A kommunizmus kísértete

18. fejezet: A Kínai Kommunista Párt globális ambíciói (1. rész)

Bevezetés

A huszadik század elején a szovjet kommunisták erőszakkal átvették a hatalmat Oroszországban. E forradalom sikere pedig megnyitotta az utat a kommunizmus kísértetének fő szereplője, a Kínai Kommunista Párt (KKP) előtt.

A KKP-t 1921-ben alapították a Kommunista Internacionálé távol-keleti ágának képviselői. A következő évtizedekben a Szovjetunió fontos szerepet játszott a világ színpadán, és a hidegháborúban szembefordult a nyugati demokratikus táborral. A nyugatiak alapvetően a Szovjetunióra és annak kelet-európai szatellitállamaira tekintettek kommunista ellenfélként. Időközben a Kínai Kommunista Párt kormányzati rendszerének elég ideje volt arra, hogy kialakuljon és beérjen.

A Szovjetunió 1991-ben összeomlott, és a Kínai Kommunista Párt rendszere egyedül maradt a világ színpadán. A kommunista Kína új, nem konfrontatív megközelítést alkalmazott, és a világ többi részét arra csábította, hogy fogadják el az állítólagosan kapitalista piacgazdaságát, miközben fenntartotta a totalitárius politikai rendszerét. Ez az oka annak, hogy sok nyugati értelmiségi, vállalkozó és politikus nem tekintette kommunista pártnak a KKP-t, legfeljebb csak egy változatának.

Ez nem is állhat távolabb az igazságtól. A Kínai Kommunista Párt a végletekig vitte a kommunista ideológia meghatározó jellemzőit – az álnokságot, az aljasságot és a harcot. A párt olyan kormányzati rendszert hozott létre, amely a politikai intrikák legártalmasabb és legalattomosabb módszereit alkalmazza, amelyeket az emberi történelem évezredei során fejlesztettek ki. A Kínai Kommunista Párt kapzsisággal csábítja el az embereket, hatalommal irányítja és hazugságokkal vakítja el őket. Démoni módszereit a tökéletességre fejlesztette.

Kína ötezer éves történelemnek és egy dicsőséges, hagyományos örökségnek ad otthont, amelyet ez az ősi föld és népe kiérdemelt. A világ minden táján tisztelik és csodálják. A Kínai Kommunista Párt kihasználta ezeket a pozitív érzéseket. Miután átvette a hatalmat és túszul ejtette a kínai népet, összemosta a kínai nemzet és a KKP diktatúrájának fogalmát. Kína „békés felemelkedésének” leple alatt mutatta be nagyra törő ambícióit. Ez megnehezíti a nemzetközi közösség számára, hogy megértse valódi indítékait.

A Kínai Népköztársaság alapvető jellege azonban soha nem változott. A párt stratégiája a gazdaságban egyszerűen az, hogy a „kapitalista test táplálékát” [1] használja fel a saját szocialista szervezetének megerősítésére, dominanciájának stabilizálására és ambícióinak megvalósítására, ahelyett, hogy lehetővé tenné Kína számára, hogy valódi jólétet érjen el és megismerje valódi erejét. A gyakorlatban a módszereik figyelmen kívül hagynak minden alapvető etikai és egyetemes értéket.

Az emberiség által alapított országok az alapítóik bölcsességén és az istenekbe vetett hitükön alapszanak. Az emberi társadalomnak követnie kell a Teremtő által meghatározott magatartási normákat; fenn kell tartania a magas erkölcsi normákat, védenie kell a magántulajdonhoz való jogot, és ragaszkodnia kell az egyetemes értékekhez. Egy normális társadalom gazdasági fejlődését szükségszerűen megfelelő erkölcsi normáknak kell támogatniuk.

A KKP pártállama azonban homlokegyenest ellentétes utat járt be, és létrehozta az aljasság gyorsan növekvő gazdasági kultúráját, amely súlyos erkölcsi degenerációhoz vezetett. A rosszindulatú kommunista kísértet indokai a kínai „gazdasági csoda” megszervezésére egyszerűek: gazdasági erő nélkül a KKP-rezsimnek nem lenne meggyőző befolyása, amelyen keresztül a követeléseit diktálhatja a világnak. Ezeknek a megállapodásoknak nem az a célja, hogy Kína vagy a kínai nép javát szolgálják, hanem az emberek pénz- és gazdagságimádatára, hogy a világ a KKP-t részesítse előnyben azáltal, hogy hozzáigazodik a gazdasági együttműködések és a nemzetközi üzletmenet terén.

Belsőleg a kommunista párt a zsarnokság és a kapitalista rendszer legkegyetlenebb aspektusai révén uralkodik. A rosszat jutalmazza, a jót pedig bünteti azáltal, hogy a társadalomban a legrosszabb embereket teszi a legsikeresebbé. Ez a politika az emberi természet gonosz oldalát dicsőíti. Az ateizmust arra használja fel, hogy a teljes degeneráció állapotát teremtse meg, amelyben az embereknek már nincsenek erkölcsi aggályaik.

Amikor a Kínai Kommunista Párt rendszere külföldön tevékenykedik, a „kínai sajátosságok” ideológiáját, azaz a kommunizmust hirdeti. Erős gazdasági ösztönzőket kínál csaliként, hogy a szabad világ népei engedjenek őrködő figyelmükből és erkölcsi elveikből, és hunyjanak szemet a Kínai Népköztársaság hatalmas emberi jogi jogsértései és a vallások üldözése felett. A nyugati országokban sok politikus és vállalat elárulta az értékeiket. Veszélybe sodorják magukat a nyereségért, és igazodnak a Kínai Kommunista Párt gyakorlatához.

A nyugati országok abban reménykednek, hogy segíthetnek Kína kommunista pártjának a békés átalakulásában. De miközben Kína bizonyos mértékig külsőleg modernizálódott és alkalmazkodott a Nyugathoz, a párt soha nem változtatta meg alapvető jellegét. Az eredmény azt mutatja, hogy a Kínai Kommunista Párt elmúlt évtizedekben tett intézkedései sikeresen és harc nélkül aláásták az Egyesült Államok erkölcsi kötelezettségvállalásait, és megrontották a közakaratot.

A Kínai Kommunista Párt a kommunizmus fő fegyvere, és ezért a legnagyobb fenyegetés világszerte. A Kínai Kommunista Párt globális hatalmának megerősítésével a kommunizmus kísértetének célja, hogy mérgét a föld minden sarkába eljuttassa, és végül az embereket a hagyományok és az istenségek elárulására késztesse. Még ha a Párt világuralmi tervei nem is sikerülnek közvetlenül, a valódi célt akkor is elérte: az emberek elszakítását az erkölcsi értékektől. Ezt úgy teszi, hogy gazdasági érdekekkel csábítja el az embereket, pénzügyi csapdákba csalja és manipulálja őket, behatol a politikai rendszereikbe, a katonai erejével fenyegeti, a propagandájával összezavarja őket.

Ezzel a nagy veszéllyel szemben alaposan meg kell vizsgálnunk a Kínai Kommunista Párt rendszerének ambícióit, stratégiáját, taktikáját és céljait.

1. A Kínai Kommunista Párt célja az Egyesült Államok elpusztítása és a világuralom megszerzése.

a) A Kínai Kommunista Párt mindig is a világuralomra törekedett.

Nem elég, ha a Kínai Kommunista Pártnak csak regionális hatalma van. A világon akar uralkodni. Zsarnoki jellege nem engedi meg, hogy másként cselekedjen. A Kommunista Párt természeténél fogva szembeszáll az Éggel, a Földdel és a hagyományokkal; erőszakot alkalmaz a „régi világ” szétzúzására, és minden állam, nemzet és osztály elpusztítására törekszik – azzal az állítólagos céllal, hogy „felszabadítsa az emberiséget”. Változatlan küldetésük a folyamatos terjeszkedés, amíg a világ egyesül a kommunista ideológia alatt. Tanítása és gyakorlata definíció szerint globalista.

De mivel a hagyományos kultúra egykor meglehetősen erős volt, a kommunizmusnak néha fokozatos és közvetett megközelítést kellett alkalmaznia. A Szovjetunióban Sztálin azt állította, hogy „a szocializmusra egy országban” szükség van, a közelmúltban a KKP a „kínai jellegű szocializmust” hirdette.

A nyugati politikai pártokkal ellentétben, amelyek megosztják vagy váltogatják a hatalmat, a Kínai Kommunista Pártnak megkérdőjelezhetetlen hatalma van. Így évtizedekre vagy évszázadokra orientálja a stratégiáit. Néhány évvel az 1949-es megalakulása után meghirdette a „felülmúlni Nagy-Britanniát és felzárkózni Amerikához” szlogent, amely később a „Nagy Ugrás előre” mozgalom kezdetét jelentette. A kedvezőtlen hazai és nemzetközi körülmények miatt azonban a Kínai Kommunista Párt ezt követően évtizedekig viszonylag csendben maradt.

A Tienanmen téri mészárlás után a nemzetközi társadalom bojkottálta a kínai rezsimet. A párt ezután átértékelte a helyzetet, és arra a következtetésre jutott, hogy továbbra sem tud közvetlenül versenyezni az Egyesült Államokkal. Ezért azt az utat választotta, hogy elrejti erősségeit és kivárja a megfelelő időt, ahelyett, hogy közvetlen kísérletet tett volna a nemzetközi színtéren való vezető szerepvállalásra. A Kínai Kommunista Párt nem azért hozta meg ezt a döntést, mert megváltoztatta a céljait, hanem mert a különböző körülményekhez igazította a stratégiáit a végső célja, a világuralom érdekében.

Azt mondhatjuk, hogy a kommunizmus kísértete a régi kínai stratégiai trükköt alkalmazta: „nyilvános visszavonulás, miközben titokban, a Csenkang rejtett útjain keresztül halad előre”. Bár az első kommunista szuperhatalom a Szovjetunió volt, az igazi szerepe az volt, hogy segített a kínai kommunista rezsimnek növekedni és megerősödni.

b) Kína világuralmához az Egyesült Államok legyőzése szükséges

Az első világháború óta az USA a világ legerősebb országa, és azóta is a nemzetközi rend fenntartását szolgálja. Minden országnak, amely meg akarja dönteni ezt a rendet, először az USA-t kell térdre kényszerítenie, így stratégiai szempontból Amerika a Kínai Népköztársaság fő ellensége. Ez már évtizedek óta így van, és a Párt soha nem hagyott fel az USA elleni teljes körű támadás előkészítésével.

Michael Pillsbury „The Hundred-Year Marathon: China’s Secret Strategy to Replacement America as the Global Superpower” (A százéves maraton: Kína titkos stratégiája Amerika, mint globális szuperhatalom leváltására) című könyvében azt írja, hogy Kínának hosszú távú stratégiája van az USA által vezetett gazdasági és politikai rend aláásására. 2049-re, a kommunista párt kínai hatalomra kerülésének 100. évfordulójára kommunizmussal akarja azt felváltani. Pillsbury megjegyzi, hogy a Kínai Nemzetvédelmi Egyetem által készített „Silent Contest” („Néma verseny”) című tévésorozat egyértelműen mutatja az USA-val való versenyre való törekvést: A Kínai Kommunista Párt útja a „nagy céljához”, nevezetesen a világ feletti uralom megvalósításához „elkerülhetetlenül az USA hegemón rendszerével folytatott állandó súrlódásban és küzdelemben fog zajlani”. Ez „egy százéves verseny, amelyen emberi akarat nem változtathat”. [2]

A Kínai Kommunista Párt globális stratégiája az Egyesült Államok elleni harcra irányul. Arthur Waldron, a Pennsylvaniai Egyetem professzora és Kína-szakértő egy 2004-es szenátusi meghallgatáson kifejtette, hogy a kínai fegyveres erők, a „Népi Felszabadító Hadsereg” (PLA) az egyetlen olyan hadsereg a világon, amely az USA-ellenes műveletekre van berendezkedve. [3] Valójában a fegyveres erők mellett a Kínai Kommunista Párt diplomáciai kapcsolatainak és nemzetközi tevékenységeinek nagy része is az Egyesült Államokat tekinti közvetlen vagy közvetett célpontnak.

c) A Kínai Kommunista Párt sokoldalú stratégiát alkalmaz az Egyesült Államok felforgatására és korlátozására

A Kínai Kommunista Párt átfogó megközelítést választott a világuralmi tervének megvalósításához. Ideológiailag versenyez az Egyesült Államokkal és más országokkal, ahol a béke és a demokrácia uralkodik. Technológiai lemaradásának ellensúlyozása és erős gazdasági pozíciójának megszilárdítása érdekében technológiatranszferre kényszeríti azokat és ellopja a szellemi tulajdonukat. Katonailag csendes rivalizálást folytat az Egyesült Államokkal az aszimmetrikus, „korlátlan hadviselés művészete” révén olyan helyeken, mint a Dél-kínai-tenger. Erősíti Észak-Koreát, Iránt és más totalitárius rezsimeket, hogy akadályozza az Egyesült Államokat és a NATO-t.

Diplomáciai szinten a Kínai Kommunista Párt rendszere a „periférikus nagy stratégiát” és az „Egy övezet, egy út” kezdeményezést propagálja. Rövid idő alatt kiterjesztette nemzetközi befolyását – nemcsak a szomszédos államokra, hanem Európa, Afrika, Óceánia és Latin-Amerika országaira is -, hogy nemzetközi szövetséget, egy kínai vezetésű szférát építsen ki, és elszigetelje az Egyesült Államokat.

A Kínai Kommunista Pártnak számos módszer áll a rendelkezésére e célok eléréséhez. Például 1996 után létrehozta a Sanghaji Együttműködési Szervezetet (SCO), az Ázsiai Infrastrukturális Beruházási Bankot (AIIB, 2015) és 2012-ben a Kína valamint a közép- és kelet-európai országok közötti együttműködést célzó „16+1 csúcstalálkozót” (Kína-Közép-Kelet-Európa csúcstalálkozó). Intenzíven dolgozik az öt BRICS-ország (Brazília, Oroszország, India, Kína és Dél-Afrika) tagjaként, és aktívan támogatja valutájának nemzetközivé tételét. Az ipari szabványok (például az 5G mobilhálózatok) tervezése feletti ellenőrzésre, valamint a közbeszédben való dominanciára törekszik.

A Kínai Kommunista Párt rezsimje kihasználta az Egyesült Államokban és más nyugati országokban meglévő demokráciát és szabad sajtót, hogy egyesített frontműveleteket hajtson végre, propa- gandát terjesszen és kémkedést folytasson. Ez része annak a kísérletüknek, hogy minél jobban manipulálják az Egyesült Államokat, és belülről, vér nélkül hozzák el a változást.

Taktikájuk magában foglalja az amerikai kormánytisztviselők, kongresszusi képviselők, diplomaták és nyugalmazott katonatisztek megvesztegetését a Kínai Kommunista Párt ügynökein keresztül. A párt gazdasági érdekeket használ fel arra, hogy meggyőzze az amerikai befektetőket a kínai kommunisták támogatásáról, és befolyásolja az USA Kínával kapcsolatos politikáját. A csúcstechnológiai vállalatokat együttműködésre kényszeríti az internetes cenzúra, valamint a „Nagy Tűzfal” terén. Számos kínai közösséget bevon és ösztönöz arra, hogy felforgató erőként szolgáljon, beszivárog a nyugati agytrösztökbe és az egyetemi tanszékekre. Manipulálja ezeket az intézményeket, hogy érzékeny kérdésekben öncenzúrát alkalmazzanak, ami végül ténylegesen a KKP álláspontját képviseli. A KKP által irányított vagy befolyásolt kínai vállalatok szintén nagy befektetéseket eszközölnek Hollywoodban.

Egyrészt kiterjeszti a befolyását különböző országokban, hogy behálózza és korlátozza az Egyesült Államokat, másrészt a párt eközben rejtett erődítményeket épített ki amerikai földön, hogy belülről ássa alá az Egyesült Államokat. Kiterjedt ügynökhálózatot hozott létre, és megosztottságot szított az amerikai társadalomban, ami nemzetközi szinten is komoly veszélyt jelent.

d) A Kínai Kommunista Párt gyűlöletet szít az USA ellen, hogy felkészüljenek az Amerikával való háborúra

A Kínai Kommunista Párt ideológiája a gyűlöleten alapul. Az általa terjesztett hazafiság magában foglalja a Japán-gyűlöletet, a Tajvan-gyűlöletet, a Tibet-gyűlöletet, a Hszincsiangban élő etnikai kisebbségek gyűlöletét, a vallásos hívők gyűlöletét, a másként gondolkodók gyűlöletét, és ami a legfontosabb, az USA-gyűlöletét. Van egy mondás a kínai internetes platformokon: „A kis problémákért hibáztasd Japánt, a nagyokért az Egyesült Államokat”. A párt a külföldi ellenségek elleni gyűlöletkeltéssel igyekszik a közvéleményt válság idején is biztonságosan maga mellett tartani.

Mielőtt a kínai kommunisták hatalomra kerültek, többször dicsérték az Egyesült Államokat a Kínával való barátságáért, valamint az USA demokratikus rendszeréért. Miután azonban a Kínai Kommunista Párt megalapította rendszerét, azonnal kihasználta azokat a szenvedéseket, amelyeket Kína a modern történelem során elszenvedett, valamint a kínai nép erős nemzet utáni vágyát. A KKP Kína megmentőjeként tüntette fel magát azáltal, hogy gyűlöletet szított Amerika és más államok ellen.

Valójában a KKP nem törődik a kínai nép életével vagy halálával, sem Kína területi integritásával, sem a kínai nemzet fenntartható fejlődésével. Lehetetlen leírni azt a kegyetlenséget, amellyel a KKP üldözte a kínai népet, elárulta Kína szuverenitását, lerombolta a kínai erkölcsöket és a hagyományos kultúrát, és elherdálta Kína jövőjét.

A külföldi államok elleni gyűlöletkeltés elsősorban arra szolgál, hogy a Kínai Kommunista Párt megmentőként tüntesse fel magát, és legitimálja brutális uralmát. Másodszor, a nemzeti érzelmeket akarja felhasználni arra, hogy válság idején elterelje a közvélemény figyelmét. Harmadszor, hogy támogatást nyerjen saját expanziós törekvéseihez és terveihez, amelyekkel állítólag jóvá akarja tenni a modern idők megaláztatásait. Negyedszer pedig arról van szó, hogy a gyűlöletet a jövőbeli háborúk pszichológiai előkészítésére használják fel, és a lakosságot érzéketlenné teszik a barbár és terrorista cselekményekkel szemben.

A Kínai Kommunista Párt a fiatal generációkat az USA iránti gyűlölettel oltotta be, hogy eszközként használja fel őket az USA kiszorítására és a világ uralmának megszerzésére irányuló törekvéseiben. Ha eljön az idő, a KKP azt tervezi, hogy a kínai fiatalokat különböző formában beszivárogtatja az Egyesült Államokba és a vele szövetséges demokratikus államokba, ráveszi őket, hogy vegyenek részt a fegyveres harcokban, vívjanak háborút, és ha szükséges, áldozzák fel magukat egy nukleáris holokausztban.

A 2001. szeptember 11-i terrortámadások után a kínai közvélemény ujjongása azt mutatja, hogy a Kínai Kommunista Párt erős befolyást ért el propagandájával. Kína főbb politikai és katonai fórumain gyakran találkozhatunk olyan gondolatokkal, mint „Kínának és az Egyesült Államoknak háborút kell vívnia egymás ellen” – ez is jelzi, hogy a Kínai Kommunista Párt milyen sikeresen neveli az embereket az Egyesült Államok gyűlöletére. Ez egy hosszú távú, fokozatos háborús mozgósítás, amelyet a Kínai Kommunista Párt szándékosan megtervezett és szisztematikusan végrehajtott. A Kínai Kommunista Párt gyűlöletpropagandája nem korlátozódik Kínára. Nemzetközi szinten kifejezetten és nyíltan támogatja az USA elleni harcukban a rosszindulatú rezsimeket (rogue regimes) és terrorista szervezeteket, pénzügyi támogatást, fegyvereket és felszerelést, elméleti tudást, taktikai kiképzést és nyilvános támogatást nyújtva nekik. A KKP az Amerika-ellenes államok tengelyének vezetője, és arrogánsan irányítja az Amerika-ellenesség globális erőit.

e) A Kínai Kommunista Párt már nem titkolja szándékait a kínai-amerikai kapcsolatokban

2008-ban, amikor az Egyesült Államok gazdasági válsággal küzdött, Kína rendezte Pekingben a történelem legdrágább olimpiai játékát. A jólét jelmezébe öltözve a rezsim a nemzetközi színpadra lépett. A globalizáció következtében az amerikai feldolgozóipar hanyatlásnak indult. A gazdasági nehézségekkel szembesülve az Egyesült Államok Kínától kért segítséget. A Kínai Kommunista Párt propagandájának egyik fő témája ez lett: „Amerika a kínaiaktól kölcsönkért pénzből él”. „Amerika lejtmenetben van, Kína képes a helyére lépni.” Kínában szinte az összes párt által ellenőrzött média ilyen szalagcímeket közölt, és az elképzelés még a nyugati médiában és akadémikusok körében is gyökeret vert.

2008 óta Amerika a hanyatlás jeleit mutatja olyan területeken, mint a gazdasági helyzet, a katonai erő és a politikai stabilitás. Gazdasági téren az Egyesült Államok az állami egészségügyi ellátórendszer kiépítését, a szociális juttatások kiterjesztését, az éghajlati kérdések politikai előtérbe helyezését, a környezetvédelmi ellenőrzés fokozását és a hagyományos feldolgozóipar térnyerésének korlátozását szorgalmazta. Mindazonáltal a zöld energiát legyőzték a „Made in China” termékek, és az amerikai gyártás tovább erodálódott a folyamat során. Nem volt mód a kínai kereskedelmi támadások vagy a szellemi tulajdon ellopása elleni védekezésre vagy elhárítására.

Ezzel a tendenciával szemben sokan egyszerűen tényként fogadták el azt a tézist, hogy Kína felemelkedőben van, Amerika pedig hanyatlóban. Az USA katonai kiadásai csökkentek, és az Egyesült Államok gyenge diplomáciai magatartást tanúsított. A szocialista ideológiák egyre erősebbé váltak az Egyesült Államok politikai frontján. A társadalmi megosztottság kiszélesedett. A demokratikus intézmények a pártpolitikai viták színterévé váltak, akadályozva a kormány munkáját. A KKP ezt a káoszt hasonlította saját rendszerének koncentrált totalitarizmusához, és az amerikai demokráciát nevetségesnek nevezte.

2010-ben Kína megelőzte Japánt, és a világ második legnagyobb gazdaságává vált. A Világbank 2014-es statisztikái szerint Kína GDP-je vásárlóerő-paritáson mérve még az Egyesült Államokét is meghaladta. [4] A Kínai Kommunista Párt látta a Kína és az Egyesült Államok közötti erőviszonyok változását. Mivel úgy gondolta, hogy Amerika bukása visszafordíthatatlan, véget vetett az erősségei elrejtésére és a kivárásra épülő stratégiájának. Ehelyett a KKP most nyíltan és közvetlenül az USA által vezetett nemzetközi rendet veszi célba. A KKP, a média és a szakértők hivatalos narratívája most már merészen az expanzionista „kínai álomról” beszél.

A KKP 2012-es 18. nemzeti kongresszusán bevezették a „közösség építésének gondolatát az emberiség közös jövője érdekében”. 2017-ben a KKP megtartotta „A világ politikai pártjainak nagy találkozóját”, hogy azt az illúziót keltse amikor az ókori történelemben királyságok sokasága érkezett a kínai császári udvarba, hogy tiszteletüket tegyék. A KKP nyilvánosan kifejezte azon óhaját, hogy a „kínai [kommunista] modellt” exportálja a világ többi részébe.

Amit a KKP „kínai modell”, „kínai terv” vagy „kínai bölcsesség” néven terjeszt, az a KKP azon céljaira utal, hogy a párt a szabályainak megfelelően vezesse a világot és egy új világrendet építsen. A Kínai Kommunista Párt évtizedek óta készül erre. Ha ez az új világrend valóban létrejönne, akkor egy félelmetes új gonosz tengelyt alkotna, amely a szabad világ számára még a második világháború tengelyhatalmainál is veszélyesebb ellenséget jelentene.

2. A kommunista Kína világuralomra vonatkozó stratégiái

a) Az „Egy övezet, egy út” kezdeményezés globalizációnak álcázott területhódítási stratégia

  • Az „Egy övezet, egy út” egy kulcsfontosságú stratégia

2013-ban a Kínai Kommunista Párt hivatalosan bemutatta az „Új Selyemút” és a „21. századi tengeri selyemút” gazdasági övezet tervét, vagy más néven az „Egy övezet, egy út” (OBOR) kezdeményezést. A terv szerint a kínai rezsim több milliárd amerikai dollárt fektet be a kritikus infrastruktúrák – hidak, vasutak, kikötők és energiatermelés – kiépítésébe több tucat országban. Az OBOR a történelem legnagyobb tervezett beruházási projektje.

Az „Egy övezet” a Selyemút gazdasági övezetre utal, amely három szárazföldi komponensből áll: Kínából Közép-Ázsián és Oroszországon keresztül Európáig és a Balti-tengerig; Északnyugat-Kínából Közép-Ázsián és Nyugat-Ázsián keresztül a Perzsa-öbölbe és a Földközi-tengerig; valamint Délnyugat-Kínából az Indokínai-félszigeten keresztül az Indiai-óceánig.

Az „Egy út” a „21. század tengeri selyemútjára” utal, amely két részből áll: az első útvonal a kínai kikötőkből a Dél-kínai-tengerre, a Malakkai-szoroson keresztül az Indiai-óceánon át Európába vezet; a második útvonal a Csendes-óceán déli részéhez vezet.

Az „Egy övezet” szárazföldön hat gazdasági folyosóból áll: a Kína-Mongólia-Oroszország gazdasági folyosó (CMREC), az Új Eurázsiai Földhíd (NELB), a Kína-Közép- és Nyugat-Ázsia gazdasági folyosó (CCWAEC), a Kína-Indokína-félsziget gazdasági folyosó (CICPEC), a Kína-Pakisztán gazdasági folyosó (CPEC) és a Banglades-Kína-India-Mianmar gazdasági folyosó (BCIMEC).

Az új eurázsiai szárazföldi híd a Kína és Európa közötti vasúti összeköttetésen, az úgynevezett „kínai vasúti expresszen” alapul majd. A Kínából Európába irányuló tengeri szállítás több mint harminc napot vesz igénybe, míg a vasúti szállítás alig több mint tíz napot. A 2011-ben indított kínai vasúti expressz fontos része az OBOR-nak.

A Kína-Pakisztán gazdasági folyosó (CPEC) a két kormány közös terve. Többek között magában foglal egy autópályát, amely a Hszincsiang tartománybeli Kashgart köti össze a pakisztáni Gwadar kikötőjével az Indiai-óceánon. Kína 2013-tól kapta meg a kikötő üzemeltetési jogát. Gwadar kikötője, amely Pakisztán kapuja a Perzsa-öböl és az Arab-tenger felé, stratégiailag kritikus helyet foglal el. Összeköttetésben áll a Hormuzi-szorossal, amelyen keresztül a világ olajszállítmányainak 40 százaléka az Arab-tenger felé halad.

A tengeri „Egy út” alapgondolata az, hogy számos stratégiai kikötőt építsenek ki, és megszerezzék a tengeri forgalom feletti ellenőrzést. A pénzügyileg egészséges országokban a kínai vállalatok részesedést szereznek, vagy közös vállalatokat alapítanak. A pénzügyileg gyengébb országokban Kína nagy összegeket fektet be helyben, és igyekszik megszerezni a kikötők üzemeltetési jogait.

Csak 2013-ban kínai vállalatok legalább tizenhét kikötő vagy terminál működtetéséhez szükséges jogokat szereztek. A kikötőfejlesztő China Merchants Port Holdings Company Limited például a franciaországi Terminal Link SAS részvényeinek 49 százalékát szerezte meg. Ezzel a vásárlással a vállalat négy kontinens nyolc országához tartozó tizenöt telephelyének üzemeltetési jogát kapta meg. [5]

Ezek közé a kikötők és terminálok közé tartozik Antwerpen és Zeebrugge (Belgium), a Szuezi-csatorna terminálja Egyiptomban, Kumport Isztambulban (Törökország), Pireusz kikötője (Görögország), Pasir Panjang kikötője (Szingapúr), Hollandia legnagyobb kikötője (Euromax Terminal Rotterdam, amelyet „Európa kapujának” is neveznek); az Abu Dhabi Khalifa Port (Egyesült Arab Emírségek) második terminálja, az olaszországi Liguria régióban található Vado kikötője, a Malakkai-szorosban (Malajzia) található Kuantan kikötője, a kelet-afrikai Dzsibuti kikötője és a Panama-csatorna.

A beruházások mellett a kommunista párt az OBOR által létrehozott adósságcsapdákat is felhasználja arra, hogy stratégiai helyszínek feletti ellenőrzést szerezzen. Srí Lanka képtelen volt kifizetni a kínai vállalatokkal szembeni adósságait, ezért 2017-ben 99 évre szóló bérleti szerződést kötött egy kínai vállalattal a Hambantota kikötő használatára.

A Kínai Kommunista Párt 2018-ban elindította a „Digitális selyemutat” is, amelynek célja az internetes infrastruktúra jövőbeli fejlesztésének átalakítása. A Digitális Selyemút (BRI) az OBOR-projekt előrehaladott szakaszának tekinthető, és annak legújabb fejlesztése. Ez főként az üvegszálas infrastruktúra, a digitális információs szolgáltatások, a nemzetközi távközlés és az e-kereskedelem fejlesztését foglalja magában.

Számos, az Új Selyemútban részt vevő ország nem rendelkezik átfogó kreditrendszerrel. A Kínai Kommunista Párt célja, hogy bevezesse az e-kereskedelmi rendszereit és az elektronikus fizetési szolgáltatásait, mint az Alipay ezekben az országokban, miközben teljesen kizárja a nyugati versenytársakat. A „Nagy Tűzfalat”, amely Kínában szűri az internetforgalmat, exportálják az Egy övezet egy út országaiba, csakúgy, mint a Kínai Kommunista Párt által már használatba állított tömeges megfigyelőrendszereket, amelyeket otthon is használnak.

A KKP-stratégia hatókörének nagyságrendje a globális infrastruktúrába való beruházásban is megmutatkozik. A New York Times 2018. novemberi jelentése szerint a KKP több mint 40 csővezetéket és egyéb olaj- és gázipari infrastruktúrát, valamint több mint kétszáz hidat, utat és vasutat, közel kétszáz nukleáris, földgáz-, szén- és megújuló energiát hasznosító erőművet, valamint számos nagy gátat épített vagy épít. 112 országban fektetett be, amelyek többsége az OBOR kezdeményezés része. A Kínai Népköztársaság a világ minden tájára kiterjesztette a csápjait. [6]

A Kínai Kommunista Párt arra irányuló erőfeszítései, hogy az Egyesült Államok helyébe lépjen a világ színpadán, az „Egy övezet, egy út” elnevezésű kezdeményezéssel egyre erősödtek. A párt agresszívan támogatta a jüant mint nemzetközi valutát, valamint saját hitelrendszerét. Számos országban a kínai gyártású távközlési hálózatokat (beleértve az 5G-t is) a jövő technológiájaként tüntetik fel, akárcsak a Kínán keresztül épített nagysebességű vasútvonalakat. A cél egy olyan szabványrendszer létrehozása, amely független a jelenlegi nyugati szabványoktól, és amelyet a KKP ellenőriz.

  • Az „Egy övezet, egy út” (új selyemút) globális hatókörrel rendelkezik

Az „Egy övezet, egy út” kezdeményezés kezdeti szakaszában a Kínai Kommunista Párt Kína szomszédos országaira összpontosított egészen Európáig. A párt nagyon gyorsan kiterjesztette hatókörét Afrikára, Latin-Amerikára, sőt a Jeges-tengerre, és így az egész világra. A Selyemút eredetileg csak két útvonalból állt. Egy harmadik útvonal, a „Selyemút a jégen” vagy „Sarki Selyemút” is megjelent, hogy a Jeges-tengeren keresztül juthasson Európába. Az „Egy övezet, egy út” (OBOR) előtt a Kínai Népköztársaság már nagy összegeket fektetett be Afrikában és Latin-Amerikában. Ezek az országok most az OBOR fő struktúrájának részét képezik, ami lehetővé tette a KKP számára, hogy gyorsabban kiterjessze pénzügyi és katonai hatókörét Afrikában és Latin-Amerikában.

Az „Egy övezet, egy út” elsődleges célja, hogy Kína többletkapacitását más országokba exportálja az alapvető infrastruktúra, például vasútvonalak és autópályák építésével. Ezek az országok gazdagok erőforrásokban és energiában. Azzal, hogy a Kínai Kommunista Párt segíti őket az infrastruktúra kiépítésében, két másodlagos célt ér el. Az egyik az, hogy olyan útvonalakat nyitnak meg, amelyeken a hazai termékek olcsón szállíthatók Európába. A másik cél az „Új Selyemútban” részt vevő országok stratégiai erőforrásainak biztosítása. A Kínai Kommunista Párt növelni kívánja saját exportját. Nem szándékozik segíteni az „Egy övezet, egy út” mentén fekvő országoknak, hogy saját feldolgozóiparukat építsék ki – a KKP nem adná fel a kínai feldolgozóipart.

Az „Egy övezet, egy út” valódi célja azonban az, hogy a gazdasági eszközökkel lehetővé tegye más országok pénzügyi és politikai védvonalának ellenőrzését, és globális stratégiájában a KKP gyarmatává tegye őket. Az OBOR-programok kísérőjelenségei közé tartozik a kommunizmus minden rosszindulatú aspektusának importálása: korrupció, eladósodás és totalitárius elnyomás. A projekt megtévesztő csapda, amely nem fog tartós gazdasági jólétet hozni a felhasználók számára.

Sok ország megijedt, és úgy döntött, hogy leállítja vagy átértékeli az Új Selyemút projektet. A Kínai Kommunista Párt elismerte, hogy átláthatóbbnak kellene lennie, és ki kellene igazítania a sokat bírált adósságcsapdákat. Mindazonáltal a párt terveit nem szabad alábecsülni. Míg a nyugati vállalatok profitorientált elvek szerint dolgoznak, és nem bírnak ki néhány évnél többet az instabil fogadó országokban, addig a Kínai Kommunista Párt a következő évszázadig számol. Hosszú távon, az azonnali veszteségekre való tekintet nélkül el tudja fogadni a turbulens nemzetközi piacokon való működést.

A Kínai Kommunista Párt azt akarja, hogy a kommunista kormányok támogassák az ENSZ-ben. A KKP át akarja venni a hatalmat Ázsiában, Afrikában és Latin-Amerikában, harcolni akar a szabad világgal, és le akarja váltani Amerikát, mint a világ első számú hatalmát. A Kínai Népköztársaság kész viselni az e cél eléréséhez szükséges emberi veszteségeket. A Párt például olyan költségek megfizetésére kényszerítheti a kínaiakat, amelyeket a nyugati magáncégek soha nem tudnának megoldani. Ez a világháború nem arról szól, hogy a Kínai Népköztársaság papíron mennyire erős. Arról van szó, hogy a KKP több százmillió kínai erőforrásával rendelkezik, tekintet nélkül életre-halálra. Ők csak a bábuk.

Steve Bannon, a Fehér Ház korábbi vezető stratégája sajátos értelmezést adott a Selyemút-projektről. Azt mondja, hogy a kínai Egy övezet, egy út kezdeményezés sikeresen integrálta a Mackinder-Mahan-Spykman-féle világuralmi tézist. Andrew Sheng, az Asia Global Institute munkatársa így foglalta össze Bannon nézeteit: „Sir Halford Mackinder befolyásos brit geográfus és történész volt, aki 1904-ben így érvelt: „Aki uralja a szívföldet (Közép-Ázsia), uralja a világszigetet (Eurázsia); aki uralja a világszigetet, uralja a világot”. Amerikai kortársa, Alfred Mahan haditengerészeti történész alkotta meg az Egyesült Államok tengeri világhatalomként való szerepvállalásának stratégiáját, és kiterjesztette a brit tengeri birodalom logikáját, amely a tengeri útvonalak, hozzáférési pontok és csatornák ellenőrzésére irányult a világkereskedelem ellenőrzése érdekében. Ezzel szemben Nicholas John Spykman azzal érvelt, hogy a peremvidékek (az Ázsiát körülvevő tengerparti országok) fontosabbak, mint a központi területek: „Aki a peremvidékeket uralja, az uralja Eurázsiát; aki Eurázsiát uralja, az irányítja a világ sorsát”.” [7]

Bannon értékelése tükrözi a nyugati világ növekvő óvatosságát a Kínai Kommunista Párt „Egy övezet, egy út” projektben foglalt ambícióival szemben.

Valójában a Kínai Kommunista Párt törekvései nem korlátozódnak az „Egy övezet, egy út”-ra. A kezdeményezés nem csak a szárazföldi útvonalak, vízi utak és a főbb kikötők jogainak megszerzésére összpontosít. A Kínai Kommunista Párt mindenhol a világon kiskapukat akar használni. Ázsiában, Afrikában és Latin-Amerikában számos ország a dekolonizáció révén létrejött újonnan függetlenné vált állam. Ezekben a régiókban hatalmi vákuum keletkezett, amelyet a Kínai Kommunista Párt arra használt fel, hogy megvethesse a lábát. Az újonnan függetlenné vált országok, amelyek egykor a Szovjetuniót és annak kelet-európai szatellitjeit is magukban foglalták, csak gyenge szuverenitással rendelkeztek, és könnyű prédát jelentettek a Kínai Kommunista Párt rendszere számára. Más instabil országok, amelyeket a nyugati befektetők általában kerülni szoktak, maguktól estek a KKP csapdájába. A kis országok, a szigetországok és a stratégiai helyen fekvő elmaradott országok mind a párt célkeresztjében vannak.

Még néhány olyan állam is, amely egykor szilárdan a nyugati demokratikus táborhoz tartozott, a gyenge gazdaság és a magas eladósodás miatt a KKP pályájára került. Geopolitikai szempontból a párt fokozatosan bekeríti az Egyesült Államokat azáltal, hogy más országok gazdaságát ellenőrzi. A cél az amerikai befolyás csökkentése, kiszorítása és végül eltávolítása ezekből az országokból. És addigra a Kínai Kommunista Párt felépíti saját világrendjét, amelynek középpontjában a kommunista zsarnokság áll. Ez nem új koncepció. Ez a stratégia a városok körüli vidéki területek elfoglalásának régi stratégiájában gyökerezik, amely a kínai polgárháborúban a KKP-t győzelemre vitte.

b) A Kínai Kommunista Párt „Nagy Periféria Stratégiájának” célja az USA kizárása az ázsiai-csendes-óceáni térségből.

Mi a Kínai Kommunista Párt úgynevezett „Nagy Periféria Diplomáciája”? A párt agytrösztjei ezt így határozzák meg: ” Kína tizennégy országgal szomszédos egy hosszú szárazföldi határ mentén, és a tengeren túl hat másik szomszédos országra tekint. Ezenkívül keleten az ázsiai-csendes-óceáni térség, nyugaton pedig Eurázsia található. Más szóval, Kína kiterjesztett szomszédságának sugárirányú kiterjedése a nemzetközi politika, gazdaság és biztonság kétharmadát foglalja magában. A perifériadiplomácia kerete tehát több mint egy regionális stratégia. […] Ez egy igazi nagy stratégia.” [8]

  • Ausztrália a nyugati világ gyenge láncszeme

2017 júniusában a Fairfax Media Limited és az Australian Broadcasting Corporation közzétette egy öt hónapos vizsgálat eredményeit, a Power and Influence: The Hard Edge of China’s Soft Power (Hatalom és befolyás: Kína puha műveleteinek kemény éle) című dokumentumfilmet. A dokumentumfilm világszerte aggodalmat keltett, mert bemutatta a Kínai Kommunista Párt széles körű beszivárgását és ellenőrzését az ausztrál társadalomban. [9] Hat hónappal később Sam Dastyari, az Ausztrál Munkáspárt tagja bejelentette lemondását a szenátusból. Dastyari lemondását az a vád váltotta ki, hogy pénzt fogadott el a KKP-val kapcsolatban álló kínai kereskedőktől, akik a dél-kínai-tengeri területi viták kapcsán Pekinget támogató nyilatkozatokat tettek. Ebben a kényes kérdésben tett nyilatkozatai ellentétesek voltak saját pártja nézeteivel. [10]

2016 szeptemberében az SBS News ausztrál közszolgálati műsorszolgáltató egy kínai üzletember politikai adományait bemutató riportot közölt. Az adományok célja az Ausztrália és Kína közötti kereskedelempolitika befolyásolása volt. [11] Emellett a kínai állami média az elmúlt években szerződést kötött ausztrál médiumokkal, lehetővé téve, hogy kínai médiatartalmakat sugározzanak az ausztrál közönségnek. [12]

Még 2015-ben Ausztrália megengedte egy kínai vállalatnak, amely szoros kapcsolatban áll a Népi Felszabadító Hadsereggel (PLA, a kínai fegyveres erők gyűjtőneve), hogy 99 éves bérleti szerződést kössön a darwini kikötőre. A tengerentúli kikötő kulcsfontosságú katonai helyszín az északról érkező támadások elleni védelem szempontjából. Richard Armitage volt amerikai külügyminiszter-helyettes (2001-2005) azt mondta, hogy megdöbbentette az alku, és hogy az Egyesült Államokat aggasztja a fejlemény. [13]

2017-ben jelent meg Clive Hamilton „Silent Invasion: China’s Influence in Australia” (Csendes invázió: Kína befolyása Ausztráliában) című könyve. A könyvet az ausztrál kiadók háromszor is visszautasították a kínai következményektől való félelem miatt. Végül hosszas mérlegelés után a harmadik kiadó beleegyezett a kiadásba. A cenzúra nagy aggodalmat keltett az ausztrálok körében a kínai befolyás miatt. [14] Sokan csodálkoznak azon, hogy Kína miért fordít ilyen nagy erőfeszítéseket Ausztráliára. Mi Ausztrália stratégiai katonai értéke az Ausztráliába beszivárgó és azt ellenőrző KKP számára?

2017 decemberében a National Endowment for Democracy (NED) agytröszt Sharp Power jelentésében kijelentette: „A növekvő tekintélyelvű befolyás, amellyel a Kínai Kommunista Párt megvesztegetés és beszivárgás révén megváltoztatja az ausztrál politikát és a tudományos életet, elsősorban az amerikai-ausztrál szövetség gyengítésére irányul”. [15]

A 2017-es külpolitikai fehér könyvben az ausztrál kormány azt írta: „Az Egyesült Államok volt a domináns hatalom térségünkben Ausztrália második világháború utáni történelme során. Ma Kína megkérdőjelezi Amerika pozícióját.” [16] Dr. Malcolm Davis, az Ausztrál Stratégiai Politikai Intézet vezető elemzője szerint Peking stratégiai előnyre törekszik az ausztrál régióban. A végső cél az, hogy Ausztrália és az Egyesült Államok szövetségét megszüntessék. [17]

A Kínai Kommunista Párt perifériás diplomáciai stratégiájában Ausztrália a „puha műveletek” tesztrégiója. [18] Az ausztráliai beszivárgás 2005-re nyúlik vissza, amikor Zhou Wenzhong, a Külügyminisztérium akkori helyettes vezetője Canberrába látogatott, és tájékoztatta a kínai nagykövetség vezető tisztviselőit a Kommunista Párt új diplomáciai megközelítéséről. Elmondta, hogy Ausztrália Kína tágabb perifériájába való bevonásának első célja annak biztosítása, hogy Ausztrália megbízható és stabil ellátási bázisként szolgáljon Kína gazdasági növekedése számára a következő húsz évben. A hosszú távú cél az USA és Ausztrália közötti szövetség felbontása. A találkozó célja az volt, hogy a résztvevők megértsék, hogyan gyakorolhat a Kínai Népköztársaság átfogó befolyást Ausztráliára gazdasági, politikai és kulturális téren. [19]

A Kínai Kommunista Párt rezsimje gazdasági erejét arra használja, hogy Ausztráliát katonai és emberi jogi engedményekre kényszerítse. A párt szokásos megközelítése, hogy mások együttműködésre kényszerítése, a gazdasági érdekeken alapuló személyes kapcsolatok ápolásában nyilvánul meg, miközben burkoltan zsarolással fenyegetőzik. [20]

Clive Hamilton ausztrál filozófus és a Charles Sturt Egyetem rektorhelyettese többéves kutatás után megállapította, hogy „Ausztrália legfontosabb intézményei – iskoláinktól, főiskoláinktól és szakmai szövetségeinktől kezdve a médiáig, a bányászattól, a mezőgazdaságtól és a turizmustól a kikötőkben lévő katonai létesítményekig és az elektromos hálózatokig, a helyi parlamentektől és az állami kormányoktól a canberrai pártokig – beszivárgásnak és átalakításnak vannak kitéve egy bonyolult ellenőrzési rendszer által, amelyet a KKP felügyel.” [21]

A 2008-as gazdasági válságot követően Ausztrália a gyakorlatban bebizonyította, hogy szívesen szolgál a Kínai Népköztársaság ellátási bázisául, mivel széles körben elterjedt az a nézet, hogy a Kínai Népköztársaság segítette ki Ausztráliát a recesszióból. Hamilton szerint a KKP beszivárgása és befolyása azért lehet ilyen hatékony Ausztráliában, mert az ausztrálok „hagyták, hogy ez az orrunk előtt történjen, mert elvakított bennünket az a hit, hogy csak Kína tudja garantálni a gazdasági jólétünket, és mert nem merünk szembeszállni Peking zsarnokoskodásával”. [22]

Annak ellenére, hogy tudtak a Kínai Kommunista Párt beszivárgásáról és befolyásáról a nyugati társadalomban, és különösen a tengerentúli kínai közösségek beszivárgásáról és ellenőrzéséről, a jó szándékú nyugatiak kezdetben naivan azt képzelték, hogy a párt stratégiájának fő célpontja a „negatívok” – azaz a kritikusok és az eltérő politikai véleményt vallók – elhallgattatása. Hamilton elmagyarázza, hogy a „negatív” műveletek mögött a Kínai Kommunista Párt „pozitív” törekvései állnak: a kínai bevándorlók felhasználása az ausztráliai társadalmi viszonyrendszer megváltoztatására. Ezzel arra akarják ösztönözni a nyugatiakat, hogy mutassanak szolidaritást a Kínai Kommunista Párttal – hogy Peking a befolyását növelhesse. Így Ausztrália segítené a Kínai Népköztársaságot abban, hogy ázsiai, majd globális szuperhatalommá váljon. [23]

Hasonlóképpen, a Kínai Kommunista Párt Ausztráliától Új-Zélandig kiterjeszti a beszivárgást és az ellenőrzést. Anne-Marie Brady, a Canterbury Egyetem kínai politika szakértője „Varázsfegyverek” címmel tett közzé jelentést. Ez Új-Zéland példáján keresztül mutatja be, hogy a Kínai Kommunista Párt hogyan szivárog be a tengerentúli régióba, és hogyan szerez politikai befolyást. A jelentésből kiderül, hogy az új-zélandi parlament számos kínai származású tagja szoros kapcsolatban áll a Kínai Kommunista Párttal, és hogy sok politikust megvesztegettek a gazdag kínai kereskedők és a KP szervezetei, például az új-zélandi kínai üzleti szövetségek hatalmas politikai adományaiból. [24] Röviddel a jelentés közzététele után Dr. Brady egyetemi irodájába betörtek. A betörést megelőzően egy névtelen levelet is kapott, amelyben megfenyegették: „Te vagy a következő”. [25]

Kína aktívan együttműködik a helyi új-zélandi politikusokkal is. Az új-zélandi politikai pártok tagjait például meghívják Kínába, és kedves figyelmességekkel halmozzák el őket. A nyugdíjas politikusoknak magas fizetésű pozíciókat ajánlanak fel kínai vállalatoknál, valamint egyéb juttatásokat, ha követik a párt vezérelveit. [26]

  • A KKP a csendes-óceáni szigetországokat veszi célba stratégiai értékük miatt

A csendes-óceáni szigetországok kis szigetméretük ellenére kritikus stratégiai értékkel bírnak, mivel tengeri bázisként szolgálhatnak. Teljes szárazföldi területük mindössze 53 000 négyzetkilométer, szemben a tengeren található kizárólagos gazdasági övezeteikkel, amelyek 19 000 000 négyzetkilométert tesznek ki – ez a terület több mint hatszor akkora, mint Kína kizárólagos gazdasági övezete. A csendes-óceáni szigetországokkal való szorosabb kapcsolatok kialakítása a Kínai Kommunista Párt katonai stratégiájának kevéssé ismert eleme.

Jelenleg a csendes-óceáni befolyási övezetek az Egyesült Államok, Japán, Új-Zéland, Ausztrália és Franciaország között oszlanak meg. Ahhoz, hogy növelni tudja lehetőségeit a Csendes-óceánon, a Kínai Népköztársaságnak először jó kapcsolatokat kell kiépítenie a szigetországokkal, majd lassan alá kell ásniuk az amerikai jelenlétet. [27]

John Henderson, új-zélandi professzor és Benjamin Reilly, ausztrál professzor megerősítették, hogy a KKP hosszú távú célja a Csendes-óceán déli részén az, hogy átvegye Amerika helyét szuperhatalomként. [28] A KKP hatalmas összegeket fektetett be Melanéziában, Mikronéziában és Polinéziában, hogy segítse ezeket a szigetországokat az infrastruktúra kiépítésében. Támogatja a helyi turizmust és e-business platformokat biztosít. Ez mostanra meghaladja az Egyesült Államok tevékenységét a régióban. Ben Bohane ausztrál író arra figyelmeztet, hogy Amerika elveszíti befolyását a csendes-óceáni térségben Kínával szemben. [29]

A kiterjedt pénzügyi támogatástól és a befektetésektől eltekintve, a tisztviselők arrogáns viselkedése tükrözi a Kínai Kommunista Párt valódi mentalitását, amint az erősödik. A képességeit nagyon nagyra tartja. Úgy bánik más nemzetek népeivel, ahogyan a kínai népet tartja totalitárius irányítása alatt. A cél az, hogy engedelmességet követeljenek meg a gyengébb országoktól. Természetesen a KKP-tól nem várható el, hogy betartsa a nemzetközi szabályokat és előírásokat.

A 2018 végén Pápua Új-Guineában tartott APEC-csúcstalálkozón a kínai tisztviselők durva és civilizálatlan viselkedése sokkolta a helyieket és a résztvevőket. A kínai tisztviselők durván megakadályozták, hogy újságírók (köztük a pápua-új-guineaiak) interjút készítsenek a Hszi Csin-ping kínai vezető és a csendes-óceáni szigetországok vezetői által rendezett fórum résztvevőivel. Ehelyett azt követelték, hogy minden újságíró hivatkozzon a Xinhua sajtóközleményére.

Annak elkerülése érdekében, hogy a KKP-rezsim tisztességtelen kereskedelmi magatartását elítélő nyilatkozatokat közös nyilatkozatban írjanak le, a kínai tisztviselők követelték, hogy találkozzanak Pápua Új-Guinea külügyminiszterével. Mivel a kínai tisztviselőkkel folytatott zártkörű találkozó befolyásolta volna annak elfogulatlan álláspontját, ezért elutasította a kérést. Ezen túlmenően a csúcstalálkozón a kínai tisztviselők kiabálva és ordítozva vádoltak meg más országokat azzal, hogy Kína ellen szervezkednek. Egy magas rangú amerikai tisztviselő „harag diplomáciának” nevezte a KKP tisztviselőinek viselkedését az APEC-en. [30]

  • Az adósságcsapdák lehetővé teszik a KKP számára, hogy ellenőrzése alá vonja Közép-Ázsia erőforrásait

A Szovjetunió felbomlása után a KKP nagy erőfeszítéseket tett a közép-ázsiai országokban, például Kazahsztánnal, Kirgizisztánnal, Tádzsikisztánnal, Türkmenisztánnal és Üzbegisztánnal való kapcsolatainak kiépítésére és bővítésére. A Kínai Népköztársaság stratégiai célja Közép-Ázsiában különböző nézőpontokból vizsgálható: Először is, Közép-Ázsia Kína nyugati terjeszkedésének olyan földdarabja, amelyet nem lehet megkerülni. Miközben Kína kiépíti az infrastruktúrát a Kínába irányuló és onnan érkező áruszállításhoz, kereskedelmi érdekeit is érvényesíteni és növelni kívánja Közép-Ázsiában. Másodszor, Kína ki akarja aknázni a természeti erőforrásokat, például a szenet, a kőolajat, a földgázt és a nemesfémeket, amelyek bőségesen rendelkezésre állnak ezekben az országokban. Harmadszor, a Hszincsianghoz földrajzilag és kulturálisan közel fekvő közép-ázsiai országok ellenőrzésével Kína megerősítheti az ottani etnikai kisebbségek feletti ellenőrzését.

Bár a Kínai Kommunista Párt nem jelentette ki, hogy uralni akarja Közép-Ázsiát, vezető szerepet vállalt ebben a régióban. „Az International Crisis Group” (Nemzetközi Válságcsoport) egy brüsszeli székhelyű agytröszt 2013-ban közzétett egy jelentést, amely szerint Kína a közép-ázsiai társadalmi zavargások kihasználásával gyorsan gazdasági szempontból meghatározó hatalommá vált a régióban. Peking Közép-Ázsiát a nyersanyagok és erőforrások beszerzési bázisának, valamint olcsó és rossz minőségű termékei piacának tekinti. Eközben a Kínai Kommunista Párt is dollármilliókat öl a közép-ázsiai befektetésekbe és segélyekbe a hszincsiangi stabilitás fenntartása nevében. [31]

Autópályák, vasutak, légi folyosók, kommunikációs útvonalak és olajvezetékek hatalmas hálózata köti össze Kínát Közép-Ázsiával. A China Road and Bridge Corporation (CRBC) és vállalkozói felelősek az autópályák, vasutak és elektromos vezetékek építéséért Közép-Ázsiában. Az egyik legveszélyesebb és legösszetettebb területen utakat aszfaltoznak, illetve újakat építenek, hogy a kínai árukat Európába és a Közel-Keletre, valamint a pakisztáni és iráni kikötőkbe szállítsák. A Kína és az öt közép-ázsiai ország közötti diplomáciai kapcsolatok révén a Kína és Közép-Ázsia közötti kereskedelem teljes volumene az 1992 és 2012 közötti két évtizedben százszorosára nőtt. [32]

Közép-Ázsiában a Kínai Kommunista Párt nagy állami, hitelből finanszírozott infrastrukturális projektekbe fektetett be. Egyes szakértők megjegyezték, hogy az ilyen beruházások egy olyan új világrend alapját képezhetik, amelyben Kína meghatározó szerepet játszik. Ebből a szempontból Közép-Ázsia, Ausztráliához hasonlóan, egy újabb próbaterület a KKP diplomáciai stratégiájának koncepcionális forradalmához. [33]

Peking hajlamos támogatni a közép-ázsiai országok korrupt, tekintélyelvű vezetőit. Az átláthatatlan beruházási projekteket elsősorban a helyi társadalmi elit számára tekinthetők előnyösnek. A Nemzetközi Válságcsoport jelentése szerint a közép-ázsiai kormányok mindegyike gyenge, korrupt és rengeteg társadalmi és gazdasági nyugtalansággal néz szembe. [34] A Peking által támogatott nagy infrastrukturális projektek nemcsak hatalmas hiteleket foglalnak magukban, hanem önös érdekeken alapuló hatósági jóváhagyásokat és engedélyeket is. Ez a korrupció további megjelenéséhez és súlyosbodásához vezet ezekben a kormányokban.

Üzbegisztánban Iszlam Karimov az ország elnökeként az 1991-es függetlenség kezdetétől 2016-ban bekövetkezett haláláig uralkodott. Ezt megelőzően a Szovjetunióban az Üzbég Szovjet Szocialista Köztársaság Kommunista Pártjának első titkára volt. A Szovjetunió bukása után Üzbegisztán így negyedszázadon át Karimov önkényuralma alatt állt. 2005-ben mészárlás történt Kelet-Uzbegisztánban, Andidzsán városában, amikor a kormánycsapatok bevetése több száz ember halálát okozta. A Kínai Kommunista Párt szokás szerint Karimov elkötelezett támogatójaként mutatkozott be, és segítette Üzbegisztánt és a régió más országait a status quo fenntartására irányuló erőfeszítéseikben. [35]

A közép-ázsiai országok törékeny gazdasági struktúrája és az infrastruktúrára nyújtott hatalmas kínai hitelek együttesen különösen sebezhetővé teszik ezeket az országokat a kínai adósságcsapdába esés szempontjából. Türkmenisztán mély gazdasági válságtól szenved, az éves inflációs ráta meghaladja a 300 százalékot, a munkanélküliség becslések szerint több mint 50 százalékos, az élelmiszerhiány súlyos, és a korrupció elharapózott. Eközben Kína a türkmén gáz egyetlen vásárlója [36], és a legnagyobb hitelező is, ami a 9 milliárd dolláros külső adósságot illeti (ez 2018-ban a GDP 30 százalékát teszi ki). [37] Nem zárható ki, hogy Türkmenisztánnak nincs más választása, mint átadni földgázmezőit Kínának, hogy adósságait ki tudja fizetni. [38] Ez az ország már nagyrészt Peking kezébe helyezte a gazdasági ütőereit.

Tádzsikisztán több mint 300 millió dolláros kölcsönt vett fel Kínától egy erőmű építésére. Mivel az ország nem tudta visszafizetni az adósságát, az adósság törlesztésére egy aranybányát adtak át Kínának. [39]

A kirgiz gazdaság is veszélyben van. Ott a Kínai Kommunista Párt nagy infrastrukturális projektjei vezettek ahhoz, hogy az ország adósságcsapdába került. Valószínű, hogy Kirgizisztán természeti erőforrásainak egy részét az adósság törlesztésére fogja fordítani. Kirgizisztán a Huawei és a ZTE kínai kommunikációs vállalatokkal is együttműködött olyan digitális kommunikációs eszközök kifejlesztésében, amelyek szigorítják az emberek feletti állami ellenőrzést. Ez kiskaput hagyott Kína számára, hogy kiterjessze felügyeletét ezekre az országokra. [40]

Peking is kihasználta a Szovjetunió felbomlása utáni hatalmi vákuumot, és behatolt a kazah energiaágazatba. A kazah gazdaság a nyersolaj kitermelésétől függ, és az olajból származó bevételeket amerikai dollárban olcsó kínai termékek vásárlására fordítják. Az olajfúrástól eltekintve a nemzet ipari alapjai törékenyek. Az olcsó kínai termékek piacra áramlásával Kazahsztán feldolgozóipara összeomlott. [41]

A Kínai Kommunista Párt közép-ázsiai terjeszkedésének másik motivációja a Közép-Ázsiában élő ujgur disszidensek elleni fellépés. A Kína vezette Sanghaji Együttműködési Szervezet (SCO) alapszabálya lehetővé teszi a gyanúsítottak kiadatását a tagországoknak. Egy tagország akár saját tisztviselőit is elküldheti egy másik tagállamba, hogy ott vizsgálatokat végezzenek. A Kínai Kommunista Párt így külföldre is kiterjeszti az ujgurok elnyomását, és letartóztatja a más országokba menekült ujgur disszidenseket. [42]

  • A KKP kulcsfontosságú államokat használ a stratégiai erőforrások biztosítására

A Kommunista Párt „perifériás stratégiájának” végrehajtásához tartozik, hogy először a kulcsfontosságú államokban kell megvetnie a lábát, amelyek aztán a régió egész területén a stratégiai célok elérésének alapjául szolgálnak. A párt agytrösztjei szerint azok a kulcsállamok, amelyek jelentős regionális hatalommal rendelkeznek, és amelyeket Peking a kapacitásaival és erőforrásaival irányítani tud. Továbbá, ezeknek az államoknak nincsenek közvetlen stratégiai érdekellentétei a Kínai Kommunista Párttal, és nincsenek szoros közös érdekeik az Egyesült Államokkal. [43] A már említett Ausztrália, Kazahsztán és más államok mellett a közel-keleti Irán és Mianmar is a kínai rezsim legfontosabb stratégiai célországai közé tartozik.

A Közel-Keleten Irán az az ország, amelybe a legtöbb kínai befektetés érkezik. Irán a térség egyik legnagyobb olajtermelője, és az 1970-es évek vége óta ideológiai harcban áll a Nyugattal, ami természetesen a Kínai Kommunista Párt gazdasági és katonai partnerévé teszi. Peking az 1980-as évek óta szoros gazdasági és katonai kapcsolatokat ápol Iránnal.

1991-ben a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség megállapította, hogy a Kínai Kommunista Párt uránt exportált Iránba, és hogy Kína és Irán 1990-ben titkos nukleáris megállapodást kötött. [44] Amikor az iráni urándúsítási projekt 2002-ben ismertté vált, a nyugati olajvállalatok kivonultak az országból, ami lehetőséget adott a Kínai Kommunista Pártnak, hogy kihasználja a helyzetet, és szorosabb kapcsolatokat építsen ki Iránnal. [45]

A KKP és Irán közötti kétoldalú kereskedelem volumene 1992 és 2011 között exponenciálisan nőtt, tizenhét év alatt több mint százszorosára emelkedett – bár az iráni rezsimmel szembeni nemzetközi szankciók nyomására jelentős lassulás következett be. [46] A Kínai Kommunista Párt támogatásának köszönhetően azonban Irán képes volt túlélni a rá kiszabott nemzetközi elszigeteltséget, és rövid illetve közepes hatótávolságú ballisztikus rakéták, valamint hajók elleni rakéták széles arzenálját tudta kifejleszteni. A kínaiak tengeri aknákat és támadásra alkalmas motorcsónakokat is szállítottak a rezsimnek, és segítettek Iránnak egy titkos vegyifegyver-projekt megvalósításában. [47]

A KKP-rezsim által kedvelt másik fontos állam Mianmar (korábban Burma), a dél-ázsiai szomszédja. Mianmar hosszú partvonallal rendelkezik, amely stratégiai fontosságú hozzáférést biztosít az Indiai-óceánhoz. A Kínai Kommunista Párt a Kína-Mianmar-csatorna megnyitását stratégiai lépésnek tekinti, hogy a lehető legkisebbre csökkentse a Malakkai-szorostól való függőséget. [48] A burmai katonai kormány rossz emberi jogi helyzete miatt az országot elszigetelték a nemzetközi közösségtől. Az 1988-as mianmari demokráciamozgalmat végül katonai erővel verték le. A következő évben a kínai fegyveres erők pekingi tankjai tüzet nyitottak a Tienanmen téren a demokráciapárti tüntetőkre.

A nemzetközi közösség által egyaránt elítélt két autoriter kormány némi vigaszt talált egymás diplomáciai társaságában, és azóta is szoros kapcsolatokat ápolnak. 1989 októberében Than Shwe, a korábbi katonai junta elnöke (és államfő 2011-ig) Kínába látogatott. A két állam 1,4 milliárd dollár értékű fegyvermegállapodást írt alá. [49] Az 1990-es években is számos fegyverüzlet folyt közöttük. A Kínai Kommunista Párt által Mianmarnak eladott felszerelések között harci repülőgépek, járőrhajók, harckocsik és páncélozott személyszállító járművek, légvédelmi ágyúk és rakéták szerepeltek. [50] A KKP által nyújtott katonai, politikai és gazdasági támogatás a burmai katonai junta mentőövévé vált a túlélésért folytatott küzdelemben. [51]

2013-ban a kínaiak 5 milliárd dollárt fektettek be a Kína-Mianmar nyersolaj- és gázvezetékbe, amely Kína negyedik legnagyobb stratégiai olaj- és gázimport-vezetékének számít. Bár ez erős lakossági tiltakozásba ütközött, 2017-ben a Kínai Kommunista Párt támogatásával megkezdte a működését. [52] Hasonló beruházások közé tartozik a Myitsone gát (jelenleg a helyi ellenállás miatt felfüggesztve) és a Letpadaung rézbánya. 2017-ben a Kína és Mianmar közötti kétoldalú kereskedelem összesen 13,54 milliárd USD-t tett ki. A Kínai Kommunista Párt jelenleg egy Kína-Mianmar gazdasági folyosó létrehozását tervezi 70 százalékos pekingi részvétellel. Ez magában foglalja az Indiai-óceánhoz való hozzáférést biztosító mélyvízi kikötőt [53] és a „Kyaukpyu különleges gazdasági övezet” nevű ipari parkot is. [54]

c) Az „oszd meg és uralkodj” módszerének használata Európa és az Egyesült Államok elválasztására

A hidegháború idején Európa állt a szabad világ és a kommunista tábor közötti szembenállás középpontjában. Amerika és a nyugat-európai nemzetek az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (NATO) révén szoros szövetséget kötöttek. A hidegháború vége után Európa kezdett veszíteni gazdasági és politikai jelentőségéből.

Azzal a céllal, hogy éket verjen Európa és az Egyesült Államok közé, a Kínai Kommunista Párt az európai országok megosztásának és meghódításának stratégiáját követte. Annak érdekében, hogy lépésről lépésre behatoljon Európába és befolyást szerezzen, alkalmazkodott a helyi viszonyokhoz. Az elmúlt években egyre nyilvánvalóbbá váltak Európa és az Egyesült Államok közötti különbségek számos fontos kérdésben. A Kínai Kommunista Párt tevékenysége hozzájárult ehhez.

A 2008-as pénzügyi válságot követően a Kínai Kommunista Párt kihasználta, hogy a gyengébb európai gazdaságoknak nagy szükségük volt külföldi befektetésekre. A párt nagy összegeket biztosított ezeknek az országoknak, cserébe kompromisszumokért olyan kérdésekben, mint a nemzetközi jog és az emberi jogok. A kínai kormány ezt a módszert használta arra, hogy az európai országok között szakadásokat hozzon létre és kiterjessze azt, majd hasznot is húzott ebből. A KKP célországai közé tartozik Görögország, Spanyolország, Portugália és Magyarország.

Görögország adósságválsága után a Kínai Kommunista Párt nagy összegeket fektetett be az országban, pénzt cserélve politikai befolyásra, és az Görögországot kapuként használta fel, hogy nagyobb befolyást szerezzen Európában. Néhány éven belül a KKP 35 évre szóló koncessziót szerzett Görögország legnagyobb kikötőjének, Pireusz autonóm kikötőjének második és harmadik konténertermináljára, és átvette a kikötő fő átrakodási csomópontját.

2017 májusában Kína és Görögország hároméves cselekvési tervet írt alá a vasút, a kikötők, a repülőtéri összeköttetések, az energiaellátás és az erőművekbe történő beruházások terén. [55] A KKP iránt való elkötelezettsége már politikai eredményeket mutat. 2016 után Görögország, az Európai Unió tagja, többször is felszólalt a kínai rezsim politikáját és emberi jogi helyzetét bíráló uniós javaslatok ellen. Ezért számos lehetséges uniós nyilatkozat ebben a kérdésben elmaradt. A New York Times kommentárja szerint 2017 augusztusában „Görögország elismeréssel adózott Kína, a leglelkesebb és geopolitikai szempontból legambiciózusabb barátja fejlődése előtt”. [56]

2012-ben a Kínai Kommunista Párt rendszere „Kína-Közép-Kelet-Európa csúcstalálkozó” vagy „16+1” néven együttműködést kezdeményezett tizenhat közép- és kelet-európai országgal. Magyarország volt az első ország, amely csatlakozott a „16+1” kezdeményezéshez, és az első európai ország, amely aláírta az „Egy övezet, egy út” megállapodást Kínával. 2017-ben a Kína és Magyarország közötti kétoldalú kereskedelem volumene meghaladta a 10 milliárd dollárt. Görögországhoz hasonlóan Magyarország is többször felszólalt a KKP emberi jogi visszaéléseivel kapcsolatos uniós bírálatok ellen. [57] A Cseh Köztársaság elnöke még egy gazdag kínai üzletembert is felfogadott személyes tanácsadójának, és távol tartotta magát a Dalai Lámától. [58]

Az együttműködési keretbe bevont tizenhat ország közül tizenegy uniós és öt nem uniós ország. A Kínai Kommunista Párt továbbra is a regionális együttműködés új modelljét javasolja, nyilvánvalóan az Európai Unió megosztásának szándékával. A tizenhat ország között számos volt szocialista ország van. Ezeket az országokat a történelem során mind kommunista kormányok uralták, és e rendszerek számos ideológiai és szervezeti örökségét viselik tovább. Bizonyos mértékig természetes, hogy megfelelnek a Kínai Népköztársaság követelményeinek.

Európában is sok kis ország van. Egyetlen országnak is nehéz felvenni a versenyt a Kínai Kommunista Párttal. A párt ezt kihasználva minden egyes kormányt külön-külön ellenőrzött, és megfélemlítette őket, hogy hallgassanak Kína emberi jogi jogsértéseiről és veszélyes külpolitikájáról. A legjellemzőbb példa Norvégia. 2010-ben a norvég Nobel-bizottság egy bebörtönzött kínai disszidensnek ítélte oda a Nobel-békedíjat. A Kínai Kommunista Párt gyorsan visszavágott. Különböző kereskedelmi akadályokat emelt a norvég lazac Kínába irányuló exportja elé, és egyéb konfliktusokat okozott. Hat évvel később a két ország közötti kapcsolatok ismét „normalizálódtak”. Norvégia most hallgat az emberi jogi kérdésekről Kínában. [59]

A hagyományos nyugat-európai hatalmak is érzik a KKP növekvő befolyását. A kínai kormány közvetlen beruházásai Németországban 2010 óta jelentősen megnőttek. 2016-ban és 2017-ben Kína volt Németország legnagyobb kereskedelmi partnere. 2016-ban 56 német vállalatot vásároltak fel kínai és hongkongi befektetők, a befektetések összege elérte a 11 milliárd eurót. Ezek a fúziók és felvásárlások lehetővé tették a kínai vállalatok számára, hogy gyorsan belépjenek a piacra, és fejlett nyugati technológiákat, márkákat és egyéb eszközöket szerezzenek. [60] Az amerikai Hoover Institution egy 2018-as jelentésében ezeket a taktikákat „weaponized” (fegyverré alakított) befektetésnek nevezte. [61]

A nyugat-németországi Duisburg iparváros az „Egy övezet, egy út” európai tranzitpontjává vált. Hetente harminc vonat érkezik a városba kínai árukkal, amelyeket aztán külön-külön továbbszállítanak más országokba. Duisburg polgármestere a várost Németország „Kína városának” nevezte. [62]

A KKP a Franciaországgal való kapcsolataiban régóta a „tranzakciós diplomácia” stratégiáját követi. Amikor például Csiang Cö-min, a Kínai Kommunista Párt akkori vezetője 1999-ben Franciaországba látogatott, egy nagyszabású üzletet ajánlott fel közel harminc Airbus repülőgép megvásárlásával 15 milliárd frank (2,29 milliárd euró) értékben. Ez vezetett ahhoz, hogy a francia kormány támogatta Kína WTO-csatlakozását. A Tienanmen téri mészárlás után Franciaország lett az első nyugati ország, amely átfogó stratégiai partnerséget kötött Kínával. Az akkori francia elnök volt az első a Nyugaton, aki a genfi emberi jogi konferencián ellenezte a Kínával szembeni kritikát; az első, aki határozottan kiállt a Kínával szembeni uniós fegyverembargó feloldása mellett; és az első nyugati kormányfő, aki dicsérte a Kínai Népköztársaságot. [63] Ezenfelül a Kínai Kommunista Párt terjeszkedésének korai szakaszában nagyszabású kínai kulturális heteket szervezett Franciaországban, hogy a kommunista ideológiát a kultúra álcája alatt népszerűsítse. [64]

Az Egyesült Királyság, amely hagyományosan erős európai ország és az Egyesült Államok fontos szövetségese, szintén a KKP egyik legértékesebb célpontja. 2016. szeptember 15-én az Egyesült Királyság kormánya hivatalosan jóváhagyta a Hinkley Point C atomerőmű-projekt elindítását, amely Kína és egy francia konzorcium közös vállalkozása volt. A Hinkley Point C egy 3200 megawatt beépített kapacitású atomerőmű Somersetben, Délnyugat-Angliában.

A projektet a szakértők, köztük mérnökök, fizikusok, környezetvédők, Kína-szakértők és gazdasági elemzők hevesen bírálták. Különösen a brit nemzetbiztonságra leselkedő hatalmas rejtett veszélyeket vetették fel. Nick Timothy, Theresa May miniszterelnök korábbi kabinetfőnöke rámutatott, hogy a biztonsági szakértők – állítólag a kormányon belül és kívül egyaránt – „aggódnak amiatt, hogy a kínaiak arra használhatják fel a szerepüket, hogy olyan gyenge pontokat építsenek be az informatikai rendszerbe, amelyek lehetővé teszik számukra, hogy tetszés szerint leállítsák a brit energiatermelést”. [65] A brit Guardian ezt „a világ legdrágább erőműve mögött álló ’szörnyű üzletnek’ nevezi„. [66]

A módszerek, amelyekkel a kínai rezsim kiterjeszti befolyását Európában és a világ más részein, mindenütt jelen vannak és nagyon sokfélék. Ezek közé tartozik az európai csúcstechnológiai vállalatok felvásárlása, valamint a fontos kikötők részvényei feletti ellenőrzés. Nyugdíjas politikusokat vesztegetnek meg, hogy dicsérjék a Kínai Kommunista Párt programját, a sinológusokat pedig ráveszik, hogy a párt dicséretét zengjék. Az egyetemekbe, agytrösztökbe és kutatóintézetekbe beszivárognak, és így tovább. [67] A kommunista párt által ellenőrzött China Daily angol nyelvű kiadásának havonta van egy melléklete a nagy múltú brit The Daily Telegraph című újságban; a mellékletek a kínai rezsimet szépítő cikkeket tartalmaznak. Peking évente akár 750 000 fontot is fizet a The Daily Telegraphnak a mellékletekért.” [68]

A Kínai Kommunista Párt európai tevékenysége komoly aggodalmat keltett a tudósok körében. A Global Public Policy Institute (GPPi, Berlin), Európa egyik vezető agytrösztje 2018-ban kutatási jelentést tett közzé, amely feltárja a KKP európai titkos tevékenységeit:

„Kína a befolyásolás átfogó és rugalmas eszköztárával rendelkezik, amely a nyílt és a burkolt befolyásolás között mozog, főként három területen: a politikai és gazdasági elit, a média és a közvélemény, valamint a civil társadalom és a tudományos élet területén. Politikai befolyásának kiterjesztése során Kína kihasználja Európa egyoldalú nyitottságát. Európa kapui tárva-nyitva állnak, míg Kína szigorúan korlátozni akarja a külföldi eszmék, szereplők és a tőke bejutását.

Ennek az aszimmetrikus politikai kapcsolatnak a hatásai kezdenek megmutatkozni Európában. Az európai államok egyre inkább hajlanak arra, hogy politikájukat „megelőző engedelmességgel” igazítsák ki, hogy a kínai fél kegyeit elnyerjék. Az Európai Unió (EU) és az európai szomszédság politikai elitje elkezdte elfogadni a kínai retorikát és érdekeket, még akkor is, ha azok ellentmondanak a nemzeti és/vagy európai érdekeknek. Az EU egysége szenvedett kárt a kínai megosztó és kormányzati taktikáktól, különösen a liberális értékek és az emberi jogok védelme és kivetítése terén. Peking az európai politikai és szakmai rétegek közül is élvezheti a készséges támogatók „szolgáltatásait”, akik szívesen népszerűsítik a kínai értékeket és érdekeket. Nemcsak Kína igyekszik aktívan politikai tőkét építeni, hanem az EU-tagállamok politikai elitje is, akik megpróbálják magukhoz vonzani a kínai pénzt, vagy világviszonylatban nagyobb elismerést szerezni.” [69]

Az európai politikai, gazdasági és kulturális beszivárgás mellett a Kínai Kommunista Párt a kémkedés különböző formáival is foglalkozik. 2018. október 22-én a francia Le Figaro címlapján a „Le Figaro leleplezései a Franciaországot célzó kínai kémkedési programról” címmel jelent meg. A Le Figaro exkluzív riportsorozatban leplezte le a Kínai Kommunista Párt különböző kémtevékenységeit Franciaországban. Ez magában foglalta azt is, hogy hogyan használták az üzleti és közösségi hálózatokat, különösen a LinkedIn-t, hogy francia embereket toborozzanak, akik információkat szolgáltattak a KKP-nak. A cél a francia politikai, gazdasági és stratégiai szférába való beszivárgás, valamint a konkrét helyzetekre vonatkozó széles körű bennfentes ismeretek megszerzése. A jelentés azt is megállapítja, hogy ezek az esetek csak a jéghegy csúcsát jelentik a Kínai Kommunista Párt franciaországi kémtevékenységét illetően. [70] Ennek célja a francia államra és annak gazdasági eszközeire vonatkozó érzékeny információk nagyarányú megszerzése. Hasonló kémtevékenységekre Németországban is sor került. [71]

d) A Kínai Kommunista Párt a „kínai modellt” exportálja Afrika újbóli gyarmatosítására

A második világháború után Afrika dekolonizálódott, és számos afrikai ország függetlenné vált. Ahogy egyre több technológia és tőke került át Nyugatról Kínába, Afrika fokozatosan kikerült a Nyugat figyelmének középpontjából. A Kínai Kommunista Párt a Nyugat támogatásával egyre inkább beavatkozott Afrikában. A Kínai Kommunista Párt erői elkezdték kiszorítani azt, amit a nyugati uralkodók Afrikában létrehoztak, és beszivárogtak az ottani politikába, gazdaságba és társadalomba. Egyrészt a párt a fejlesztési segély zászlaja alatt udvarolt az afrikai államoknak, és az ENSZ-en belül közös frontot hozott létre az Egyesült Államokkal és más szabad országokkal szemben. Másrészt a Kínai Népköztársaság könyörtelenül manipulálta az afrikai kormányokat és ellenzéki csoportokat gazdasági megvesztegetés és katonai segélyek révén, ellenőrizve az afrikai országok ügyeit, és rájuk erőltetve a kínai modellt és annak értékeit.

2001 és 2010 között a Kínai Export-Import Bank, amely a KKP ellenőrzése alatt áll, 62,7 milliárd dollárnyi hitelt nyújtott afrikai országoknak. E kölcsönök kamatai viszonylag alacsonyak voltak, és a felszínen úgy tűnik, hogy nem kapcsolódnak hozzájuk politikai feltételek. Mivel azonban ezek a hitelek természeti erőforrásokat használnak fedezetként, a KKP gyakorlatilag jogot szerzett arra, hogy hatalmas mennyiségű erőforráshoz és nyersanyaghoz jusson.

2003-ban a Kínai Export-Import Bank kölcsönt nyújtott Angolának. Az úgynevezett „angolai modellben” a nyersolaj szolgált biztosítékként. A következő helyzet alakult ki: „Vannak kínaiak, akik kifúrják az olajat, majd a kínai erők által őrzött kínai csővezetékbe szivattyúzzák azt, útban egy kínaiak által épített kikötőbe, ahol azt Kínába tartó kínai tartályhajókra rakodják. Vannak kínaiak, akik felfegyvereznek egy olyan rezsimet, amely emberiség elleni bűncselekményeket követ el; és vannak kínaiak, akik megvédik ezt a kormányt és lobbiznak érte az ENSZ Biztonsági Tanácsában.” [72]

2016-ban Kína lett Afrika legnagyobb kereskedelmi partnere és közvetlen külföldi befektetője. [73] Afrikában élesen bírálták a KKP-irányítási modellt a számos visszaélés miatt: alacsony bérek, rossz munkakörülmények, silány termékek, „Tofu-Dreg-Engineering” [nagyon rossz minőségű projektek], szennyezés, kormánytisztviselők megvesztegetése és más korrupt gyakorlatok. A kínai bányászati tevékenységek Afrikában gyakran a helyi lakosság tiltakozását is kiváltották.

Michael Sata, Zambia korábbi elnöke 2007-es elnökválasztási kampánya során azt mondta: „Azt akarjuk, hogy a kínaiak távozzanak, és a régi gyarmati urak térjenek vissza. Ők is felhasználták a természeti erőforrásainkat, de legalább jól gondoskodtak rólunk. Iskolákat építettek, megtanították nekünk a nyelvüket, és elhozták nekünk a brit civilizációt. A nyugati kapitalizmusnak legalább van emberi arca, a kínaiak csak arra hajtanak, hogy kizsákmányoljanak minket.” [74]

Zambiában a kínai befolyás mindenütt jelen van. Sata úrnak nem volt más választása, mint alkut kötni a Kínai Kommunista Párttal. Amikor hatalomra került, azonnal találkozott a kínai nagykövettel, és 2013-ban Kínába látogatott.

Szudán volt az egyik első bázis, amelyet a Kínai Kommunista Párt Afrikában létesített. Az elmúlt húsz évben a párt szudáni befektetései exponenciálisan nőttek. A bőséges olajtartalékok mellett Szudán stratégiai fekvése a Vörös-tengeren is kulcsfontosságú volt a kínai kormány tervei szempontjából. [75] Az 1990-es években, amikor a nemzetközi közösség elszigetelte Szudánt a terrorizmus és a radikális iszlám támogatása miatt, a Kínai Kommunista Párt ezt előnyként használta ki. Kína hamarosan Szudán legnagyobb kereskedelmi partnerévé vált, megvásárolva a Szudán által exportált olaj nagy részét. [76] A KKP befektetései segítették al-Bashir totalitárius rendszerének fennmaradását és fejlődését, a Nyugat korlátozásai ellenére. A KKP hadserege még fegyvereket is exportált Szudánba ebben az időszakban, közvetve támogatva a dárfúri népirtást a század elején.

A nemzetközi közösségen belül a Kínai Kommunista Párt kétszínű szerepet játszott: miközben Kína békefenntartó erőket küldött az ENSZ-hez, hogy közvetítsenek a szudáni konfliktusban, Peking nyíltan meghívta Kínába a szudáni elnököt, akit a Nemzetközi Büntetőbíróság emberiség elleni bűncselekmények miatt köröz, és kijelentette, hogy Kína mindig Szudán barátja lesz, függetlenül attól, hogy hogyan változik a világ és milyen a szudáni helyzet. [77]

A Kínai Kommunista Párt nem sajnálja az energiát a fejlődő országok megnyerésére. 2000-ben megalakult a Kína-Afrika Együttműködési Fórum (FOCAC). Az első találkozóra Pekingben került sor. Az alapítás éveinek későbbi fórumai alatt a Kínai Kommunista Párt vezetői pénzt pumpáltak Afrikába. 2000-ben Csiang Cö-min 10 milliárd jüan (1,28 milliárd euró) adósságkönnyítést jelentett be az ottani szegény országok számára a nyitóforduló alkalmával. Amikor 2006-ban ismét Peking adott otthont a csúcstalálkozónak, a Kínai Kommunista Párt nemcsak adósságkönnyítést hirdetett azon szegény afrikai országok számára, amelyekkel diplomáciai kapcsolatokat ápolt [78], a párt több mint 10 milliárd dollárt (9,14 milliárd eurót) küldött Afrikába pénzeszközök, kölcsönök, ösztöndíjak és különböző segélyprojektek formájában.

A dél-afrikai Johannesburgban 2015-ben tartott csúcstalálkozón a KKP bejelentette, hogy 60 milliárd dollárnyi tőkét biztosít az afrikai országokkal való együttműködésre tíz nagy együttműködési terv megvalósítása érdekében. [79] 2018. augusztus 28-án a KKP kereskedelmi miniszterhelyettese megjegyezte, hogy „a 33 legkevésbé fejlett afrikai országból származó termékek 97 százalékára nem vonatkoznak vámok”. [80] 2018. szeptember 3-án, a pekingi Kína-Afrika Együttműködési Fórumon a KKP ismét ígéretet tett arra, hogy Afrikának 60 milliárd dollárt biztosít feltétel nélküli segélyek, kamatmentes kölcsönök, valamint projekthez kötött tőke- és befektetési alapok formájában.

A Kínai Kommunista Párt ugyanakkor ígéretet tett arra, hogy a 2018 végén esedékes kormányközi adósságokat elengedik a Kínai Kommunista Párttal diplomáciai kapcsolatban álló afrikai országoknak. [81]

Több évtizedes fáradságos erőfeszítéseket követően a Kínai Kommunista Párt a kereskedelmi és üzleti kapcsolatokon keresztül megszerezte az afrikai gazdaság feletti ellenőrzést. Gazdasági ösztönzőkkel számos afrikai kormányt megvásárolt, hogy kövesse Peking utasításait. A külvilág felismerte, hogy a KKP-rezsim hogyan próbálja meghódítani Afrikát, és hogyan használja Afrikát színpadként a pártmodell népszerűsítésére és védelmére. Ahogy a kínai rezsim felépítését tanulmányozó egyik tudós kifejtette: ” Kína fejlődése az elmúlt 40 évben megmutatta, hogy nem kell azt tennie, amit a Nyugat tett a siker érdekében. A történetnek még nincs vége. Az Afrikára gyakorolt ​​hatását elképzelni sem lehet.” [82]

Kína példáját követve Etiópia korábbi miniszterelnöke, Meles Zenawi ötéves tervet dolgozott ki Etiópia számára. A kormányzó párt, az Etiópiai Forradalmi Demokratikus Népi Front (EPRDF) szervezete és struktúrája is feltűnő hasonlóságot mutatott a Kínai Kommunista Párt rezsimjéhez. Egy névtelen forrás a kínai külügyminisztériumban azt mondta, hogy az EPRDF számos magas rangú tisztviselője Kínába ment tanulni és képzésen részt venni, illetve számos kulcsfontosságú tisztviselő gyermekei is Kínába mentek, hogy befejezzék a tanulmányaikat. Ez még nyilvánvalóbb volt miniszteri szinten, ahol gyakorlatilag minden tisztviselő olvasta Mao Ce-tung Válogatott írásait.” [83]

2013 márciusában, a BRICS-csúcstalálkozón (Brazília, Oroszország, India, Kína, Dél-Afrika) az etióp miniszterelnök kijelentette, hogy Kína kereskedelmi partner és fejlesztési modell is Etiópia számára. Etiópiát ma Afrika „új Kínájaként” emlegetik. Etiópia internetfelügyelete és cenzúrája, a kormány totalitárius jellege, a média ellenőrzése és hasonlók ugyanolyan formát öltenek, mint Kínában. [84]

Etiópia nem az egyetlen példa. 2018-ban a KKP Központi Bizottságának Nemzetközi Osztálya szervezte meg a negyedik kínai-afrikai „Fiatal vezetők fórumát” és a második kínai-latin-amerikai „Politikai pártok fórumát” a Guangdong állambeli Sencsenben. A képzés a vezetőknek és a kormány képviselőinek szólt.

Yun Sun, a washingtoni Stimson Center Kína-programjának társigazgatója rámutat, hogy ez a fajta politikai képzés a kínai modell fejlődő országokba történő exportálásáról szól. Azt mondta:

„Három céllal szervezték meg ezt a fajta politikai képzést. Először is, hogy megmutassa, hogy a KKP rendszere legitim – megpróbálja elmondani a világnak, hogyan vezette sikeresen a KKP Kína országát, és hogyan lehet ezt a sikert megismételni a fejlődő országokban. Másodszor a KKP igyekszik előmozdítani azt a tapasztalatot, amelyet Kína a fejlődése során szerzett, az úgynevezett „az ország kormányzásával kapcsolatos eszmecsere során”. Még ha a KKP nem is kifejezetten „exportálja a forradalmat”, az ideológiai megközelítését mindenképpen exportálja. A harmadik cél a Kína és Afrika közötti cserekapcsolatok erősítése.” [85]

e) Előrenyomulás Latin-Amerikában: megszállók Amerika hátsó udvarában

Mivel Latin-Amerika földrajzilag közel van az Egyesült Államokhoz, mindig is Amerika befolyási övezetében volt. Bár számos szocialista rezsim jelent meg Latin-Amerikában, amikor a kommunizmus a 20. század közepén végigsöpört a világon, a külső hatások soha nem jelentettek fenyegetést Amerikára.

A Szovjetunió összeomlása után a Kínai Kommunista Párt vette célba Latin-Amerikát. A „Dél-Dél együttműködés” jelszava alatt elkezdett beszivárogni a társadalom minden szektorába a régióban, behatolva olyan területekre, mint a gazdaság, a kereskedelem, a katonaság, a diplomácia, a kultúra és a többi. Számos latin-amerikai ország, például Venezuela, Kuba, Ecuador és Bolívia kormánya már korábban is ellenséges volt Amerikával szemben. Amikor a Kínai Kommunista Párt átnyúlt az óceánon, következetesen kihasználta ezt az ellenségeskedést, tovább fokozva ezekben a nemzetekben az Egyesült Államokkal szemben kialakult feszültséget és erősítve az Amerika-ellenességüket.

Ez egyrészt csökkentette az USA helyzeti előnyét a régióban. Másrészt a KKP szabadon tevékenykedhetett Amerika-szerte, támogatta a latin-amerikai szocialista rezsimeket, és ezzel megalapozta az Egyesült Államokkal való hosszú távú konfrontációt. Nem túlzás azt állítani, hogy Kína beszivárgása és befolyása Latin-Amerikában messze meghaladja azt, amit a Szovjetunió a múltban elért.

Először is, a Kínai Kommunista Párt a külkereskedelmet és a befektetéseket arra használta fel, hogy kiterjessze befolyását Latin-Amerikában. A Brookings Institution, egy amerikai székhelyű agytröszt jelentése szerint Kína Latin-Amerikával folytatott kereskedelme 2000-ben 12 milliárd dollár volt, 2013-ra azonban 260 milliárd dollárra nőtt, ami több mint hússzoros növekedést jelent. 2008 előtt Kína hitelkötelezettségei nem haladták meg az egymilliárd dollárt, de 2010-re már 37 milliárd dollárra emelkedtek. 2005 és 2016 között Kína 141 milliárd dollárnyi támogatást ígért a latin-amerikai országoknak. Ma a Kínából származó hitelek összege magasabb, mint a Világbank és az Amerika-közi Fejlesztési Bank által nyújtott hiteleké együttvéve. A Kínai Kommunista Párt bejelentette továbbá, hogy 2025-ig 250 milliárd USD közvetlen beruházást fog Latin-Amerikának biztosítani, és hogy a Kína és Latin-Amerika közötti kétoldalú kereskedelem eléri az 500 milliárd USD-t. Latin-Amerika jelenleg Kína második legnagyobb befektetési célpontja, közvetlenül Ázsia után.

Kína uralja számos dél-amerikai ország külkereskedelmét. Latin-Amerika három legnagyobb gazdasága – Brazília, Chile és Peru – számára Kína a legfontosabb kereskedelmi partner, Argentína, Costa Rica és Kuba számára pedig a második legfontosabb. [86] Az ecuadori autópálya-építésekkel, a panamai kikötői projektekkel és a Chiléből Kínába tervezett üvegszálas kábellel Kína befolyása egész Latin-Amerikára nézve nyilvánvaló. [87]

Eközben a Kínai Kommunista Párt rezsimje az állami tulajdonú vállalatokat arra használja, hogy Latin-Amerikát erőforrás-bázisává tegye, amint azt például Brazíliában a Shanghai Baosteel Group hatalmas beruházásai és a kínai állami tulajdonú Shougang Group által a perui vasbányák felett gyakorolt ellenőrzés mutatja. A Kínai Népköztársaság szintén nagy érdeklődést mutat Ecuador és Venezuela fűtőolajlelőhelyei és aranybányái iránt.

A Kínai Kommunista Párt szintén nagy összegeket fektet be a latin-amerikai infrastruktúrába. Argentínának 25 millió dolláros beruházást ígértek az élelmiszer-kikötőkbe és 250 millió dollárt az Argentínát Chilével összekötő autópályákba. [88]

Katonai téren a Kínai Kommunista Párt felgyorsította a Latin-Amerikába való beszivárgását mind léptékében, mind erősségében. Jordan Wilson, az Egyesült Államok-Kína Gazdasági és Biztonsági Felülvizsgálati Bizottságának kutatója megállapította, hogy a Kínai Népköztársaság a 2000 előtti években az alacsony árú katonai termékekről a nagy értékű katonai eladások felé mozdult el, és 2010-re elérte a 100 millió dolláros exportot. Különösen 2004 után nőtt meg jelentősen KKP katonai exportja Latin-Amerikába. E fegyvereladások kedvezményezettjei mindig is Amerika-ellenes rezsimek voltak, mint például Venezuela. Ezzel párhuzamosan nőtt a katonai szerepvállalás oktatási és kiképzési missziók illetve közös hadgyakorlatok formájában. [89]

A Kína és Argentína között 2015-ben a Pekingben tartott kétoldalú csúcstalálkozón a két ország közötti katonai együttműködés új szakasza indult el a két ország közötti megállapodás megkötésével. Ez magában foglalta a fejlett csúcstechnológiájú termékek közös gyártását, beleértve a Kínai Kommunista Párt első űr- és irányítóállomásának létrehozását a déli féltekén, Argentína határain belül. Szintén napirenden volt a kínai gyártmányú vadászrepülőgépek eladása Argentínának, amelynek értéke félmilliárd és egymilliárd dollár között van, ami messze meghaladja a Kínai Népköztársaság által 2014-ben a latin-amerikai régióba irányuló, összesen 130 millió dolláros fegyverexportját.

A Kínai Kommunista Párt gyorsan fejleszti kapcsolatait Latin-Amerikával mind diplomáciai, gazdasági, kulturális és katonai szempontból is. 2015-ben új követelményeket határoztak meg, amelyeket a párt védelméről szóló fehér könyvben vázoltak fel. Ezek közé tartozik, hogy a PLA-t [a „Népi Felszabadító Hadsereg”, a Kínai Népköztársaság hadserege] kifejezetten azzal bízzák meg, hogy „aktívan vegyen részt a regionális és nemzetközi biztonsági együttműködésben, és hatékonyan képviselje Kína érdekeit külföldön”. [90]

Diplomáciai szinten Panama, a Dominikai Köztársaság és Salvador úgy döntött a KKP uszítása és fenyegetései miatt, hogy a Kínai Köztársasággal (Tajvannal) megszakítja a diplomáciai kapcsolatokat és helyette a kommunista Kínai Népköztársaságot támogatja. 2017 júniusában Panama bejelentette, hogy kapcsolatokat létesített a Kínai Népköztársasággal, és megszakította a korábban több mint egy évszázada fennálló diplomáciai kapcsolatokat Tajvannal. Három évvel ezelőtt a Kínai Kommunista Párt aktívan kezdett beruházásokat tervezni Panama infrastruktúrájába, például a kikötőkbe, vasutakba és autópályákba, és a beruházások összértéke elérte a 760 milliárd TWD dollárt (kb. 24 milliárd USD). [91] Kína már megszerezte az ellenőrzést a Panama-csatorna mindkét vége felett, amely nemzetközi szinten nagy stratégiai jelentőséggel bír.

A KKP közel 30 milliárd dollárt fektetett be Salvador La Union kikötőjébe is. 2018 júliusában Jean Manes, az Egyesült Államok salvadori nagykövete az El Diario De Hoy című salvadori napilapban arra figyelmeztetett, hogy a La Unionban megvalósuló kínai beruházásoknak katonai célja van, és különleges figyelmet érdemelnek”. [92]

Kulturális szinten a Kínai Kommunista Párt 39 Konfuciusz Intézetet és tizenegy Konfuciusz tantermet hozott létre Latin-Amerikában és a Karib-térségben, összesen több mint 50 000 diákkal. [93] A Konfuciusz Intézetek a Párt által kémkedésre, valamint a pártkultúra és ideológia hagyományos kínai kultúra álcája alatt történő átadására használt intézmények.

A Kínai Kommunista Párt rendszerének terjeszkedése és beszivárgása Latin-Amerikában komoly fenyegetést jelent az USA számára. Azzal, hogy Kína a kínai piachoz való hozzáférést, a gazdasági beruházásoktól való függőséget és a katonai segélyt felhasználja a latin-amerikai kormányok politikájának befolyásolására, Kína képes arra, hogy saját befolyási övezetébe vonja, és az Egyesült Államok ellen használja fel őket. A csatornák, a kikötők, a vasutak és a kommunikációs létesítmények, amelyeket a Kínai Népköztársaság épít, mind olyan fontos eszközök, amelyeket a jövőben felhasználhat a globális hegemóniájának kiterjesztésére és megalapozására.

f) A kommunista Kína nyíltan megmutatja katonai ambícióit

A 2018-as kínai Zhuhai légiparádén a CH-7 Rainbow drón első példánya felkeltette a katonai szakértők figyelmét. A Rainbow sorozat azt mutatja, hogy Kína felzárkózott a fegyveres drónok fejlesztésének technológiájában. Nagyszámú CH-4 drón uralja a katonai piacot Jordániában, Irakban, Türkmenisztánban és Pakisztánban, amelyek nem vásárolhatnak fegyveres drónokat az Egyesült Államoktól. [94] A legújabb CH-7 Rainbow drón bizonyos szempontból ugyanolyan jól felszerelt, mint az X-47B [a Northrop Grumman X-47B egy hordozóra telepített, pilóta nélküli harci repülőgép] – a legjobb, amit az Egyesült Államok kínál. Egy megfigyelő megjegyezte, hogy a legújabb CH-7-et a 2018-as kínai légibemutatón mutatták be, mielőtt még a kínai haderő (PLA) tesztelte volna. [95] A légi bemutatón lejátszott videón a drónok szimulált harcot vívtak az ellenséggel, amely egyértelműen az amerikai hadsereg volt. [96] Mindezek a lépések világosan mutatják Kína azon törekvését, hogy az USA hegemóniájának kihívást jelentsen.

Az elmúlt években elért fejlődése során a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg [PLA] ambíciói nem maradtak észrevétlenek. Például kínai hajók követték és zaklatták az USNS Impeccable nevű amerikai megfigyelőhajót a Dél-kínai-tengeren, miközben az nemzetközi vizeken rutinszerű műveleteket hajtott végre. [97]

Hasonló eset történt később a Sárga-tenger nemzetközi vizein is. A kínai hajók többször is megközelítették a USNS Victorious hajót. 30 méteren belül hajóztak át az amerikai hajó előtt, így veszélyes hirtelen megállásra kényszerítették azt. [98] A legutóbbi incidens 2018 szeptemberében történt, amikor egy kínai hadihajó agresszív manővereket hajtott végre, és arra kényszerítette a USS Decatur-t, hogy elhagyja a területet. A kínai hajó 45 méterre megközelítette az amerikai hajó orrát, így a Decatur manőverezni kényszerült, hogy elkerülje az ütközést. [99]

A kínai pártrendszer már régen felfedte katonai ambícióit. Stratégiája az, hogy szárazföldi hatalomból tengeri szuperhatalommá fejlődjön, és végül megteremtse a felsőbbrendűségét a tengeren és a szárazföldön egyaránt. 1980-ban Peking stratégiája az aktív védekezés volt, és a hangsúly elsősorban a saját határainak védelmére helyezte. Abban az időben a fő ellenfél a szovjet hadsereg volt. 2013-ban a pekingi frontvédelem aktív offenzívába fordult, hatókörének kiterjesztése céljából. indítványozta a „stratégiai támadások végrehajtását, mint az aktív védelem fontos formáját”. [100]

2015-ben egy kínai katonai teoretikus és az „Unrestricted Warfare: China’s Master Plan to Destroy America” (Korlátlan hadviselés: Kína főterve Amerika elpusztítására) című könyv szerzője a következő kijelentéseket tette: „Az Egy övezet, egy út politika megköveteli, hogy a hadsereg rendelkezzen tengerentúli bevetési képességekkel”; „Kína szárazföldi erőinek menet közben kell forradalmasítaniuk magukat”; „Az Egy övezet, egy út politikához kapcsolódó nemzeti érdekek hatalmas motivációként szolgálnak a kínai hadsereg reformjaihoz.” [101] Mindez elősegíti Peking célját, hogy szárazföldi szuperhatalommá váljon.

Az Egyesült Államok védelmi minisztériuma a kongresszusnak benyújtott 2018-as éves jelentésében azt írta:

„Kína tengerre összpontosító és a tengerentúli érdekeit védő missziókra irányuló figyelme egyre inkább Kína határain és közvetlen perifériáján túlra tolta a PLA-t. A PLAN [a kínai haditengerészet] változó fókusza – a „tengeri parti őrségtől” elmozdulva a „tengeri parti őrség” és a „nyílt tengeri védelem” keveréke felé – tükrözi a főparancsnokság növekvő érdeklődését a szélesebb műveleti hatókör iránt. Kína katonai stratégiája és a PLA folyamatban lévő reformja a történelmileg szárazföld-központú mentalitás feladását tükrözi. Hasonlóképpen, a tananyagokban szereplő utalások az „előretolt peremvédelemre” [forward edge defence], amely a potenciális konfliktusokat Kína területétől távolabbra tolná el, arra utalnak, hogy a PLA stratégái egyre inkább globális szerepet képzelnek el.” [102]

Kína célja, hogy először átlépje az Első Szigetlánc határait, és elinduljon a Csendes-óceán és az Indiai-óceán nyílt vizei felé. Az első szigetlánc az északi Kuril-szigetektől a déli Tajvan és Borneó szigetéig terjed. A tartomány a Sárga-tengert, a Kelet-Kínai-tengert és a Csendes-óceán nyugati részét veszi körül.

A dél-kínai-tengeri kínai terjeszkedés célja az volt, hogy megtörje az első szigetláncot. Kína szigeteket és katonai zátonyokat épített a Dél-kínai-tengeren. Felszerelte őket repülőterekkel, szárazföldi repülőgépekkel és rakétákkal. Jelenleg a Dél-kínai-tenger három stratégiailag fontos szigetecskéjét, nevezetesen a Tüzes Kereszt-zátonyt, a Subi-zátonyt és a Vegyes-zátonyt hajóelhárító rakétákkal, föld-levegő rakétákkal és repülőterekkel szerelték fel. A szigetek lényegében helyhez kötött repülőgép-hordozókat alkotnak, amelyek katonai konfliktus esetén bevethetők. Stratégiai szinten a kínai haditengerészet képes áthatolni az első szigetlánc határain, és képes a nyílt tengeren harcolni.

Steve Bannon, a Fehér Ház korábbi vezető stratégája többször is azt mondta, hogy az Egyesült Államok úton van egy katonai konfliktus felé Kínával. „Öt-tíz éven belül háborúban leszünk a Dél-kínai-tengeren” – mondta például Bannon 2016 márciusában – „Ehhez kétség sem férhet”. [103]

Lawrence Sellin, volt ezredes, az amerikai hadsereg katonai kommentátora úgy véli, hogy „Kína most arra törekszik, hogy nemzetközi befolyását a Dél-kínai-tengeren túlra is kiterjessze, összekapcsolva azt egy hasonló dominanciakerettel az Indiai-óceán északi részén. Ha Kína befejezheti az összeköttetést, akkor olyan támadhatatlan pozícióba kerülhet, amellyel a globális GDP mintegy fele felett átveheti a hatalmat.” [104]

A dél-kínai-tengeri dominancia nem területi, hanem globális stratégiai kérdés. A Dél-kínai-tengeren keresztül évente közel 5 billió dollárnyi árut szállítanak. [105] Kína számára a Tengeri Selyemút a Dél-kínai-tengeren kezdődik. A becslések szerint az olajimport 80 százaléka várhatóan ezen a régión keresztül fog haladni. [106] A Dél-kínai-tengeren a béke biztosítása a második világháború után az Egyesült Államok és szövetségesei feladata volt. Ez komoly fenyegetést jelent a kínai rezsim számára, amely háborúra készül az Egyesült Államokkal, és a Dél-kínai-tengerre gazdasági növekedése és katonai terjeszkedése szempontjából kulcsfontosságú területként tekint.

Taylor Fravel, a Massachusetts Institute of Technology (MIT) Arthur and Ruth Sloan politikatudományi professzora érdekes tényre mutatott rá, miután kiderítette, hogy Kína történelmileg hogyan oldotta meg a területi vitáit. 1949 óta Kína 23 területi vitát folytatott szomszédaival. Ezek közül 17 konfliktus rendeződött. E megállapodások közül 15-ben Peking hajlandó volt jelentős kompromisszumokat kötni a vitatott területek felosztását illetően. De amikor a Dél-kínai-tengerrel kapcsolatos kérdésekről volt szó, a kínai haditengerészet, még ha katonailag jelentéktelen is volt, az 1950-es évektől kezdve kompromisszummentes megközelítést alkalmazott, és vitathatatlan szuverenitást követelt a régió felett. Kína soha nem használt ilyen abszolút nyelvezetet más területi viták esetében. [107]

A jelek szerint, Kína nem a „minden centiméterért megküzdünk” módszerrel oldja meg a határvitákat. Taylor Fravel professzor több okot is említett Kína határozott álláspontjára a Dél-kínai-tenger kérdésével kapcsolatban. „Kína stratégiai fontosságúnak tartja az olyan tengeri szigeteket, mint a Spratly-szigetek. Ezekről a szigetekről Kína joghatóságot gyakorolhat a szomszédos vizek felett, amelyek jelentős természeti erőforrásokat tartalmazhatnak, sőt a külföldi haditengerészeti hajók bizonyos tevékenységei felett is joghatóságot gyakorolhat” – mondta. „A Dél-kínai-tenger a katonai hatalom fejlesztésének előretolt előőrsévé fejleszthető.” És: „Segíthetik a kínai tengeralattjáró-egységeket is – megakadályozva, hogy más államok üldözzék a Dél-kínai-tenger felől a Csendes-óceán nyugati részére belépni próbáló kínai tengeralattjárókat”. [108]

A kínai rezsim agresszív és terjeszkedő törekvései a Dél-kínai-tengeren, különösen az elmúlt években a status quo megváltoztatására tett intézkedései tovább fokozták a térség katonai feszültségeit. Japán katonai kiadásai egy évtizeden át csökkentek, és most ismét növelni kezdték őket. India újjáélesztette a haditengerészet korszerűsítésére vonatkozó, félretett terveit. [109]

Kína aktív terjeszkedését a Dél-kínai-tengeren az energiahordozók és az áruforgalom számára biztonságos hajózási útvonal ürügye mögé rejtik. A terjeszkedési törekvések azonban felborítják az erőviszonyokat a régióban, és növelik a katonai konfliktusok lehetőségét. Egy szakértő rámutatott, hogy „a Dél-kínai-tenger kínai felfogása biztonsági kérdésként a térség biztonságának eróziójához vezetett”. Ez a nézet is összhangban van Bannon álláspontjával. [110]

2017-ben a kínai hadsereg létrehozta első külföldi katonai bázisát Dzsibutiban. A nyugati tudósok úgy vélik, hogy a kínai katonai tisztviselők a Csendes-óceán nyugati részén túlra tekintenek, és azon gondolkodnak, hogyan lehetne a hatalmat egyre messzebbre külföldre helyezni. [111] A Kínai Kommunista Párt például a közelmúltban – a költséges beruházásoktól függetlenül – aktívvá vált a csendes-óceáni szigetországokban. A hosszú távú cél az, hogy ezek a szigetállamok a jövőben a kínai haditengerészeti erők (rövidítve PLAN) utánpótlási állomásaként szolgáljanak. A Kínai Kommunista Párt katonai terjeszkedése nem korlátozódik a szárazföld, a tenger és a levegő hagyományos felosztására, hanem az űr és az elektromágneses hadviselés területén is halad előre.

A Kínai Kommunista Párt katonai ambícióit hatalmas munkaerő-, felszerelési és pénzügyi tartalékok támogatják.

A kommunista párt rezsimje tartja fenn a világ legnagyobb reguláris hadseregét, kétmillió aktív katonával. A „Népi Felszabadító Hadsereg” PLA a világ legnagyobb szárazföldi haderejével, a legtöbb hadihajóval, a harmadik legnagyobb haditengerészeti kapacitással és hatalmas légierővel is rendelkezik. A rezsim háromszintű nukleáris csapásmérő képességgel rendelkezik, amely interkontinentális ballisztikus rakétákból, ballisztikusrakéta-tengeralattjárókból és stratégiai bombázókból áll.

A kínai rezsim alatt több mint 1,7 millió fegyveres rendőr is működik a Kommunista Párt Központi Katonai Bizottságának egységes parancsnoksága alatt, valamint nagyszámú tartalékos és milíciaegység is rendelkezésre áll. A párt katonai doktrínája mindig is hangsúlyozta a „népi háború” fontosságát. A párt totalitárius rendszere alapján gyorsan mozgósítani tudja az összes rendelkezésre álló erőforrást katonai célokra. Ez azt jelenti, hogy a Kínai Kommunista Pártnak több mint egymilliárd ember (beleértve a külföldön élő kínaiakat is) áll a rendelkezésére, akikből nagy számban tud embereket katonai szolgálat teljesítésére berendelni.

Kína bruttó hazai terméke 1997 és 2007 között gyorsan nőtt. A Kínai Kommunista Párt a gazdasági hatalomra támaszkodva gyorsan bővíti fegyvergyártását és növeli a fegyverarzenálját. Becslések szerint a „Népi Felszabadító Hadsereg” szárazföldi erői 2020-ra 5000 modern harckocsival fognak rendelkezni. A haditengerészeti erők flottájában legalább két repülőgép-hordozó lesz. A PLA légierő vadászgépeinek kilencven százaléka 4. generációs, és Kína megkezdte az 5. generációs vadászgépek bevezetését is.

2017 elején Kína bejelentette, hogy inflációval kiigazítva 6,5 százalékkal, 154,3 milliárd dollárra növeli éves katonai költségvetését. [112] A 2008 és 2017 közötti adatok elemzése azt mutatja, hogy Kína hivatalos katonai költségvetése ebben az időszakban inflációval kiigazítva évente átlagosan nyolc százalékkal nőtt. Megfigyelők becslése szerint a Kínai Kommunista Párt tényleges katonai kiadásai kétszer akkorák, mint a hivatalosan közölt adatok. Ennek ellenére a rezsim katonai ereje nem tükröződik teljes mértékben a katonai kiadásokban, mivel a tényleges költségek magasabbak, mint az állami tisztviselők által közöltek – és a Kínai Kommunista Párt számos polgári erőforrást és munkaerőt úgy szerezhet be, ahogyan azt jónak látja. Az egész ipari rendszer képes kielégíteni a katonai igényeket, ami azt jelenti, hogy a valódi katonai képességek messze meghaladják a hivatalos adatokat és a szokásos becsléseket.

A KKP 2020 végére egy több mint 30 Beidou navigációs műholdból (Big Dipper) álló globális műholdas rendszert is kiépít, amely globális katonai GPS helymeghatározási képességekkel rendelkezik. [113] A Rainbow sorozatú katonai drónok tömeggyártása inkább taktikai célokat szolgál a Kínai Kommunista Párt számára. A Tajvani-szoros térségében például a Kínai Kommunista Párt tengeri előnyökhöz juthat a pilóta nélküli légi járművei révén. [114] A műholdak és a mesterséges intelligencia irányítása alatt repülő drónok nagy száma olyan klasztereket alkothat, amelyek hasznosak lehetnek a regionális és az aszimmetrikus konfliktusokban.

A Zhuhai légiparádén bemutatott kínai J-20 lopakodó vadászgép az amerikai F-22-re hasonlít, míg a kínai J-31 az F-35-ös mintájára készült. A Népi Felszabadító Hadsereg így felzárkózik az USA-hoz a modern vadászrepülőgépek fejlesztése terén.

Ezen túlmenően a Kínai Kommunista Párt a kémkedés széles skáláját alkalmazza, hogy technológiai téren felzárkózzon az USA-hoz. Különböző friss becslések szerint az USA ellen irányuló, számítógépes hackerekkel végrehajtott kémkedési műveletek több mint 90 százaléka Kínából származik. A KKP-hálózatai beszivárognak a nagy amerikai vállalatokba és a hadseregbe is, és olyan technológiát és tudást lopnak el, amelyet a kínaiak nem tudnak saját maguk kifejleszteni. [115] A kínai dróntechnológiát is az Egyesült Államoktól lopták el.

Ami a taktikát illeti, a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg nagyon érdeklődik az aszimmetrikus képességek iránt: aszimmetrikus hadviselés, aszimmetrikus stratégia és aszimmetrikus fegyverek. [116] Philip S. Davidson admirális, a USINDOPACOM Indo-csendes-óceáni Parancsnokság új parancsnoka „egyenrangú versenytársnak” nevezte Kínát. Elmondta, hogy Kína nem próbálja egy az egyben felvenni a versenyt Amerika tűzerejével, hanem kritikus aszimmetrikus képességek kiépítésével próbál lépést tartani az Egyesült Államokkal, beleértve a hajó elleni rakéták és a tengeralattjáró elleni hadviselés képességeit. Figyelmeztetett, hogy „nincs garancia arra, hogy az Egyesült Államok megnyerhet bármilyen jövőbeli konfliktust Kínával szemben”. [117]

A KKP a Dongfeng 21D rakéták (hajó elleni ballisztikus rakéták, amelyeket az amerikai repülőgép-hordozók ellen használnak) fejlesztésére támaszkodik, hogy mesterlövész üzemmódhoz hasonló összecsapásokat folytathasson. 2018-ban a KKP nyilvánosan bemutatta a „repülőgép-hordozó-gyilkos” néven ismert Eagle-Attack-12B szárazföldi szuperszonikus hajó elleni rakétát. A Csendes-óceán nyugati részén 550 kilométeres „halálzónát” jelölt ki, ahol a repülőgép-hordozók körüli amerikai harci csoportok rendkívül alacsony magasságú telítettségi csapásoknak vannak kitéve. Ezek a rakéták fontos katonai eszközzé válnak a PLA regionális hozzáférést megtagadó műveleteiben, amelyek célja az amerikai katonai beavatkozás megakadályozása.

Katonai erejének gyors bővülését követően a KKP-rezsim hatalmas fegyverexportőrré vált a világ tekintélyelvű rezsimjei, például Észak-Korea és Irán számára. A cél egyrészt a katonai szövetségek bővítése, másrészt az USA katonai erejének szétszórása és ellensúlyozása. Ennek érdekében a KKP-rezsim terjeszti és támogatja az Amerika-ellenes érzelmeket és gyűlöletet. A Kínai Népköztársaság könnyen összefoghat más Amerika-ellenes rezsimekkel, hogy előmozdítsa hegemón törekvéseit.

Ugyanakkor a KKP vezetése olyan terrorista katonai elméleteket támogat, mint a fent említett korlátlan hadviselés. A háború szükségességét hirdeti, mondván: „A háború nincs messze tőlünk, ez a kínai évszázad bölcsője”. A párt az erőszakot és a terrort olyan szavakkal legitimálja, mint „A halottak a történelem fejlődésének mozgatórugói”. Az agressziót úgy igazolja, hogy: „nincs jog a fejlődéshez a háborúhoz való jog nélkül „, és „az egyik ország fejlődése veszélyt jelent egy másikra – ez a világtörténelem általános szabálya”. [118]

Zhu Chenghu, a Kínai Népköztársaság Nemzetvédelmi Egyetemének dékánja nyilvánosan kijelentette, hogy ha az Egyesült Államok beavatkozna egy háborúba a Tajvani-szorosban, Kína megelőző jelleggel nukleáris fegyvereket vetne be az USA több száz városának elpusztítására – még akkor is, ha ennek következtében Hsziantól keletre (Kína hagyományos határainak nyugati szélén fekvő város) egész Kína elpusztulna. [119] Zhu nyilatkozatai a Kínai Kommunista Párt ambícióinak nyilvános bemutatása mellett a nemzetközi közösség reakciójának feltérképezése volt.

Fontos tisztában lenni azzal, hogy a Kínai Kommunista Párt katonai stratégiái mindig alá vannak rendelve a politikai szükségleteknek, és hogy a rezsim katonai ambíciói csak egy kis részét képezik az átfogó terveknek. A párt megközelítése az, hogy mind gazdasági, mind katonai eszközökre támaszkodik ahhoz, hogy a kommunista ideológiáját a világ többi részére ráerőltesse. [120]

Jegyzetek:

[1] Zhao Kejin, “The Road of Peaceful Development: A Paradigmatic Breakthrough,” People.cn, Nov. 11, 2009, http://theory.people.com.cn/GB/10355796.html. [趙可金:〈和平發展道路:模式的突破〉,《人民網》] [En chinois]

[2] PLA National Defense University et al., Silent Contest, 2013 June, https://www.youtube.com/watch?v=iUjkSJxJDcw&t=2190s. [國防大學等:《較量無聲》] [En chinois]

[3] “Testimony of Arthur Waldron,” in “U.S.-China Relations: Status of Reforms in China,” Subcommittee on East Asian and Pacific Affairs, Committee on Foreign Relations, United States Senate, April 22, 2004, https://www.foreign.senate.gov/imo/media/doc/WaldronTestimony040422.pdf.

[4] Chris Giles, “China Poised to Pass US as World’s Leading Economic Power This Year,” Financial Times, April 29, 2014 https://www.ft.com/content/d79ffff8-cfb7-11e3-9b2b-00144feabdc0.

[5] Chen Liangxian and Su Haoyun, “Overseas Ports in Vogue: How Do Chinese Enterprises Choose Strategic Locations?,” The Paper, August 17, 2017, https://www.thepaper.cn/newsDetail_forward_175881. [陳良賢,蘇顥雲:〈海外港口熱:中企如何布局?〉,《澎湃新聞》] [En chinois]

[6] Derek Watkins, K.K. Rebecca Lai, and Keith Bradsher, “The World, Built by China,” The New York Times, November 18, 2018, https://www.nytimes.com/interactive/2018/11/18/world/asia/world-built-by-china.html.

[7] Andrew Sheng, “A Civilizational Clash With China Comes Closer,” Asia Global Institute, The University of Hong Kong, January 16, 2018, http://www.asiaglobalinstitute.hku.hk/en/civilizational-clash-china-comes-closer/.

[8] Wu Xinbo, “Reflections on the Study of Neighborhood Diplomacy,” World Affairs, 2015 Issue #2, http://www.cas.fudan.edu.cn/picture/2328.pdf. [En chinois] [吳心伯:〈對周邊外交研究的一些思考〉,《世界知識》]

[9] “Power and Influence: The Hard Edge of China’s Soft Power,” Australian Broadcasting Corporation, June 5, 2017, https://www.abc.net.au/4corners/power-and-influence-promo/8579844.

[10] “Sam Dastyari Resignation: How We Got Here,” Australian Broadcasting Corporation, December 11, 2017, https://www.abc.net.au/news/2017-12-12/sam-dastyari-resignation-how-did-we-get-here/9249380.

[11] “In Depth: How Much Influence Do China’s Donations Have on Australia? Should Political Donations Be Banned?,” SBS News, September 12, 2016, https://www.sbs.com.au/yourlanguage/mandarin/zh-hant/article/2016/09/12/shen-du-zhong-guo-juan-zeng-dui-ao-zhou-ying-xiang-you-duo-da-wai-guo-zheng-zhi?language=zh-hant. [深度:中國捐贈對澳洲影響有多大?外國政治獻金是否該禁?] [En chinois]

[12] Mareike Ohlberg and Bertram Lang, “How to Counter China’s Global Propaganda Offensive,” The New York Times, September 21, 2016, https://www.nytimes.com/2016/09/22/opinion/how-to-counter-chinas-global-propaganda-offensive.html?_ga=2.63090735.1831033231.1544154630-97544283.1541907311.

[13] Jonathan Pearlman, “US Alarm over Aussie Port Deal With China Firm,” The Strait Times, November 19, 2015, https://www.straitstimes.com/asia/australianz/us-alarm-over-aussie-port-deal-with-china-firm.

[14] Tara Francis Chan, “Rejected Three Times Due to Fear of Beijing, Controversial Book on China’s Secret Influence Will Finally Be Published,” Business Insider, February 5, 2018, https://www.businessinsider.com/australian-book-on-chinas-influence-gets-publisher-2018-2.

[15] Christopher Walker and Jessica Ludwig, “From ‘Soft Power’ to ‘Sharp Power’: Rising Authoritarian Influence in the Democratic World,” in Sharp Power: Rising Authoritarian Influence (Washington, D.C.: National Endowment for Democracy, 2017), 20, https://www.ned.org/wp-content/uploads/2017/12/Sharp-Power-Rising-Authoritarian-Influence-Full-Report.pdf.

[16] 2017 Foreign Policy White Paper, Australian Government, 2017, https://www.fpwhitepaper.gov.au/foreign-policy-white-paper/overview.

[17] Caitlyn Gribbin, “Malcolm Turnbull Declares He Will ‘Stand Up’ for Australia in Response to China’s Criticism,” Australian Broadcasting Corporation, December 8, 2017, https://www.abc.net.au/news/2017-12-09/malcolm-turnbull-says-he-will-stand-up-for-australia/9243274.

[18] Chen Yonglin,  [陳用林] “Chen Yonglin: Australia Is Becoming China’s Backyard?,” The Epoch Times, September 2, 2016, http://www.epochtimes.com/gb/16/9/2/n8261061.htm. [陳用林:〈陳用林:澳大利亞正在淪為中國的後院〉,《大紀元新聞網》] [En chinois]

[19] Clive Hamilton. Silent Invasion: China’s influence in Australia (Melbourne: Hardie Grant, 2018), Chapter 1.

[20] Ibid.

[21] Ibid.

[22] Ibid.

[23] Hamilton, Silent Invasion, Chapter 3.

[24] Lin Ping, “Disclosing China’s Sharp Power: Part X, New Zealand,” Radio Free Asia, September 25, 2018, https://www.rfa.org/mandarin/zhuanlan/zhuantixilie/zhongguochujiaoshenxiangshijie/jm-09252018162912.html. [林坪:〈揭祕中國銳實力(十)紐西蘭〉,自由亞洲電台] [En chinois] [25] Ibid.

[26] Ibid.

[27] Lin Tinghui, “The Dragon in Strange Waters: China’s Diplomatic Quagmire in the Pacific Islands,” Journal on International Relations Issue #30, July 2010, p. 58, https://diplomacy.nccu.edu.tw/download.php?filename=451_b9915791.pdf&dir=archive&title=File. [林廷輝:〈龍在陌生海域:中國對太平洋島國外交之困境〉,《國際關係學報》,第三十期(2010年7月)] [En chinois]

[28] John Henderson and Benjamin Reilly, “Dragon in Paradise: China’s Rising Star in Oceania,” The National Interest, no. 72 (Summer 2003): 94–105.

[29] Ben Bohane, “The U.S. Is Losing the Pacific to China,” The Wall Street Journal, June 7, 2017, https://www.wsj.com/articles/the-u-s-is-losing-the-pacific-to-china-1496853380.

[30] Josh Rogin, “Inside China’s ‘Tantrum Diplomacy’ at APEC,” The Washington Post, November 20, 2018, https://www.washingtonpost.com/news/josh-rogin/wp/2018/11/20/inside-chinas-tantrum-diplomacy-at-apec/

[31] China’s Central Asia Problem, Report No. 244, International Crisis Group (February 27, 2013), https://www.crisisgroup.org/europe-central-asia/central-asia/china-s-central-asia-problem.

[32] Wu Jiao and Zhang Yunbi, “Xi Proposes a ‘New Silk Road’ With Central Asia,” China Daily, September 8, 2013, http://www.chinadaily.com.cn/sunday/2013-09/08/content_16952160.htm.

[33] Raffaello Pantucci and Sarah Lain, “China’s Eurasian Pivot: The Silk Road Economic Belt,” Whitehall Papers 88, no. 1 (May 16, 2017), https://www.tandfonline.com/doi/full/10.1080/02681307.2016.1274603.

[34] “China’s Central Asia Problem,” International Crisis Group.

[35] “Kong Quan: China Supports Uzbekistan’s Efforts for National Security,” People.cn, http://world.people.com.cn/GB/8212/14450/46162/3395401.htm. [〈孔泉:中國支持烏茲別克斯坦為國家安全所做努力〉,人民網] [En chinois]

[36] Benno Zogg, “Turkmenistan Reaches Its Limits with Economic and Security Challenges,” IPI Global Observatory, July 31, 2018, https://theglobalobservatory.org/2018/07/turkmenistan-limits-economic-security-challenges/.

[37] Jakub Jakóbowski and Mariusz Marszewski, “Crisis in Turkmenistan: A test for China’s Policy in the Region,” Center for Eastern Studies (OSW), August 31, 2018, https://www.osw.waw.pl/en/publikacje/osw-commentary/2018-08-31/crisis-turkmenistan-a-test-chinas-policy-region-0.

[38] Eiji Furukawa, “Belt and Road Debt Trap Spreads to Central Asia,” Nikkei Asian Review, August 29, 2018, https://asia.nikkei.com/Spotlight/Belt-and-Road/Belt-and-Road-debt-trap-spreads-to-Central-Asia.

[39] “Tajikistan: Chinese Company Gets Gold Mine in Return for Power Plant,” Eurasianet, April 11, 2018, https://eurasianet.org/tajikistan-chinese-company-gets-gold-mine-in-return-for-power-plant.

[40] Danny Anderson, “Risky Business: A Case Study of PRC Investment in Tajikistan and Kyrgyzstan,” The Jamestown Foundation, China Brief 18, no. 14 (August 10, 2018), https://jamestown.org/program/risky-business-a-case-study-of-prc-investment-in-tajikistan-and-kyrgyzstan/.

[41] Juan Pablo Cardenal and Heriberto Araújo, China’s Silent Army: The Pioneers, Traders, Fixers and Workers Who Are Remaking the World in Beijing’s Image (New York: Crown Publishing Group, 2013), Chapter 2.

[42] Lindsey Kennedy and Nathan Paul Southern, “China Created a New Terrorist Threat by Repressing Secessionist Fervor in Its Western Frontier,” Quartz, May 31, 2017, https://qz.com/993601/china-uyghur-terrorism/.

[43] Xu Jin et al., [徐進等]  “Making ‘Strategic Pivots’ for China’s Border Security,” World Affairs 2014 Issue #15, pp. 14–23, http://cssn.cn/jjx/xk/jjx_lljjx/sjjjygjjjx/201411/W020141128513034121053.pdf. [徐進等:〈打造中國周邊安全的「戰略支點」國家〉,《世界知識》,2014年15期,頁14-23][En chinois]

[44] Therese Delpech, Iran and the Bomb: The Abdication of International Responsibility (New York: Columbia University Press, 2006), 49.

[45] Cardena and Araújo, China’s Silent Army, Epilogue.

[46] Seyed Reza Miraskari et al., “An Analysis of International Outsourcing in Iran-China Trade Relations,” Journal of Money and Economy 8, No 1 (Winter 2013): 110–139, http://jme.mbri.ac.ir/article-1-86-en.pdf.

[47] Scott Harold and Alireza Nader, China and Iran: Economic, Political, and Military Relations (Washington, D.C.: RAND Corporation, 2012), 7, https://www.rand.org/content/dam/rand/pubs/occasional_papers/2012/RAND_OP351.pdf.

[48] “The Commercial Foundation to Bypass the ‘Malacca Dilemma’: How to Ensure the Effective Operation of the China-Myanmar Oil and Gas Pipelines,” The First Finance Daily, July 22, 2013, https://www.yicai.com/news/2877768.html. [〈繞過「馬六甲困局」的商業基礎——如何保證中緬油氣管道有效運營〉,《第一財經日報》] [En chinois]

[49] Li Chenyang, “China-Myanmar Relations since 1988,” in Harmony and Development: Asean-China Relations, eds. Lim Tin Seng and Lai Hongyi (Singapore: World Scientific Publishing, 2007), 54.

[50] Ibid.

[51] “China’s Myanmar Dilema,” Asia Report No.177 (Brussels: International Crisis Group , 2009), 1, https://d2071andvip0wj.cloudfront.net/177-china-s-myanmar-dilemma.pdf.

[52] “After Two Years of Inactivity, the China-Myanmar Crude Oil Pipeline Is Finally Opened,” BBC Chinese, April 10, 2017, https://www.bbc.com/zhongwen/simp/chinese-news-39559135. [〈閒置兩年後 中緬原油管道終於開通〉,《BBC中文網》] [En chinois]

[53] Zhuang Beining and Che Hongliang, “China-Myanmar Signs the Framework Agreement for the Kyaukpyu Deep-water Port Project,” xinhuanet.com, November 8, 2018, http://www.xinhuanet.com/2018-11/08/c_1123686146.htm. [莊北甯,車宏亮:〈中緬簽署皎漂深水港專案框架協定〉,《新華網》] [En chinois]

[54] Lu Cheng, “China-Myanmar Economic Corridor: An Emerging Approach to Myanmar’s Development,” Guangming Net, September 17, 2018, http://news.gmw.cn/2018-09/17/content_31210352.htm. [鹿鋮:〈中緬經濟走廊:緬甸發展的新興途徑〉,《光明網》] [En chinois]

[55] Lin Ping, “Disclosing China’s Sharp Power,” Part XI, European Politics,” Radio Free Asia, https://www.rfa.org/mandarin/zhuanlan/zhuantixilie/zhongguochujiaoshenxiangshijie/yl-11052018102634.html. [林坪:〈揭祕中國銳實力(十一)歐洲政界〉,《自由亞洲電台》] [En chinois]

[56] Jason Horowitz and Liz Alderman, “Chastised by E.U., a Resentful Greece Embraces China’s Cash and Interests,” The New York Times, August 26, 2017, https://www.nytimes.com/2017/08/26/world/europe/greece-china-piraeus-alexis-tsipras.html.

[57] Ibid.

[58] Jan Velinger, “President’s Spokesman Lashes Out at Culture Minister for Meeting with Dalai Lama,” Radio Praha, October 18, 2016, https://www.radio.cz/en/section/curraffrs/presidents-spokesman-lashes-out-at-culture-minister-for-meeting-with-dalai-lama.

[59] Lin Ping, “Disclosing China’s Sharp Power (Part XI), European Politics,” Radio Free Asia, November 5, 2018, https://www.rfa.org/mandarin/zhuanlan/zhuantixilie/zhongguochujiaoshenxiangshijie/yl-11052018102634.html. [林坪:〈揭祕中國銳實力(十一)歐洲政界〉,《自由亞洲電台》] [En chinois]

[60] “German Blue Book: China’s Non-Financial Direct Investment in Germany Has Grown Substantially,” sina.com.cn, July 9, 2017, http://mil.news.sina.com.cn/dgby/2018-07-09/doc-ihezpzwt8827910.shtml. [〈德國藍皮書:中國在德國非金融直接投資大幅增長〉,《觀察者網》] [En chinois]

[61] Chinese Influence and American Interests: Promoting Constructive Vigilance (Stanford, Calif.: Hoover Institution Press, 2018), https://www.hoover.org/sites/default/files/research/docs/chineseinfluence_americaninterests_fullreport_web.pdf, 163.

[62] Philip Oltermann, “Germany’s ‘China City’: How Duisburg Became Xi Jinping’s Gateway to Europe,” The Guardian, August 1, 2018, https://www.theguardian.com/cities/2018/aug/01/germanys-china-city-duisburg-became-xi-jinping-gateway-europe.

[63] “Chirac: A Man Who Loved China,” China Net, March 20, 2007, http://www.china.com.cn/international/txt/2007-03/20/content_18421202.htm. [〈希拉克:熱愛中國的人〉,《中國網》] [En chinois]

[64] The True Jiang Zemin, Chapter 9, “The War of Greed (Part I),” The Epoch Times, http://www.epochtimes.com/b5/12/6/18/n3615092.htm. [聯合寫作組:《真實的江澤民》,〈第九章 貪戰(上)〉,《大紀元新聞網》] [En chinois]

[65] Nick Timothy, “The Government Is Selling Our National Security to China,” Conservative Home, October 20, 2015, http://www.conservativehome.com/thecolumnists/2015/10/nick-timothy-the-government-is-selling-our-national-security-to-china.html.

[66] Holly Watt, “Hinkley Point: The ‘Dreadful Deal’ behind the World’s Most Expensive Power Plant,” The Guardian, December 21, 2017, https://www.theguardian.com/news/2017/dec/21/hinkley-point-c-dreadful-deal-behind-worlds-most-expensive-power-plant.

[67] Lin Ping  [林坪] “Disclosing China’s Sharp Power (Part XII) Economic Infiltration in Europe,” Radio Free Asia, November 12, 2018, https://www.rfa.org/mandarin/zhuanlan/zhuantixilie/zhongguochujiaoshenxiangshijie/yl-11082018122750.html ; “Disclosing China’s Sharp Power (Part XIII) The Encroachment of Academic Freedom and Freedom of Speech in Europe,” Radio Free Asia, November 12, 2018, https://www.rfa.org/mandarin/zhuanlan/zhuantixilie/zhongguochujiaoshenxiangshijie/MCIEU-11122018165706.html. [林坪:〈揭祕中國銳實力(十二)在歐洲的經濟滲透〉,《自由亞洲電台》] [〈揭祕中國銳實力(十三)歐洲學術、言論自由〉,《自由亞洲電台》] En chinois]

[68] Jack Hazlewood, “China Spends Big on Propaganda in Britain … but Returns Are Low,” Hong Kong Free Press, April 3, 2016, https://www.hongkongfp.com/2016/04/03/china-spends-big-on-propaganda-in-britain-but-returns-are-low/.

[69] Thorsten Benner et al., “Authoritarian Advance: Responding to China’s Growing Political Influence in Europe,” Global Public Policy Institute (GPPI), February 2018, https://www.gppi.net/media/Benner_MERICS_2018_Authoritarian_Advance.pdf.

[70] Christophe Cornevin et Jean Chichizola, « Les révélations du Figaro sur le programme d’espionnage chinois qui vise la France », Le Figaro, October 22, 2018, http://www.lefigaro.fr/actualite-france/2018/10/22/01016-20181022ARTFIG00246-les-revelations-du-figaro-sur-le-programme-d-espionnage-chinois-qui-vise-la-france.php.

[71] “German Spy Agency Warns of Chinese LinkedIn Espionage,” BBC News, December 10, 2017, https://www.bbc.com/news/world-europe-42304297.

[72] Serge Michel and Michel Beuret, China Safari: On the Trail of Beijing’s Expansion in Africa (New York: Nation Books, 2010), 162.

[73] Reuben Brigety, “A Post-American Africa,” Foreign Affairs, August 28, 2018, https://www.foreignaffairs.com/articles/africa/2018-08-28/post-american-africa.

[74] “Not as Bad as They Say” The Economist, October 1, 2011, https://www.economist.com/middle-east-and-africa/2011/10/01/not-as-bad-as-they-say.

[75] Joseph Hammond, “Sudan: China’s Original Foothold in Africa,” The Diplomat, June 14, 2017, https://thediplomat.com/2017/06/sudan-chinas-original-foothold-in-africa/.

[76] Zeng Yong, “A Strategic Analysis of China’s Dealing with the Darfur Crisis,” Arab World Studies, November 2012 Issue #6, http://mideast.shisu.edu.cn/_upload/article/23/47/8ee05ca2405488f615e514184f73/077159aa-8c97-41b8-bcc3-95c22c3ba732.pdf. [曾勇,〈中國處理達爾富爾危機的戰略分析〉,《阿拉伯世界研究》] [En chinois]

[77] “Beijing Shows Hospitality to the Wanted Sudanese President Bashir,” Radio France Internationale (RFI), June 29, 2011, http://cn.rfi.fr/中國/20110629-北京盛情款待遭通緝的蘇丹總統巴希爾. [〈北京盛情款待遭通緝的蘇丹總統巴希爾〉,《法廣》] [En chinois]

[78] According to “China’s Path of Peaceful Development” by the Information Office of the State Council, as of 2005, China had waived the debts of forty-four developing countries, totalling about 16.6 billion yuan. http://www.scio.gov.cn/zfbps/ndhf/2005/Document/307900/307900.htm. [En chinois]

[79] Pan Xiaotao, “Chinese, Get Ready to Give Out More Money,” Apple Daily, August 31, 2018, https://hk.news.appledaily.com/local/daily/article/20180831/20488504. [潘小濤:〈中國人,請準備再大撒幣〉,《蘋果日報》] En chinois]

[80] “Ministry of Commerce: 97 Percent of Products in 33 Least-Developed Countries in Africa Enjoy Zero Tariffs,” China News, August 28, 2018, http://www.chinanews.com/gn/2018/08-28/8612256.shtml. [〈商務部:非洲33個最不發達國家97%產品享受零關稅〉,《中新網》] [En chinois]

[81] Jia Ao, “China Gives Africa Big Bucks Again and America Gets Alert,” Radio Free Asia, September 3, 2018, https://www.rfa.org/mandarin/yataibaodao/junshiwaijiao/hc-09032018110327.html. [家傲:〈中國再向非洲大撒幣 美國警覺〉,《自由亞洲電台》] [En chinois]

[82] Quan Ye, “A Dialogue With Wang Wen: From the Theory of Spending Money to the Real Problem Behind the Misconstrued New Colonialism,” Duowei News, September 2, 2018, http://news.dwnews.com/china/news/2018-09-02/60081911_all.html. [泉野:〈對話王文:從撒錢論到「新殖民主義」誤區背後的真問題〉,《多維》] [En chinois]

[83] Cai Linzhe, “Ethiopia Is Learning the ‘Chinese Model,’” Phoenix Weekly, May 15, 2013, http://www.ifengweekly.com/detil.php?id=403. [蔡臨哲:〈埃塞俄比亞學習「中國模式」〉,《鳳凰週刊》] [En chinois]

[84] Andrew Harding, “Correspondence from Our Reporters: ‘A New China’ in Africa,” BBC Chinese, July 27, 2015, https://www.bbc.com/ukchina/simp/fooc/2015/07/150727_fooc_ethiopia_development. [安德魯‧哈丁:〈記者來鴻:非洲出了個「新中國」〉,《BBC中文網》] [En chinois]

[85] Si Yang, “To Win the Right to Speak and Export the ‘Chinese Model,’ China Resorts to Different Means in Europe-America and Asia-Africa,” Voice of America, December 7, 2018, https://www.voachinese.com/a/4420434.html. [斯洋:〈爭奪話語權,輸出中國模式,中國影響歐美和亞非方式大不同〉,《美國之音》] [En chinois]

[86] Ted Piccone, “The Geopolitics of China’s Rise in Latin America,” Order From Chaos: Foreign Policy in a Troubled World, November 2016, 4 and 9, https://www.brookings.edu/wp-content/uploads/2016/11/the-geopolitics-of-chinas-rise-in-latin-america_ted-piccone.pdf.

[87] Alfonso Serrano, “China Fills Trump’s Empty Seat at Latin America Summit,” The New York Times, April 17, 2018, https://www.nytimes.com/2018/04/13/opinion/china-trump-pence-summit-lima-latin-america.html.

[88] Translated from Chinese version of the paper by Jorge Blázquez-Lidoy, Javier Rodríguez, Javier Santiso, “Angel o demonio? Los efectos del comercio chino en los países de América Latina” [Angel or Demon? The Effects of Chinese Trade in Latin American Countries], https://repositorio.cepal.org/bitstream/handle/11362/11135/090017043_es.pdf?sequence=1&isAllowed=y [en espagnol].

[89] Jordan Wilson, China’s Military Agreements with Argentina: A Potential New Phase in China-Latin America Defense Relations, U.S-China Economic and Security Review Commission Staff Research Report, November 5, 2015, https://www.uscc.gov/sites/default/files/Research/China%27s%20Military%20Agreements%20with%20Argentina.pdf.

[90] Jin Yusen, “The CCP’s Dollar Diplomacy May Be the Last Straw,” watchinese.com, July 5, 2017, https://www.watchinese.com/article/2017/23053. [金雨森:〈中共金錢外交恐成為最後一根稻草〉,《看雜誌》] [En chinois]

[91] Ibid.

[92] “The CCP’s Huge Amount of Financial Aid to El Salvador Causes Anxiety for America,” NTD Television, August 22, 2018, http://www.ntdtv.com/xtr/gb/2018/08/23/a1388573.html. [〈中共巨額金援搶薩爾瓦多 引美國憂慮〉,新唐人電視台] [En chinois]

[93] Huang Xiaoxiao, “Number of Confucius Institutes in Latin America and the Caribbeans Increases to 39,” People.cn, January 26, 2018, http://world.people.com.cn/n1/2018/0126/c1002-29788625.htm. [ 黃瀟瀟:〈拉美和加勒比地區孔子學院達39所〉,《人民網》] [En chinois]

[94] Sharon Weinberger, “China Has Already Won the Drone Wars,” Foreign Policy, May 10, 2018, https://foreignpolicy.com/2018/05/10/china-trump-middle-east-drone-wars/.

[95] Rick Joe, “China’s Air Force on the Rise: Zhuhai Airshow 2018,” The Diplomat, November 13, 2018, https://thediplomat.com/2018/11/chinas-air-force-on-the-rise-zhuhai-airshow-2018/.

[96] Huang Yuxiang 黃宇翔: “Chinese Drones, Whose Target Is America, Stun the Audience at Zhuhai Air Show,” Asia Weekly, November 25, 2018, Issue #46, Vol. 32, http://edition.cnn.com/2009/WORLD/asiapcf/05/05/china.maritime.harassment/index.html. [黃宇翔:〈中國無人戰機驚豔珠海航展亮相假想敵是美國〉,《亞洲週刊》] [En chinois]

[97] “Pentagon Says Chinese Vessels Harassed U.S. Ship,” CNN, March 9, 2009, http://www.cnn.com/2009/POLITICS/03/09/us.navy.china/index.html.

[98] Barbara Starr, “Chinese Boats Harassed U.S. Ship, Officials Say,” CNN, May 5, 2009, http://edition.cnn.com/2009/WORLD/asiapcf/05/05/china.maritime.harassment/index.html.

[99] Barbara Starr, Ryan Browne and Brad Lendon, “Chinese Warship in ‘Unsafe’ Encounter With US Destroyer, Amid Rising US-China Tensions,” CNN, October 1, 2018, https://www.cnn.com/2018/10/01/politics/china-us-warship-unsafe-encounter/index.html.

[100] Military Strategy Research Department of the Academy of Military Science: Strategic Studies, Beijing: Military Science Publishing House, 2013, p. 47. [軍事科學院軍事戰略研究部:《戰略學》(北京:軍事科學出版社,2013)] [En chinois]

[101] Qiao Liang, “The ‘Belt and Road’ Strategy Must Take Into Consideration the ‘Going Out’ of Military Power,” 81.cn, April 15, 2015, http://www.81.cn/jmywyl/2015-04/15/content_6443998_5.ht. [喬良:〈「一帶一路」戰略要考慮軍事力量走出去問題〉,《中國軍網》] [En chinois]

[102] Annual Report to Congress: Military and Security Developments Involving the People’s Republic of China 2018, U.S. Department of Defense, May 16, 2018, https://media.defense.gov/2018/Aug/16/2001955282/-1/-1/1/2018-CHINA-MILITARY-POWER-REPORT.PDF, 46, 47.

[103] Benjamin Haas, “Steve Bannon: ‘We’re Going to War in the South China Sea … No Doubt,’” The Guardian, February 1, 2017, https://www.theguardian.com/us-news/2017/feb/02/steve-bannon-donald-trump-war-south-china-sea-no-doubt.

[104] Lawrence Sellin, “The US Needs a New Plan to Address Chinese Power in Southern Asia,” The Daily Caller, June 5, 2018, https://dailycaller.com/2018/06/05/afghanistan-pakistan-america-china/.

[105] Panos Mourdoukoutas, “China Will Lose The South China Sea Game,” Forbes, July 1, 2018, https://www.forbes.com/sites/panosmourdoukoutas/2018/07/01/china-will-lose-the-south-china-sea-game/#5783cad73575.

[106] Michael Lelyveld, “China’s Oil Import Dependence Climbs as Output Falls,” Radio Free Asia, December 4, 2017, https://www.rfa.org/english/commentaries/energy_watch/chinas-oil-import-dependence-climbs-as-output-falls-12042017102429.html.

[107] M. Taylor Fravel, “Why Does China Care So Much about the South China Sea? Here Are 5 Reasons,” The Washington Post, July 13, 2016, https://www.washingtonpost.com/news/monkey-cage/wp/2016/07/13/why-does-china-care-so-much-about-the-south-china-sea-here-are-5-reasons/?utm_term=.4a7b1de04dbd.

[108] Ibid.

[109] Brahma Chellaney, “Why the South China Sea Is Critical to Security,” The Japan Times, March 26, 2018, https://www.japantimes.co.jp/opinion/2018/03/26/commentary/world-commentary/south-china-sea-critical-security/#.XAnOBBNKiF1.

[110] Scott L. Montgomery, “Oil, History, and the South China Sea: A Dangerous Mix,” Global Policy, August 7, 2018, https://www.globalpolicyjournal.com/blog/07/08/2018/oil-history-and-south-china-sea-dangerous-mix.

[111] Hal Brands, “China’s Master Plan: a Global Military Threat,” The Japan Times, June 12, 2018, https://www.japantimes.co.jp/opinion/2018/06/12/commentary/world-commentary/chinas-master-plan-global-military-threat/#.W9JPPBNKj5V.

[112] Lin Tinghui, “The Dragon in Strange Waters: China’s Diplomatic Quagmire in the Pacific Islands,” Journal on International Relations, July 2010, Issue #30, p. 58, https://diplomacy.nccu.edu.tw/download.php?filename=451_b9915791.pdf&dir=archive&title=File. [林廷輝,〈龍在陌生海域:中國對太平洋島國外交之困境〉,《國際關係學報》第三十期(2010年7月)] [En chinois]

[113] Annual Report to Congress: Military and Security Developments Involving the People’s Republic of China 2018, U.S. Department of Defense, May 16, 2018, https://media.defense.gov/2018/Aug/16/2001955282/-1/-1/1/2018-CHINA-MILITARY-POWER-REPORT.PDF.

[114] Huang Yuxiang, “Chinese Drones, Whose Target Is America, Stun the Audience at Zhuhai Air Show,” Asia Weekly, November 25, 2018, 第32卷 46期,, https://www.yzzk.com/cfm/blogger3.cfm?id=1542252826622&author=%E9%BB%83%E5%AE%87%E7%BF%94 [黃宇翔:〈中國無人戰機驚艷珠海航展亮相假想敵是美國〉,《亞洲週刊》,2018年11月25日, 第32卷 46期] [En chinois]

[115] David E. Sanger, “U.S. Blames China’s Military Directly for Cyberattacks,” The New York Times, May 6, 2013, http://www.nytimes.com/2013/05/07/world/asia/us-accuses-chinas-military-in-cyberattacks.html?pagewanted=all&_r=1&.

[116] See in-depth analysis of this issue by Peter Navarro, director of the White House National Trade Council, in Crouching Tiger: What China’s Militarism Means for the World (New York: Prometheus Books, 2015).

[117] Steven Lee Myers, “With Ships and Missiles, China Is Ready to Challenge U.S. Navy in Pacific,” The New York Times, August 29, 2018, https://www.nytimes.com/2018/08/29/world/asia/china-navy-aircraft-carrier-pacific.html.

[118] See San Renxing, “On the Bloody Company’s (CCP’s) Doomsday Mad Gambling,” The Epoch Times, http://www.epochtimes.com/b5/5/8/1/n1003911.htm [三人行:〈評血腥公司的末日瘋狂賭〉,《大紀元新聞網》] [En chinois] and http://www.epochtimes.com/b5/5/8/2/n1004823.htm ; and Li Tianxiao, “If God Wants the CCP to Die, He Will Make It Mad First,” The Epoch Times, http://www.epochtimes.com/gb/5/8/17/n1021109.htm. [李天笑:〈神要中共亡 必先使其狂〉,《大紀元新聞網》] [En chinois]

Chi Haotian KKP tábornok (1993 és 2003 között védelmi miniszter) által állítólagosan elmondott két beszéd: „A háború közeleg” és „A háború nincs messze tőlünk; ő a kínai század felbujtója” című könyv 2003-ban, illetve 2005-ben jelent meg az interneten. Bár nehéz ellenőrizni hitelességüket, a kritikusok általában úgy vélik, hogy a beszédek a Kínai Kommunista Párt valódi mentalitását tükrözik, és szándékosan adták ki őket. hogy felmérjék a külső reakciókat és megfélemlítsék az ellenséget.

 [119] Jonathan Watts, “Chinese General Warns of Nuclear Risk to US,” The Guardian, July 15 2005, https://www.theguardian.com/world/2005/jul/16/china.jonathanwatts.

[120] Michael Pillsbury meglepődve tapasztalta, hogy amikor a kínai tudósok az ország hatalmát értékelték, a katonai erő kevesebb mint tíz százalékot tett ki. A Szovjetunió összeomlása után a Kínai Kommunista Párt megváltoztatta az erősség értékelésének kritériumait, és olyan tényezőket vett figyelembe, mint a gazdaság, a külföldi befektetések, a technológiai innováció és a természeti erőforrások. Michael Pillsbury, The Hundred-Year Marathon: China’s Secret Strategy to Replace America as the Global Superpower, Chapter 2.

Forrás: https://www.specterofcommunism.org/

A SOROZAT TÖBBI RÉSZE