Kultúra

Hua Mulan, a bátor női harcos

Hua Mulan az ősi Kína egyik legendás személyisége, aki az Északi és Déli dinasztiák idején született. Történetét eredetileg egy népdal örökítette meg a dinasztiák alatt, nem rögzítették a történészek a hivatalos kínai történelemben. Ez a népdal, „Mulan balladája” lehetővé tette, hogy hősies története több ezer éven át fennmaradjon.

„Mulan balladája” nagyon világos és szabatos módon meséli el Mulan legendás történetét. A történet szerint, amikor Mulan öregedő édesapja behívót kapott, hogy harcoljon a háborúban, Mulan úgy döntött, hogy ő csatlakozik a sereghez az apja helyett. Az ősi Kínában a hadsereg csak férfiakból állt, így Mulan férfinak álcázta magát, és így harcolt a csatamezőn. Sok éven át elviselte a katonai életet anélkül, hogy fény derült volna valódi nemére.

Bátran harcolt számos csatában és sok katonai díjat szerzett. Mikor letelt a katonai szolgálata, a császár jutalomként magas rangú állást kínált neki az udvarban. Azonban ő lemondott minden jutalomról és helyette azt kérte, hogy engedélyezzék neki, hogy minél előbb visszatérhessen a szülővárosába, úgy, mint egy hétköznapi polgár. Végül hazatért, és boldogan újraegyesült a családjával. Ekkor következett a legdrámaiabb jelenet. Amint Mulan visszavette női ruháit, és az őt hazakísérő katonatársai elé lépett, mindenki megdöbbent, és akkor ismerte fel, hogy Mulan valójában lány.

Ellentétben sok emberrel, akik abban a reményben mentek a csatába, hogy a katonaságot kihasználva megalapozzák az érdemeiket és előléptetésüket, Mulan egyszerű okból csatlakozott a sereghez. Csak azt remélte, hogy teljesíti édesapja feladatát a hadseregben, és eleget tesz egy gyermek szülei iránti kegyességének, valamint ezzel megvédelmezheti fiatal öccsét is.

Mulan jellemének színtiszta kedvessége, gyermeki jámborsága, bátorsága, a nehézségekben való kitartása és a hírnévhez és a szerencséhez való könnyed hozzáállása kiváló nővé teszi őt a hagyományos kultúrában. Legendás történetét generációkon keresztül továbbadták.

Hogy minderről meggyőződhessen maga az olvasó is, álljon itt „Mulan balladája”, amit Kína generációi énekeltek az alábbiak szerint:

Egyik sóhaj hallatszik a másik után,

Mivel Mulan sző az ajtóban.

Nincs hangja a szövőszéknek és a vetélőnek,

Csak a lány panaszkodásának.

Kérdezd meg, kiről gondolkodik,

Kérdezd meg, kire vágyik.

„Nincs senki, akire gondolnék,

Nincs senki, akire vágynék.

Múlt éjjel láttam a hadsereg értesítését,

A Khan sok behívót küld –

A csatatekercsek tucatjai,

Mindegyiken az édesapám neve,

Az apámnak nincs felnőtt fia,

És nincs idősebb bátyám.

Hajlandó vagyok lovat és nyerget venni,

Hogy elmenjek a csatába az apám helyett.”

Majd vesz egy szép paripát a keleti piacon;

Egy nyerget és takarót a nyugati piacon;

Egy kantárt a déli piacon;

És egy hosszú ostort az északi piacon.

Hajnalban hagyja el a szüleit,

Hogy sátrat verjen a Sárga folyó mellett alkonyatkor,

Nem hallja a szülei hívó szavát a lány,

Csak a Sárga folyó dübörgő vizét.

Hajnalban otthagyja a Sárga folyót,

Hogy elérje a Fekete-hegységet alkonyatra.

Nem hallja a szülei hívó szavát a lány,

Csak a barbár lovasság kiáltásait a Yan dombokon.

Tízezer mérföldet lovagolt a háborúban,

Szorosokon és hegyeken keresztül, mintha szárnyakon szállana,

Az északi levegő hozza az őrszem gongját

Hideg fény ragyog az acélkabátján.

A tábornok ideje lejár számos csata után

A harcos visszatér tíz év szolgálat után.

Visszatérnek, hogy lássák a nagyszerű Khant,

Aki a Ragyogás csarnokában ül.

Az érdemek tekercsei tucatszor forognak,

Jutalmak százai és ezrei.

A Khan megkérdi őt, mi a vágya,

„Nincs szükségem az úriemberek egyetlen hivatali posztjára sem,

Kérem, adjon kölcsön egy gyors lábú tevét,

Hogy hazavigyen engem a szülővárosomba.”

Szülei meghallván, hogy lányuk visszatér,

Kimennek a külvárosba, hogy üdvözöljék hazatértét,

Nővére meghallva, hogy húga visszatér,

Megigazítja rúzsát az ajtónál.

Kisöccse hallván, hogy nővére visszatér,

Élesíti a henteskést a lakoma előkészítéséhez.

„Kinyitom a keleti szobám ajtaját,

Leülök a nyugati szobám ágyára.

Leteszem a harci köpenyt,

És felöltöm régi ruháimat.

Megigazítom leheletfinom hajamat az ablakpárkánynál,

És felteszem porcelán sminkemet a tükörben.

Kilépek, hogy láthassam a bajtársaim,

Mindannyian meglepődöttek és megdöbbentek:

„Tizenkét évig utaztunk együtt,

De nem vettük észre, hogy Mulan egy hölgy!”

A bak ide-oda szökken,

Míg az őzsuta keskenyre nyílt szemekkel ül.

De mikor két nyúl egymás mellett ugrál,

Honnan is tudhatod, melyik a nőstény és melyik a hím?

Forrás: Epoch Times, Clearharmony.net

Kép: Hua MuLan, a bátor női harcos (SM Yang)