Aki Kínával foglalkozik, az biztosan ismeri a Szun-ce nevet. 500 évvel Krisztus előtt született, és a stratégiai hadviselés zsenijének tartották. Leghíresebb művét, „A háború művészete” című írását még mindig kötelező olvasmánynak tekintik minden vezető számára, legyen szó az üzleti életről vagy a nemzetközi politikáról. A könyv egyik legtöbbet idézett mondata: „Ha ismered mind önmagad mind az ellenfeledet, száz csatát is megnyerhetsz veszély nélkül.” Lea megmondja!
-
-
“Szép új világ”: Hszi Csin-ping kétségbeesett kísérlete a világ kommunista pártjainak egyesítésére
Hszi Csin-ping pártvezetőre egyre nagyobb nyomás nehezedik - a szabad világ egyre inkább összefog a pekingi politika ellen. Egy szimpóziumon keresztül próbálja egyesíteni a világ kommunista pártjait a nyugati imperializmus elleni közös harcban. Eközben a G7-országok ellentervet dolgoznak ki a pekingi "Új Selyemút" ellen.
-
Magyarország megint egyedüliként blokkolta az EU-s nyilatkozatot Kínával szemben – 168.hu
“Magyarország ismét blokkolta az Európai Unió azon közös nyilatkozatát, amelyben a 27 tagállam egységesen ítélte volna el Kínát, amiért beavatkozik a hongkongi demokráciába.”
-
Párttörténeti tanulmány: Hszi Csin-ping fő kampánya 2021-ben
BitterWinter.org: Minden kínai mozgósítva van. De a "történelemnek" marxista kontextusban nem ugyanaz a jelentése, mint a polgári akadémián - magyarázza Hszi.
-
Ma Hongkong – holnap az egész világ
Milyen következményekkel jár az új beruházási megállapodás Hongkong számára? Hogyan nyer mindig kétszer a Kínai Kommunista Párt (KKP) egy "win-win" helyzetben? Miért erőlteti a KKP a mesterséges intelligenciát és a Big Data-t? Hogyan változtatta meg Hongkongot az új nemzetbiztonsági törvény?
-
Izrael, Hamász és KKP
Mr. Wu újra jelentkezik: Izrael és a Hamász palesztin fegyveres csoport tűzszünetről állapodott meg. Az Egyesült Államok és szövetségesei tartós nyomására a 11 napos összecsapás erőszakkal ért véget.
-
A 73 éves Jimmy Lai, számíthat az emberek támogatására
Tavaly augusztusi letartóztatását követően több mint 1100 százalékot ugrott a cégének árfolyama. Az ugrásszerű emelkedés mögött egyértelműen a befektetők támogató hozzáállása áll.
-
A Kínai Kommunista Párt és a magyar Kormány viszonyáról beszélt ma Szél Bernadett
Politikai szempontból az oldalunk független. Ezt a beszédet viszont szerintünk mindenkinek hallani kellene. Ahhoz, hogy saját döntéseinket meghozzuk, érdemes minden oldalról meghallgatni az érveket. Ennek jegyében egy nagyon fájdalmasan megosztott Magyarországon kérünk titeket egy kis nyitottságra.
-
Kína óriás összegeket költ az űrtevékenységének fejlesztésére, hogy ezzel az élre törjön az USA-t hátrahagyva
A “Mennyei Palota” nem az első kínai űrállomás lesz – eddig már kettőt építettek.
-
Tényleg Kínáé lesz a 21. század?
Vélemény cikk James Gorrie írótól. Az akadémikusok már régóta kioktatják az amerikaiakat, hogy az amerikai dominancia korszaka a globális színtéren véget ért. A jövő - mondják nekünk az elemzők és a bemondók a kábeltelevíziós hírekben - Kínáé. Ami talán a legrosszabb, hogy sok választott képviselő és kinevezett politikus is ezt hiszi. Ennél nagyobbat nem is tévedhetnének.