, hogy tanulmányozzák a szovjet Gulag rendszer kiépítése során felhalmozott tapasztalatokat. A konzervatív becslések szerint 1930 és 1940 között több mint 500.000 fogoly vesztette életét a Gulag rendszerben, Sztálin háború előtti terrorja során. A rendszert 1960-ban szüntették meg. 2013-ban az orosz állami média honlapja arról számolt be, hogy több mint 15 millió embert ítéltek el és vetettek börtönbe illetve több mint 1,5 millió ember halt meg a Gulag munkatáboraiban.
- Mészárlás éhínséggel
A kommunista rezsimek gyakran gyilkolták az embereket éhínségek előidézésével. 1932 és 1933 között az ukrán régió szenvedett el Holodomor néven ismert, éhezésen keresztüli tömeges népirtást, amit a szovjet rezsim idézett elő.
A polgárháború után az SZKP szövetkezeti gazdálkodás formája széleskörű ellenállást váltott ki az ukrajnai parasztság körében. Ezért a szovjet rezsim a képzett földművesek nagy többségét „kuláknak” minősítette, és Nyugat-Szibériába valamint közép-ázsiai köztársaságokba száműzte őket. A kulákok eltávolítása nagy veszteség volt az ukrán mezőgazdaságnak, és 1932-ben a termelés a mélybe zuhant.
1932 és 1933 telén a szovjet kormány elvágta az ukrán élelmiszer ellátást, és kerítéseket állított fel az ország határain. Eleinte az ukránok az otthonaikba tárolt zöldségek és burgonya segítségével éltek túl, de a Párt hatóságok ezeket hamarosan rekvirálták. Számos gazdálkodó éhen halt. Kétségbeesésükben az emberek megnyúzott macskákat, kutyákat és más háziállatokat ettek – még a kannibalizmus is megjelent.
A hatóságok megtiltották a falusiaknak, hogy a városokba utazzanak élelem után kutatva. Sok ember halt éhen a sínek között gyalogolva.
A Holodomor éhínség több mint 1 millió ukrán gyermeket tett árvává. Sokan közülük hajléktalanok lettek, és nem maradt más választásuk, mint élelmet koldulni a városokban. A zavargás elkerülése érdekében, Sztálin parancsot adott a rendőrségnek, hogy 12 éves gyerekekre lőjenek.
A Holodomor haláleseteinek száma becslések szerint körülbelül 2,5 millió és 4,8 millió közé tehető. Az éhínség idején az áldozatok holttestei voltak láthatóak szerte az utcákon Kharkov-ban, az ukrán fővárosban.
- A nagy terror célba veszi a szovjet elitet
A kommunista kísértet célja, hogy elpusztítsa az egész emberiséget, beleértve végül a saját követőit is. Ez a sztálinista korszak idején is lejátszódott, mivel az SZKP véres tisztogatásokat hajtott végre a saját soraiban. 1928-tól Sztálin a kommunista vezetés felső szintjét célozta meg.
1934-ben az SZKP 17. kongresszusának 1966 küldöttjéből 1108-at letartóztattak ellenforradalmi tevékenység vádjával. A 17. Kongresszuson megválasztott Központi Bizottság 139 tagja közül minden ötből négyet lelőttek.
A szovjet politbüró 31 megválasztott tagjából 1919 és 1935 között 20-at gyilkoltak meg Sztálin tisztogatásai során. Lavrentiy Beria, Sztálin titkosrendőrségének főnöke egyszer azt mondta: „Mutasd meg az embert, és megtalálom a bűncselekményt.” Sztálint leszámítva a politbüró összes tagja, aki Lenin 1924-es halálának idején megmaradt – Lev Kamenev, Grigorij Zinovjev, Alekszej Rykov, Mihail Tomsky és Leon Trotsky – ki lett végezve, vagy orgyilkosság áldozata lett 1940-re.
A társadalom egyetlen szekcióját sem kímélte a Nagy Terror – az elnyomás a vallás, a tudomány, az oktatás és a művészetek területén megelőzte a katonai és politikai elitben végrehajtott tisztogatást. Sztálin terrorjának fő áldozatai az átlag szovjet polgárok voltak.
Hányan lettek letartóztatva, meggyilkolva, börtönbe zárva vagy száműzve Sztálin Nagy Terrorjának idején? Még ma sincsenek teljes feljegyzések vagy válaszok. A Szovjetunió 1991 júniusi felbomlásának előestéjén, a KGB főnök, Vlagyimir Krjucskov elmondta, hogy 1920 és 1953 között mintegy 4,2 millió ember lett „elnyomva” – csak a Nagy Terror alatti 2 milliót beleértve.
Alexander Jakowlew, a szovjet és Jelcini korszak reformista politikusa azt mondta egy 2000-es interjúban, hogy a sztálinista elnyomás áldozatainak száma legalább 20 millióra tehető. [7]
A KKP atrocitásai
1949-től, a KKP létrejöttének évétől kezdve, 1966-ig kínaiak 10 milliói vesztették életüket az ellenforradalmárok elnyomásának kampányaiban, a „Három Anti-Kampányban”, az „Öt Anti-kampányban”, az anti-jobboldali kampányban, és a nagy éhínségben, amit a „Nagy Ugrás” mozgalom okozott.
Ezt az időszakot a KKP-n belüli véres harcok követték. Ahogy az új generáció – akiket ateista „farkas-kölyköknek” neveltek és a kommunista oktatás és párt kultúra tanításán nőttek fel – elérte a szükséges kort, a kommunista kíséret elindított egy még féktelenebb gyilkolással és pusztítással járó kampányt, hogy eltörölje az 5000 éves hagyományos kínai kultúrát.
- A nagy éhínség Kínában
1959 és 1962 között Kína a világ leghalálosabb éhínségét élte át. A világ félrevezetésére a KKP még mindig azt állítja, hogy „három év természeti katasztrófa” volt az ok.
Valójában 1958-ban a KKP meggondolatlanul elindította a „Népi Kommunák” mozgalmat és a „Nagy Ugrás” kampányt. Ezek a vad tervek, melyek kiürítették a gabonakészleteket, és tizedére csökkentették a Kínai mezőgazdaság termelését, támogatásra találtak a hatóságok által a vidéki területektől a városokig minden szinten ontott hamis jelentéseknek köszönhetően. A KKP ezeket a jelentéseket használta fel, hogy igazolja a gabonák begyűjtését a parasztoktól, akik kénytelenek voltak az ételüket, a vetőmagot és a takarmányt is a rezsimnek adni.
A KKP adminisztrációs szervei csapatokat küldtek minden szintről vidékre. Kínzásokkal és vallatásokkal kényszerítették ki a szerencsétlen parasztokból az utolsó morzsa ételt is. A szovjet kommunisták példáját követve, a KKP megakadályozta, hogy a falusiak a városokban keressenek élelmet, ezzel egész családok, sőt egész falvak tömeges halálát okozva. A kannibalizmus széles körben elterjedt, és az éhínség áldozatainak holttesteivel volt a vidék teleszórva. Ha a parasztokat túlélésük érdekében tett lopáson érték, megölték őket.
A kormány által lefoglalt gabona nagyrészt szovjet fegyverekre, illetve aranyra ment el, amit a KKP az adósságainak kifizetésére használt fel, és a legkevésbé sem vette figyelembe az elvesztett kínai életeket. A nagy kínai éhínségben emberek tízmilliói vesztek oda mindössze három év alatt.
- A Kulturális Forradalom fanatikus mészárlása és a kulturális népirtás
1966. május 16-án a KKP közzétette a „Kínai Kommunista Párt központi bizottságának értesítését”, amely a kulturális forradalom kezdetét jelezte. Augusztusban magas rangú káderek gyerekeinek vezetésével Pekingi középiskolás diákok megalapították a Vörös Gárdát. A csőcselék Peking szerte fosztogatások, támadások és gyilkosságok őrületében tombolt. Az úgynevezett „vörös augusztus” hónap végéig több ezer embert gyilkoltak meg Pekingben.
Peking Daxing kerületében 325 embert öltek meg 6 napon belül, augusztus 27 és szeptember 1 között, 13 népi kommuna 48 termelési brigádjában. A halálos áldozatok életkora 38 napostól 80 éves korig terjedt, és 22 családot teljesen kiirtottak. A Vörös Gárda botokkal agyon verte, leszúrta, vagy megfojtotta az áldozatait. Csecsemőket és totyogó kisgyermekeket öltek meg úgy, hogy az egyik lábára tapostak, és ketté tépték a gyermeket.
A kommunizmus kísértette rávette az embereket, hogy öljenek és ütlegeljenek, kiirtotta belőlük az emberi együttérzést, a „kezeljétek az ellenséget a kíméletlen tél dermedt kegyetlenségével” szlogent használva az agymosáshoz. A KKP minden emberiség ellen elkövetett bűncselekménnyel a kínaiak hagyományos kultúráját és erkölcsös erényét pusztította. Sok ember vált a gyilkosság eszközévé a párt kultúra által megmérgezve.
Amikor a legtöbb ember a diktatórikus kommunista állam vérszomjas tetteit látja vagy hallja, teljesen értetlenül áll azelőtt, hogyan volt képes valaki ilyen embertelen barbárságra. Az igazság e mögött az, hogy ők a kommunista kísértet által irányított romlott démonok és degenerált szellemek által voltak megszállva.
A kulturális forradalom által okozott pusztítás megbecslése ijesztő feladat. A legtöbb tanulmány a halálesetek számát minimum 2 millióra teszi. R. J. Rummel, egy amerikai professzor, aki a tömegmészárlást kutatta, azt írja könyvében, a Kína véres évszázadában, hogy a kulturális forradalom 7,73 millió ember életét követelte.
Dong Baoxun, a kínai Shandong Egyetem docense, és Ding Longjia, a Shandongi Párttörténeti Kutatási Hivatal igazgatóhelyettese, társszerzői voltak az 1997-es Mentsük fel az ártatlant – Rehabilitáljuk a tévesen megvádoltat című könyvnek. Ye Jianying-ot, a KKP Központi Bizottságának akkori alelnökét idézik, mely szerint 1978 december 13-án a Központi Munka Konferencia évzáró ünnepségén az alábbi állítások hangzanak el: „Két év és hét hónapnyi átfogó vizsgálat után a Központi Bizottság megállapította, hogy 20 millió ember halt meg a kulturális forradalom idején, több mint 100 millióan szenvedtek el politikai üldöztetést,… és 800 milliárd jüant pazaroltak el.”
Deng Xiaoping Válogatott Munkái szerint, 1980 augusztus 21-től 23-ig, a KKP vezetője, Deng Xiaoping két interjút adott Oriana Fallaci olasz újságírónak a Népi Nagy Csarnokban.
Fallaci megkérdezte, „Hány ember halt meg a kulturális forradalom alatt?” „Hány ember halt meg valójában a kulturális forradalom alatt? A számjegy csillagászati méreteket ölt, és sosem lesz felbecsülhető.”
Deng leírt egy tipikus esetet: Kang Sheng, a KKP titkos rendőrségének vezetője árulással vádolta meg Yunnan tartomány párttitkárát, Zhao Jianmin-t, és azzal, hogy a Kuomintang ügynöke volt. Nem csak Zhao-t zárták börtönbe, de bukása tartomány szerte hatással volt 1,38 millió emberre, akikből 17.000 –et üldöztek halálra és 60.000 –et vertek nyomorékká maradék életére.
- Sosem látott gonoszság: a Fálun Gong üldözése
A Kínai Kommunista Párt által végzett, évtizedeken át tartó gyilkos erőszaknak és ateista nevelésnek hatalmas ára volt a társadalom morális állapotára nézve, ami messze elmarad azoktól a normáktól, amiket az istenek megkövetelnek az emberiségtől. Még azok közül is sokan, akik hisznek az istenekben, nem tudják, hogy mi az igazi hit, mert a KKP által irányított hamis vallási szervezetek csapdájába estek. Ha a helyzet tovább romlik, az emberiség a biztos megsemmisüléssel néz szembe, ahogy ezt minden ősi civilizáció szentírásai megjövendölték.
1992 tavaszán, annak érdekében, hogy helyreállítsa az emberiség erkölcsét, és hogy egy üdvösséghez vezető utat kínáljon, Mr. Li Hongzhi elkezdte tanítani a Fálun Dáfáként is ismert Fálun Gongot, egy spirituális gyakorlatot, mely az őszinteség, jószívűség, tűrőképesség elveibe vetett hiten alapszik.
Az egyszerűen megtanulható Fálun Gong néhány rövid év alatt elterjedt egész Kínában. Mivel a gyakorlók és rokonaik, szeretteik csodaszámba menő gyógyulásokat és jellemfejlődést éltek meg, emberek milliói fogtak hozzá a gyakorláshoz Kínában és világszerte is. Olyan sok ember gyakorolta a Fálun Gong művelését, és tartotta magát magasabb mércékhez, hogy a társadalom újra elkezdte felfedezni az igazi erkölcsi alapjait.
Ám a kommunizmus kísértete azon igyekezett, hogy megakadályozza az ember megmentését a Teremtő által. Ezért elpusztította a hagyományos kultúrát, és megrontotta az ember erkölcsi értékeit. Természetesen a Fálun Gongban a legnagyobb ellenfelét látta.
1999 júliusában a KKP akkori vezetője, Csiang Cö-min egyoldalúan elrendelte a Fálun Gong és gyakorlóinak módszeres üldözését. Ebben a brutális hadjáratban, amely Kína minden szegletére kiterjedt, a KKP minden elképzelhető módszert bevetett Csiang irányelvének teljesítése érdekében: „Semmisítsd meg őket fizikailag, juttasd őket pénzügyileg csődbe, és tedd tönkre a hírnevüket.”
A Párt szócsövein keresztül állandó propagandának vetették alá a kínai népet, amely a Fálun Gong elleni rágalmakkal és gyűlölettel volt tele, megtagadva annak őszinteség, jószívűség, és tűrőképesség elveit, a hazugság, a gonoszság és a harc érdekében.
A gonosz kísértet új erkölcsi mélységekbe taszította a társadalmat. A gyűlölet és az elnyomás újraaktiválásának légkörében a kínai emberek szemet hunytak a körülöttük zajló üldözés felett, elárulva a buddhákat és isteneket. Néhányan feláldozták a lelküket és részt vettek a Fálun Gong elleni kampányban anélkül, hogy tudatában lettek volna, hogy ők maguk lettek átkozottak a történtek folyamán.
A kommunista kísértet nem korlátozta az üldözést Kínára. Elhallgattatta a szabad világ nemzeteit, miközben a kínai rezsim a Fálun Gong gyakorlók féktelen bebörtönzésével, legyilkolásával és kínzásával volt elfoglalva. Gazdasági ösztönzőkkel megtámogatva a szabad világ elfogadta a Párt hazugságait, ezzel szabad kezet adva az üldözést folytatóknak, hogy a legrosszabb bűncselekményeket követhessék el.
A Fálun Gong üldözése során a KKP olyan gonoszsággal állt elő, ami soha azelőtt nem volt látható: az élő emberekből történő szervrablás. Kínában a legnagyobb hitükért bebörtönzött csoportként, a Fálun Gong gyakorlókat rendelésre gyilkolták meg, a műtéti asztalon élve boncolták fel őket állami és katonai kórházakban. A szerveiket pedig több tíz vagy több százezer dollárért értékesítették.
2006 július 7-én Kanadai ügyvédek, David Matas ás David Kilgour (az ázsiai-csendes-óceáni térségért felelős egykori kanadai államtitkár) publikálták a „Bloody Harvest: The Killing of Falun Gong for Their Organs” [Véres aratás: Fálun Gong gyakorlók meggyilkolása a szerveikért] című jelentésüket. 18 különböző bizonyítékot megvizsgálva, rávilágítottak a KKP borzalmas tettére, amelyet így neveztek: „undorító formája a gonoszságnak… ismeretlen ezen a bolygón.”
2016 júniusban Matas és Kilgour nemzetközi vizsgálóbiztosokkal együttműködve megjelentette az „Egy frissítés a ’The Slaughter’-hez [A mészáros] és a ’Bloody Harvest’-hez” című jelentést. 680 oldalt meghaladóan több mint 2.400 referenciával, minden kétséget eloszlatnak a kínai kommunista rezsim által folytatott élő szervkereskedelem valóságosságával és méreteivel kapcsolatban.
2016 június 13-án az Egyesült Államok Képviselőháza egyhangúlag elfogadta a 343. sz. határozatot, amely követeli, hogy a KKP azonnal vessen véget a Fálun Gong gyakorlókon és más lelkiismereti foglyokon végzett erőszakos szerveltávolításoknak.
A jövedelmező szervátültetéssel kapcsolatos üzleti tevékenység tartós támogatást biztosít a Fálun Gong üldözéséhez és vonzza az ügyfeleket Kínából és a világ minden tájáról, akik így cinkossá válnak a KKP tömegmészárlásában.
A hatalom megszerzése óta a KKP sosem lazított a vallásos hitek üldözésében. A hatodik fejezetben visszatérünk erre a témára.
4. A vörös terror exportja
A „The Black Book of Communism” című könyv bevezetője ad egy durva becslést a kommunista rezsimek áldozatainak számáról az egész világon. A következőket összefoglalva egy 94 milliós értéket határoz meg:
20 millió a Szovjetunióban
65 millió Kínában
1 millió Vietnámban
2 millió Észak-Koreában
2 millió Kambodzsában
1 millió Kelet-Európában
0,15 millió Latin-Amerikában (főleg Kubában)
1,7 millió Etiópiában
1,5 millió Afganisztánban
10 000 „a nemzetközi kommunista mozgalom és a nem hatalmon levő kommunista pártok” miatt [8]
Oroszországon és Kínán túl a kisebb kommunista rezsimek sem bizonyultak kevésbé fogékonynak az abszolút gonoszságra. A kambodzsai népirtás a legextrémebb tömeggyilkosság melyet egy kommunista kormány hajtott végre. Különböző becslések szerint a Pol Pot vörös khmer rendszere által elpusztított kambodzsaiak száma 1,4 millió és 2,2 millió közé tehető – ez a kambodzsai lakosság egyharmadát jelentette akkoriban.
1948 és 1987 között az észak-koreai kommunisták több mint 1 millió embert öltek meg a saját népükből, kényszermunka, kivégzések és koncentrációs táborok által. Az 1990-es években, az éhínségben 240 000 és 420 000 között volt a halottak száma. Feltételezések szerint 1993 és 2008 között összesen 600 000 – 800 000 észak-koreai halt meg nem természetes halálban. Miután Kim Jong Un hatalomra jutott, ő még nyíltabb gyilkosságokat követett el, az áldozatok között voltak magas rangú tisztviselők és a saját rokonai is. Kim a világot is megfenyegette nukleáris háborúval.
Alig egy évszázad alatt az első orosz kommunista rendszer hatalomra kerülése óta a kommunizmus gonosz kísértete rengeteg embert ölt meg ezekben az országokban, többet, mint a két világháború együttvéve. A kommunizmus története a mészárlásról szóló történet, és minden oldala az áldozatai vérével van írva.
Jegyzetek:
[1] “Remembering the Victims of Communism.” Remarks by Rep. Christopher Smith before the House of Representatives on Nov. 13, 2017. https://www.congress.gov/congressional-record/2017/11/13/extensions-of-remarks-section/article/E1557-2.
[2] Stéphane Courtois, ed., The Black Book of Communism: Crimes, Terror, Repression. Translated by Jonathan Murphy. Cambridge: Harvard University Press, 1999.
[3] Der Spiegel, “Revolutionär Seiner Majestät” (“Revolutionary of His Majesty”). Dec. 10, 2007. http://www.spiegel.de/spiegel/print/d-54230885.html.
[4] Winston S. Churchill, The World Crisis, Vol. 5. 1931.
[5] Robert Service, translation of “the hanging order,” Lenin, a Biography (London: Macmillan, 2000), 365.
[6] Aleksandr Solzhenitsyn, The Gulag Archipelago: 1918–1956. 1973.
[7] Interview with Alexander Yakovlev (1992–2005), translated by Chinese Academy of Social Sciences.
[8] Stéphane Courtois, ed., The Black Book of Communism: Crimes, Terror, Repression, trans. Jonathan Murphy (Cambridge: Harvard University Press, 1999), 4.
