Kultúra

Egy öreg tudós közhelyei 老生常谈

Az „Egy öreg tudós közhelyei” szólás arra utal, amit gyakran mondunk vagy ami szokásos mondás egy öreg tudóstól. Arra utal, hogy ugyanazokat a szavakat ismételjük vagy ugyanazon a hangon játszunk újra és újra.

A szólás a „Három Királyság Történelmi Feljegyzései” című írásob alapszik, mely egy kínai történelmi szöveg a Keleti Han dinasztia végéről és a Három Királyság időszakából.

Guan Lu (209-256) egy híres jövendőmondó volt a Három Királyság időszakában, Kínában. Taot tanult, és nagyon jól ismerte a Yi-Jinget 15 éves korára. Meg tudta mondani előre az emberek sorsát.

Egyik nap He Yan és Deng Yang – a Wei állam két minisztere – meglátogatták Guan Lut. He Yan megkérdezte Guant a szerencséjéről. „Néhány napja ugyanazt az álmot látom. Azt álmodom, hogy néhány légy száll az orromra. Megpróbálom elhajtani őket, de nem mennek el. Mit jelent ez? Mikor válhatok miniszterelnökké?”

Guan látta a lelkét egy sötét völgyben, és tudta a sorsát. Azonban sok bajt hozott volna magára, ha azt mondja, amit pontosan lát. Guan gondolkodott egy darabig, aztán azt mondta: „Neked, Uram, magas kitűntetésed lesz, és nagy hatalmat fogsz gyakorolni, de azok, akik becsben tartanak, kevesen vannak, és akik félnek tőled, sokan. Nem vagy elég óvatos a jó szerencse útját járva. Nos, az orr egy magaslat. Ha egy magaslat megőrzi a jellegzetességét, tiszteletben marad. De nem úgy van, hogy a legyek összegyűlnek, hogy bepiszkítsák a tárgyakat, és a gőgös fél a bukástól? Azt szeretném kívánni neked, hogy bőséggel add a jót a szegényeknek, és kerüld a rossz úton való haladást. Akkor valóban lehet, hogy eléred a legmagasabb méltóságot.”

Deng megkérdezte Guant a sorsáról, és Guan azt kívánta tőle, hogy adjon bőségesen a jóból a szegényeknek, és kerülje el a rossz úton való haladást. Guan azt tanácsolta neki, hogy legyen kedves másokkal, hogy így elkerülje a szerencsétlenséget.

A választ hallva Deng azt mondta: „A válaszod nem a kérdésemhez kapcsolódik. Nem azért vagyunk itt, hogy egy öregember közhelyeit hallgassuk.” Nem hittek Guan szavainak, és elmentek.

Nem sokkal később Sima Yi (179-251) államcsínnyel átvette az irányítást Wei államban. Sima Yi Hen Yant és Denget a kormányzóval együtt meggyilkolta.

Később az „egy öreg tudós közhelyei” kifejezés egy szólássá vált, amely az ugyanazon dolog ismétlését jelenti.

Kép: Egy öreg tudós közhelyei (készítette: Zhiching Chen, Epoch Times)

Hivatkozások:

http://www.epochtimes.com/gb/11/11/22/n3437283.htm

http://www.zhengjian.org/node/55596

Forrás: Történetek az ősi Kínából

http://hu.clearharmony.net/…/a110892-Egy-oreg-tudos…(老生常谈).html#.Wkp8qiu6rYU