Kultúra,  Politika

Az amerikai törvényhozók válaszokat követelnek a Disney-től a Mulan Xinjiang-i botránya miatt

Húsz amerikai törvényhozó kért magyarázatot a Disney vezérigazgatójától arra, hogy a Mulan című filmet miért a kínai biztonsági erők közreműködésével forgatták Xinjiangban, ahol több mint egymillió ujgurt és más török muszlimot tartanak átnevelő táborokban.

Christopher H. Smith kongresszusi képviselő, Marco Rubio és Tom Cotton szenátorok azok között voltak, akik aláírták a Bob Chapeknek, a Disney vezérigazgatójának küldött levelet azzal kapcsolatban, hogy a médiaóriás miért dolgozott együtt a kínai biztonságért és propagandáért felelős hatóságokkal a Mulan gyártása során, mely most jelent meg a kínai mozikban szeptember 11-én.

A törvényhozók közös levelét nyilvános felháborodás követte azon hírek miatt, miszerint a nagy költségvetésű film támogatói között szerepelt a „Turpan Városi Közbiztonsági Hivatal” és a „CPC Hszincsiang Ujgur Autonóm Régió Bizottságának Nyilvántartási Osztálya” és egyéb helyi szintű, propagandista hivatalok, akik felé köszönetet mondtak.

A törvényhozók szeptember 11-i levelükben rámutattak, hogy egy amerikai kormányzati szerv felsorolta az említett turpani biztonsági irodát, a Hszincsiang régióban elkövetett emberi jogok megsértői és a visszaélések elkövetői között, egy olyan Kína által végrehajtott elnyomó kampány során, melyben a tömeges önkényes fogva tartást, és a magas szintű technológiai felügyeletet alkalmazták az ujgurok, kazahok, és más muzulmán kisebbségi csoportok tagjai ellen.

A levél rámutatott, hogy Hszincsiang Kommunikációs (vagy propaganda) osztálya – amely a Kínai Kommunista Párt (KKP) szócsöve – tagadta, elferdítette és egyéb módon leplezte ezeket az emberiség elleni bűncselekményeket, amelyek magukban foglalják a kényszermunkát, a tömeges sterilizálást, az erőszakkal elvégzett abortuszokat és születések számának visszaszorítását az ujgurokkal szemben.

A törvényhozók azt állították, hogy már a Mulan 2018-as forgatása előtt nyilvánosan elérhető információk is láthatóvá tették az ujgurokat fogva tartó tömeges internálótáborokkal kapcsolatos valóságot.

„2018. július 1-jét megelőzően az Egyesült Államok, Ausztrália, az Egyesült Királyság és Hongkong fő hírtelevíziói mind arról számoltak be, hogy Peking több százezer, ha nem több, mint egymillió ujgurt és más kisebbséget tartott fogva XUAR-ban [Hszincsiang Ujgur Autonóm Régiójában] ”- áll a levélben. „A Mulan egyes részeinek a XUAR-ban történő filmre vétele a helyi biztonsági és propaganda szervekkel együttműködve, hallgatólagos legitimitást kínál e bűncselekmények elkövetőinek, amelyekkel kapcsolatban indokolt lehet a népirtás kifejezésének használata.”

A levél ezt követően Chapektől kér információkat a kínai állam részvételéről a Mulan Xinjiang-i forgatása során.

A kérdések többek között, arra keresik a választ, hogy a kommunista biztonsági és propaganda szervezetek mennyiben vettek részt a Mulan forgatásában, és hogy vannak-e szerződéses követelmények vagy kérelmek a Disney felé ezen szervezetek és a KKP, vagy a Kínai Népköztársaság részéről, mint jogosultaknak, hogy a nevük szerepeljen a közreműködők között.

A törvényhozók arra is felkérték Chapeket, hogy mondja el, a Disney hivatalnokai és vezető tisztségviselői mennyiben voltak tisztában a Mulan forgatása közben, hogy az állam tömeges megfigyelési és őrizetbe vételi kampányt folytat Xinjiang -ban az ujgurok és más muszlim kisebbségek ellen.

„Ha nem tudtak róla, a Disney vállalat hogyan fogja biztosítani a dolgozói és vezetői számára a jövőben, hogy a nyilvánosságra került tömeges megfigyeléseknek és őrizetbe vételeknek tudatában legyenek” – kérdezte a levél.

„Kérjük, írja le, hogy a film- és produkciós csapatok mennyire voltak tudatában az ujgurok és más muszlim kisebbségek tömeges megfigyelésének és őrizetbe vételének a XUAR-ban, miközben a helyszíneket keresték és filmezték?” hangzott el egy másik kérdésben.

Egy további példa: „Kérjük, vázolja azt az érvelést, amely a Walt Disney céget arra késztette, hogy folytassa a Mulan forgatását, figyelembe véve ezeket a széles körben elérhető és hiteles jelentéseket a Kínai Népköztársaság és a KKP súlyos emberi jogi visszaéléseiről XUAR-ban, és hogy a XUAR-on belüli forgatás volt a kínai piacra jutás biztosítéka”.

E cikk megjelenésekor a Disney nem kommentálta a Mulan köszönetnyilvánításával kapcsolatos vitát, vagy a Xinjiang-i forgatást.

A Mulan már begyűjtötte a közösségi média #boycottMulan hashtagjét, miután egyik sztárja, Liu Yifei a Weibón keresztül támogatásáról biztosította a hongkongi rendőrséget a városban tavaly zajló demokráciapárti tüntetések során. Liu játssza a film főszerepét.

Kép: visiontimes.com

Forrás: https://visiontimes.com/…/us-lawmakers-demand-answers…