Hírek

Az utóbbi időben a Fálun Gong számos információs eszközét, mint például transzparenseket, zászlókat és táblákat, csúfították el festékkel vagy tintával Hongkongban.

Hongkong több helyszínén is Fálun Gong-anyagokat tettek tönkre – Az utóbbi időben a Fálun Gong számos információs eszközét, mint például transzparenseket, zászlókat és táblákat, csúfították el festékkel vagy tintával Hongkongban.

Az egyik esetnél a járókelők segítettek feltartóztatni egy elkövetőt és hívták a rendőrséget.

A Fálun Gong, más néven Fálun Dáfá, egy spirituális meditációs gyakorlat, amely az Őszinteség, Jóság, és Elnézés tanításain alapszik. 1999. július 20-án a Kínai Kommunista Párt volt vezetője, Csiang Cö-min elrendelte a Fálun Gong teljes elnyomását.

Attól tartott, hogy a követők száma – az állami becslések szerint körülbelül 100 millió ember – meghaladhatná az ország párttagjainak a számát, és ezzel veszélybe sodorná az uralmát. Az üldözés a mai napig folytatódik, és a Kínai Kommunista Párt (KKP) a szárazföldön zárolta és meghamisította a Fálun Gonggal kapcsolatos összes információt.

***

Egy férfi a nemzetbiztonsági törvényre hivatkozva rongálta meg a Fálun Gong-transzparenseket

Shi asszony egy Fálun Gong-gyakorlónő, aki öt évvel ezelőtti nyugdíjazása után költözött Mong Kok körzetébe, hogy olyan tevékenységeknél segédkezzen, amelyek feltárják a Fálun Gong kegyetlen üldözését a kínai rezsim által.

Augusztus 21-én reggel Shi asszony a szokásos módon a Szója utcára ment, egy hongkongi közkedvelt nevezetességhez. Amikor egy kis szünet után visszatért, fekete tintával bekenve találta a transzparenseket és a zászlókat. Másnap, amikor újságokat osztogatott a Fálun Gong üldözéséről szóló hírekkel, egy férfi festéket szórt a transzparensekre, és azután azonnal elszaladt.

Augusztus 24-én ugyanaz a személy jött és ismét bekente a transzparenseket. Ezúttal Shi asszony utána futott és azt kiáltotta: „Segítsenek nekem elkapni!” Két fiatal férfi odarohant, megállította a férfit és hívta a rendőrséget.

A férfi megfenyegette Shi asszonyt: „A nemzetbiztonsági törvény életbe lépett, de te ki mered tenni ezeket [a Fálun Gong-anyagokat]?” Oké, én is szeretném, hogy jöjjön a rendőrség… lássuk csak, kit fog letartóztatni a rendőrség, téged vagy engem?”

A július 1-jén hatályba lépett nemzetbiztonsági törvény kiterjedt hatásköröket ad a KKP-nak az általa elszakadásnak, felforgatásnak, terrorizmusnak vagy a külföldi erőkkel való összejátszásnak tekintett cselekmények büntetésére. A szabálysértéseket maximális életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetik. A törvény végrehajtására egy Peking közvetlen irányítása alatt álló biztonsági ügynökséget hoztak létre Hongkongban.

***

Vandalizmus miatt feljelentett férfi

Amikor a rendőrség megérkezett, több férfi tiszt kihallgatta a férfit, egy női rendőr pedig megkérte Shi asszonyt, hogy írja le a kárt. Shi asszony és egy másik női Fálun Gong-gyakorló Mong Kok Rendőrkapitányságára ment, hogy jelentse az eseteket. A rendőrség megkérdezte a nőket, hogy panaszt akarnak-e tenni, vagy elengedik-e, miután kifizette a kárt. Shi asszony így válaszolt: „Természetesen vádat kell emelnünk ellene.” A rendőrség azt mondta, hogy vandalizmus miatt vádat emelhetnek ellene.

Másnap több mint egy tucat ember jelent meg a Szója utcán, és szidalmazta a gyakorlókat. Több nap óta ismeretlen személyek támadták meg Hongkongban a Fálun Gong-gyakorlók több információs standját. Mong Kokban az Argyle utcában levő standot már többször elcsúfították festékkel, és a Fálun Gong-gyakorlóknak műanyag zacskókba csomagolva kellett védeniük a transzparenseket. A Causeway-öbölben elhelyezett szlogeneket ráadásul letépték.

Hongkong, amelynek nagyfokú autonómiát ígértek, amikor szuverenitását 1997-ben Nagy-Britanniáról Kínára ruházták át, garantálja a vallásszabadságot és egyéb szabadságokat, amelyeket a szárazföldön nem biztosítanak.

***

A nemzetbiztonsági törvény gyakorlatilag megszünteti Hongkong vallásszabadságát

A hongkongi Fálun Gong-gyakorlók az elmúlt években szabadon tevékenykedtek a nyilvánosság előtt, viszont helyi Peking-barát csoportok zaklatásainak és támadásainak voltak kitéve.

Amikor a nemzetbiztonsági törvény életbe lépett, a helyi Fálun Gong-gyakorlók aggodalmukat fejezték ki amiatt, hogy ez veszélyeztetheti a vallásszabadságot a térségben.

Benedict Rogers, az emberi jogi aktivista, a „Hong Kong Watch” nagy-britanniai székhelyű nonprofit szervezet alapítója, a The Epoch Times „American Thought Leaders” című adásában elhangzott interjúban azt mondta, hogy az új biztonsági törvény, amelyet Peking Hongkong nyakába varrt, összeroppanthatja a város vallásszabadságát.

Pompeo amerikai külügyminiszter a Twitteren ezt írta: „A KKP drákói nemzetbiztonsági törvénye véget vet a szabad Hongkongnak, és felfedi a párt legnagyobb félelmét: a saját népének a szabad akaratát és a szabad gondolkodását.”

***

Július 2-án az Egyesült Államok szenátusa egyhangúan elfogadta a hongkongi autonómia törvényt, és szankciókat rendelt el a KKP azon tisztviselői ellen, akik fenyegették és aláássák Hongkong autonómiáját, valamint azon bankok és vállalatok ellen, amelyekkel üzleteket kötnek. Korábban mindkét párt amerikai szenátorai közösen vezették be a hongkongi biztonságos kikötő törvényt, amely menedékjogot ad a politikai üldözés elől menekülő hongkongiaknak.

***

Több mint 360 millió kilépés a KKP-ból

Shi asszony elmondta, hogy sajnálja azokat, akik a pekingi rezsim nézeteit vallják. „A kommunista párt nem képviseli Kínát. A kommunista párt olyan sok rossz dolgot tett. Csak ha távol tartjuk magunkat a KKP-tól, biztosíthatjuk a békét.”

Shi asszony több mint 70 éves, és 23 éve gyakorol Fálun Gongot. Hongkong utcáin gyakran magyarázza el az embereknek, hogy a gyakorlat hogyan járul hozzá, hogy javítsa a szellemi és testi egészséget, és felhívja a figyelmet a KKP üldözési kampányára.

Shi elmondta, hogy a kínai szárazföldről érkező bevándorlók közül sokan jöttek el a Fálun Gong helyszíneire, hogy kijelentsék, hogy kilépnek a KKP-ból. Az Epoch Times kínai nyelvű honlapja szerint, amely felsorolja azokat a kínaiakat, akik kiléptek a KKP-ból és annak kapcsolt szervezeteiből, több mint 360 millió ember regisztrált és jelentette be a kilépését.

***

Több mint 100 országban terjesztették el és számos díjat kapott

A Fálun Gong a beszámolók szerint a világ több mint 100 országában és régiójában terjedt el. A gyakorlat és megalapítója számos díjat, elismerést és támogató levelet kapott a nemzetközi közösség részéről.

Az idén május 13-án, a Fálun Dáfá Világnap alkalmából a Fálun Gong-gyakorlók több mint 200 politikustól kaptak levelet az Egyesült Államokból, Kanadából, Németországból, Ausztráliából, Hongkongból, Tajvanról és más helyekről az egész világon. amelyben gratulálnak a Fálun Gongnak, hogy elterjedt a világban.

Júliusban 30 ország több mint 600 jelenlegi és volt politikusa közös nyilatkozatot írt alá, amelyben felszólította a KKP-t, hogy haladéktalanul állítsa le a Fálun Gong-gyakorlók szisztematikus és brutális üldözését.

Az eredeti cikk a The Epoch Times USA-ban jelent meg (német adaptáció: sza)

Eredeti változat: Falun Gong Materials Vandalized at Various Sites in Hong Kong

Kép: Epoch Times

Eredeti cikk: https://www.epochtimes.de/china/falun-gong-material-an-verschiedenen-standorten-in-hongkong-zerstoert-a3328314.html

Zhang Xiaohui és Chen Tianyi