Hírek,  Kultúra

Egy tervezett képregény célja reflektorfénybe állítani az erőszakos szerveltávolításokat

A kínai rezsim azon gyakorlata, hogy lelkiismereti foglyokat öl meg a szerveikért, hogy eladhassák őket a transzplantációs piacon, volt már média cikkek, könyvek és dokumentumfilmek témája.

Most a cseh aktivistáknak az a céljuk egy képregény létrehozásával, hogy felhívják a figyelmet erre a hátborzongató gyakorlatra.

A történelmi fikciós sztori, amelyet Milan Kajínek készített, 2006-ban játszódik Kínában. A projekt honlapja szerint a képregény egy lány esetét követi, aki Kínába megy szervátültetésre, ahol egy borzalmas igazságra bukkan: az átültetendő szerveket a kórház melletti fogolytáborban levő emberekből szedik ki.

Kajínek, a projekt koordinátora elmondta, hogy egyetemes vonzereje miatt választották a képregény formátumát.

„Ez is egy olyan médium, amely méltó ahhoz, hogy fontos, valós történeteket meséljen el. Ezért döntöttünk végül emellett”- mondja el a honlapon Kajínek, aki egyben a The Epoch Times cseh kiadásának főszerkesztője, és személyesen is dolgozik a projekten.

Elkészült a forgatókönyv és a képregény induló rajzai. A projekt jelenleg a cseh online közösségi finanszírozási platformon, a HITHIT-en keresztül keres támogatókat. Az adománygyűjtés határideje 2021. március 31.

„Ezzel a képregénnyel üzemanyagot akarunk adni az ellenállás tüzéhez, és fel akarjuk hívni a figyelmet a tűrhetetlen bűncselekményekre: az életmentő tudománnyal való visszaélésre és a kommunista párt totalitárius hatalmának felemelkedésére Kínában” – áll a honlapon.

A képregény címe a „Davids and Goliath”, egy 2014-es azonos című dokumentumfilmből származik. A film David Kilgour volt kanadai (ázsiai-csendes-óceáni) államtitkár és David Matas kanadai emberi jogi ügyvéd által folytatott erőszakos szerveltávolításokról szóló nyomozását követi végig.

Kilgour és Matas voltak az első oknyomozók, akik vizsgálták ezt a kérdést, mivel először 2006 körül jelentek meg állítások arról, hogy a kínai rezsim szerveket távolít el a Fálun Gong gyakorlókból. Több jelentést készítettek, melyekben megállapították, hogy bebörtönzött gyakorlókat hasznának fel akaratuk ellenére a szervek forrásaként a transzplantációs piac számára.

A Fálun Gong (más néven Fálun Dáfá) meditációs gyakorlat követőit a kínai rezsim több mint két évtizede üldözi. A Fálun Dáfá Információs Központ becslései szerint Fálun Gong gyakorlók millióit zárták börtönökbe, pszichiátriai osztályokra és más létesítményekbe, miközben százezreket kínoztak meg, sokan nemi erőszak és más visszaélések áldozataivá váltak.

2019-ben egy független népbíróság. a China Tribunal Londonban (chinatribunal.com) egy évig tartó vizsgálat után minden kétséget kizáróan arra a következtetésre jutott, hogy a kínai rezsim évek óta „jelentős mértékben” erőszakkal távolítja el a lelkiismereti foglyok szerveit, amelyek fő forrásai a Fálun Gong gyakorlók voltak. Azt is megállapította, hogy ez a gyakorlat ma is folytatódik.

E következtetéshez a törvényszék különféle bizonyítékokat emelt ki, többek között: a rendkívül rövid várakozási idő a kínai kórházak által meghirdetett szervátültetésekre; a kórházi infrastruktúra elemzése, amely azt mutatta, hogy a rezsim évente 90.000 transzplantációt hajtott végre, ami jóval több, mint a hivatalos adat, a 10.000 transzplantáció; és a Fálun Gong gyakorlók tanúvallomásai, akik azt mondják, hogy vérvizsgálatokat és egyéb orvosi vizsgálatokat végeztek rajtuk, amelyek összhangban vannak a szervek egészségi állapotának vizsgálatával, míg a Fálun Gongot nem gyakorló foglyokat nem vizsgálták.

Ezt a gyakorlatot tagadva a kínai rezsim azt állította, hogy 2015-től a szervátültetések csak önkéntes donoroktól származnak.

Múlt héten a szervek eltávolításáról szóló online konferencián, amelyet több mint 100 nonprofit szervezet hívott össze a világ minden tájáról, a szervezők elmondták: „Az áldozatok számára, akik között vannak politikai foglyok, Fálun Gong gyakorlók és ujgurok, ez nem csak a szerveik leszüretelése, ez az életük leszüretelése is.”

„Nekünk, a többiek számára ez a humánum elrablása, ami örökre megmérgezi azt a fogalmat, hogy mit is jelent embernek lenni.”

Forrás:

https://www.theepochtimes.com/planned-comic-book-aims-to-shine-spotlight-on-forced-organ-harvesting…

Kép: Courtesy of Milan Kajínek

A képregény magyar weboldala:

https://www.davidsandgoliath.cz/index.php/hu/kepregeny/?fbclid=IwAR1Ws0CugHESGoTnwvOX6kLjg8IuBdAEu_icNTPtCSZaEAehRf1FEjy6z7Y