Kultúra

Jun Zi: Konfuciusz tanításai arról, hogyan legyünk úriemberek

A Jun Zi (君子) egy ősi kínai kifejezés, amely olyan erényes ember leírása, aki örökké arra törekszik, hogy az erénye és erkölcse révén tökéletesítse a jellemét; vagyis egy úriember leírása.

„Egy igazi úriembernek rendelkeznie kell a Jun Zi (君子) tulajdonságaival, amelyek a következők: kevesebbet beszélni és többet tenni, mindig segíteni a rászorulókon, valamint bátran felismerni és kijavítani a hibáinkat” – mondta Mr. William Li, a Shen Yun vezető táncosa egy interjúban. A Shen Yun, egy New York-i székhelyű, neves előadóművészeti társulat célja, hogy felelevenítse az ötezer éves hagyományos kínai kultúrát, amely a kulturális forradalom során kis híján elveszett.

A Jun Zi fontos fogalom a hagyományos kínai kultúrában. Ez a konfucianizmus egyik alapfogalma, egy olyan filozofikus gondolat, amely a kínai történelem során Kína-szerte meghatározó maradt.

Konfuciusz egy kínai filozófus és tanító volt i. e. 551-479 között. Ő alapította meg a konfucianizmust, és általában a kínai bölcsek egyik példaképének tartják.

Könyve, a Konfuciusz analektusai bővelkedik bölcsességekben, amelyeket a tudós és a követői közötti történelmi párbeszédeken keresztül mutat be miközben körbeutazták az isteni földet (神州, Shen Zhou, Kína egyik ősi neve). A szöveg kifejezetten leírja, hogy milyen tulajdonságokkal rendelkezik egy Jun Zi, és hogyan lehet elérni ezt a státuszt.

A Jun Zi-ről szóló alábbi idézetek Konfuciusz analektusai című könyvéből rávilágítanak a hagyományos kínai gondolkodásra és erkölcsi értékekre:

„Jun Zi keményen dolgozik azon, hogy spirituálisan megemelkedjen, ahelyett, hogy az önérdeket követné.”

„Nem aggódik amiatt, hogy szegény. A társadalom erkölcsének hanyatlása az egyetlen gondja.”

„Jun Zi három tendenciától óvakodik: Fiatalkorában, mielőtt fizikailag éretté válna, távol tartja a kéjvágyat. Amikor már érett és fizikai erővel rendelkezik, akkor tartózkodik a harctól és a vakmerőségtől. Idős korában óvakodik a kapzsiságtól”

Amikor egyik követője megkérdezte tőle, hogyan lehet valaki Jun Zi, Konfuciusz így válaszolt: „Az aki cselekszik, mielőtt beszélne róla, az egy Jun Zi.”

Amikor egy másik követője ugyanezt a kérdést tette fel, Konfuciusz így válaszolt neki: „Jun Zi nem aggódik és nem fél. Mivel ő egyenes, nincs mitől félnie vagy aggódnia.”

„Jun Zi nem törekszik a kielégítő étkezésre vagy az élet kényelmére. Keményen dolgozik, amikor tesz valamit, és gondosan megválogatja a szavait, amikor beszél.”

„Az erkölcsöt (道義 dao yi) alapvető jellemvonásnak tekintve, komolyan gyakorolja azt; alázatos szavakkal fejezi ki magát, mindent megtesz, hogy ezt elérje – ez egy igazi Jun Zi.”

„Aki csak a saját alkalmatlanságától fél, és nem törekszik mások elismerésére, az egy Jun Zi.”

Forrás: https://www.visiontimes.com/2021/11/07/the-making-of-a-jun-zi.html