Politika

Az Egyesült Államok külügyminisztere: „A Kínai Kommunista Párt valódi arcát leleplezték”

(Minghui.org) Mike Pompeo amerikai külügyminiszter a The Epoch Times amerikai Thought Leaders [vélemény vezérek] műsorának adott interjújában elmondta, hogy a vallásszabadság áll minden civilizáció középpontjában, és ha ez rossz útra téved, akkor rossz dolgok fognak kialakulni. Felszólította a világot, hogy „tartsa fenn ezt a dobpergést egyszerűen azt követelve, hogy a Kínai Kommunista Párt engedélyezze az emberek számára, hogy Istentől kapott joguknál fogva gyakorolhassák… a hitüket az általuk választott módon.”

A KKP által jelentett fenyegetés felismerése

Pompeo miniszter úr elmondta, hogy bár a világ népe tudatában van a Kínai Kommunista Párt (KKP) autoriter jellegének, mégis figyelmen kívül hagyták azt, részben azért, mert a korábbi külpolitikai döntéshozók úgy vélték, hogy a gazdasági kereskedelem és elkötelezettség arra késztetheti a KKP-t, hogy „legalább külsőleg tisztességes és kölcsönös alapon viszonyuljon a világhoz”. Csakhogy évtizedekkel később azzal szembesültek, hogy ez az elképzelés „nyilvánvalóan végig téves ” volt.

Pompeo úgy véli, hogy „az ellenállás sok területen óriási volt számos okból kifolyólag”, beleértve a gazdasági és egyéb okokat is.

Megjegyezte, hogy Trump elnök már a kampánya során is felismerte a KKP problémáját. Hivatalba lépése után jelentős változtatást vezetett be az Egyesült Államok külpolitikájában. „Most már alapvetően megváltoztattuk azt, ahogy szerintem a Nyugat Kínára tekint, nemcsak az Egyesült Államok. Még ha megnézzük Európát, Ausztráliát és Délkelet-Ázsiát, ők is tudják. Tudják, hogy a Kínai Kommunista Párttól semmi jót nem lehet várni” – mondta Pompeo.

Pompeo miniszter úr azt is elismerte, hogy figyelmen kívül hagyták sok kínai disszidens hangját, akik a „harangot kongatták” a KKP által jelentett fenyegetés miatt, és zavarták a politikai döntéshozók figyelmét egyéb kihívások is, köztük egy nagyon fontos terrorizmusellenes kampány.

„Levettük a szemünket erről a hatalmas fenyegetésről, és most – most már rajtunk van. Most már bent van a kapukon belül. A Kínai Kommunista Párt itt van Amerikában, és a Trump-adminisztráció minden dimenzióban megkezdte a hajó megfelelő irányba fordítását, hogy Amerika ismét helyesen cselekedjen, és megvédje magát ettől a Kínából jövő kommunista fenyegetéstől.”

A vallásszabadság áll minden civilizáció középpontjában

Pompeo hozzátette, hogy a vallásszabadság ott van „minden civilizáció középpontjában, ott áll ez az eszme, miszerint az emberi lények eredendő emberi mivoltukból adódóan méltósággal rendelkeznek. És ha elrontod ezt, abból rossz dolgok fakadnak. Tehát Trump elnök vezetésével a vallásszabadságra összpontosítottunk, nemcsak Kínában, hanem másutt is, de különösen a Kínai Kommunista Párttal kapcsolatban.”

Majd folytatta: „Láttuk, mit csinálnak az ország nyugati részén élő ujgurokkal. Láttuk, mit tettek a tibetiekkel. Most azt látjuk, hogy ugyanezt teszik más etnikai kisebbségekkel, köztük a Kína északi részén fekvő Mongólia népével, majd az egész ország keresztényeivel… ezek az emberi méltóságot alapvetően fenyegető dolgok egy önkényuralmi rendszer jellemzői.”

Azt is hozzátette, hogy: „Hszi Csin-ping főtitkár sem más. Tudja, hogy az uralkodóképességének fenntartása érdekében a folyamatosan növekvő hatalmat és irányítást kell kiterjesztenie.”

Pompeo elmondta, hogy külügyminiszterként méltányolta a lehetőséget, hogy üldözöttekkel vagy az üldözöttek családtagjaival találkozhatott és beszélhetett velük, ami egy „csodálatos személyes élmény volt, látni ezeket a nemes, csodálatos embereket, akik egyszerűen csak a saját jogaik gyakorlását akarták lehetővé tenni.”

Azt mondta, büszke a Külügyminisztériumban végzett munkájára. „Büszke vagyok arra, amit Trump elnök és az adminisztrációnk tett. És bízom benne, hogy a világ továbbra is fenntartja ezt a dobpergést, követelve, hogy a Kínai Kommunista Párt engedje meg az embereknek, hogy érvényesíthessék Istentől kapott jogaikat arra, hogy az általuk választott módon gyakorolják vagy nem gyakorolják a hitüket.”

A Kínai Nemzet és a Kínai Kommunista Párt koncepciójának szétválasztása

Pompeo megjegyezte, hogy a Külügyminisztériumnál nagyon fontos elkülöníteni a kínai nép és a Kínai Kommunista Párt fogalmát.

Kifejtette, hogy Kína hosszú történelemmel és sok dinasztiával rendelkező ország. „Ennek a földnek a története hosszú és legendás, az emberek, akik ezt a helyet lakják, jó emberek.” Ám miután a Kínai Kommunista Párt megérkezett, a kínai emberek „olyan autoriter rezsim bakancsa alatt kezdtek élni, amely megtagadja tőlük a család gyarapításának lehetőségét. Nagyon hosszú ideig megtagadták tőlük annak lehetőségét, hogy úgy vállaljanak gyermeket, ahogy szerették volna. Szelektív abortusz zajlott. Az elmúlt 50 év során a civilizáció egyik legnagyobb tragédiája Kínában történt.”

Hozzátette: „Az nem úgy van, hogy az emberek okozzák ezeket (a tragédiákat). Ezek a vezetők azok, akik ellopják a pénzeket, az állami vállalkozásokat olyan cselekedetekre késztetik, amelyek elszakadnak attól, ahogyan a világnak működnie kellene, és akadályozzák – miközben egyes embereket kiszabadítanak a szegénységből, kétség kívül akadályozzák azokat az alapvető politikai szabadságjogokat, amelyek minden emberi lényt megilletnek.”

„És ezért csodálom a kínai embereket. Biztos vagyok benne, hogy a kínai emberek más úton akarnak előre haladni. A szabadságukat akarják, és ezt a Kínai Kommunista Párt megtagadja tőlük. De fontos, hogy külön válasszuk őket. Ott vannak azok a nagyszerű kínai emberek, akik az egész világon élnek, ideértve az Amerikai Egyesült Államokat is. Meg akarjuk őket becsülni és csodáljuk őket, és reméljük, hogy ők is csatlakoznak ahhoz a felhíváshoz, hogy a rezsim változtasson a viselkedésének természetén a nemzetközi tevékenységeit illetően. ”- mondta.

Látni a Kínai Kommunista Párt igazi arcát

Pompeo elmondta, meggyőződése, hogy „az amerikaiak jobban rá vannak hangolódva erre a fenyegetésre. Amerika vezetői sokáig tagadták, hogy ez történik, ezért úgy gondolom, hogy az emberek nem láthatták és nem érezhették ezt, vagy a vezetőik azt mondták nekik, hogy az nem baj, ha munkahelyek millióit lopják el Kansasban vagy Iowában az emberektől, akik létrehoztak ott valamit, vagy hogy ellopják a Szilícium-völgyben vagy a Boston Corridor-on feltalált technológiát. Az amerikai vezetők azt mondták, hogy rendben van, elég csinos összegeket fogunk keresni; ne aggódj.”

De hangsúlyozta: „azok a napok elmúltak”. Különösen az a mód, ahogyan a KKP a koronavírus-járványt kezelte, arra késztette a világ népét, hogy „közelről lássa a rendszer természetét”. Vannak már olyan közvélemény-kutatási adatok is, amelyek kimutatják az emberek negatív benyomását a KKP-val kapcsolatban. És ami még ennél is fontosabb, hogy a világ körüli utazásai és az emberekkel való kapcsolattartás során Pompeo miniszter úr világszerte változásokat észlelt.

„Úgy gondolom, hogy most olyan szempontokból értik meg ennek a rendszernek a természetét, ahogyan három, négy vagy öt évvel ezelőtt nem értették meg. Azt hiszem, részben felelősek vagyunk ezért. De senki nem fog visszatérni. Nincs olyan ember, aki ne láthatná – akár Indonéziában, akár Vietnámban, akár Szingapúrban tartózkodik, soha senki nem fogja többé elfogadni, hogy a Kínai Kommunista Párt nem az, akitől semmi jót nem várhatnak. Már látják. Világosan látják” – mondta.

„Ezért biztos vagyok abban, hogy ez a nyomás, amely most a Kínai Kommunista Pártra nehezedik, valós, és nem csak azért, mert a vezetők ezt követelik, hanem mert az emberek a világ minden tájáról láthatják ezt. A Kínai Kommunista Párt valódi arcát leleplezték ”- jelentette ki Pompeo.

Szembeszállni a Kínai kommunista Párttal

Az Európai Unió és Kína közelmúltbeli szerződésével kapcsolatos kérdésre Pompeo azt mondta, hogy nem ellenzi a tisztességes és méltányos kereskedelmet, amelyet kölcsönös alapon hoztak létre. De az elmúlt 50 évben mind az Egyesült Államok, mind az egész világ megadta azokat a kiváltságokat, amelyeket a KKP kért, függetlenül attól, hogy nemzetbiztonsági politikáról vagy a WTO-ban meghatározott kereskedelmi szabályokról volt-e szó.

„Nem engedhetjük meg – nem hajthatunk tovább térdet a Kínai Kommunista Pártnak úgy, ahogyan azt 50 éven keresztül megszoktuk. Ezt ők ki fogják használni. Azt fogják tenni, amit Hszi Csin-ping főtitkár mond nekik, hogy tegyék meg. Tehát egy hegemón környezetet hoznak létre a vazallusállamokból szerte a világon. Ez tűrhetetlen.”

Egy másik kihívás, amellyel az Egyesült Államok szembesül, az a több mint 300 ezer kínai diák, akik évente érkeznek ide tanulni. Pompeo szerint jó dolog, ha ezek a fiatal elmék idejönnek és megmutatják magukat a nyugatnak. Sajnos azonban a kínai Állambiztonsági Minisztérium és a Népi Felszabadítási Hadsereg ezek közül a diákok közül sokat kémmé változtatott. Most az amerikai kormány néhány ezer ilyen alkalmazottat kiutasított, miután azonosította őket. Számos Konfuciusz Intézetet is bezártak, miután „rámutattak, mik is azok valójában.”

Megvédeni az Egyesült Államokat a KKP-tól

Interjújának utolsó részében elmondta, hogy a járvány után az emberek elkezdték látni, hogy mennyire korruptak a KKP intézményei, és hogyan versengenek az állami tulajdonú vállalataik olyan módokon, amit az emberek még néhány évvel ezelőtt sem ismertek fel teljesen.

„Tehát láthatod, hogy az ellátási láncok máshova helyeződnek át. Úgy gondolom, hogy az üzleti élet körében ma már mélyebben felismerik azokat a politikai kockázatokat, amelyek a Kínában történő működést érintik, olyan módokon, amilyenek két vagy három évvel ezelőtt nem voltak.”

Pompeo elmondta, hogy a kongresszusi hat éve és a Trump-adminisztrációban eltöltött négy éve alatt szerzett minden tapasztalata azt sugallja, hogy „semmi sem nagyobb ostobaság, mint bármiben megbízni, ami a Kínai Kommunista Párttól származik.”

„Újabb és újabb ígéreteket szegtek meg egymás után – nemcsak az Egyesült Államoknak tett ígéreteket, a világnak tett ígéreteket, a hongkongi lakosságnak tett ígéreteket, a kínai anyaországban élő saját népük számára tett ígéreteket is.”

„Időről időre azt ígéri a Kínai Kommunista Párt, hogy ha vírusproblémájuk támad, nyilvánosságra fogják hozni. A lista végtelen. A mai napig nem engedték meg az Egészségügyi Világszervezetnek, hogy megkezdje annak kivizsgálását, hogy honnan származik ez a vírus, és mégis megígérték, hogy megteszik.”

Arról beszélve, hogy a KKP beleavatkozott-e az Egyesült Államok általános választásaiba, Pompeo megjegyezte, hogy nem tud sokat mondani, és bízik abban, hogy a hírszerző szervek elvégzik a munkájukat, és adott esetben jelentést tesznek közzé. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az amerikai népnek tisztában kell lennie a KKP jelenlétével minden területen, beleértve az iskolákat, a klubokat és civil szervezeteket is.

„A Kínai Kommunista Párt nyilvánvalóan keményen lobbizik, keményen dolgozik, konzulátusaik vannak Amerikában, ahol a diplomatáik olyan magatartást tanúsítanak, amely nem egyeztethető össze azzal, amit diplomataként kellene tennünk. Az egyiket bezártuk, mert – teljesen világos volt, hogy egy kémműveletet hajtanak végre a houstoni konzulátuson.”

„De az amerikai népnek ébernek kell lennie abban az értelemben, hogy tudatában kell lennünk annak, hogy a Kínai Kommunista Párt nem Amerika érdekében cselekszik, és az Egyesült Államok vezetésének nagyon világosnak kell lennie ezzel kapcsolatban az amerikai nép felé – mondta Pompeo.

http://hu.clearharmony.net/articles/a113505-Az-Egyesult-Allamok-kulugyminisztere-%E2%80%9EA-Kinai-Kommunista-Part-valodi-arcat-lelepleztek…