Hírek

A volt kínai Interpol-főnök felesége kitálalt

A világ legnagyobb rendőri szervezete, az Interpol több igazgatósági poszt betöltéséről szavaz. Az egyik megüresedett pozíciót a kínai közbiztonsági minisztérium volt vezetője töltötte be. A volt Interpol-főnök kínai felesége most Peking ellen emeli fel a szavát. Három évvel ezelőtt a férjét letartóztatták Kínában. Jelenleg politikai menekültként Franciaországban él két gyermekével.

Grace Meng Hongwei Meng, az Interpol korábbi kínai elnökének felesége. Férje három évvel ezelőtti eltűnése óta ez az első alkalom, hogy Meng hajlandó a nyilvánosság elé lépni.

„Úgy gondolom, felelősséggel tartozom azért, hogy megmutassam magam, és elmondjam a világnak, mi történt.” – Grace Meng, az Interpol korábbi elnökének, Hongwei Mengnek a felesége.

Grace Mengnek korábban kiváltságai voltak azzal, hogy egy magas rangú KP-tisztviselő felesége volt. Most politikai menekültként Franciaországban él ikerfiaival. A kínai hatóságokat szörnyetegeknek nevezi.

„A mai Kínában az én szememben ezek szörnyetegek, mert konkrétan megeszik a gyerekeiket.” – Grace Meng.

Az Associated Pressnek adott exkluzív interjújában Meng elárulta, hogy ő és gyermekei most éjjel-nappal rendőri védelem alatt állnak. Állítása szerint ennek oka, hogy kínai ügynökök megpróbálták elrabolni őket.

„Feltételezem, hogy kiborultak és dühösek az akcióm miatt. Anya vagyok. Az anyák általában nagyon bátrak, ha saját gyermekeik védelméről van szó. Ez az emberi természet. Nem félek.” – mondta Meng.

A férje a kínai közbiztonsági miniszterhelyettes volt, aki része volt annak az apparátusnak, amely a KP-t hatalmon tartja. A 2018 szeptemberében küldött utolsó üzenete óta Meng nem tudta felvenni a kapcsolatot a férjével.

Ügyvédeinek több, a kínai hatóságoknak küldött levelére nem válaszoltak. Még abban sem biztos, hogy a férje még életben van-e. Emiatt ő és gyermekei is nagyon elkeseredettek.

A kínai hatóságok nyilvánosan azt állították, hogy Hongwei Meng visszaélt a hatalmával, hogy finanszírozza családja „extravagáns életmódját”. Hagyta a párt szerint, hogy a felesége kihasználja a helyzetét a saját személyes hasznára.

13 év és hat hónap börtönbüntetésre ítélték, mert állítólag több mint 1,8 millió euró kenőpénzt fogadott el.

Grace Meng szerint férjét azért tartóztatták le, mert pozícióját arra használta fel, hogy a rendszer megváltoztatásáért dolgozzon.

Részletek a videóban:

https://www.ntd.com/wife-of-purged-chinese-ex-interpol-head-talks_703557.html?fbclid=IwAR3stFQ9EIkRc_3_tOKqv6Bmrmg2NcfKO67jXOXCaVN9LEI5tb73ObP2mJw