Forrás: 5000 Years of Heroes
-
-
A hagyományos színek másodlagos jelentése (5. rész)
A hagyományos kultúrában az arany színnel egyenrangú másik szín a lila. Van egy jól ismert taoista anekdota is: „A lila qi keletről érkezik.” Ez arról szól, hogy amikor Lao-ce (Laozi), a taoizmus alapítója elhagyta a Zhou-dinasztiát, hogy remetévé váljon, át kellett haladnia a Han’gu-hágón. Érkezése előtt Yin Xi, a hágót őrző rangidős tiszt észrevett egy kelet felől érkező lila levegőáramlatot, és rájött, hogy egy szent jön errefelé. Bizony, nem sokkal ezután Lao-ce megérkezett egy kékeszöld ökör hátán. Yin könyörgött Lao-cének, hogy írja le a tanításait, és a tanítványa lett. Így született meg a Daode Jing (Tao Te King) című könyv, egy olyan klasszikus, amelyet az idők során örökül hagytak. Az…
-
Az ősi Kína üdvözletei – 2. mozdulat: Meghajlás – 鞠躬禮
A meghajlás egy hivatalos gesztus - amely egykor elterjedt volt a nyugati királyi udvarokban is. Ma sok ázsiai országban még mindig bevett gyakorlat.
-
„Szerénnyé változni a nagy óceán előtt” – tanulságok kínai szólásmondásokból
A régi Kínában nagy jelentősége volt a sárga folyónak az ottani emberek számára. A sárga folyó vizével öntözték a rizsföldjeiket. A sárga folyó nélkül a kínaiak nem lettek volna képesek megalapítani a kínai civilizációt. Emiatt aztán a sárga folyót isteni folyóként is emlegették.
-
Keanu Reeves üzenete Kínának
Hollywood “szerelmi viszonya” Kínával (pontosabban a Kínai Kommunista Párttal (KKP)) már igen jól dokumentált. De a hollywoodi színészek szerelmi viszonya Kínával már nem annyira egyértelműen ismert. Az elmúlt években olyan amerikai színészek, mint Michael Douglas, Michael Pitt, Frank Grillo (aki főszerepet játszott a „Farkasharcos 2”-ben, a történelem legnagyobb bevételt hozó kínai filmjében), Bruce Willis és Adrien Brody mind hozzájárultak a Kína-barát narratívához. Természetesen nem beszélhetünk színészekről és Kína-barát narratívákról anélkül, hogy ne beszélnénk John Cenáról, aki volt olyan merész, hogy Tajvant országnak nevezze. Ezért a „baklövésért” bocsánatot kért a Kínai Kommunista Párttól (KKP). Bőségesen. Folyékonyan beszélve mandarinul. Vannak bocsánatkérések, és vannak más bocsánatkérések. Cena előadása Oscar-díjas alakítás volt. Szerencsére van…
-
Új élet a Fálun Dáfával való találkozás után
Sok minden van, amit nem tudunk irányítani, de meg van a választási lehetőségünk, hogy milyen emberek akarunk lenni, és hogyan kezeljük az élet kihívásait. A tajvani Taoyuanban élő Xu Wenhai felidézte, hogyan kezdte el gyakorolni a Fálun Dáfát, és az életére gyakorolt pozitív hatásait.
-
„Egy kis türelmetlenség tönkre teszi a nagy terveket.”
– Kínai közmondás
-
A pekingi nyári palota környezete
Fotók: Erzsébet Nagy
-
Történet Kínából: “Lányom a mennyből”
~ A szerkesztők megjegyzése: A következő történetet sem igazolni, sem cáfolni nem kívánjuk. Aki esetleg kételkedne benne, tekintheti ezt egy szép és elgondolkodtató történetnek vagy mesének. ~ Jen Jen becenevű lányom csak 24 évig volt ezen a világon. Születésekor teljesen megbénult. Körülbelül tíz hónapos korában végre lassan el tudott kezdeni mozogni a földön, az oldalán csúszva, és megértettük beszédének egy részét. Két hónappal a halála előtt Jen Jen sok hihetetlen dolgot mondott el nekünk. Elmondta, honnan érkezett: “Azért jöttem erre a világra, mert egy magasabb birodalomban véletlenül sérülést okoztam valakinek, aki azután meghalt. Nekem is van ott otthonom. Ott van az édes apukám, anyukám, a három idősebb nővérem és én.…
-
Cangjie, a kínai írásjegyek megalkotója
Egy nap, amíg Cangjie a hegyek között sétált, egy hatalmas teknős keresztezte az útját. A teknős páncélján lévő kék vonalak felkeltették a figyelmét. Gondosan tanulmányozta a vonalakat és kitalálta a mintáknak a belső jelentését. Az az ötlete támadt, hogy az emberek szintén ki tudnák fejezni a gondolataikat és azok jelentését, vagy nyilván tudnák tartani a dolgokat olyan egyszerű szimbólumokkal, mint amilyenek a teknős hátán vannak.