Hírek

Öngyilkos lett egy kínai atomenergia-szakértő

Egy vezető kínai atomenergia-szakértő és egyben magas rangú kínai kommunista párti (KKP) tisztviselő ismeretlen okokból öngyilkosságot követett el az északkelet-kínai Heilongjiang tartományban, több hírügynökségi jelentés alapján.

Június 17-én az 58 éves férfi Zhang Zhijian, a Harbini Mérnöki Egyetem (HEU) atomenergia-professzora leugrott egy irodaházról és öngyilkos lett – derül ki a munkáltatója által kiadott hivatalos közleményből. A közlemény szerint a helyi rendőrség a helyszín vizsgálata után kijelentette, hogy kizárta a gyilkosság valószínűségét. A halál lehetséges okáról azonban nem tettek említést.

Zhangnak halála előtt két másik feltűnő címe is volt: az egyetem igazgatóhelyettese és a KKP állandó bizottságának tagja.

A nyilvános adatok szerint Zhang egy sor fontos tudományos és adminisztratív tisztséget töltött be a szakterületéhez kapcsolódóan, többek között a HEU Nukleáris Tudományok és Technológiák Főiskolájának vezetője; a Nukleáris Energiaszimulációs Kutatóközpont (NPSRC), Kína egyik legfontosabb nemzetvédelmi laboratóriumának igazgatója; a Fejlesztési és Tervezési Hivatal vezetője; és a Kínai Nukleáris Társaság ügyvezető igazgatója.

A HEU a kínai hadsereggel szoros kapcsolatban álló akadémia.

Történelmileg a PLA (Népi Felszabadítási Hadsereg) Katonai Mérnöki Intézet elődje volt, amelyet 1953-ban alapítottak az egykori Szovjetunió technikai támogatásával. Jelenleg a kínai Ipari és Információs Technológiai Minisztériumhoz tartozik, amely a kínai Tudományos, Technológiai és Ipari Bizottság elődje a nemzetvédelemért.

Emellett a HEU-t az Egyesült Államok Kereskedelmi Minisztériuma szankcionálja. A vállalatot 2020. május 23-án listázták a katonai tevékenységekben és tömegpusztító fegyverekben való részvétele miatt. A listán szereplő szervezeteknek engedélyre van szükségük a Kereskedelmi Minisztériumtól ahhoz, hogy amerikai technológiát vásároljanak.

Hónapok óta érkeznek jelentések öngyilkosságokról a KKP tisztviselői között.

Li Xiaoqiu, az északnyugat-kínai Belső-Mongólia régió kulturális és turisztikai hivatalának igazgatóhelyettese május 17-én felakasztotta magát a régió fővárosában, Hohhot városában lévő könyvtárban – jelentette a kínai állami média. Ő is tagja volt a minisztérium pártvezetői csoportjának. Búcsúlevelet hagyott hátra, de a helyi hatóságok nem hozták nyilvánosságra a tartalmát.

Gao Guoliang, a közép-kínai Henan tartomány Luoyang városában, a Yanshi Közbiztonsági Hivatal igazgatóhelyettese május 13-án állítólag „szélsőséges módon” végzett magával az irodájában – közölték a helyi hatóságok. Azt nem részletezték, hogy milyen módon.

Ma Hui, a Tianjin városbeli Heping Kerületi Közbiztonsági Hivatal parancsnoki központjának igazgatója április 30-án leugrott a 27 emeletes Seton Center tetejéről, és véget vetett életének.

Forrás:

https://www.theepochtimes.com/mkt_app/top-chinese-nuclear-power-expert-commits-suicide_3864422.html?v=ul&fbclid=IwAR1zz-MYCINyWyZ1PkWGg1hdNnhEbZc_VdB84fQphwFHR0PJi7E5qEZRtVY

Kép: NTD news (China in focus)