Hírek

Eltűnt Peng Suaj (Shuai) teniszezőnő – botrányok a Kínai Kommunista Párt volt alelnöke körül

Csang Kao-Lit, a Kínai Népköztársaság (KNK) Államtanácsának korábbi miniszterelnök-helyettesét nemrég azzal vádolták, hogy szexuálisan zaklatta Peng Suajt. Azóta nem látták Penget.

November 2-án éjjel Peng Suaj egy Weibo-posztban azt állította, hogy a 75 éves Csanggal nem közös megegyezésen alapuló szexuális kapcsolata volt. Peng azt mondta, hogy Csang felesége tudott róla, és „kint állt őrt”, miközben szexuálisan bántalmazták.

A posztot 20 perccel később törölték, de a poszt képernyőképét széles körben terjesztették Kínában és külföldön. A profi teniszezőnő 40 évvel fiatalabb Csangnál.

A globális teniszközösséget aggasztja, hogy a poszt óta nem látták Penget. Hétfőn, november 15-én a férfi teniszt irányító testület (ATP) támogatta a Női Tenisz Szövetség (WTA) felhívását, hogy Kína vizsgálja ki a vádakat.

Egyértelműen nagy bátorságról tett tanúbizonyságot azzal, hogy napvilágra hozta ezt az ügyet – mondta Pengről Steve Simon, a férfi szövetség vezetője. Azt mondta, hogy reméli, hogy teljes és átlátható felvilágosítást kapnak.

„Ha nem, az nemcsak a teniszezőnőink, hanem minden nő számára sértés lenne” – mondta Simon.

A négyszeres Grand Slam-győztes Naomi Osaka is aggodalmát fejezte ki teniszkolléganője holléte miatt.

„Nemrég értesültem egy teniszkolléganőm eltűnéséről, nem sokkal azután, hogy felfedte, hogy szexuálisan zaklatták” – írta Osaka a Twitteren.

„A cenzúra soha sincs rendben, bármi legyen is mögötte. Remélem, hogy Peng Suaj és családja biztonságban vannak, és jól vannak. Meg vagyok döbbenve, és szeretetet és fényt küldök feléjük” – mondta Osaka.

A 35 éves Peng volt az első kínai teniszezőnő a világranglista élén, amikor 2014-ben első lett párosban. 2013-ban Wimbledonban és 2014-ben a francia nyílt teniszbajnokságon is megnyerte a páros bajnoki címet.

***

A kínai hatóságok hallgatnak

A Sport Főigazgatóság, a KNK Államtanácsa és a hivatalos média ritka egyhangúsággal hallgatott az esetről.

De annak ellenére, hogy a kínai hatóságok igyekeznek blokkolni minden ezzel kapcsolatos bejegyzést, Csang állítólagos botrányai közül egyre több kerül nyilvánosságra az interneten.

Már 2004-ben több jelentés érkezett a Kínai Kommunista Párt (KKP) Központi Fegyelmi Ellenőrző Bizottságához Csang kicsapongó életmódjáról és családi korrupciójáról.

Csang azonban nyilvánosan azt állította, hogy „az életmóddal kapcsolatos problémák és a házasságon kívüli viszonyok végső soron mellékesek… Nem akarok tisztaságban élni”.

Csang korrupciós ügyei

November 3-án a Központi Fegyelmi Ellenőrző Bizottság nyolc olyan, ingatlanokkal kapcsolatos korrupciós ügyet tett közzé Tiencsinben, amelyet Csang a Tiencsin Városi Bizottság titkáraként töltött ideje alatt segített elő.

A KKP XVIII. országos kongresszusa óta a város legnagyobb állami tulajdonú vállalatának, a Tianjin Urban Construction Groupnak (Tiencsin Városépítő Csoportnak) több tisztviselőjét letartóztatták.

A „Liberty Time Net”, egy tajvani médium szerint Csang részt vett a Tiencsinben működő magánvállalkozói alapok csalárd módon történő finanszírozásában is, 15 milliárd dollár értékben.

A Kínai Kommunista Párt legtöbb korrupt tisztviselőjéhez hasonlóan Csang is hatalmas összegeket utalt át Hongkongba és külföldre a családján keresztül.

Az úgynevezett Panama-iratok a kommunista párt vezetőinek számos olyan családtagját sorolják fel, aki Hongkongban alapított vállalkozásokat és vásárolt ingatlanokat. Néhányan közülük még állandó hongkongi személyi igazolvánnyal is rendelkeznek.

A Panama-iratok több mint 11 millió, egy panamai ügyvédi irodától kiszivárgott dokumentumot tartalmaznak, és világszerte több mint 214.000 offshore cég pénzügyi adatait részletezik.

Ezeket 2016. április 3-tól tették közzé. Oknyomozó újságírók és világszerte több mint 300 riporter használta őket arra, hogy feltárja az offshore adóparadicsomok rejtett infrastruktúráját, politikai korrupcióját és globális méreteit.

A Panama-iratokban legalább nyolc jelenlegi és korábbi magas rangú kínai politikai vezető családtagjai szerepelnek titkos offshore cégek tulajdonosaként vagy részvényeseként.

Csang családja is megjelenik bennük. A tajvani Apple Daily napilap 2018-ban arról számolt be, hogy az Állandó Bizottság legalább hat jelenlegi és korábbi tagjának vannak ingatlanai Hongkongban, amelyek többsége Csang családjának a tulajdonában van.

A közel 110 millió dollár értékű ingatlanokat lánya, Csang Hsziaojan (Zhang Xiaoyan) és férje, Li Sengpo (Shengpo) nevére vásárolták. Li maga is szerepel a Panama-iratokban, mint három offshore cég részvényese.

***

Csang kapcsolatai a kínai népirtással

Csang 14 évig dolgozott a kínai olajiparban, és az egykor nagyhatalmú „olajbanda” tagja volt, amely a volt államfő, Csiang Cö-min (Jiang Zemin) frakciójához tartozott.

Csang hűsége megmutatkozott a tetteiben. Legyen szó egy hegy elkerítéséről, pusztán azért, mert Csiang meg akarta mászni, vagy a kisebbségek üldözéséről.

1999 júliusa óta, amikor Csiang Cö-min megkezdte a Fálun Gong spirituális gyakorlat üldözését, Csang szorosan követte Csiang politikáját. Csang Kuangtung (Guangdong) tartományban, Sencsenben (Shenzhen), Santung (Shandong) tartományban és Tiencsinben hajtotta végre az üldözést.

A Fálun Gong Üldözését Vizsgáló Világszervezet (WOIPFG) szerint népirtás és kínzás, valamint emberiesség elleni bűncselekmények elkövetésével gyanúsítják.

2021. július 5-én Vang Cse-jüan (Wang Zhiyuan), a WOIPFG elnöke az Epoch Times-nak elmondta, hogy 2015. június 24-én telefonon beszélt Csanggal. Csang akkoriban hivatalos látogatáson tartózkodott Kazahsztánban, mint a Központi Bizottság Politikai Hivatala Állandó Bizottságának tagja és a KNK Államtanácsának miniszterelnök-helyettese.

Vang azt mondta, hogy a telefonbeszélgetés során Csang közvetve elismerte, hogy Csiang felelős a Fálun Gong-gyakorlók szerveinek a szervezett és erőszakos eltávolításának az elrendeléséért. Ezt a rendeletet Csang hűségesen végrehajtotta.

(A The Epoch Times USA anyagából)

Forrás: https://www.epochtimes.de/…/tennisspielerin-peng-shuai…

Kép: NTD News